2017-es fantasy ajánló

Rovatgazda
!

Íme az idei molyos fantasy-ajánlólista.

Nem kívánunk nagy babérokra törni, ez nem egy díj, itt nem lesz „legjobb”. A célunk az, hogy összeszedjük, mely könyveket gondoljuk olvasásra érdemesnek, melyeket tartjuk a tavalyi év kiemelkedő megjelenéseinek, melyek azok, amiket nyugodt szívvel ajánlunk a zsáner kedvelőinek. Szeretnénk a figyelem középpontjába állítani olyan regényeket is, amelyek egyébként elvesznének a könyvpiaci zsongásban, viszont az érdeklődőknek emlékezetes élményt nyújthatnak. Reméljük, sikerül valamiféle iránymutatással szolgálnunk a Moly közössége számára.

Immár harmadik éve írhatjuk le ezeket a sorokat. Elmondhatjuk, hogy talán egyre nagyobb rutinnal, egyre gördülékenyebben sikerül a „zsűrinknek” (maguk is a Moly aktív tagjai) összeállítani az ajánlólistát. A különféle szervezési munkálatok mellett természetesen főleg olvastunk. Voltak nehéz könyvek, voltak viccesek; a zsűriből volt, aki maradt, volt, aki új tagként próbálta ki magát. Mindannyian tanulunk, de jóleső érzés, amikor végre közzétesszük az általunk kiválasztott tíz regényt. Idén is hosszú volt az út, de reméljük, megérte.

Fogadjátok szeretettel a 2017-es fantasy ajánlót, benne ABC-rendben – a bevezető karc után – a regényeket.


>!
SFF_lista U
Fantasy

Te milyen friss fantasyt ajánlanál az ismerőseidnek?
Te is érezted már azt, hogy nem tudsz választani a sok újdonság közül?
Olvastál pár emlékezetes könyvet, de senki sem ismeri őket rajtad kívül?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejünkben, amikor 2016-ban elhatároztuk, hogy összeállítunk egy listát a megelőző év terméséből, egyfajta iránymutatásul a Moly közösségének. Ennek eredménye, a 2015-ös ajánlólista a Merítés rovataként látta meg a napvilágot, ahogyan tavaly a folytatás, a 2016-os lista is:
https://moly.hu/merites-rovatok/2015-os-fantasy-ajanlo
https://moly.hu/merites-rovatok/2016-os-fantasy-ajanlo

Lelkesedésünk azóta sem csökkent, sőt, igyekeztünk tovább csiszolni az egész rendszert, így például külön Moly profilt is létrehoztunk @SFF_lista néven, összegyűjtve az idevágó listákat, polcokat, kihívásokat. Emellett pedig igyekeztünk egy jól áttekinthető formában bemutatni, milyen szabályrendszer szerint állítjuk fel a listáinkat és készítjük el végül a Top 10-es ajánló listákat. Az ezekkel foglalkozó karcokat itt találjátok:
https://moly.hu/polcok/faq-gyakori-kerdesek-altalanos

És persze sokat olvastunk, értékeltünk, elmélkedtünk, hogy idén is érdemben tudjuk nektek ajánlani. Azonban, mielőtt ez megtörténne a júliusi Merítésben, bemutatnánk számotokra olyan rövidprózákat és más, kiemelelésre érdemes műveket is, amelyek a válogatás alapjául szolgáló listára ugyan nem kerülhettek fel, de ettől még fontosnak tartjuk felhívni rájuk a figyelmet. Emellett majd elindítunk egy közönségszavazást is, amiben ti dönthettek, melyek voltak 2017 kiemelkedő fantasy regényei.

A zsűriben idén a következő molyok foglaltak helyet:
@B_Petra, @Bíró_Júlia, @Dominik_Blasir, @gesztenye63, @kvzs, @meacska, @NewL, @Noro, @Nuwiel, @RZednik, @vicomte, @zamil, @Zsoofia

De mindezek előtt feltennénk a kérdést: szerintetek mely könyveknek van mindenképpen helye a legjobb tíz között?

Emlékeztetőül a 2017-es fantasy megjelenések: https://moly.hu/listak/2017-es-fantasy-megjelenesek
|fantasylista

8 hozzászólás
!

