A hónap írója: Stephen King

Rovatgazda
!
Sansa I>!

Stephen Edwin King (Richard Bachman néven is publikál; Portland, Maine, 1947. szeptember 21. – ) amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője, akit az úgynevezett pop-kultúra első számú írójaként szoktak emlegetni. Művei több mint 350 millió példányban keltek el világszerte.
(Wikipédia)

"King származása és ifjúkora nem ígért sokat. Feneketlen szegénység Maine állam isten háta mögötti vidékén, korai házasság: nem éppen egy fényes irodalmi pálya zálogai. Munkamániája és áradó fantáziája mégis korai, váratlan sikert hozott. Talán túl korait is: a hirtelen sztárság, az egyik pillanatról a másikra beköszöntő gazdagság azzal fenyegetett, hogy a munkája, de akár az élete is rámegy. Ám ő túljutott a válságon, s azóta is olyan eredetiséggel alkot, amilyenre kevés író képes.
Sötét és felkavaró világa ellenére Stephen Kinget ma már számtalan rajongója és egyre több kritikusa inkább a Mark Twain-i, semmint a H. P. Lovecraft-i hagyományhoz sorolja.

„Amikor az ember belevág ebbe a mesterségbe, senki sem figyelmezteti, hogy majd macskacsontokat hoz neki a postás.”"
(fülszöveg részlet Lisa Rogak – Kísértetszív-Stephen King élete c. könyvéből. http://moly.hu/konyvek/lisa-rogak-kisertetsziv-stephen-king-elete)

Szeptember hónapban születésnapja kapcsán, valamint az Az kiadási évfordulója apropóján is több kihívás létrejött vele kapcsolatosan. És bár legtöbben az Azt olvasták szeptemberben, igyekeztem más – éppen szeptember folyamán olvasott – könyveinek értékeléseiből, idézetekből, valamint karcokból válogatni.

!

(Egy ötcsillagos Az értékelés Vilmos olvasatában)

A novellás kihívás keretében születtek értékelések pl. az Éjszakai műszakról: http://moly.hu/ertekelesek/817842
a Csontkollekcióról: http://moly.hu/ertekelesek/820530
(A kihívásban az Éjszakai műszak, a Csontkollekció, a Rémálmok és lidércek, a Minden haláli, és a Napnyugta után kötetekkel lehetett részt venni, huszonnégy ember érzett kedvet hozzá)
Emellett a nem kihívásos kötetei sem maradtak polcon, olvasták szeptemberben A remény rabjait, http://moly.hu/ertekelesek/807744 , a Dolorest http://moly.hu/ertekelesek/811859 , de Az írásról készült önéletrajzi, valamint írástechnikai könyve is népszerű még mindig http://moly.hu/ertekelesek/811745


vilmos>!
Stephen King: Az

Borzasztóan jó könyv. Elsőként a műfajáról: súlyos horror. Kemény történet, hátborzongató. A stílus pedig egyenesen olyan, mint egy film: lelki szemeim előtt pergett a történet, láttam, ott voltam Derry-ben – figyeltem a madarakat a parkban, menekültem a Pusztában, ültem a Silveren, rettegtem az óriásmadártól az elfeküdt gyárkémény sötétjében, és láttam a lefolyóból bugyogó vért. Jah, és valami piszok módon utáltam Henryt és csapatát.
Aztán ott van a történetszövés. Az idősíkok egymásba érnek, ahogy okok, magyarázatok összekapcsolják őket. Zseniális, ahogy haladunk előre a könyvben, és ahogy a hajdani gyerekekek keményen elfojtott tudatalattijából jönnek elő az események, egyre több rész világosodik meg Derry történetéből. A legalább három idősík bámulatosan tökéletesen teszi teljessé a történetet: a felnőtt jelen, a gyermekkori történések és emlékek, valamint Eddie régmúlt történéseinek összegyűjtése. Érezni lehetetett azt az elképesztő emberi rémületet, amikor a Bugyor kigyulladt….. Számomra elképesztő volt, amikor Ben utazik vissza repülőn Derry felé, és bükdösik egymást oldalba a szomszédjával az üléseken…. és lassan visszagondol a 25-27 év előtt történtekre. Szabályosan visszaúsztatott King egy másik világba. És amikor a csatornákban jártak, amikor már pörgött az esemény kegyetlenül, akkor nem volt idő ilyen „visszaúszásokra”, egymást váltották az idősíkok, miközben a tér változatlan!
És akkor igen, itt van a másik zseniális elem. Szerintem e nélkül nem lenne King az, ami. Ez pedig a psziché ismerete. Igen, emberek így reagálnak, így élnek, ahogy ő leírja. Nem mint egy szociálpszichológiai tankönyv, hanem ahogy az emberek valóban bánnak a bennük folyó dolgokkal. Mennyire szokta elfojtani az ember a gyermekkor rossz élményeit: lehet érezni, hogy a 6-7 felnőtté ért gyerek mennyire nehezen akart visszaemlékezni – igen, így működik a tudatalatti, így véd! Derry lakosságának „együttélése” a gonosszal: igen, amit nem látok, nem is történik meg – pedig ott folyik a szemem előtt, de mennyivel könnyebb bemenni a verandáról, és nem észrevenni, mi folyik az utcán. És biztos vagyok benne, hogy valóban nem látták az emberek azt, ami körülöttük történt. Szóval, egyszerűen zseniális a lélek rezdüléseire is King.

