90. Ünnepi Könyvhét

Rovatgazda
!

Kép forrása: spoiler

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal került megrendezésre a Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen élhettük ki a könyvek iránti rajongásunkat – vásárlás, dedikáltatás, nézelődés, vagy éppen könyves témájú előadások hallgatása által. Ez a rovat a molyok könyvheti tartalmaiból merít mindazoknak, akik nem tudtak ott lenni. Meg persze azoknak is, akik ott voltak.

Az új helyszín a többségnek elnyerte a tetszését, a vízparton jól járt a levegő, a rekkenő hőség kevésbé érződött. Ugyanakkor @makitra például hiányolta a korzózást – jogosan:


>!
makitra P
Könyvhét

Tükörben settenkedő fajzatok, pozsgás növények és sok-sok ember a Duna partján – műsorszámunk részben tartalmazhat termékmegjelenítést, de hotelneveket nem

Ez volt talán a legkevésbé könyvhétszerű Könyvhét (jelentsen bármit is ez a kifejezés), amin valaha voltam. Nyilván ez részben a helyszínnek köszönhető: nekem tetszett a korzózás, hogy az ember elegánsan (az én esetemben mondjuk inkább jajvörösen, könyvek súlya alatt kornyadozva) sétálva nézegeti a standokat, kiszúrja a híres embereket és mondjuk dedikáltat spoiler. Végigsétálsz az egyik oldalon, vissza a másikon és már kész is vagy, a fák pedig, legalábbis helyenként, árnyat és némi hűsölést jelentenek. Másrészt viszont hiányzott a kaotikusság, ahogy a Vörösmarty tér közepén lévő szobor körül, mint valami sajátos vallásmentes hadzs ürügyén körbe-körbe keringünk. Sokkal kevesebb emberrel futottam össze, nem láttam kis gócokat, akik épp azon gondolkoznak, hogy a Delta Visiont menjenk kirabolni, vagy épp zsákbamacskát vásároljanak. Azt hiszem, minden újdonság esetén így érzünk, de jól is van ez így.

Nem unatkoztam így sem: Parti Nagy Lajossal elmélkedtünk, létezik-e legszebb verssor (persze nem, mert én tettem fel rosszul a kérdést); titkos liezonokról lebbentettük fel a fátylat; többször is hűsölni tértünk üresen kisérteties bevásárlóközpontokba, ahol hászid zsidók kereshették az El Al irodáját; gyomorbántalmak sem kerültek el bennünket és a Dunakorzó sátáni kacajtól is visszhangzott. Sok-sok kilométer került a lábamba, jópár finomság és néhány gondolat az esti beszélgetések eredményeként a fejembe. Nagy könyvvásárlási roham nem tört rám, de vettem olyan kiadótól, akitől eddig még soha (FISZ – és rögtön kettőt is!), kaptam ajándékot és egy lépéssel közelebb kerültem a hallhatatlansághoz (köszönöm Rusvai Mónikának, hogy egy amatőrre bízta a fotóját).

Szóval jó kis Könyvhét volt ez…

Kapcsolódó könyvek: Szűcs Gyula – Lakatos István – Wajzer Csaba – Tálosi András – Varga Bálint Bánk – Varga Péter – Németh Áron: Képtelen történetek, másvilági mesék · Farkas Balázs: Lu purpu · Bibó István: Bibó megmondja · Rusvai Mónika: Tündöklő · Jassó Judit: Kaszt

Szűcs Gyula – Lakatos István – Wajzer Csaba – Tálosi András – Varga Bálint Bánk – Varga Péter – Németh Áron: Képtelen történetek, másvilági mesék
Farkas Balázs: Lu purpu
Bibó István: Bibó megmondja
Rusvai Mónika: Tündöklő
Jassó Judit: Kaszt
13 hozzászólás
!

Kép: saját fotó

Hartay Csaba Köszönöm a befogadást! című könyvének bemutatója

Hartay Csabával, akinek új, humoros társadalomkritikaként aposztrofálható kötete az @Athenaeum_Kiadó-nál jelent meg, Ceglédi Zoltán beszélgetett a színpadon szombaton 13:00-tól 14:00-ig.
@Hartay_Csaba, aki lazaságával egykettőre megnyert magának, elárulta, hogy noha alapvetően viccesen szemléli az életet, nem kedveli a „standard humort”. Új könyvének egyik emlékezetes, életrajzi vonatkozású elemeként az ikeás poént idézte fel. Elmesélte, hogy Békésszentandráson van egy telkük, ahová egyszer az Ikeából rendeltek bútorokat. Ki is hozták őket rendben, azok mégis immár fél éve állnak az udvaron bontatlanul. A szállító ugyanis azt állította, az összeszerelésükhöz mindössze fél óra kell, mégis háromnegyed óra volt már pusztán az is, hogy lepakolták őket a teherautóról. Bizonyára sokunknak ismerős a kompromisszumos barkácsolás is: amikor a szükséges alkatrészek vagy egyáltalán nincsenek meg, vagy csak nem találjuk őket sehol, hát csináljuk úgy, ahogy sikerül. Ilyen, a többség számára bízvást ismerősen csengő, tréfás epizódok hozzák közel Hartay Csaba új könyvét az olvasóhoz.

Csaba rosszallását fejezte ki továbbá ama tendencia miatt, miszerint a mainstream netes közszereplők hajlamosak lenyúlni mások képeit, és rányomni a saját vízjelüket, ezáltal más tollával/szellemi termékével ékeskednek.
Az ő alapelve, és ekként a könyvéé is, hogy akik ’90 előtt születtek, azok hatalmas túlélők, amit számos humoros példával támasztott alá, melyek jóllehet élnek a költői túlzás eszközével, azért a közönségből feltörő kacagás ékesen bizonyítja, hogy olvasásra érdemes kötettel állunk szemben.
Úgy is, mint: https://moly.hu/idezetek/1101326 (@para_celsus)

De szó esett ugyanitt édesség gyanánt fogyasztott, cukrozott tehéntrágyáról is (reméljük, költői túlzás csupán! :D), valamint arról, hogy Hartay édesapja a saját bevallása szerint már ötévesen dohányzott.

A kötet 98%-a magáért beszél. Én még nem olvastam, de tervben van, mert csudamód rokonszenves fickónak tűnik ez a Hartay, halál laza, spontán vicces, amúgy tartalmasan vicces, azt a fajta humort tolja, aminek értelme és mélysége van. Könyve bízvást hungarikum lehet, akárcsak a maracujapálinka (https://moly.hu/idezetek/1101370 – @Demencze_Ilona_blogger).

A könyvről @Röfipingvin rovatában is olvashattok: https://moly.hu/merites-rovatok/sikerkonyvek-86

Kapcsolódó kihívásként olvassunk együtt kortárs magyar műveket: https://moly.hu/kihivasok/olvassunk-egyutt-kortars-magyar-muveket-2019-ben (@oldmoviegirl01)

Értékelőinek többsége nem bocsátkozott túl hosszú fejtegetésbe a könyv erényeire nézvést, legyenek ezek bármily számosak is. Kedvcsinálóul álljon hát itt @giggs85 méltatása:


>!
giggs85 P
Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást!

Aki figyeli és nyomon követi az írásaimat, az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem feltétlenül a humoros és szórakoztató irodalom az én pályám, de nem volt kérdés, hogy az érzelmekkel teli Holtág és a könnyed, szórakoztató Rajongók voltunk (borítója miatt közkeletűen csak „Turbó”) után elolvasom Hartay Csaba legújabb, pár napja megjelent könyvét is, ami a sokat mondó Köszönöm a befogadást! címet viseli. Bár ez a műfaj tényleg nem az én asztalom, de azt hiszem, hogy már most megvan az idei év egyik legszórakoztatóbb kötete, amelyben többek között az a jó, hogy egy pillanatra sem akarja komolyan venni magát.

A legutóbbi Hartay-kötet után ennek is telitalálat a borítója (olyan jól sikerült, hogy volt olyan kollégám, aki megjegyezte, hogy szerinte felesleges ekkora mobilt megvenni…), és a lehető legjobban játszik rá arra, hogy a szerző többek között facebookos bloggerként is tevékenykedik, Viharsarki Kattintós néven, és az itt szereplő szövegek is olyan (jó értelemben vett módon) fárasztóan, agyzsibbasztóan vagy éppen kacagtatóan képesek görbe tükröt mutatni az olvasóknak, mint amikkel a szarvasi alkotó Facebook-oldalán is találkozhatunk.

