A hónap külföldi írója – Dubravka Ugrešić

!

Időről időre eszembe jut, milyen furcsa, hogy ha egy magyar olvasó külföldi irodalmat olvas, az az esetek túlnyomó többségében amerikai, brit, német, francia irodalmat jelent, és hogy lassan a japán, az indiai, a kolumbiai, sőt a nigériai irodalom se számít már egzotikusnak.

Ellenben milyen ritka, hogy valaki olyan író könyvét vegye a kezébe, aki itt született a szomszédban. Pedig az ember azt gondolná, hogy éppen ezeknek az íróknak az olvasása „otthonos” a számunkra…

Ilyenkor aztán bekapcsol a küldetéstudatom. :) És kihívásokat indítok a közép- és kelet-európai irodalom megismerése érdekében… és rovatokat szerkesztek…

…észt íróról: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-kulfoldi-iroja-jaan-kross

…belorusz íróról: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-kulfoldi-iroja-szvetlana-alekszijevics

…lengyel íróról: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-kulfoldi-iroja-olga-tokarczuk

…vagy éppen, mint most, egy nemzetközi hírű horvátról, számos irodalmi díj birtokosáról, aki az 1001 könyv listáján is képviselteti magát. :) Ráadásul olyan témákról ír, amelyek éppen most éppen a magyar olvasók számára nagyon is aktuálisak. Az „otthonos” szó is, amelyet fentebb használtam, @Eule értékeléséből pattant elő, amelyet éppen arról a bizonyos 1001-listás könyvről írt: https://moly.hu/ertekelesek/2313400.

Annál mindenképpen több olvasót érdemel, mint amennyi jelenleg van neki…


!

Miféle valóság ez?

Ha a vidámabbik oldalát nézzük, játékos-posztmodern.

Mint a Štefica Cvek az élet sűrűjében, ez az arisztokratikus és népszerű irodalmi alkotásokból egyaránt összetoldott-foldott, vidám egyveleg, amely egyszerre alkalmazza és parodizálja a legkülönbözőbb kliséket. Nem olvastam, de ahogy elnézem, talán Sárbogárdi Jolán életművével állítható párhuzamba. :D Színpadra is állították, abból való a fenti kép (http://www.kazaliste.hr/index.php…). Rövidke „patchwork-regény”, amely igencsak ajánlott annak, aki nem ismeri/szereti a posztmodernt, de szeretné megszeretni.

„Jópofa könyv volt. Ötletes, szellemes, rövid olvasmány.” (@Fapicula: https://moly.hu/ertekelesek/1889806)

„Ennél a könyvnél lettem igazi Ugrešić-rajongó.” (@metahari: https://moly.hu/ertekelesek/139134)


>!
Ákos_Tóth MP
Dubravka Ugrešić: Štefica Cvek az élet sűrűjében

Ahhoz képest, hogy ez a regény 1981-ben jelent meg, és viszonylag sokat kellett várni a magyar fordítására, szerintem bőven beférne a kortárs posztmodern munkák legjobbjai közé, nem csak szláv, hanem bármelyik másik fronton is. Egyrészről, mert formabontó, de olyan szinten, hogy hasonlóan alternatív szövegfelépítést még nem is láttam talán, másrészt mert a konkrét cselekményéből kilépve, az alkotó magánéletébe bekukkantva simán metairodalmivá válik – amikor már azt hinnéd, hogy kaptál egy női sorsregény-paródiát, akkor megszületik a valódi női sorsregény. Az amúgy igen rövid, egyéjszakás elbeszélés eleve egy „használati utasítással” indít. Alcíme, a Patchwork regény is utal arra, hogy a művet az író kvázi a szabáshoz hasonlóan rakja össze. Belevarr például újságcikk-részleteket, afféléket, amiket a modern hölgyek szoktak fogyasztani nagy megelégedéssel a divatlapokban, de akad benne két bekezdés egy angol nyelvkönyvből is. Aztán néhol hozzáfércel a leírtakhoz egy kis – részben magának, részben nekünk szóló – iránymutatást: itt egy szentimentális öltés, ott a metatextuális hurok, a szerzőtársi gomblyuk, amott meg kell nyújtani a szöveget a közönséges, nedves képzelet segítségével.