!

A szeptember havi Kinges karcok.
Egy „kill the clown!” http://moly.hu/karcok/108016
Novellás olvasói ranglista: http://moly.hu/karcok/105707
Volt egy Ragyogás évfordulónk, és némi félreértésről is hírt kaptunk ennek kapcsán: http://moly.hu/karcok/108883
Az igazi rajongó pedig még a tetoválástól sem riad vissza (A remény rabjai): http://moly.hu/karcok/109556
Természetesen az Az láz vezetett ebben a hónapban:


Törölt tartalom.
!

King idézetek, mert Stephen Kingtől idézni nem nehéz.
Tóparti kísértetek http://moly.hu/idezetek/91693
Christine http://moly.hu/idezetek/85357
Dolores http://moly.hu/idezetek/88203
Az http://moly.hu/idezetek/93318
King szívesen beszél az írásról, hivatásának pillanatait, hogy miként érez azzal kapcsolatban, amely tevékenység végigkísérte az életét, hogyan zajlik maga a folyamat, hogyan születnek az ötletek, mi rejtőzik a varázslat mögött rengeteg könyvében vall, töpreng rajta. Olykor kívülállóként, máskor egy-egy író karakterén keresztül beszél erről:


Sisyll>!

Az egyetlen ok, amiért az emberek regényt írnak, az az, hogy megértsék a múltat és felkészüljenek az előbb-utóbb bekövetkező elmúlásra; ezért viselik magukon a múlt idő jelét az igék a regényekben, kedves Keith barátom, még azoknak a könyveiben is, akik milliós példányszámot érnek el. Csupán két hasznos művészet létezik: a hit és az elbeszélés.

524. oldal, Állj ki mellettem!

!

És végezetül a már emlegetett kihívások, amelyek vagy szeptemberben kezdődtek, vagy akkor járt le a határidejük, netán időben fedték ezt a hónapot.

Az életmű olvasás nemrég indult, jelenleg 34-en vágnak bele, hogy átrágják magukat King tisztes méretű könyvhalmain:
http://moly.hu/kihivasok/stephen-king-eletmu-olvasas

Volt nekünk egy bóhocunk, akivel 72-en néztek farkasszemet:
http://moly.hu/kihivasok/2011-szeptember-az-az-megjelenesenek-25-evforduloja

Minden napra egy King:
http://moly.hu/kihivasok/minden-napra-egy-king-avagy-eroltetett-menetben-olvassuk-el-stephen-king-novellait

És búcsúzóul egy hosszabb értékelés:


Futtetenne I>!
Stephen King: Atlantisz gyermekei

Nem tudom, nem tudom. Mit írhatnék erről a „regényről”. Ugyan 4 külön történetből áll, de összekapcsolódnak, így lényegében egy egész műnek tekinthető.
Egy újabb emberi, mély, elgondolkodtató Stephen King mű ez, A remény rabjaihoz és a Halálsoronhoz hasonlítanám, valamint a gyermekek miatt az Az-hoz és az Állj ki mellettem!-hez.
Az első részben megismerünk 3 gyermeket, akik ennek a könyvnek a lelkét jelentik. A gyermekkor szokásos velejáróit olvashatjuk: barátság, közös élmények, első szerelem, első csók, családi gondok, iskolai konfliktusok. Vagyis amilyen az élet maga, nem különösebben érdekes, de hát az élet már csak ilyen, nem igaz? Persze, mi kapunk még egy különös öregembert, így azért mégis csak kapunk egy kis plusz izgalmat. Cselekményekbe nem bonyolódnék, nem az én asztalom. Amit elmondhatok, az annyi, hogy megtanuljuk, a gyermekkor csodálatos dolog, és meg kell élni a maga teljességében, aminek ugyanúgy velejárója az öröm és a fájdalom, mint más életkorokban. De megtanuljuk, hogy a barátság kortalan, és, hogy vannak emberek, akik kiállnak másokért, kerüljön bármibe is. Ez utóbbi gondolat nem saját, de nagyon is igaz az egész könyvre. Ez egy nagyon fontos üzenete. Ahogy az is, nem vagyunk egyedül, és, hogy az élet nem tisztességes, de vannak jó pillanatai, de még mennyire, hogy vannak, a fájdalom, a magány és a halál pedig, tetszik, vagy sem, természetes velejárója.
A második részben megismerünk újabb három fiatalembert, és betekintést nyerhetünk a 60-as évek egyetemi életébe, és persze a háborúba is. Mindenki próbálja megtalálni a helyét, szeretne tartozni valahova, szeretné kifejezésre juttatni a nézeteit, és próbál hű maradni hozzájuk, még ha nem is a „jó” oldalon állnak. De a háború már csak ilyen.
Az ember pedig mindig tanul, hogy bajban számíthatunk azokra is, akikkel egyébként nem vagyunk jóban, hogy a kártya lehet jó, és egyszerre rossz is, összehozhat, de el is választhat minket egymástól és az élettől. Megtanuljuk, hogy ha van mibe, kibe kapaszkodni, akkor nem is olyan szörnyű az élet, és legyenek bármilyen kilátásaink is, a végén szép emlékekkel halhatunk meg, és mondhatjuk, talán mondhatjuk, hogy megérte. Persze, életünkben még kapunk a halálnál is fájdalmasabb sebeket, de mint tudjuk, a szívek kemények, legtöbbször nem törnek; legtöbbször csak hajlanak . És bármennyire is nehéz, hinnünk kell, hogy így van. Muszáj.
Van egy harmadik rész, mely elsőre nem tűnik idevalónak. Szereplője egykor gyermek volt, aki súlyos dolgot tett. És most vezekel érte. Saját maga szabta büntetéssel éli az életét. Nehéz, szomorú, de igazságos és talán becsülendő is. Mindannyian követünk el hibákat, bűnöket, de vajon hányan vállaljuk érte a következményeket, hányan bánjuk meg? Sokszor nem is ismerjük el a tett súlyosságát, talán el sem hisszük magunknak, becsapjuk magunkat, hogy nem, nem is volt ez akkora bűn. De a lelkiismeret sosem alszik. Ott van, és a legváratlanabb pillanatokban tud előbukkanni, és ha már ott van, bizony nem egykönnyen megy el. Adózni kell neki, keményen. És minél később ismerjük el, hogy ott van, minél tovább próbálunk küzdeni ellene, annál keményebb és fájdalmasabb lesz a kiengesztelése.
A negyedik részben két ismerőst is köszönthetünk, itt kapunk egy újabb betekintést a vietnámi háborúba, mely csakúgy, mint a többi háború, értelmetlen volt. Vajon valóban ez lenne a férfiak sorsa? Elmennek, megvívják a csatát a „haza nevében”, aztán hazajönnek, és sokszor már azt sem tudják, ők maguk kicsodák, és hogy mi is az a haza. Miért is tették? Megérte vajon? Lehet, de a szemeket nem lehet becsukni, a szíveket nem lehet megállítani. Sérülnek, hát ennyit megér egy háború, hogy a férfiember lelke a tét? Mit számít néhány halott, ha megmenekül a világ? Mit számít néhány férfilélek? A halottaknak már „mindegy”. De a visszatérők még fizikailag élnek. A legtöbbnek a lelke is megmarad, ha szerencsés helyeken töltötte az idejét. Mit tehet a sérült ember? Emlékekből építkezik, szellemekkel suttog, és hisz abban, hogy egy szép napon megértjük mindannyian, hogy mi a legfontosabb, mik a legfontosabbak ebben az életben. Mik is? Csupa elcsépelt, sablonos dolog: szerelem, szeretet, család, barátság, béke, egészség. Unalmas? Lehet, de sokszor a legunalmasabb dolgok a legjobbak. Elfelejtünk dolgokat, és nem értékeljük őket eléggé.
Végül pedig újra összefonódik a három gyermek sorsa, akik külön, együtt, de jelen voltak. Egyfajta keretet is ad az egésznek, és rádöbbenünk, hogy az életünk rövid, míg gyermekek vagyunk, azt hisszük, mienk a világ, és rengeteg lehetőségünk van. És ez igaz is, majd később jó és rossz döntések során felnövünk, és reméljük, hisszük, hogy ilyen jó lesz később is, vagy éppen, hogy lesz ennél jobb is. De még mindig úgy gondoljuk, előttünk az élet. Előttünk van az, bizony, de sosem tudni, kinek mennyi idő jut még. Ne várjunk, mert nincs mire. Egy szívdobbanás, és leéltük az életünket, és készíthetjük az elszámolást az utolsó útra. Megtettünk mindent? Úgy tettük, ahogy kellett, ahogy nekem, ahogy nekik, ahogy nekünk volt jó? Voltak-e álmaim? Megtettem-e mindent értük? Amit és akit elveszítettem, igazolta-e az idő? Igazolta-e a fájdalmunkat, magányunkat, vagy az örömünket? És persze ott vannak az emlékek. Mennyit szedtünk össze az utunk során, mennyit tudunk majd magunkkal vinni? De a legfontosabb, amire meg kell felelnünk: szerettünk-e? Szerettünk-e igazán, és megtettünk mindent ezért a szeretetért? Ha igen, akkor vagy vár ránk a túloldalon, vagy fogja a kezünket, míg mi átmegyünk, és ő pedig nemsokára követ minket. De az is lehet, hogy elszalasztottuk, elengedtük, és nélküle kell átmennünk, és az sem biztos, hogy ott találkozni fogunk. Akkor hát megérte?
Változni, változtatni sose késő, mondják. Nem így van. Változni, változtatni szükséges. De sokszor muszáj. Néha késő, néha még nem. De ezt csak a legvégén fogjuk megtudni. Hogy jól döntöttünk-e. Addig csak hinni és remélni tudjuk, hogy jól döntöttünk. Ez pedig, azt gondolom, több, mint elég.