Ebben a kötetben az a jó, hogy mindenki felismerheti a saját (na jó, persze mi mind normálisak vagyunk, és nem csináljuk azt a Facebookon vagy a való életben, mint a többi idióta) na meg a környezetének, ismerőseinek kiparodizált verzióját. És ez az egész éppen attól működik, hogy mindenkinek vannak olyan (legalább) ismerősei, akik lestrapált BMW-ben, Audiban keménykednek, bömböltetik a zenét, játsszák a vagány csávót, miközben 2 forint sincs a számlájukon; vagy olyanok, akik utazás közben hárompercenként rakják fel a képeket lájkvadászat ürügyén; vagy éppen olyanok, akik egy flancos étteremben mutatják meg (szintén bőséges fotódokumentációval természetesen), hogy milyen jól megy nekik, aztán legfeljebb a következő fizetésig marad az éhkopp; vagy éppen olyanok, mint a „dicsérgető néni”, aki előbb dicsérget, ám mindenkit szid, aki nincs jelen… Hartay úgy írja ezeket, hogy érezhetően nem is akar mélyre ásni, éppen csak felvillantja ezeket a tipikus alakokat, és az olvasóra bízza, hogy behelyettesítse saját életének tapasztalataival.

Nekem külön tetszett a viszonylagos műfaji sokszínűség: vannak itt némileg szépirodalomba hajló történetek, mindennapi történések, rövid sztorik, anekdoták, kiforgatott állatmesék, borszakértés, bulvárújságok szalagcímei, jellegzetes FB posztok kifigurázása, de persze csak éppen annyira, hogy feltűnjön, mennyi idiotizmus fér bele abban az online világba, amiben szinte mindenki eltölt több kevesebb időt a hét minden napján…

Bízom benne, hogy sikere lesz ennek a kötetnek, mert bár az általam olvasott és preferált irodalomtól a Köszönöm a befogadást! iszonyat messze áll, de mégis rengeteget röhögtem rajta, és azt hiszem, hogy sokan vevők lehetnek majd Hartay humorára.

1 hozzászólás
!

Kép: saját fotó

Böjte Csaba A lélek lélegzetvétele című könyvének bemutatója

A kötetről, mely a szerző füveskönyvsorozatának utolsó darabja, Böjte atya szombaton 17:30-tól 18:00-ig beszélt, szórakoztató, színes anekdotákkal illusztrálva, miként teheti jobbá a hit az életet. Nem is jutott sok szerep a moderátornak, Böjte atyából szinte dőlt a szó, ontotta magából a tréfás és/vagy tanulságos történeteket, saját élményeivel mutatva be a hit hatását a mindennapi életre. A témát gyakran korszerű, humoros hasonlatokkal hozta közelebb a hallgatósághoz.

Szóba került többek között az is, hogy Jézus Krisztust Mennyei Atyánk azért küldte, hogy megváltsa a világot, és megtanítsa az embereknek a szeretet parancsát. Ebből kifolyólag Böjte atya szerint nagyon helyes, ha bókkal fejezzük ki az egymás iránti szeretetünket – az ő külsejét nemrégiben egy idősek otthonában egy kilencvennyolc éves néni dicsérte meg, ami sokat jelentett a számára.
Arra a kérdésre, hogy miként definiálná saját munkaköri beosztását, Böjte atya azt felelte: „Jézus PR-ja elég gyenge volt, hiszen nem osztogatott névjegykártyákat stb.” (sic!), ellenben a Szentlelket Mennyei Atyánk Jézus Krisztus PR-osa gyanánt küldte, amint az, ha más szavakkal is, de az Újszövetségben áll. A Szentlélek feladata tanúskodni Jézus Krisztus Megváltó voltáról; a tanúskodó latinul consolidator, s a kérdéshez visszakanyarodva Böjte atya kijelentette, hogy ő is ilyen consolidator lenni: olyan személy, aki a Megváltóról tanúskodik, méghozzá azért, mert minden gyermek olyannak látja magát, amilyennek a pedagógus szeme tükre mutatja, s ő szeretne pozitív szemléletével felemelni másokat is. Egy ízben egy tizenéves lánynak azt mondta, hogy bizonyára szerelmes, mert a lába nem éri a földet, mire a lány lenézett, hogy meggyőződjön erről. Böjte atya arra buzdított mindenkit, hogy legyünk ilyen consolidatorok, legyünk vigasztalók, szeressük a szülőföldünket, a családunkat, az embereket, és megszépül a világ.
Minthogy azonban ő is ember, s mint ilyen, tökéletlen, mindjárt egy másik anekdotát is hallhattunk: egy ízben megharagudott egy csapat gyermekre, mert amikor az érsekhez utaztak, azok elcsatangoltak tőle. Noha az eset végül happy enddel végződött, a lurkókat sikerült megtalálni, s a heccnek indult szökésből nem lett baj, a harag nem krisztusi tulajdonság, hiszen a Megváltó sem húzgálta meg a római katonák fülét (sic!), amikor azok elfogták, s megfeszíteni készültek őt.
Könyvbemutatója zárásaképpen Böjte atya figyelmünkbe ajánlotta a Szent Ferenc Alapítvány honlapját (www.magnificat.ro), ahol néhány írását és elmélkedését is elolvashatjuk.

A Böjte Csaba műveihez kapcsolódó kihívás sajnos már véget ért, így @Papusz bibliai tárgyú kihívásán vehetünk részt a kötet apropóján: https://moly.hu/kihivasok/beszelgessunk-a-bibliarol-2019

Böjte atya könyveihez – elsőre talán meglepő módon – nem csak a vallás felől közelítenek az értékelők, lelkesedésük azonban osztatlan. @ÁrnyékVirág szavai:


>!
ÁrnyékVirág
Böjte Csaba – Karikó Éva: Ablak a végtelenre

Böjte Csaba – Karikó Éva: Ablak a végtelenre Csaba testvér gondolatai Istenről, vallásról, életről, emberről…

Bevallom, hogy kissé szkeptikusan álltam neki ennek a könyvnek, mert általában gyanakvó vagyok azokkal a szerzőkkel szemben, akik érdemesnek tartják magukat arra, hogy olvasóiknak elmondják, hogy hogy is kéne élniük. A gyanakvásom azonban hamar eloszlott, mert Csaba atya semmi ilyesmivel nem próbálkozott, hanem kérdéskre válaszolt – sokszor nem is nagyon kényelmesekre, például ami az inkvizíciót és az egyház egyéb hibáit illeti – és leginkább mesélt. Személyes élményeiről a vallással, Isten közelségével, útkereséssel kapcsolatban. Őszinte és mély hit és öröm sugárzik a szavaiból – és a tetteiből is ennek a különleges embernek, akinek még humorérzéke is van, tehát a könyv végig olvasmányos marad.
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a könyvet, azoknak is, akik nem vallásosak (jómagam sem vagyok éppen templomajtó) – olvassátok úgy, mint egy hiteles ember vallomását arról, hogy mi ad neki erőt a nem mindennapi munkájához. Olyan könyv ez, ami minden olvasójának ad valamit, mindenkiben nyomot hagy, elülteti a szeretet kis csíráját.

A hit kegyelem.

!

Képek: saját fotók, moly.hu. A felső képen balról jobbra: Értékes Christos (@Twister_Media), @Tarja_Kauppinen, Nagy Sándor Ádám, és Németh Gyula, a kötet illusztrátora

Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék – könyvbemutató

Sándorral, aki a 2017-es [bekezdés]-pályázaton tűnt fel posztapokaliptikus regényével, én beszélgettem vasárnap 14:00-tól 15:00-ig, miután a zuhé az utolsó pillanatban alábbhagyott annyira, hogy fel tudtunk menni a színpadra, s a közönség is meglehetős nyugalommal elücsöröghetett a csendes esővé szelídülő égi áldás ellen is védő napernyők alatt.

Az Embertelen vidék a [bekezdés] című regénypályázat 2017-es fordulójában 141 beérkezett kézirat közül tűnt ki a szakmai zsűri előtt, melynek tagja többek között Gaborják Ádám, a JAK elnöke, valamint Szabó István Zoltán, a Próza Nostra kritikusa is. Nagy Sándor Ádám regénye már csak azért is érdemes a figyelemre, mert a főhősnek a megpróbáltatásai révén végbemenő karakterfejlődésén túl fajsúlyos morális kérdéseket is feszeget: arra keresi a választ, hogy meddig maradhat ember az ember, miután lehulltak róla a civilizáció láncai. A [bekezdés] eddig megjelent nyertes köteteinek többségével ellentétben, melyek a fiatal felnőtt korosztályt célozzák meg, az Embertelen vidék hangulatánál és témájánál fogva az olvasóközönség egy más, a világról kritikusabb szemmel gondolkodó rétegéhez szól.