Nem titok tehát egy percig sem, hogy Štefica sztorija a hagyományos „realista lányirodalom” közismert paneljeiből van össze(varrva)rakva, néhol viccesen, néhol nyomasztóan, néhol elgondolkodtatóan – de nem könnyeden, hiába állítja ezt a fülszöveg. Erre az önmagában még csak vázlatnak nevezhető kis kézimunkára van ráhúzva keretként Ugrešić harca az alkotással, és legelső kritikusaival: saját nőrokonaival. És amikor végül megtudjuk, hogyan ír a magányos, elidegenedett, magában és az egész világ működési rendjében kételkedő nőről egy másik nő, valahogy megjelenik előttünk az igazi nőiség. Ami viszont érdekes és izgalmas, irodalmi élményként gördülékeny és szépséges – Ugrešić jól forgatja a tollat, ez nem vitás –, és nagyon is tanulságos. Nem szokványos, de igazán klassz kis könyv!

>!
József Attila Kör / Kijárat, Budapest, 2004
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639529214 · Fordította: Radics Viktória
!

Ha a komorabbikat… nos, akkor keserű-nehéz, örök kívülálló.

Mint A feltétel nélküli kapituláció múzeuma, amely száműzetésről szól, emlékezetről, hazáról, hazátlanságról és felejtésről. „Olyan városban éltünk, ahol szobanövényként ápolták a gyűlöletet” – idézi @h_fanny (https://moly.hu/idezetek/197957).

Ugrešić 1993-ban, a délszláv háború idején, negyvennégy évesen kényszerült elhagyni a hazáját. A szerzőről készült kép (http://www.voxfeminae.net/strasne-zene/item/9699-dubrav…) szerintem önmagáért beszél. Ennyi idősen az ember nemcsak hazát, családot, barátokat, anyanyelvet hagy el, hanem egzisztenciát, sőt egy alkotó (és tudós) esetében már a munkássága komoly hányadát is.

Ekkorra már a NIN-díjat is megkapta, amelyet 1954 óta osztanak – jelenleg – a szerb, korábban a jugoszláv íróknak. Rajta kívül olyan meghatározó irodalmi alakok kapták még meg, mint például Milorad Pavić, Danilo Kiš, Miroslav Krleža vagy az előző hónapban merített Mirko Kovač (https://moly.hu/merites-rovatok/vilagolvaso-montenegro). Sajnos pont az a könyve, amelyért megkapta, nincs lefordítva magyarra.

Ugrešić végül új otthont talált Amszterdamban, európai és amerikai egyetemeken tanított és tanít, de negyvennégy év… az bárhol a világon annyi, amennyi:


>!
saribo P

Egy belgrádi nő megrökönyödött a városban elharapózó gyűlölettől, gyanította, hová vezet ez az egész, fogta magát, eladta a belgrádi házát, és még mielőtt kitört volna a háború, átköltözött a „békés” Horvátországba. Vett egy lakást Rovinjban, Isztrián. Aztán amikor a horvátok is lőni kezdtek, hanyatt-homlok eladta a rovinji házát, és Szarajevóba költözött. Az első szerb gránátok – mintha az életvonalát követnék, megvalósítva elrendelt sorsát – keresztbe szelték a lakását. „Még szerencse, hogy épp nem volt otthon. Most jól van, nemrég írt Caracasból. Annyi város közül honnan a fenéből szedte pont ezt a Caracast!” – mondta keresetlen szavakkal az ismerősöm, akitől ezt a történetet hallottam.

18. oldal (L'Harmattan, 2008)

!

Persze nem mindenkinek tetszik, az nem is kötelező. „Ugrešić jól ír, és éreztem a regény érzelmi töltetét, de mégsem tudtam beleélni magam a regénybe” – írja @danlin: https://moly.hu/ertekelesek/1660111. Meg nem is kellemes dolog ilyen fakuló identitásokról olvasni, amilyenek az olasz kiadás címlapján látszanak… Gondolkodtam is, hogy mit tegyek fel Ugrešićtől a Merítés polcára… az alábbi értékelések azonban végül meggyőztek, hogy ezt kell. Végül is nyár van. ;) Komoly olvasmányokra akkor tud koncentrálni az ember, ha legalább egy kicsit kipihente magát:

„Egyedül azt sajnálom, hogy gyorsolvasással kellett végigrohanni rajta, ennél sokkal több időt, gondolkozást kellett volna szánni rá. *Na, majd nyáron újra…*” (@Noncs21: https://moly.hu/ertekelesek/1833072)


>!
vargarockzsolt P
Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma

Emlékek, életképek, történetek. Dubravka Ugrešić horvát írónő meséli családjáról, barátairól, az egykori Jugoszláviáról, aztán az emigrációja helyszínéről, Berlinből.
Leginkább női sorsok, érzelmesen, nagyon sok világirodalmi idézettel, a Balkán modern kori történelmébe illesztve. Az emigráns lét határhelyzetében érzékenyen a megszépült, de meg nem szépített múlt felé, és nyitottan az új környezet, a multikulturális Berlin világára.

!

Ennél is kegyetlenebb szöveg A fájdalom minisztériuma, a nyelv traumájáról és a trauma nyelvéről, háborúról, gyűlöletről, otthon-, élet- és főként identitásvesztésről (@Teetee: https://moly.hu/idezetek/240688).

De ne én beszéljek róla. Beszéljen a kép, Mikhail Evstafiev fotója, a „Csellójátékos a Szarajevói Nemzeti Könyvtár romjain”. Meg beszéljen az, aki szebben tud:

„Alapvetően munkába menet és jövet (ujj, milyen ez a szó már!) olvasok, így eléggé fragmentáltan érzékelem a szövegeket, de Ugrešićnél akármikor csatlakoztam vissza, mindig ugyanaz a „tisztaság” várt. Letisztult, magabiztos, okos írás. (…) És nagyon, nagyon kelet-európai. (…) Magyaroknak kiemelten ajánlott. Emigráns magyar értelmiségieknek pedig B&B.” (@ekphrasis: https://moly.hu/ertekelesek/960329)


>!
orvosi_székfű

És mi van azzal a több százezer névtelen emberrel, akinek a tüzes támogatása nélkül nem került volna sor a háborúra, töprengtem. Vajon ők bűnösnek érzik-e magukat? Mi van a külföldi politikusok, diplomaták, diplomáciai hivatalnokok és katonák seregével, akik végigrohantak ezen az országon? Kitűnő fizetést kaptak, a pénzen kívül még a megmentők glóriáját is megkeresték, s ezzel feljebb léptek az ENSZ vagy bármely más szervezet ranglétráján. […] Vajon ők bűnösnek érzik? Ők is csak a munkájukat végezték. Az orvlövész a hegyen, az, aki távcsöves puskájával eltalálta a szarajevói utcán a nőt, ő is csak a munkáját végezte. A külföldi fotóriporter, aki lefényképezte a nőt (és akinek izgalmas felvétele később elnyerte az első díjat az év háborús fotójának pályázatán), ahelyett, hogy hívta volna a mentőket, a munkáját végezte. A megnyomorított nő, aki a járdán rángatózott vérben ázva, még ő is, anélkül, hogy tudta volna, az önkéntes munkáját végezte azzal, hogy hitelesen reprezentálta a háborút.

120-121. oldal

!

Ámde nehogy azt higgyétek, hogy Ugrešić a kilencvenes évek óta elfelejtett játszani.
Lehet játszani úgy is, hogy fájjon. Meg úgy (jobban mondva azért), hogy ne fájjon. Lehet játszani szerelmet, varázsmesét, rendbe tett világot – öregséget. Pontosabban öregasszonyságot. :) Annak minden kínos, szomorú, komikus, (ön)ironikus, ijesztő, mitikus és mágikus vonásával.