Robert Jackson Bennett: Pengék városa
(Agave Könyvek, fordította: Huszár András)

„Az ember egy gyönyörű, különös szerzet, csupa hevület és zaj, hirtelen, megmagyarázhatatlan ösztönösség, barbár szenvedély. Ám amikor saját létünkről elmélkedünk, azzal áltatjuk magunkat, hogy higgadt vérmérséklet, összeszedettség, józanság, önkontroll jellemez bennünket.”

Noha idén már megjelent Bennett weird fantasy trilógiájának befejező része is, a listánkról természetesen nem maradhatott le a második kötet. Az író a sorozat előrehaladtával egyre inkább szabadon engedi a saját stílusát, egyre többet mutat meg magából ebben a különös, szlávos-indiai hangulatú, istenekkel teli történetben – mi pedig egyre jobban szeretjük őt ezért. Bár látszólag ezúttal is egy nyomozás áll a középpontban, de „a szerző el akart nekem mondani valamit a történetével, a konfliktus és a végkifejlet elválaszthatatlanul összefügg a háttérvilággal és a szerző által képviselt gondolatokkal, amik itt sokkal összetettebbek, mint az előzménykötetben” (ahogy @Spaceman_Spiff fogalmaz). Még nem késő belevágni a sorozatba!

Értékelések:
@RZednik: https://moly.hu/ertekelesek/2622983
@Lisie87: https://moly.hu/ertekelesek/2679417


>!
makitra MP
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Bennett haladt előre a megkezdett úton: folytatta a világa átalakítását, csak ezúttal más szervezetrendszert talált meg, a katonaságot. Két kötet után világosan kivehető, hogy mit is akar a szerző sorozatán keresztül bemutatni: hogyan zajlik a modernizálás.

A Lépcsők városa inkább az államiság kialakítását mutatja be, ahogyan átalakul az állampolgár fogalma, és hogyan jön rá a vezetőség (de legalábbis egy ember), hogy egy ország csak úgy fejlődhet, ha senki nem hagy hátra – a kisebbségeit sem. A Pengék városa inkább azt mutatja meg, hogy ehhez fel kell nőnie az erőszakszervezeteknek is: úgy nem lehet biztonságot tartani, ha a fontosabb a személyes dicsőség és büszkeség, mint az állampolgárok szolgálata.

Ebben pedig remek főszereplőre talált: Mulagesh már ez első kötetben kedvencemmé vált összetett személyiségével és fanyar humorával. Itt néha ugyan szájbarágós mondatokat ad szájába a szerző, de a karakter személyisége elbírja, így végig szimpatikus marad. Mellé felnő Sigrud és lánya, Signe is, az ő viszonyuk ábrázolása haloványabb, de mindenképpen hatásos.

De a legjobb talán az, hogy ezek a témák nem terhelik le a regényt, végig izgalmas és érdekes marad; a világábrázolás továbbra is lenyűgöző, és külön mezei pirospont, hogy a gazdaság átalakító hatását is bemutatja Bennett. Remek folytatás.

!

David Gemmell: Vérkő
(Delta Vision Kiadó, fordította: Sziklai István)

„– A legtöbb esetben az álom jobb a valóságnál. Én szánom azokat, akik minden álmukat valóra váltják.”

2017-ben két Gemmell-regény is megjelent, méghozzá a Jon Shannow trilógia második és harmadik része – mindkettőt nagyon szerettük, de természetesen a sorozat első kötetével, az Árnyékok farkasával érdemes kezdeni. A brit szerző életművében igazi különlegesség ez a trilógia: annyi eredeti ötlet, annyi, tőle szokatlannak tűnő megoldás van benne, hogy már csak ezért is megéri belevágni. Egy kicsit western, egy kicsit posztapokaliptikus, nagy adagnyi vallással – ahogy @Noro megjegyzi: „Megvan benne minden, amiért az írót szeretjük, és még egy kicsivel több is”.