Az időpont a talán nem is annyira távoli jövő, a helyszín pedig a romokban heverő Föld egy közelebbről meg nem határozott része, mely feltehetőleg Európa területén található. Noha témájából és világából következően nem épp egy minimálcselekményű műről beszélünk, a feszültség elsődleges forrása nem az akció, hanem a karakterek közti játszmák, amiként a díszletek sötét és nyomasztó voltát sem elsősorban az erőszak explicit megjelenítése, hanem inkább az emberi mivoltukból kivetkőző, kivetkőzni kényszerülő emberek lélekábrázolása révén érte el az író, aki civilben pedagógus – alighanem az emberi játszmák iránti érdeklődése is innen ered.
Noha @Nagy_Sándor_Ádám leszögezte, hogy a munkafolyamat során törekedett a személyesség kerülésére, s a valóságból merített impresszióit világához formálva, erősen átdolgozva használta fel, egy ponton mégis kétségtelen a párhuzam közte és főszereplője között: ez a pont pedig a kardok. Sanyi hobbi szinten kardokat készít – egy saját tervezésű és gyártmányú fakardot magával is hozott szemléltetés gyanánt, amellyel utóbb kis híján le is nyakaztam (lásd fent). A kard mint a kitartás és a küldetéstudat szimbóluma központi helyet foglal el a könyvben és a főhős életében, kinek fejlődése köré Sándor az epizodikusan felépülő regényt felfűzte.

Az Embertelen vidék apropóján arról is szót ejtettünk, vajon miért oly felkapott alzsáner manapság a posztapokaliptikus. Az ok feltehetőleg a környezetszennyezéssel és a klímaváltozással összefüggésbe hozható, nyugtalanító hírekben, valamint a népességrobbanásból, a nemzetközi konfliktusokból és a haditechnikai fejlődésből eredeztethető, a jövő miatti általános aggodalomban keresendő. A világvége mint jövőkép immár messze több holmi ködös jövendölésnél, Földünk s fajunk élettartamának kérdése a többséget ilyen vagy olyan módon napi szinten foglalkoztatja. Az Embertelen vidék tudatos írói döntés folytán nem konkretizálja, mi is okozta az emberi civilizáció és technika megközelítőleg teljes pusztulását, erre csupán utalások történnek; a globális katasztrófa réme alighanem még nyomasztóbb is így. Miközben a civilizált voltának megőrzéséért embertelen körülmények közt küzdő emberről olvasunk, talán a környezettudatosság iránti elhivatottságunk is megerősödik, hiszen a posztapokaliptikus zsánert korunk tendenciái nem véletlenül hívták életre.

@TiszlaviczMarcsi kihívása a [bekezdés]-díjasok olvasására buzdít: https://moly.hu/kihivasok/bekezdes-dijasok

@Dyta_Kostova beszámolója az Embertelen vidék kapcsán, amely az e havi ajánlott könyvem is (a Merítés szerkesztőségének ajánlólistája: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol ):


>!
Dyta_Kostova I
Könyvhét

Villámlátogatás a könyvhéten

Nincs Könyvhét eső nélkül – legalábbis ezt beszélik a gyakorlott könyvmolyok, és én hittem is nekik. Mivel ötödik éve vidéki életet élek, mostanában nem tettem személyesen tiszteletemet az eseményen, jellemzően inkább a Könyvfesztiválok vonzottak, mivel úgy érzem, akkor történik meg egyfajta ki nem mondott évnyitó a könyves érában. ha e hasonlat mentén haladunk végig az éven, akkor a Könyvhét lehet a félévi bizonyítványosztás, és bizony nem áll valami jól a szénám, hiszen sok könyvfesztiválos megjelenést még nem volt időm kiolvasni. Természetesen néhány(száz) elolvasatlan könyv nem lehet akadálya újak beszerzésének, de ezt nem is kell magyaráznom, hiszen mi itt, a molyon, nagyon jól ismerjük a könyv birtoklása utáni vágy bizsergető érzését.
Remélem sokan éltek át hasonlót a vasárnapi – felhőszakadás alatti – Twister Media által szervezett könyvbemutatón is, ahol @Tarja_Kauppinen beszélgetett a frissen megjelenő @Nagy_Sándor_Ádám-al [bekezdés]-díjas regénye, az Embertelen vidék kapcsán. Nem tagadom, hogy személyes érdeklődésemen túl kifejezetten előnyben részesítem a jövőbeli történeteket, és itt mindenféle lehetséges, elképzelhető jövőre gondolok a technológiai robbanástól kezdve a világ lepusztulásáig és az emberiség elsorvadásáig. Nagy Sándor Ádám könyve az utóbbi szekcióba tartozik, a disztópiák minden klasszikus és nem annyira ismert elegyét vegyítve. Alig várom, hogy nekiessek a kötetnek, főként azért, mert a sablontól eltérően az alaphangulat nem kifejezetten egy reményteljes felemelkedésről árulkodik, hanem a nihil, a sötétség és a veszteség érzeteivel próbálja meggyőzni az olvasót arról, ideje elgondolkodni, miféle világos is teremtünk vagy hagyunk hátra, ha felelőtlen döntésekkel dobálózunk.
A kiadó nevében Értékes Christos többféle új pályázati lehetőséget is bejelentett a nagyszínpadon, vagyis hajrá írók, írópalánták, a kapuk nyitva állnak! Idén is elindult a [bekezdés], valamint ősszel meghirdetésre kerül egy szinopszis-pályázat is, ahová történelmi tematikájú regények rövid, egy oldalas összefoglalóját várják. A legjobbak segítséget kapnak a szöveg létrehozásához és szerkesztéséhez, ez pedig jelen ismereteim szerint elég egyedülálló ajánlat a mai magyar könyves világban :)
Néhány köszönés és rövid beszélgetés erejéig körbejártam néhány standot. Beugrottam még a Galaktikához, ahol vásároltam is egy meglepetés-könyvet. A barna csomagolópapírral elrejtett címek közül végül László Zoltán Keringés c. művét húztam ki, ami pont hiányzott a szerző életművéből a polcomra.
Benéztem a Fumaxhoz is, ahol @Disznóparéj_HVP már nagyon készült a délutáni harcra, ezért nem is zaklattam az Oculus folytatásának, a Propheta aláírásával – majd bepótoljuk, a lényeg, hogy végre ez a folytatás is megérkezett, és kétszer olyan vastag, mint az előzmény. Nyammi :)
A Főnixnél még elidéztem egy kicsit, és antológiákról, a fantasztikus irodalom (és benne a nők) helyzetéről diskurálva próbáltam vizionálni, milyen irányba tart a magyar könyvkiadás, de ez sokkal hosszabb, mélyebb és szerteágazóbb téma annál, hogy egy esős vasárnap megtalálhatnánk rá a tökéletes megoldást.
A villámlátogatás közel két órás időtartama azonban egyvalamit mindenképp bebizonyított: sem az eső, sem a meleg, sem a pára nem képe lerombolni azt a baráti, könyv- és kultúraszerető, lelkes közösséget, amely évről-évre visszatér a rendezvényre, és életben tartja az olvasás és az alkotás iránti rajongást. Tisztelet nekik!

Kapcsolódó könyvek: László Zoltán: A keringés · A. M. Aranth: Propheta · Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék

László Zoltán: A keringés
A. M. Aranth: Propheta
Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék
!

Kép: saját fotó

A tölgyek alatt – Arany János különleges életregénye Cselenyák Imre tollából

A duológia legújabb, befejező kötetéről @RóbertKatalin, a kiadó szerkesztője beszélgetett az íróval. A regény az Aranypöttyös sorozatban jelent meg, a szépirodalmi témával a fiatalabb korosztály felé nyitva. Mivel Arany János úgyszólván megkerülhetetlen egy pofa, noha az ifjúsági irodalom általában véve kívül esik az érdeklődési körömön, ez az előadás meggyőzött arról, hogy a molyok figyelmére méltó, olvasásra érdemes, értékes sorozattal állunk szemben, mely a klasszikus irodalom erényeit ötvözi a fiatalos hanggal, s élvezhetővé, szerethetővé teheti akár még a kötelező olvasmányokat is.

@Imre_Cselenyák kezdésképpen arról beszélt, honnan is jött az ötlet, hogy Arany Jánosról írjon. Nos, nem akárhonnan: egyszer vett antikváriumban egy olyan tanulmányt Aranyról, amit kilencven éve senki nem olvasott el, még csak fel sem voltak vágva a lapjai. Emiatt egy kicsit leesett az álla, hogy mekkora gáz már, hogy ennyire nem olvasnak a népek egy ilyen fontos költőről, hát azt mondta magában, uccu neki, írjunk róla valamit, amit remélhetőleg majd elolvasnak, mert nem száraz, unalmas tanulmány lesz, hanem menő, fiatalos irodalom.
Aztán persze jöttek a kételyek. Azon tűnődött, van-e joga Aranyról írni, aki a nagyapja nyelvét beszélte, és nagy távolságra, 120 km-re született tőle. Ezeket a kételyeket azonban legyőzte, s immár húsz éve dolgozik Arany János fiataloknak szóló életregényén, amelyet fő művének tekint.