„Nem idegen tőlem az öregség-téma, arról nem is beszélve, hogy jobb, ha barátkozom a helyzettel. :) Talán fiatalabbaknak is érdemes erről a témáról olvasni, hogy jobban megértsék (és talán könnyebben elviseljék) a sokszor annyira érthetetlen öregeket…” (@ppeva: https://moly.hu/ertekelesek/2169891)

A magyar cím ugyan telitalálat, de sajnos csak utal arra, amit a horvát (meg az angol) egyértelművé tesz: hogy itten Baba Jagáról lesz szó. Nekem és nemzedékem számos gyermekének valószínűleg a Fortocska című könyv volt az első találkozás Baba Jaga alakjával, úgyhogy később jól meglepődtem, mikor megtudtam, hogy ez a kedves öreg néni, aki a fenti illusztráción barátai (és az elmaradhatatlan szamovár) társaságában teázik, amúgy a szláv mesékben gonosz boszorkány, aki megeszi a gyerekeket. Erről is esik szó ebben a regényben… de azt is megmutatja, hogy a gonosz boszorkány alakja nagyon is összetett. Lehet segítő, lehet akadályozó – lehet a szabadság megtestesítője, lehet a kitaszítottságé – megtestesítheti az anyaság világos (jóra nevelő, hasznos tanácsokat adó) oldalát és a sötétet (félelmet és undort keltőt) is.

Mert minden mesebeli öregasszonynak a társadalom (meg az olvasó) anyaképéhez van köze így vagy úgy. És a társadalom (meg az olvasó) nőképéhez is. Akár magáról alkotja nőként, akár másokról férfiként.

Többször is megjelent magyarul. Bár olvasná minden öreg és fiatal, hogy senki ne legyen többé láthatatlan:


>!
ppeva P

Igen, eleinte láthatatlanok. Árnyékok gyanánt osonnak el melletted, szemezgetik maguk előtt a semmit, tapogatóznak, csoszognak az aszfalton, apró egérléptekkel tipegnek, kerekes bevásárlószatyrot ráncigálnak maguk után, fém járókeretre támaszkodnak, melyre számos értelmetlen kis zacskót és szütyőt aggattak; olyanok, mint a mindenre felkészült hadiszökevények. Vannak köztük, akik még „jól tartják magukat”: mélyen dekoltált nyári ruhában, nyakuk körül tollboával, ódon, molyette perzsabundában tipegnek, arcukon olvadozik a smink (na de ki tudná rendesen kisminkelni magát szemüveggel az orrán?!).
Kosárnyi töppedt almaként gurulnak körülötted. Valamit motyognak magukban, mormolnak, láthatatlan beszélgetőtársaik vannak, mint az indiánoknak. Úgy döcögnek az autóbuszokban, villamosokban és metrókocsikban, mint az ottfelejtett poggyász: mellükre bukott állal szundítanak vagy riadtan pislognak jobbra-balra, mint akik nem tudják, melyik állomáson akarnak leszállni, sőt még azt sem, le kell-e szállniuk egyáltalán. Néha megállsz egy pillanatra (csak egy pillanatra!) valami nyugdíjasotthon előtt, és elnézed őket az üvegfalon keresztül: ülnek az asztalnál, végighúzzák ujjaikat a maradék kenyérmorzsákon, akár a Braille-íráson, és érthetetlen üzeneteket küldözgetnek valakinek.
Édes kis öreg hölgyek. Eleinte nem látod őket. Aztán egyszeriben feltűnnek a villamoson, a postán, a boltban, az orvosi rendelőben, az utcán, ott van egy, né, amott még egy, átellenben egy harmadik, egy ötödik, egy hatodik, jé, nézzenek oda, hirtelen milyen sokan lettek! (…)
Eleinte láthatatlanok. Aztán egyszer csak kezded észrevenni őket. Úgy vonulnak a világban, mint a kiöregedett angyalok serege.

5-6. oldal, Eleinte nem látod őket...

!

Fentebbi kívánságom okán először ezt a könyvet szerettem volna feltenni a Merítés polcára. De ahogy végignézegettem az értékeléseket… bármennyire tetszett nekem, és bármennyire fontosnak tartom, ez minden, csak nem könnyű olvasmány. Éppen olyan összetett, mint maga Baba Jaga (kép innen: http://fairytalenewsblog.blogspot.hu/2013/08/ask-baba-y…). Kap is a molyoktól hideget-meleget, még a szláv mesék szakértőjétől is:

„(…) azt kaptam, amit az értékelések alapján várni lehetett. Aztán valahogy mégis megcsúsztak a dolgok. (…) Úgy tűnik azonban, hogy az orosz varázsmese csak orosz varázsmeseként funkcionál jól.” (@kalypso: https://moly.hu/ertekelesek/2274859)