Értékelések:
@Nuwiel: https://moly.hu/ertekelesek/2483259
@Szilárd_Berke: https://moly.hu/ertekelesek/2392292


>!
Szabolcs_Holló
David Gemmell: Vérkő

A trilógia befejezése méltó az első két részhez, amelyekkel olyan gyönyörűen fonódik össze, hogy nem is hinné az ember, hogy Gemmel az elsőt nem egy trilógia nyitókötetének szánta.Poszt-apokaliptikus western időutazással és striptassi kövekkel, melyek teremtő ereje mozgatja az események jó részét.
Shannow újból leteszi a pisztolyait, hogy békés, normális életet éljen, de a múltja újból rá talál. A Diakónus egyháza masszívan kihasználta Shannow nevét és egyfajta Keresztelő Szent János-figurát kreált belőle, de Shannow nem kér ebből. A könyve elején egyből visszazökken a Jeruzsálemi szerepébe, és az olvasó vele együtt fejti fel az elfeledett múltjának szálait. Nagyon összetett könvy ez, melyben a kereszténység szerepéről és a demokrácia alapvetéseiről meglepően sokat beszélnek a szereplők, mégis jelen van a westernek jellemző toposzai, az ember, aki megzabolázza a vadvidéket de közben elveszíti ártatlanságát. Kérdésként teszi fel, meddig lehet elmenni ha biztos az ember sakéát igazában és ez vezethet -e sokkal borzalmasabb dolgokhoz. A végén aztán olyan végső csatát és leszámolást kerekített Gemmel, amilyennel nagyon rég találkoztam már, felemelő, heroikus, ami visszacsempész az író jellemző eszközeiből jó párat, mégis egyedi és új. Előttem is leírták, hogy a Diakónus személye igazán meglepő fordulat, bár maga Gemmel is spoilerezik az előszóban, csak akkor még nem tűnik fel.

!

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
(Agave Könyvek, fordította: Ballai Mária)

„Nem az a világ rendje, hogy az erős felfalja a gyengét, hanem az, hogy a gyenge megtéveszti, megmérgezi az erőset, és addig suttog a fülébe, amíg az el nem gyengül.”

Jemisin Az obeliszkkapuval zsinórban másodjára nyerte meg az egyik legrangosabbnak számító SFF-díjat, a Hugót – ezzel együtt pedig másodjára is elvarázsolt minket. Ez a rész talán még az elsőnél is összetettebb, érzékenyebb; még mélyebbre megy társadalmi kérdésekben, még több akadállyal szembesíti a figuráit, még többet elmesél különös világáról. Bár a trilógiák második része sokszor problémás, itt minden a helyén van ahhoz, hogy megismételje Az ötödik évszak óriási élményét. Elnyomott társadalmi csoportok, geológiához kötődő mágia, obeliszkek és kőfalók – és a napokban már a befejező rész is megjelent…

Értékelések:
@Spaceman_Spiff: https://moly.hu/ertekelesek/2563948
@Amadea: https://moly.hu/ertekelesek/2658980


>!
Zsoofia
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Az obeliszkkapu ott folytatja, ahol az Ötödik évszak abbahagyta, nem hiszem, hogy akár egy perc is eltelt volna a kettő között. A folytatás kellő mértékben támaszkodik az elődjére – már nem kell világot felépítenie, így ebből a szempontból sokkal befogadhatóbb (lehet, olyan olvasóknak, akik nem szeretik a worldbuildinget. De miért nem? Legjobb dolog fantasyben. Vissza a lényegre.) A már ismert fogalmakkal könnyebben tudja elkezdeni magyarázni a világ működését. Az obeliszkek az előző kötetben ilyen misztikus kristályszatelitek, amikről nem sokat lehet tudni, már a címből is ki lehetett következtetni, hogy itt jobban ki lesznek fejtve. Itt kezd el igazán a történet elhajolni a science irányába. Viszont meghatározásra kerül az is, hogy az orogénia tudomány vagy mágia-e, ismerkedünk az őrzőkkel is, viszont ami igazán szembetűnt nekem, azok a kőfalók voltak. Az első részben ilyen deus ex micsodáknak tűntek, egy viszonylag homogén népnek, akiknek önjelölt pozíciója lényegében az orogének tündérkeresztanyja. Sosem tévedtem még ekkorát. spoiler