Kutatómunkája során könnyedebb források is szolgáltak váratlan inspirációkkal a számára. Egy ízben a Nők Lapját olvasgatva rádöbbent például, hogy micsoda rengeteg baja volt Aranynak – például sipolyok az oldalán. Szenvedéseire, megpróbáltatásaira ráeszmélve újult erővel folytatta a munkát, amelybe annyira beleélte magát, hogy azon három hónap alatt, amíg Arany János betegségeivel foglalkozott, szinte magán is felfedezni vélte a neuraszténia tüneteit.
Munkája során kihívást jelentett,nhogy a mai tizenévesek számára is érthető módon adja át a XIX. századi nyelvezetet. Végül úgy rekonstruálta az archaikus magyar nyelvet, hogy pár oldal alatt az olvasó megszokja és megértse, valamint segítségünkre van az is, hogy mértékkel használja a régies kifejezéseket.
Cselenyák Imre munkamódszeréről elárulta, hogy a regényírásnál meg kell határozni a napi penzumot, hogy elkészüljön – nála ez napi 2-4 oldal. Érdekesség, hogy szinte sosem ír ülve, elkerülendő az egészségügyi problémák kialakulását. Állva vagy térdelve szokott inkább dolgozni, lazításként gyakran szobabiciklizik, vagy sétál a parkban.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb az írás során, a párbeszédeket említette. Párbeszédek nélkül azonban nincs irodalmi szöveg, így Arany hangját a levelei alapján rekonstruálta.

Ha már aranypöttyös, van kihívás is a sorozathoz: https://moly.hu/kihivasok/arany-arany-aranypottyos-olvasas (@Talpacska).

Noha erről a kötetről nem született még túl sok értékelés, a sorozat első részének, mely az Áldott az a bölcső címet viseli, 94%-a mindent elárul. Hanem azért álljanak itt @Rodwen lelkes szavai is:


>!
Rodwen P
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső

Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső Arany János életregénye

„Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.”

Arany Jánosról ezidáig annyit tudtam, amennyit az irodalomórákon átadtak nekünk. Tanultunk arról, hol s mikor született, milyen eredményeket ért el. Tudtuk, hogy kik voltak a szülei, nővére, felesége, gyermekei…Elolvastuk a Toldit majd néhány versét, megírtuk a felmérőt és már lapoztunk is a következő költőhöz, íróhoz.
És ha nem olvasom el ezt a nagyon szépen megírt könyvet, valószínűleg nem ismerem meg az igaz Arany Jánost. Az iskolapadban teljesen máshogy képzeltem el, de most végre találkozhattam a különleges gyermekkel, a nem mindennapi tanítóval, a szerető férjjel és apával, és az igaz baráttal aki a költő mögött rejtőzött eddig.
Csodálatos olvasmány, csodálatos borítóval!

!

Kép: saját fotó

Bán Mór: Hunyadi – Vihartépte zászlaink című könyvének bemutatója

A Vihartépte zászlaink Bán Hunyadi című történelmi sorozatának tizedik kötete, s bemutatóját szombaton 14:30 és 15:00 között tekinthették meg az érdeklődők.

A könyv fókuszában a rigómezei ütközet áll, mely az író elmondása szerint azon ritka csaták egyike, amelyek hosszabbak voltak, mint egy nap. Ez a csata három-négy napig tartott, és körülbelül 30 000 fő vett részt benne, akik éjjel-nappal talpon voltak. Bán Mór számára ezért különleges jelentőségű a rigómezei ütközet: a harcosok szinte emberfeletti teljesítménye, hogy teljes fizikai aktivitás mellett gyakorlatilag napokig nem aludtak, s mindezt embertelen körülmények között, óriási hatással volt rá. A csata résztvevőinek lelkisége ámulattal tölti el, akárcsak a reménytelennek tűnő helyzetben tanúsított kitartásuk, s ez a heroikus mentalitás ösztönözte írásra, ezt igyekezett a regényében visszaadni.

Lévén újdonság, a Vihartépte zászlainkról eddig mindössze két értékelés született, azok azonban roppant lelkesek.
@Kr3nos szavai: „A sorozat eddigi legjobb része! Hiába ismerjük a történet végkimenetelét, minden egyes oldalon ott lovagolunk-rohanunk Hunyadi mellett és szentül meg vagyunk győződve, hogy Rigómezőn akkor is mi nyerünk.
Ilyen fantasztikusan megírt csatát másnál nem lehet olvasni, az olvasó végre tényleg benne van a harc fogatagában és hála égnek most bőségesen volt rá idő.
Látszik, hogy szépen fejlődik a sorozat, így alig várom a Konstantinápoly ostromát és a Nándorfehérvári diadalt feldolgozó további két könyvet!” (https://moly.hu/ertekelesek/3252398)

@kitti_th idézete: „Furcsa nép a magyar; míg győzelemre esélye van, nehezen fog össze, de a vereségben, a megveretésben egyszeriben megszólal azok lelkiismerete is, akik addig akadályoztak minden összefogást.” (https://moly.hu/idezetek/1103852)

A Hunyadi című sorozat elolvasásával most egy kitüntetésre is szert tehetünk: https://moly.hu/kihivasok/ban-mor-hunyadi (@Silvana).

A sorozat korábbi kötetei igen népszerűek a Molyon. Az első rész, A Hajnalcsillag fénye @Rena213 szerint „valódi, szerethető történelem”:


>!
Rena213
Bán Mór: A Hajnalcsillag fénye

Egy valódi szerethető történelem.
Hunyadi famíliát személyesen és közelről ismerő személyként mindig is érdeklődtem a történelme iránt, viszont a túl száraz, történelmi regények sosem voltak a kedvenceim. Viszont ez regénysorozat meglepően tetszik. Rengeteg benne a vad, számomra érthetetlen okból kifolyó háborúskodás szeretete, a régi magyar életmód és világnézet okító üzenete.
Több év után ismét elkezdtem a sorozatot és kicsit megérve már biztos, hogy végig fogom olvasni a többi részt is.
Erről a részéről csak annyit, hogy: ajánlom. Minden részét el kell olvasni és tanulni belőlük. Ha kicsit idegennek tűnik is ez a világ, ne felejtsük el ez tényleg megtörtént/egyes elemeknél megtörténhetett volna/, ez a mi múltunk, a jelenkori helyünket behatároló tényezőket kialakító események voltak.

!

Kép forrása: spoiler

Nagy Gerda: Who AI am? – könyvbemutató

A költőnővel első kötetéről Bácskai István, a Gondolat kiadó igazgatója beszélgetett szombaton 16:30 és 17:00 között.
Gerda technikai beállítottságú, az innovatív dolgok érdeklik. Kezdetben kísérleti szövegeket hozott létre, ezekből született ez a könyv, mely elgondolkodtató, meghökkentő verseket tartalmaz, hiszen ez az, amit egy lírai műtől a költőnő állítása szerint várunk.
A szövegek újszerű voltát előállításuk speciális módja adja: első alkotásait Gerda Facebook Messengeren írta, amely megjegyzi a beszélgetéseket. A költőnő így korábbi beszélgetéseinek elemeit használta fel, fűzte össze váratlan, ötletes, gyakran meghökkentő módon szabad versekké. Költeményeit ez teszi életszerűvé, noha a gépi közreműködés nem minden esetben érezhető rajtuk.
A kötet illusztrált; majdnem minden vershez tartozik rajz is, amelyeket Gerda maga készített. Számos illusztráció visszatérő alakja egy – az ő szavával élve – „definiálhatatlan”, macskaszerű, ám fül nélküli állat, amelyet még pár évvel ezelőtt talált ki.

Verseinek kortárs hangulatát a hashtag címek is fokozzák. Sajnos a kötet olyannyira nem volt eddig fent Molyon, hogy én vittem fel, úgyhogy sem értékelés, sem idézet, de még egy fránya karc sincs hozzá. A költőnő a bemutatón felolvasott belőle pár verset, amiket persze hülye fejjel nem jegyeztem le, mert megmondva a frankót, véletlenül tévedtem csak oda. Épp csak letelepedtünk a haverommal, mert hát itt voltak székek, és kb. tíz perc után kérdeztem meg az előttünk ülőt, hogy ugyan miről is van szó. Úgyhogy linkelt idézettel sajnos nem szolgálhatok, a simogatod a hátam közepére kívánt lyukat fordulat azonban olyannyira megmaradt bennem, hogy, íme, emlékszem rá még most is.

A szerző a kötetről: „A Who AI am?_ egy interdiszciplináris művészeti projekt, mely a kortárs irodalom és az innovációk integrálásával a technológia és az ember kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. A mesterséges intelligencia megoszló jelenség, mely gyakran félelmet, bizalmatlanságot és kétségeket kelt az emberekben. A Swiftkey okos klaviatúrájával, prediktív bevitellel írt kísérleti verseskötet az ember és a gép fura barátságán keresztül azt mutatja be, hogy az AI és az ember – jelen esetben szétválaszthatatlan, de felcserélhető szerző-szerkesztő kooperációja – képes olyan produktumokat létrehozni, melyek az elgépiesedés ellenére is közelinek hatnak.”_ (forrás: Facebook)

Ha már a legfrissebb magyar költészettel ismerkedünk, teljesítsük @serengeti kihívását is: https://moly.hu/kihivasok/ismerkedjunk-meg-a-legfrissebb-magyar-kolteszettel.