„(…) tényleg elég béna, ahogy megmagyarázza az írónő a saját szövegét, nem is csak az olvasók miatt, hanem saját maga miatt is” (@cseri: https://moly.hu/ertekelesek/2128745)

„De az, hogy egy kész szimbólumtár ismeretére van szükségem ahhoz, hogy alapszinten értelme legyen a történetnek, az az öncélúság netovábbja.” (@Zsoofia: https://moly.hu/ertekelesek/2035230)

„Szóval elkezdtem ezt a részt olvasni, és sebesen megértettem, hogy mindhárom rész ugyanarról szól, csak más nézőpontból, más stílusban megírva, az utolsó konkrétan enciklopédiaszerűen, de akkor is ugyanaz, és ez klassz. (…) Megfejtette helyettem! Elárulta! Hát annyira csalódott lettem, sőt én annyira felháborodtam, hogy azt most nem tudom hirtelen szavakba foglalni.” (@Gregöria_Hill: https://moly.hu/ertekelesek/1848627)

„Annyira nem nyerte el a tetszésemet.” (@Csoszi: https://moly.hu/ertekelesek/1740566)

„Voltaképpen az egész besorolhatatlan műfajú opuszban a kissé tudálékos, szájbarágós stílus zavart, a mondanivalója viszont megéri, hogy túltegye magát ezen az apróságon az ember.” (@Arianrhod: https://moly.hu/ertekelesek/2383823)

Így hát másik könyvet választottam, ezt pedig rátok bízom: döntse el mindenki, szeretné-e vagy sem. :) @cinegér megjegyzését végül is nem csak erre a műre lehet vonatkoztatni: „Úgy gondolom, hogy ezt a könyvet méltánytalanul kevesen olvassák. Dubravka stílusa lehengerlő.” (https://moly.hu/ertekelesek/1533540)

De azért, hogy pontosan tudjátok, mi mindent kaphattok tőle, ezt az értékelést is érdemes megnézni:


>!
murmur
Dubravka Ugrešić: Banyatanya

Ezt olvasva már kicsit kevésbé félelmetes a vén szatyorrá válás. :) Nekem még a vége is tetszett. Szeretem a céltalan információkat csak a maguk öröméért.

!

Szóval ha esetleg horvát irodalmat keresnétek a könyvtárak és könyvesboltok polcain, tudjatok róla, hogy Ugrešićet nem érdemes csak úgy ott hagyni. ;) Az osztrák állam által évente odaítélt Európai Irodalmi Díjat nem akárkik kapják meg, ld. az előző havi rovatot: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-kulfoldi-iroja-italo-calvino. Sem a Vilenica-díjat, amelynek magyar birtokosai között olyan nevek vannak, mint Nádas Péter és Krasznahorkai László. A lengyelek között meg a fentebb emlegetett Olga Tokarczuk.

Szurkoljatok hát velem együtt, hogy minél több Ugrešić-könyv megjelenhessen magyar nyelven is. Például ez az esszékötet, amelynek a horvát borítóját fentebb láthatjátok:


>!
Márk_Velez
Dubravka Ugrešić: Nobody's Home

Imádtam. Négy nagyobb részre van tagolva ez az esszé- és novellagyűjtemény. Az első két rész valami zseniális, a kis 2-3 oldalas történetei, gondolatai, aforizmái nagyon mélyen érintettek. Európai írótól jó olvasni, pláne ha nem fikció a mű, mert magyarként egy kicsit bele tudod élni magad abba a közegbe, amiről ír. Mert Európáról ír, Horvátországról, Szerbiáról, Magyarországról, Hollandiáról ír. Ír a sztereotípiákról, a mostanság oly sokszor emlegetett migránsokról, ír a múltról, ír a jelenről, ír a jövőről. Nagyon sok témát boncolgat, és a néhol maró gúnyba torkoló hangvétele engem elkápráztatott. A könyv második fele számomra néhol nehezebben emészthető volt, néhol elment olyan politikai-filozófiai irányba, amit már nem nagyon tudtam élvezni, néhol untam. De ez a pár oldal nem tudta elvenni a kedvem magától az egésztől, a csattanó nagyon jól lett kivitelezve, sokat lehetne beszélni a könyvről. Tessék olvasni tőle, megéri! Engem megvett.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!