Ebben a könyvben hemzsegnek a női karakterek, és mindegyikük komplex. Nassun behozatalával egy nagyon merész húzásnak lehetünk a tanúi: egy karakternek nem lesz az anyaság a végállapota. Lehet valaki egyszerre jó ember és rossz anya. Essun készakarva áldozza fel az idealizált anya/lánya kapcsolatot, hogy lehetőséget biztosítson a lányának az életben maradására, az általa ismert egyetlen* módon. Más szerzőknél ez talán hősies fénybe lett volna vonva. Jemisin viszont Nassun nézőpontján keresztül bemutatja, mennyire rossz ez alapjaiban, és mennyire megtöri ez a két ember kapcsolatát. Személyes szintre vetíti a világ kegyetlenségét – ami a Megtört föld sorozat fő témája, az apokalipszis identitás-törő volta. Lehet ez az, hogy az apád eltöri a karod. Lehet ez az, hogy meghal a gyermeked. Lehet ez az, hogy a kontinens közepén kettétörik a földet, ami kiirthatja az emberiséget.

Még mindig imádom Jemisin módját, hogy milyen természetességgel szövi bele a történetébe a sötét bőrszínű főszereplőket, a nem teljesen konvencionális kapcsolatokat (ugyan nincs olyan fantasztikus szívmelengető dolog, mint az előző kötet szerelmi háromszöge, de közelít), és hogy majdnem minden hatalommal rendelkező karakter nő.

Ez a sorozat a mostani évtized egyik legmeghatározóbb fantasyje.

*Essun ilyen irányú korlátoltsága nem csak itt jelenik meg, hanem a vadonszülöttek kezelésében is. Külön pirospont.

!

Mark Lawrence: Vörös Nővér
(Fumax Kiadó, fordította: Galamb Zoltán)

„Az emberek mindig mindenfélét tudni szeretnének…míg el nem árulják nekik, és akkor már túl késő. A tudás adott méretű szőnyeg, a világ pedig nagyobb. Nem amiatt érdemes aggódni, ami kilátszik a rojtok mellett, hanem amiatt, amit a szőnyeg alá söpörnek.”

Amikor sokan már azt hitték, hogy Mark Lawrence örökké a „tövises sorozat” írója marad, jött a Vörös Nővér, és mindent megváltoztatott. Hat vastag (és egy vékonyabb) kötet után kilépett A széthullott birodalom világából, maga mögött hagyta Jorgot és Jalant, hogy elhozza nekünk Nonát – és ezzel egy valóban szerethető főhősnőt teremtett meg. A Vörös Nővér sok szempontból hagyományos felnövéstörténet, egy fiatal lánnyal, nővérekkel és akcióval a középpontban, de már érezni, hogy a sorozat következő részeiben várnak még ránk meglepetések (például a világot illetően). Most még biztosan nem késő becsatlakozni a sorozatba, akár azoknak is, akik még semmit sem olvastak a szerzőtől.

Értékelések:
@Szilárd_Berke: https://moly.hu/ertekelesek/2610762
@Deidra_Nicthea: https://moly.hu/ertekelesek/2656124