Releváns karc híján @Garaczi_László fotói már a következő cikkhez kapcsolódnak:


>!
Garaczi_László IP
Könyvhét

Szegő Jancsi, jegeskávé, dedika
(fotó: Sarankó Márta)

!

Kép: saját fotók

Dedikálások

Az öt nap alatt 168 kiállító 300 új könyve között válogathattunk, és 1000 szerzővel dedikáltathattunk is. Találkozhattunk többek között (ld. fent):
Nyáry Krisztiánnal, akinek Így szerettek ők című sorozata nagy népszerűségnek örvend a Molyon;
Tóth Krisztina költő- és írónővel (Pixel, Vonalkód, Pillanatragasztó);
Böszörményi Gyulával, akit többek között Ambrózy báró esetei című sorozata miatt is méltán imádnak a molyok;
Háy Jánossal, aki a képen épp Kik vagytok ti? című, legújabb kötetét dedikálja;
– a József Attila- és Libri-díjas Szvoren Edinával (Pertu, Nincs, és ne is legyen, Az ország legjobb hóhéra, Verseim) és a József Attila- és Libri közönségdíjas Krusovszky Dénessel (A fiúk országa, Akik már nem leszünk sosem);
– a [bekezdés]-díjas Krausz Emmával (Osztálykép), Alynne Webbel (Az Utolsó) és Csóti Lilivel (Hetedvérig);
– az idén nyolcvanhárom éves Bodor Ádámmal, aki itt épp az én Seholomba ír;
– a (számos egyéb elismerései mellett) József Attila-díjas Garaczi Lászlóval;
– gyermekkönyv-fronton Rippl Renátával és Finy Petrával;
– az idén nyolcvanesztendős Lőrincz L. Lászlóval (a képen a jobb szélső),
és még számos nagyszerű alkotóval.

Dedikálós pillanatok:
@beecebocaღ romantikus kedvenceit kereste fel: https://moly.hu/karcok/1291135
@szia777 maga dedikált: https://moly.hu/karcok/1291108
@floramarta és Gyula bátyó: https://moly.hu/karcok/1291082
@szmelus nemcsak könyvet vett, de még táskát is kapott Lőrincz L. Lászlónál: https://moly.hu/karcok/1290518
@luthienlovemagic szerzeményei és élményei: https://moly.hu/karcok/1291892
@BeerSeeGirl dedikált mesekönyvvel lett gazdagabb: https://moly.hu/karcok/1290400
@Leobelo első, ám annál eredményesebb könyvhete: https://moly.hu/karcok/1290239
…és @Laurka szerzeménye:


>!
Laurka P
Könyvhét

Szegeden ma Sándor Anikó dedikált az ünnepi könyvhét alkalmából. :)

Kapcsolódó könyvek: Sándor Anikó: El Camino

Sándor Anikó: El Camino

Kapcsolódó alkotók: Sándor Anikó

!

Kép: saját fotók

De nemcsak könyvbemutatókon vehettünk részt, hanem más, érdekes előadásoknak is tanúi lehettünk. Megtekinthettük például Simon Márton Hallgatási gyakorlatok című zenés estjét (jobbra lent). A szerző méltán népszerű a molyok körében; @Riett_ alkotóértékelése: https://moly.hu/alkotoertekelesek/6014.
Simon Márton címadó versét @szklaudi idézte: https://moly.hu/karcok/1258068.

Meghallgathattuk továbbá a Kutatásért Közalapítvány 30 éve szabadon című pódiumbeszélgetését, Békés Márton, Tallai Valéria és Kormos Gábor részvételével (jobbra fent);

valamint a Nap Kiadó előadását, ahol Takács Bence Trimeszterológia című, új kötetéről hallhattunk (balra lent). „A kisregény címe egy idegen szó: trimeszterológia. Tudjuk, hogy a várandósság három trimeszterből áll. Vagyis a szó a várandósság szakaszairól szól, de nemcsak arról.
Az önéletrajzi ihletésű történetből megtudjuk, hogy a sok hölggyel is bensőséges kapcsolatot ápoló jóképű fiatalember hogyan lesz szerelmes, hogyan találkozik élete igazi párjával, és hogy az esküvő után hogyan várják kisbabájuk születését.
A könyv olvasmányos, gördülékeny, kitűnő íráskészséggel készült, és ami a legnagyobb erénye: a férfi szerelmét nem sablonokkal, szokásos romantikus panelekkel mutatja be, hanem különlegesen és újszerűen.” (forrás: www.lira.hu)

De egy interaktív, jelmezes előadást is láthattunk a Fumax és a Roboraptor közös szervezésében (balra fent), amelyet megemlített karcában @Deidra_Nicthea is:


>!
Deidra_Nicthea IP
Könyvhét

Anyám sajgó, zsibbadó, visszeres lábszára vagyok.

Na, már megint lezavartunk egy Könyvhetet a @Fumax -szal. :)

Természetesen ismét teljesen megbukott az a népi megfigyelés, hogy ha Medárdkor nem esik, akkor száraz nyarunk lesz, úgyhogy egy új néphagyományt kívánok bevezetni, mely immáron többszörösebben nyert bizonyítást, miszerint tökmindegy, mi van Medárd napján, Könyvhéten akkor is mindig esik (ha pedig a Könyvhét épp Medárdra esik, akkor meg olyan zuhét kapunk a nyakunkba, hogy Noé fújja a riadókürtöt).

Bár nagyon nem mocorogtam el a standtól, max. levenni a testsúlyom terhét a lábamról a szembeszomszéd pavilonja mögött, azért így is egy egész decens gyűjteményt sikerült felhalmozni a maga hétésfél kilójával, győzhetek majd helyet találni nekik a polcom rohamosan csökkenő folyócentiméterein.

Sok-sok remek mollyal találkozhattam és mindig ez adja az ilyen események sava-borsát, no meg persze azok a különösen kedves kis lények, akik szinte végig ott lebzseltek körülöttünk és ott segítettek, ahol tudtak, lett légyen szó könyvajánlókról, vagy akár több száz kiló megmozgatásáról a bepakolás során, no meg a napi kávéadagról is gondoskodtak (úgyhogy @Nagy_Atilla_Tas, @Cetti94 és @Mazsidrazsi, ti vagytok a legjobbak). Szerencsére az idén már nem kellett pánikszerűen behajigálni a cuccost az Esőisten első integetésére, no meg különösen jó helyet kaptunk, így csak akkor éreztük magunkat légkeveréses sütőben, mikor hátulról melengetett minket a nap (köszi, fák!). Nekem személy szerint jobban tetszett a Korzó, volt egy kellemes, klisésen mondva korzós hangulata az egésznek, még akkor is, mikor úgy kellett villámpikacsuként átcikázni a dedikálni vágyók között (vagy megküzdeni egy raklappal, ami jelentem, döntetlen küzdelem lett, se én, se ő nem tört el). A Limitált Sandman + Locke & Key menü ki-kiadogatása azért jelentősen megterhelte csoffadt, ülőmunkához szokott izomzatomat, de mindig jó látni az örömtől csillogó szemeket. :)

Bár idén a szablyáim nem nagyon kerültek ki a tokjukból (@Disznóparéj_HVP, ezt megjegyeztem, tudod, mikor rohangálok vissza reggel értük legközelebb! de azért @Solymár_András, köszi a csiszolgatást és a tippeket :D), de cserébe legalább a fent említett két úriember jól megcsapkodta egymást, amiből egyelőre egy másodpercnyit se láttam. :D

Ezúton is köszipuszi mindenkinek, aki megdobált minket sütivel, itókával, jó beszélgetésekkel, és a kötetek iránt érzett mérhetetlen szeretettel. :))) Jövőre újrázunk. ;)

spoiler

Kapcsolódó könyvek: Gabriella Eld: Remények Jordan számára · Gabriella Eld: Érzések Jordan számára · Neil Gaiman: Death – Halál · A. M. Aranth: Propheta · Ted Chiang: Kilégzés és más novellák · Aleister Crowley: Holdgyermek · Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök · Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek · Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 2. · Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 1.

Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Gabriella Eld: Érzések Jordan számára
Neil Gaiman: Death – Halál
A. M. Aranth: Propheta
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Aleister Crowley: Holdgyermek
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök
Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 2.
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 1.
45 hozzászólás
!

Kép forrása: Gál Hedda

A könyvheti újdonságok között üdvözölhettük Gál Heddának, az Ősanya szerzőjének új kötetét is. A megjelenés alkalmából a figyelemre méltóan sokoldalú írónővel @csgabi beszélgetett.