„A kör bezárul, a kerék forog, ez minden.”

1. Bobby, Sully-John, Carol, Bill
2. Pete, Kormányos, Malenfant, Carol
3. Bill, Sully-John, Carol, Malenfant
4. Sully-John, Bill, Malenfant
5. Sully-John, Bobby, Carol

Különleges írás az Atlantisz gyermekei, olyan történet(eket) mond el, amit valószínűleg már olvastunk máshol. Valami hasonlót. Nem mondanám újszerűnek, meghökkentőnek, izgalmasnak. Lassú és mély, szépen bontja ki magát, hogy aztán újra összezáruljon, de akkor már minket is magába zár. „A mese a lényeg, nem a mesemondó.” Valóban. De persze jó, ha tudjuk, kitől származik, hiszen a mese nem jöhetett volna létre egy első mesélő nélkül. Így a mese mellett az első mesélő ugyanúgy fontos. Ez a mesélő Stephen King. Aki eddig nem tudta, vagy nem akarta megjegyezni, azoknak üzenem, ezután a mű után sosem fogja tudni elfelejteni. Lehet, hogy azért, mert annyira rossznak találja majd. Vagy mert annyira jónak. Talán , talán no. De hogy emlékezni fog, az biztos. Én hiszem, hogy inkább az utóbbi miatt:).

5 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!