>!
gesztenye63 P
Mark Lawrence: Vörös Nővér

Mivel Mark Lawrence az egyik kedvenc szerzőm a zsáner aktív üdvöskéi közül, természetesen felfokozott izgalommal és különös érdeklődéssel kezdtem bele Az Ős könyve trilógia első kötetébe. Majd az első néhány fejezetet olvasva, vissza kellett lapoznom az impresszumhoz és ellenőrizni, hogy valóban a sötét árnyakkal, kegyetlen, véres küzdelemmel, örök háborúval teli, grimdark irányzat fenegyerekének legújabb alkotását tartom-e a kezemben.
Ugyanis számomra úgy tűnt, mintha Lawrence valami megmagyarázhatatlan hátterű – amnéziát előidéző – traumán esett volna át, és – amellett, hogy írni tagadhatatlanul nem felejtett el, ámde – egyik napról a másikra egy Mark Lawrence 1.1 verzióban alkot.
A Vörös Nővér szinte minden ponton, a legapróbb stílusjegyeit tekintve is eltér a szerzőnek A Széthullott Birodalomhoz köthető eddigi munkáitól. Úgy érzem, hogy Nona Grey történetét megírva, a szerző mind a mese hangulatában, mind pedig a kalandok helyszínében és a felvonultatott eszköztárat is figyelembe véve 180 fokos fordulatot vett, és egyben markánsan visszavett az általa eddig olyannyira kedvelt badass főhős(ök), néha gátlástalanságig vagány-tökös dominanciájából. Úgy gondolom, hogy Lawrence ebben a műben visszatér az epikus fantasy legszebb hagyományaihoz, és leginkább a „sword and sorcery” alzsánerébe tagozódik be. Persze, ez csupán az én személyes véleményem, de több meglátásom is ezt támasztja alá.
Elsőként is, maga a világ felépítése. Ezen a téren Lawrence itt nem csapong, mint előző regényeiben, és nem viszi el az olvasó figyelmét az izgalmas, de néha öncélú szórakoztatásba hajló akciójelenetekkel. Jóval inkább úgy építi be ezeket az akciókat a cselekménybe, hogy az olvasót folyamatosan, töretlenül „tanítja” az általa elképzelt, megálmodott világra. Gyönyörűen építi fel az élhető Folyosó kialakulásának és a terjeszkedő Jég világának háttér-történetét, bemutatja a kialakult viszonyok között működő kisebb-nagyobb hatalmakat és utal a kapcsolatrendszerükre spoiler.
A mágia és a hozzá kötődő fegyvertelen, vagy fegyveres küzdőtechnikák ábrázolása is rendkívül alapos és igényes. Mindvégig a cselekmény, a konfliktusok ábrázolásának szolgálatában áll, egy percre sem laposodik el ettől a történetvezetés, vagy fullad unalomba a sztori. Pedig ezt különösen nehéz ilyen arányérzékkel megvalósítani egy tanoncregényben, hiszen a szerző nehéz feladat előtt áll, amikor a főhős(ök) fejlődésének lépcsőzetes bemutatása óhatatlanul lassítja az iramot, szemben az olvasó által megkövetelt feszültségfaktor fokozásával.
Az alkalmazott mágia kérdésköréhez visszakanyarodva, szerintem ugyancsak kiemelkedően igényesre sikeredett a Nővérek kiválasztásának, „osztályokba sorolásának” ábrázolása, képességeiknek a hagyományos „négy törzs” valamelyikéhez spoiler kapcsolása, továbbá az Út, mint a varázslat egyik eszközének plasztikus bemutatása. A szerző ábrázolásmódja leginkább egyik kedvencemre, Sanderson Ködszerzetére, és az allomancia megrajzolására emlékeztetett.
Lawrence a karakterek megválasztásának tekintetében is tökéletes „hátraarcot csinált”. És úgy gondolom, hogy ez is telitalálat. Nagyon jól áll ennek a sorozatindítónak, hogy a sok mocskos, vérgőzös vagány harcos helyett, végre egy gyönge-ártatlan(?!) kislány spoiler kezébe adja a meseszövés lehetőségét.

Ehhez a történethez valóban tökéletesen illeszkedett a Lawrence-től szokatlanul meglassított tempó is, a dialógusok, a háttér-mesék leírásának nyugodt, a megszokott zaklatott lüktetéstől eltérő üteme, a történetszövés kiegyensúlyozott, kényelmesen hömpölygő folyama.
Összességében kiváló belépő ez a könyv a „régi-új” Mark Lawrence-től, csak még kicsit szokni kell. De persze olvasni is! :)

3 hozzászólás
!

Terry Pratchett: Télkovács
(Delta Vision Kiadó, fordította: Farkas Veronika)

„Az emberek azért akarják, hogy a világ mesévé változzon, mert a mesék igazságosnak és logikusnak tűnnek. És az emberek logikus világot akarnak.”

Terry Pratchett visszatérő írója a fantasy ajánlólistánknak – a tavalyi évhez hasonlóan most is Sajogi Stefánia legújabb kalandjával, amiben ezúttal a tél szelleme is szerepel. Meg most is itt vannak a nac mac fíglik, és persze Pratchett ellenállhatatlan-elképesztő humora sem maradhat ki. Látszólag könnyed mese a Télkovács, de aki olvasott már Pratchettet, az tudja, hogy a könyvei a rekeszizom-erősítő viccek mellett nagy adagnyit tartalmaznak a szerző világlátásából is. Komorabb történet ez tehát, mintsem hogy félvállról vegyük: ilyen az, amikor Pratchett felnövésről és felelősségvállalásról ír. Röviden: kihagyhatatlan.