Cseh Gabriella: Nagyon örültem, amikor a 90. Ünnepi Könyvhét programjai között felbukkant a te neved is. Tavasszal még bizonytalan volt legfrissebb köteted, a Röpkekilenc dedikálása.

Gál Hedda: Viszont-öröm volt számomra is. Nem csak a dedikálás volt bizonytalan, hanem maga a kötet megjelenése is. Márciusban vehettem kézbe, szerzői kiadásként, s mint olyan megjártam vele az összes kis buktatót, csúszós lépcsőfokát a szerzői megjelenésnek. A Röpkekilenc tulajdonképpen az Ősanya folytatása, viszont ebben a kötetben már nem időrendben, hanem témák szerint csoportosítva rendeződtek a szövegek. A dedikálás lehetőségét Beszédes Istvánnak, a zentai zEtna Kiadó vezetőjének köszönhetem, ő az, aki szólt az érdekemben, hogy a kiadó nélküli kötetem a Vajdasági Magyar Kiadók pavilonjánál dedikálhassam. Pistával régi jóbarátok vagyunk még Zentáról, mind zenészként, mind pedig íróként felnézek rá, példaértékű a munkája. Többször dolgoztunk együtt az elmúlt években, különböző vers-zenei és irodalmi rendezvényeken. Ezúton is hálám, amiért ott lehettem a Könyvhéten.

Cs. G.: Sok-sok kérdést felvetettél ezzel a válaszoddal, és szerintem rendesen megpiszkáltad az olvasók kíváncsiságát. Zentán születtél, ott nőttél fel. Mit köszönhetsz a városnak, mi az, amit magaddal hoztál Budapestre?

G. H.: Zenta számomra mindig az Otthon marad. Visszavárnak, szeretnek. Csak sokéves budapesti itt-tartózkodásom után döbbentem rá, hogy igen magasra helyeződött bennem ama bizonyos „léc”, amit kulturálisan meg kell ugrania annak, aki kapcsolatba szeretne kerülni velem. Ez vonatkozik akár a szakmára (zene és írás), akár a magánéletemre. Zenta egy kulturális ékszerdoboz. Ott mindig történik valami, ami feldob, felráz, elgondolkodtat, gyönyörködtet, helyretesz. Ebben nőttem fel, minden magától értetődő, és természetes volt, ezt hoztam magammal. A színház illata, a könyvtár csendje, a múzeum misztikuma, mind mind belémivódott ebben a kicsi vajdasági városkában. Ilyen művészeti alappal nem nehéz helytállni a világ bármely részén. Csak köszönettel tartozom szülővárosomnak és az ottani embereknek, akiknek a mentalitása, őszinte nyitottsága tiszteletreméltó.

Cs. G.: Ebbe az ékszerdobozba, ahogyan nevezed Zentát, vissza-visszajársz, nem csak a családodhoz, de többször meghívtak már fellépni, beszélgetni is. Említetted már is a zenét is, hiszen – civil foglalkozásod mellett – nemcsak írsz, de énekes is vagy. A vajdasági meghívások (és most nemcsak Zentára gondolok, mivel úgy tudom, voltak meghívások más településekről is) mit céloznak meg, kit keresnek? Gál Heddát, a költőt, vagy Gál Heddát, az énekesnőt?
Ehhez kapcsolódóan kíváncsi vagyok: tehetségedet vajon örökölted (is), vagy te vagy esetleg az első, akit művészlélekkel áldottak meg?

G. H.: Énekesnő vagyok, ez teljesen egyértelmű volt számomra már egészen kicsi lányként is, így ezt az oldalamat ismerik legtöbben és úgy gondolom ebben is vagyok a legjobb. Lételemem a zene. Leginkább tehát énekesnői mivoltomban keresnek meg, de mint író is szívesen megyek, ha igény mutatkozik rá. Úgy vélem, a tehetség veleszületett adottság, amit az ember (lánya) vagy tud kamatoztatni, ha támogatják ebben, vagy elsikkad. Esetemben ez egy nagyon szerencsés történet, ugyanis számos szakember állt mellettem, egyengette az utamat zeneileg. Azt azért kiemelném, hogy soha nem tanultam énekelni, sőt az alap zenei tanulmányokon kívül nem végeztem zeneiskolát. Lett volna rá lehetőség, de nem szerettem volna. Szüleim érdekes módon ezt elfogadták, tolerálták. Azóta sejtem is, hogy miért. Mindketten zenészek voltak. Apukám gitározott, anyukám énekelt. Az élet azonban úgy hozta, hogy amikorra én megszülettem, már egyikük sem foglalkozott zenével. Apu egy baleset folytán kénytelen volt feladni a gitározást, anyu pedig valószínűleg szolidaritásból nem énekelt többé. Olykor főzés közben hallottam páratlanul tiszta hangját. Sosem volt hamis. Valószínűleg megbeszélhették ők ketten, hogy hagynak engem szabadon „érni”, és nagyon jól tették! Igyekszem a lányom és a fiam felé is hasonló felelős szabadsággal fordulni, és partnerként, szelíd útmutatással irányítani őket, hogy a nekik leginkább megfelelő nyomvonalat követhessék.


!

Cs. G.: Milyen műfajban szeretsz énekelni? Milyen műfajban szoktál énekelni? Hallottam már tőled jazzt, és sok mást is.

G. H.: Nagyon érdekes számomra, hogy külön választottad a két kérdést. A szoktam és szereteket. Ha az ember olyan szerencsés mint én, akkor ez a kettő egybeforr, olyasmit énekelek, amit szeretek. Kezdem akkor talán a legelején: 1996-ban kezdem el fellépni, és ezt azért hangsúlyoznám ki, mert énekelni már kicsi gyerekkén is énekeltem. Fellépni viszont ’96-ban kezdtem el, mégpedig kortárs vajdasági költők megzenésített verseivel, a Kiriana együttesben. Itt akusztikus hangszerek kíséretében adtunk elő több szólamú, énekhangra írt verseket. Ezt a műfajt rövid megszakítással a mai napig szeretettel művelem a TáncReakció és az Ellenanyag formációimban. A vers-zene egy nagyon különleges szegmense a magyar zenei műfajnak, ugyanis mivel itt a dalszövegek költemények, a szövegközpontúság alap. Ezt egészíti ki a zene (jó esetben), amely által kiteljesedik a vers, és befogadhatóbbá válhat azok számára is, akik kevésbé szoktak verseket olvasni. Az énekes feladata megtisztelő és felelősségteljes is egyben, hiszen a saját teste a hangszere, és ez által közvetít érzelmeket. Az effajta érzelem-közvetítés a jazzben méginkább megmutatkozik. A jazz számomra a szabadság, a teljesség, az önátadás. A pár éve alakult HeddaJazz zenekarommal Ella Fitzgerald és Seress Rezső dalait jazzeljük. Van egy egészen különleges duó, amiben közreműködök, itt különböző nyelvterületről származó reneszánsz műveket énekelek koboz kíséretében, magyar nyelven. Ez a nemesi zene különösképpen közel áll a lelkemhez.

Cs. G.: Valóban szerencsés csillagzat alatt születtél. Úgy tudom, Magyarországon is sok meghívásotok van, rendszeresen felléptek nemcsak Budapesten, de vidéki településeken is. Legutóbb egy budapesti fellépésetek volt a Múzeumok Éjszakája kapcsán, de hívtak a Petőfi Irodalmi Múzeumba is korábban, énekeltél Vonyarcvashegyen is nemrég…

G. H.: Mivel több zenekarban is működöm, így úgy tűnhet, rengeteg fellépésünk van, pedig sokkal többet is elbírnék. A Múzeumok éjszakáján az Ellenanyag kvartettel játszottunk XXI. századi költők verseiből a Csekovszky Kiállítóházban, késő este. Családias hangulatú koncert volt, értő-érző közönséggel. Vonyarcvashegyen Bor és Jazz címmel indítottak egy sorozatot, ahol Seress Rezső dalait adtuk elő a HeddaJazzel a szerző születésének 130. évfordulójának állítva emléket. A PIM-ben a Napút folyóirat Ady számának estjén játszottunk az Ellenanyaggal az Ady-100 év kapcsán. Voltunk a közelmúltban Zentán a TáncReakcióval, ahol a Mosolytenger gyermekfesztiválon adtuk elő Csík Mónika szabadkai költőnő zenébe fűzött verseit. Legközelebb július 13-án hallhat majd a Közönség a Nemzetközi Palotajátékokon, Visegrádon, Balog Péter kobozművész kollégám oldalán középkori dalokat énekelni.

Cs. G.: Civilben könyvtáros vagy. Mennyire könnyű összeegyeztetni a fellépéseket, meghívásokat a munkáddal?