Értékelések:
@Dávidmoly: https://moly.hu/ertekelesek/2674889
@Noro: https://moly.hu/ertekelesek/2050264


>!
Bíró_Júlia
Terry Pratchett: Télkovács

Hogyan jön el a coming of age olyasvalakiért, akit eleve arra tanítanak, hogy már csak hivatalból is érettebb meg gyakorlatiasabb legyen a környéken fellelhető bárki másnál? Mert eljön, Pratchett hősei nem kortársmagyar egyetemista karakterek. Mivel Stefániáról van szó, a ballépései és a megoldásai is egyaránt mitikus méretekben szemlélendők.
A szokásos Korongvilágoknál fíglibokányit* komorabb mese a felnövekedésről, felelősségvállalásról, gondoskodásról mert valakinek ezt is meg kell csinálni, meg amazt is, mert egyszerűen kell, Pratchett boszorkányainak relatíve sok egyéb dolga van az ésszerészet mellett. Ja, meg a Tél és a Nyár románca nyomán évenként megújuló világról. spoiler Apróságok, na. Megint annyi megértéssel és szeretettel, meg alapossággal kifejtve, hogy kuncogás és alapfokú melankólia egyaránt előfordul olvasás közben. Meg ínnye, tényleg, ajde mennyi van abbúl is…

* Mármint olyan fígli bokájára kell itt gondolni, aki három másik fígli vállán áll.

!

Anthony Ryan: A láng légiója
(Fumax Kiadó, fordította: Matolcsy Kálmán)

"Mi a pénz valódi meghatározása?
A pénz egy kollektív kényszerképzet. A gazdagok és a szegények közt létrejött, kimondatlan és csalárd egyezmény, amely értéktelen zálogtárgyaknak tulajdonít értéket a társadalmi biztonság káprázatáért cserébe."

Ha van a féltéglákkal nagy mennyiségben elborított fantasy-piacon olyan szerző, akitől szinte várjuk, hogy ne is adja ötszáz oldalnál alább, az Anthony Ryan. Tavaly nagyon szerettük Az ébredő tűzzel elkezdett sárkányvér-mágiás, kapitalizmusos, titkosügynökös, hajózós sorozatát, aminek a 2017-es folytatásában is simán tartja a magas színvonalat. Ryan tovább bővíti a világot, miközben most sem felejtett el szövevényes-kalandos cselekményt írni, ráadásul ezúttal négy nézőpontból. Aki az első részt szerette, az ki ne hagyja a folytatást; aki viszont még nem ismeri, az bátran tegyen egy próbát az első résszel. Azt mondtuk már, hogy sárkányok is vannak benne?

Értékelések:
@Kilgores: https://moly.hu/ertekelesek/2706232
@kvzs: https://moly.hu/ertekelesek/2655780


>!
Noro MP
Anthony Ryan: A láng légiója

A sárkányok már évezredek óta az emberi fantázia birodalmának kedvencei. Sokáig megmaradtak emberfeletti lényeknek, amelyek a kegyetlen szörnyeteg vagy a bölcs félisteni lény szerepét játszották, de mindenképpen csodálatot keltettek. Néhány évtizede bukkantak fel az első olyan irodalmi kísérletek, amelyek letaszították a sárkányokat a trónjukról, szolgának vagy hátasnak kiáltva ki őket. De talán még egyetlen szerző sem ment olyan messze e teremtmények modernizálásában, és a ma népszerű, sötétebb hangvételű fantasyhez igazításában, mint Anthony Ryan. Nála a sárkány ugyanis haszonállat, amelyet varázserőt hordozó véréért tenyésztenek. De amint a sorozat második részéből kiderül, a hüllőket egy kissé alábecsülték…