G. H.: Remekül összeegyeztethető. Igyekszem vagy hétvégékre vagy a szabadságaimra tenni a fellépéseket. A könyvtárosság régi álom volt, csak sajnos fiatal felnőttként nem tanulhattam az Újvidéki Magyar Tanszéken, családi és anyagi okokból. Később viszont elvégeztem a könyvtárosasszisztensi képzést, és az esélytelenek nyugalmával, tíz év zenei „munka” után jelentkeztem a jelenlegi munkahelyemre a Károli Református Egyetem Jogi Karának könyvtárába. Amellett, hogy nagyon szeretem ezt a szakmát (is), alapvetően a kollektívához tartozás motivált leginkább. Minden beérkező könyvet megsimogatok. A zenész élet nem igazán a kollektívába tartozást jelentette, jelenti, ugyanis időszakos. Remekül működünk a színpadon, az együtt-utazások fergetegesek, de nincs meg a mindennapos találkozás. Lehet, hogy jobb is, mert azt a töménységet, amit a zenekaraimban lelkileg megélek egy-egy koncert vagy turné során, azt nap mint nap őrületes lenne. Kellett a könyvtár, a rendszeresség. A csillagjegyem szűz, így a rendszerezés szeretete a „véremben van”. Imádok adminisztrálni, összehangolni részleteket, rendbetenni, rendet tenni. Van bennem egy kettősség is, ugyanis a precíz rendezgetés mellett kőkeményen jelen van a bohém zenész, akinél sokszor egészséges rendetlenség van.

Cs. G.: Kollégáid jártak már koncerteden? :-)

G. H.: Tudtommal még nem, vagy ha igen, akkor jól titkolják. Szívesen látnám bármelyiküket a közönség soraiban. Tudom, hogy a mai rohanó világban sokszor luxus, hogy elmenjünk egy élőzenei koncertre, mert rengeteg teendőnk van, és a nap 24 órája nem elég rájuk, viszont azt gondolom, olykor-olykor érdemes megállnunk, kicsit elcsendesednünk, hogy meghallhassuk a belső hangjainkat. Egy koncert kiváló lehetőség a belső béke megtalálásának.


>!
Ibanez MP

Gondolatok az Astoriáig

Túl magasak
a csúcsok
és túl mélyek
a völgyek.
Nem szeretem a
sinusgörbéket.
Azt tanították,
a párhuzamosok
a végtelenben
találkoznak.
Nincs időm a
Végtelenig.
Merőlegeseket
akarok.
Sok-sok
keresztezett utat.
Veled, és Veled, és
Veled is.

Gál Hedda: Röpkekilenc Versek, kisprózák rólad s rólam

!

Cs. G.: Számodra mi jelenti a kikapcsolódást – ha most nem a zenére és az írásra gondolunk? Van olyan szabadidős tevékenység, amit szívesen űzöl, ha van egy kis időd?

G. H.: Jó kérdés! Számos dolog van még, ami kikapcsol. Imádok olvasni, több könyvet párhuzamosan: verses kötetet, regényt, életrajzi könyveket. Szeretem a filmeket, ebben is szinte mindenevő vagyok az akción kívül. Emellett jól esik olykor kézműveskedni, a lányommal közösen vezetünk „művésznaplót”, amiben különféle technikákat alkalmazva jelenítjük meg az éppen aktuális érzelmeinket. Főként a színek, és a különféle textúrák dominálnak ezeken a felületeken. Szívesen kertészkedem is, kisebb-nagyobb sikerrel. Megnyugtat és feltölt a növények közelsége. Van egy kicsi fűszer- és gyógynövénykertem, valamint pihenőkert-rész, ahová kiülhetünk egy kávéval, vagy olvasni, alkotni. Pár éve költöztem kertes házba, ami régi álom volt, így most minden pillanatát élvezem.

Cs. G.: A Röpkekilenc borítóját – ahogyan első kötetedét, az Ősanyáét is – a lányod tervezte. Véletlen volt a családi együttműködés, vagy előre megbeszéltétek, hogy ő is hozzáad a maga módján a könyvhöz?

G. H.: Az Ősanyánál véletlen volt. Ott a délutáni pihenőmet töltöttem, miközben Zsófi festett. Általában zenét hallgat közben, Ehhez a képhez Palya Bea Kulumatulá c. dalát hallgatta. Akkor még nem tudtuk, hogy borító lesz belőle, és először másik kép volt „versenyben” tőle, de amikor a kezembe akadt és megláttam a föld-színekkel, szinte barlangrajzként előtűnő édesanyát ölében két fejecskével, azonnal tudtam: nem kérdés, te leszel az Ősanya címlapján. A Röpkekilencnél tudatos volt. Annyit kértem, legyen légies, legyen kék. Vászonra készült, akrillal, egy felröppenő kék madár, talán kolibri lehet. Róla is tudtam: te leszel a Röpkén. Azóta volt egy kedves megjegyzése Zsófinak, írjak még könyvet, ő úgy festene borítót hozzá. Jól működöm a gyerekeimmel a művészetek területén is, és úgy vélem, a hétköznapokban is. Zsófi ecset-tálán található egy mondat, amit nem győzök naponta felidézni magamban: „A nehézség nem probléma”. Így élünk mi.

Cs. G.: Írásaidhoz a témát, ihletet saját életedből meríted. Nem érzed néha úgy, hogy túlságosan kitárod legbensőbb érzéseidet az olvasóknak? Hiszen lehetséges, hogy adott esetben az olvasó „visszaél” ezzel az őszinteséggel. Ugyanakkor adhat hihetetlen pozitív élményeket is, mint amilyen @Ibanez értékelései voltak az Ősanya és a Röpkekilenc kapcsán. Mennyire készültek a verseid, kisprózáid kifejezetten kiadásra? Már kezdetekkor motoszkált benned a gondolat, hogy megjelenjenek ezek nyomtatásban is valamikor, vagy később, utólag formálódott ez az ötlet meg benned?

G. H.: Az írásaim témája sok esetben a magánéletem, de vannak fiktív történetek, kitalált esetek. Szeretek tömegközlekedni, utcán sétálni, mert ezekből az impressziókból meríthetek. Figyelem az embereket, az arcokat, a mozdulataikat, gesztusaikat, hangjaikat, hangsúlyaikat. Amikor pedig a saját életemből merítek, annak is oka van, s mivel a közvetlen ismerőseimmel is nyitott vagyok, természetes számomra, hogy megadjam a tiszteletet az olvasóim felé is, ehhez nyitottság kell, legalábbis szerintem. A kitárulkozás nagyon relatív, ami nekem nem az, az neked lehet, hogy igen. Az írás számomra az első években önterápia volt, azáltal, hogy leírtam, ki is írtam magamból az érzelmeket. Asztalfióknak készültek az akkori versek (Ősanya), írások. Most már ez a része tudatosabb. Nem feltétlenül azért írok, hogy megjelentessem kötetben, de ha ez megadatik, annak nagyon örülök, ha pedig el is olvassák, annak különösképpen.

Cs. G.: Az olvasóidat a Röpkekilenc megjelenése után, tavasszal ajándékkal (mit ajándékkal, ajándékokkal) lepted meg, amelyben fiad is segítségedre volt. Mesélsz erről?

G. H.: Áprilisban útjára indítottam a YouTube-on egy sorozatot. Ez nem más, mint a teljes Röpkekilenc kötet mint hangoskönyv. De nem ám egyszerű hangoskönyv, hanem Martin fiam zenéjével fűszerezett. Minden szombaton, tíz héten keresztül kitettem egy fejezetet. Döbbenetes és egyben léleksimogató is volt számomra, hogy a fiatal felnőtt fiam mennyire érzi a szövegeimet. Azt mondták, bátorság, hogy a gyerekeim megismerhetik az írásaimat, lehet, hogy valamilyen szinten az, viszont ők velem élnek 18 és 11 éve, így pontosan ismerik a rezdüléseimet, nincs szégyellnivalóm. A sorozat elindításának promóciós célja is volt: a 10. fejezet utolsó része az Ünnepi Könyvhétre került a világhálóra, mintegy beharangozóként. Megtisztelő volt számomra, hogy sokan hallgatták, várták a szombati Röpkéket. Nem mellékesen így azok is hozzáférhetnek a kötet anyagához, akik a könyvet nem tudták megvenni.

Cs. G.: Lett kedvenc fejezeted a zenés felolvasás után?

G. H.: Érdekes ez, mert ahhoz, hogy összeálljon egésszé, mindegyikre szükség van, mintha a gyereked végtagjai lennének, és választanod kellene, hogy a bal csuklóján szereted-e a pici csontocskát jobban, vagy a kislábujját. Mégis, talán a Hasadások c. fejezet lett a legkomplexebb számomra. Az effektek, a zenei téma vissza-visszatérése a szövegek között, a kizökkentések, a basszusok és nem utolsó sorban a fejezet zenei-befejezése is amolyan hirtelen lezárt. Az alábbi linken meg is hallgatható, és azonnal tudja a hallgató, miről beszélek: https://www.youtube.com/watch….