Akárcsak az első kötet, ez a könyv is kitűnő képviselője a kortárs epikus fantasynek, amely nem szégyell tudományos és technológiai ötleteket ötvözni egy remek mágiarendszerrel, valamint a vadkapitalista gyarmatosító világnézettel. Hősei vállalkozók és részvényesek, varázslói szerződéses munkások, a világot pedig talán csak egy feltaláló képes megmenteni. A megismerhető világ tovább bővül: Lizanne új küldetése a Birodalom mélyére vezet, ahol még dacolnak az új korszakkal, és egy belterjes nemesség kezében van az irányítás. Clay egy elveszett civilizáció nyomait követi, és meglepő tudásra tesz szert a sárkányok és a romlottak eredetéről. (És amikor azt írom, hogy „meglepő”, akkor olyasmire gondolok, amire még veterán fantasy rajongók se nagyon gondolnának.) Végül első kézből nyerhetünk betekintést a romlottak (a sárkányok által megfertőzött mutánsok) életébe is – róluk most csak annyit, hogy ők volnának az a bizonyos légió a címből, és náluk ötletesebb „sötét sereggel” már rég találkoztam.

Ryan stabilan tartja az első kötetben felállított szintet, továbbra is végtelenül fantáziadús, a története soha nem lassul és mindvégig izgalmas, hősei pedig hozzák a kellő badass-faktort. A Draconis Memoria talán a most magyarul futó fantasy sorozatok legjobbika.

1 hozzászólás
!

Andrzej Sapkowski: A tó úrnője
(PlayON! Kiadó, fordította Hermann Péter)

"– (…). Na szakállasok, meséljetek, mi újság nálatok?
– Nem megmondtam? – szólalt meg gúnyosan Yarpen. – Nem megmondtam, Zoltán? A világ végéről jön vissza, ahol, ha hiszünk a pletykáknak, vérben gázolt, sárkányokat pusztított el, és császárságokat döntött meg. És minket kérdez, mi újság nálunk. Tiszta Vaják."

2011-ben jelent meg az első Sapkowski-kötet magyarul, és tavaly végre a kezünkbe vehettük a Vaják-sorozat két befejező részét. A Fecske-torony és A tó úrnője pontot tesz Geralt és Ciri történetének végére, egyben megmutatja, hogy Sapkowski milyen elképesztően jó író valójában. Az utolsó két része minden korábbinál kísérletezőbb, sokszor egyenesen posztmodern, de úgy, hogy közben nem feledkezik el a cinikus-szarkasztikus humoráról, az emlékezetes, hús-vér figuráiról, vagy az izgalmas, megragadó, sokszor szívszorító cselekményről sem – vagyis mindarról, amiért annyira imádjuk ez a sorozatot. Jellegzetesen kelet-európai hangulat, a szláv mitológia különleges lényei, társadalmi problémák egy összetett és átgondolt koncepcióban, mely a 20-21. század egyik legjelentősebb fantasysorozatát adja ki (továbbiakért érdemes @vicomte karcát elolvasni: https://moly.hu/karcok/1106373). Idén ráadásul már megjelent egy előzménykötet is!

Értékelések:
@dorothy_emerald: https://moly.hu/ertekelesek/2625542
@Dominik_Blasir: https://moly.hu/ertekelesek/2578826


>!
vicomte P
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Részletes, egész sorozatra kiterjedő értékelésem: https://moly.hu/karcok/1106373

Ez a rész számomra az abszolút méltó befejezése volt a sorozatnak, amelyben Sapkowski felvillantott mindent, ami miatt a Vaják a kedvencemmé vált, és prózáját tekintve pedig kimondottan lenyűgözött, azzal, hogy minden erőlködés nélkül alkalmazta a posztmodern számtalan olyan elemét, amit még a kortárs szépirodalom esetében sem képes minden szerző élvezhetően megtenni.

Ebben a regényben továbbra is központi motívum az idő és a valóság különböző síkjainak megkavarodása, ami egy fantasy regényben nem feltétlenül novum, ám az, hogy mindez az alkalmazott irodalmi eszközökkel is tökéletesen le legyen követve, már igen.
Egy-egy fejezeten belül is számtalan fragmentált jelenet követi egymást, amelyből, mint a kirakós játék elemeiből, kibontakozik egy nagyobb kép, ami gyakran egészen más, mint amit az előző darabka alapján sejtene az olvasó.