Cs. G.: Megértem, hogy „szülőként” nehéz volt a válasz egy ilyen kérdésre, köszönöm, hogy mégis átgondoltad.
Beszélgetésünk végéhez közeledve térjünk kicsit vissza a Könyvhétre és a dedikálásra. Milyen volt az érdeklődés a könyv és szerzője iránt vasárnap, amikor kint voltál?

G. H.: Összességében igen gyér. Egyre inkább úgy látom, hogy az emberek a virtualitásban élnek. Vagyis sokkalta egyszerűbb nekik egy-egy like-kal megjutalmazni a kedvelt szerzőt, mintsem találkozni vele. Értem ezt azokra is, akiknek már volt könyve, de egy kötetlen beszélgetésre invitáltam őket. Érdekes és tanulságos megtapasztalás volt. Nem biztos, hogy idén „helyem” volt nekem a Duna-korzón. Tisztelet annak a pár kivételnek, aki az elmúló és készülődő vihar ellenére is kilátogatott. Nem a sértettség beszél belőlem, csupán a tényeket vázolom. Sem a reklám (pedig igyekeztem), sem a név nem volt elég ahhoz, hogy tömegeket odavonzzak, kiadó nem lévén pedig szinte csak magamra számíthattam. A marketing és menedzsment egy külön szakma, ezt még tanulnom kell, mind a zenei mind az írói szegmensben. Jól éreztem magam, mert akikkel találkoztam, kellemes társaság voltak, csak sokan hiányoztak, akikkel viszont örömmel töltöttem volna egy röpke órácskát.

Cs. G.: Sajnos ez az utóbbi időben egyre gyakrabban megfigyelhető. Szombaton és vasárnap is figyeltem a Könyvhét forgatagát, volt dedikálás, ahol tényleg sokan álltak, de idén mintha kevesebbeket mozgattak volna meg nemcsak a dedikálások, de a színpadi beszélgetések is. Elképzelhető persze, hogy rosszkor voltam rossz helyen, és mindig a rendezvény túlső oldalán volt hatalmas a sor. :)
Mesélted, hogy szeretsz olvasni. Neked milyen könyvheti beszerzéseid voltak idén?

G. H.: Önző módon nemcsak a gyerekeimnek vettem könyveket, hanem magamnak is. :) Beszédes István Vagy lenolaj és Csík Mónika Mákvihar vajdasági költők köteteit szereztem be. Zsófim Mészáros Anikó, szintén vajdasági fiatal író tollából az Eprsekerti mesék c. könyvecskét kapta, Martinom pedig a HVG kiadó egyik közgazdasági témájú, vállalkozás-vezetési kötetét olvashatja. Mindhároman fel is faltuk a könyvheti szerzeményeinket, bár én a versekhez mindig vissza-vissza térek. Örülök, hogy a gyerekeim is szívesen veszik kezükbe a könyveket.

Cs. G.: Köszönöm a beszélgetést. Remélem, hogy sokszor és sok helyen találkozunk még veled.

G. H.: Köszönöm a lehetőséget és ezt a kötetlen beszélgetést, szívesen teszem máskor is.


>!
Ibanez MP
Gál Hedda: Röpkekilenc

Gál Hedda: Röpkekilenc Versek, kisprózák rólad s rólam

„A magánhangzókon múlik minden.”

Csak egy fél csillaggal marad hátrébb ez a kötet az előzőnél. De kezdjük szép sorjában: a borító fantasztikus, ahogy a cím is, szerintem mindkettő magával ragadja az olvasó képzeletét (a röpkekilencre egyből az, hogy na ez meg mi lesz :-D). A formátum és az elrendezés ugyanolyan, mint az Ősanya esetében, úgyhogy szépen odakúszhat mellé a polcra és jól mutatnak majd együtt.

Csend

Legyen ez az este a csenddé.
Sok volt mostanában a csillogás, sok a hang, a taps is. Esélyt kell adnom, hogy ismét meghalljam a békét. Szükségem van a csendre, hogy meríthessek belőle új hangokat. Elég, ha most csak lélegzem.
Mélyen.
Tisztán.
Befelé énekelve.

A kötetből most mindenképp a rövid írások tetszettek jobban, most már biztosan azt mondom, hogy Heddának hosszabb művekkel is meg kellene próbálkoznia, vagy egy novelláskötettel. A fél csillag levonást csupán azért a „bűnéért” kapta a kötet, hogy szerintem túlságosan sok olyan verset tartalmaz, amely a volt szerelemért íródott, most egy kicsit soknak éreztem benne ezt a vonalat, szívesebben olvastam volna több, más témájú írást az életéből.

„Sosem voltam cicababa, bárhogyan is törekedtem rá, nem ment. Sokunknak nem megy. Hallom az egyedülálló anyák jajszavát, és fáj. Nem csak a sajátom, az övék is! De amikor a nyolcéves kislányom puha kezei a hajamba túrnak a teljesség érzésével szunnyadok el az ölelésében.”

Mindettől eltekintve azonban még mindig egy nagyon erős kis kötet, nagyon szép gondolatokkal, érzésekkel, emlékekkel. Kedvencem a buszon utazó érzelmek sorozata, A kérdés, az Útravaló, a Reggeli villamos, a Kukac (az haláli :-D jót nevettem), a Gondolatok az Astoriáig, a Kúszó árnyak, a Csend, a Nullaötös, a Kockakő, a Parfüm, a Meggyfa, a Védőbeszéd Éretted és az Éjszakai angyal voltak (lásd Idézetek és Karcok)

Parfüm

A tükrös fürdőszoba-szekrény középső ajtaja mögött leltem ma rá a régen elfeledett parfümödre, anyu.

Remegő kézzel vettem tenyerembe, a matt üvegű, arany kupakos párizsi üvegcsét. „Hát te még megvagy?”, suttogtam bele a gőzzel teli levegőbe.
Lepattintottam a kupakot, majd óvatosan megnyomtam a fúvókát.
Lehunytam a szemem, 14 év óta először éreztem az ölelését.
Belesimultam a permetbe, közben ismerős sós íz vonta be ajkaimat.

Köröttem anyuvá vált minden.

!

Kép forrása: spoiler

Vidéki programok

Hogy a fővárostól távolabb élők se maradjanak ki a jóból, a Könyvhét számos vidéki helyszínen is megrendezésre került.
@Iustitia Kecskeméten könyvhetezett: https://moly.hu/karcok/1289944,
@Laurka Szegeden: https://moly.hu/karcok/1290558,
akárcsak @Vörös_Édua: https://moly.hu/karcok/1296425,
@adrykacska Zalalövőn: https://moly.hu/karcok/1294054,
@nypiro Miskolcon: https://moly.hu/karcok/1289591,
@Lipe Zentán: https://moly.hu/karcok/1293075,
@Pistacchio pedig Debrecenben: https://moly.hu/karcok/1290157,
akárcsak @Rena213 (ld. lent).

Köszönöm a figyelmet és az aktivitást, jövőre ugyanitt, ugyanvelem! Addig is jó olvasást mindenkinek! (:


>!
Rena213
Könyvhét

Debreceni könyvhéten jártam..
Egy kicsit csalódtam, mert azt hittem ebben a nagy városban is lesznek olyan mennyiségű programok és pavilonok mint, amit a pestire hirdetnek. De sajnos nem. Csak egy pár nagyobb kiadó képviseltette magát külön pavilonban, akiket több antikvárium és néhány szervezet egészített ki, de az összkép sajnos kicsit alulmúlta az elvárásaimat. Lehet hogy már annyira vártam, hogy végre eljussak egy ilyenre, hogy túl sokat is vártam. De majd a pesti eseményre is sort kerítek egyszer ígérem.
Lett volna pár friss megjelenés amit erre a napra terveztem be, hogy megvásárolok, csak mivel egyik kiadóval sem találkoztam közvetlen, majd inkább megrendelem a honlapjukról, mutatva mennyire támogatom őket a munkájukban. (Plusz az sem hátrány, hogy ezeken a közvetlen módokon sokszor olcsóbban jövök ki, mintha most egy antikváriumon keresztül venném meg az akár ropogósan új kiadásokat is)
Üres kézzel én sem tértem azért haza. Szinte az eddigi legjobb fogásomat köszönhetem ennek a könyvhétnek, amiért viszont nagyon-nagyon örülök.
A Világverő Mátyás király trilógia antikvár darabjai összesen csak 550 Ft-ba kerültek.

Kapcsolódó könyvek: Jankovich Ferenc: A világverő · Jankovich Ferenc: A budai napkirály · Jankovich Ferenc: A fáklya kilobbant

Jankovich Ferenc: A világverő
Jankovich Ferenc: A budai napkirály
Jankovich Ferenc: A fáklya kilobbant
2 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!