Ciri a történet elején több értelemben és módon is legendaként jelenik meg spoiler. Ezzel pedig Sapkowski finoman feszegetni kezdi a legendák és a tények, a szubjektív emlékezet és a szándékos torzítás által megmásított események és a tényleges történések közötti ellentmondás által okozott tévhitek következményeit is.
Geralték mindeközben egy idillikus apró királyságban rekedve múlatják az időt, ki-ki vérmérséklete szerint, ám egyre türelmetlenebbül, a kényszerű pihenő miatt.
Cirit a végzete egy olyan tündebirodalomba sodorja, amelynek lakói olyan embertelenül idegenek és könyörtelenek, ahogy az a legősibb kelta mítoszok alapján sejthető, s ahonnan még Cirinek is csak a legnagyobb nehézségek árán sikerül elmenekülnie.
Aztán persze lassan összeérnek a szálak és mindenki megküzd a saját személyes nemezisével, ám hiába hoznak súlyos áldozatokat, sokáig úgy tűnik, hogy minden hiába: a nagyobb jó érdekében a cél szentesíti az eszközt elv fog diadalmaskodni, eltiporva az erkölcsöt és a morált.
Tanúi lehetünk egy hatalmas, ízig-vérig középkori csatának, amelyben a háborúk minden embertelensége megmutatkozik, és azt követő politikai huzavona során láthatjuk, hogy hogyan lesz a vesztesből hosszú távon győztes.

S végül Sapkowski – szerintem egyfajta reflexióként a GYU befejezésére – rámutat arra a keserű igazsgára, hogy egy valódi világban a gyűlöletet, ha egyszer gyökeret vert az emberek szívébe, azt onnan nem lehet kigyomlálni, és a boldog befejezés csak a mesék kiváltsága.

2 hozzászólás
!

Michael J. Sullivan: A Koronatorony
(Fumax Kiadó, fordította: Matolcsy Kálmán)

"– Igen, egy csapatban, társakként, úgy értve, hogy két emberként, akik együtt dolgoznak, és egyesítik a képességeiket egy közös cél érdekében. Elf nyelven van erre egy kifejezés. Úgy mondják…
– Riyria – fejezte be a mondatot Royce."

Michael J. Sullivan nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, hiszen korábban végigkövethettük a hatrészes Riyria-krónikák sorozatát, amely a Trónbitorlókkal kezdődik. Tavaly megjelent hozzá az első előzménykötet is, melyet azok is élvezhetnek, akik már túl vannak az eredeti sorozaton, és azok is, akiknek ez lesz az első regényük a szerzőtől. Royce és Hadrian kalandjai ugyanis még mindig veszettül szórakoztatóak, a páros megismerkedésének története pedig a várt módon nincs híján sem kalandnak, sem humornak – Sullivan mostanra tényleg úgy ír, mintha pontosan tudná, mi kell az olvasóknak ahhoz, hogy le se akarják tenni a regényét. Fantasy rajongóknak kötelező!

Értékelések:
@Szentinel: https://moly.hu/ertekelesek/2596607
@gesztenye63: https://moly.hu/ertekelesek/2689358


>!
marcipáncica
Michael J. Sullivan: A Koronatorony

Bíztam Sullivanben, hogy jó lesz ez a kötet is, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ténylegesen egyhuzamban végig is olvasom az egészet, mert annyira, aztán mégis. Lebilincselő, szórakoztató, színvonalas, magával hozza a Riyria-krónikák minden pozitívumát, és talán még csiszolódott is kicsit azóta, szinte (szinte, mert beleköthetnék egy-két apróságba) tökéletes könyv.
Beleesnek írók – kiváltképp sokkötetes fantasy írók – abba a hibába, hogy nem tudják mikor volt már elég az általuk megalkotott világból és szereplőkből, de itt egy percig sem éreztem azt, hogy újrahasznosított ötletek átcsomagolását olvasnám csak, teljesen önálló létjogosultságú, fantasy (bár ez a kötet elég minimális tárja még csak föl a fantasztikumokat) kalandregényt kaptam, aminek minden sorát élmény olvasni. Az elejtett utalások, a háttérben futó összefüggések, amik az eredeti sorozatot már olvasóknak csemegét nyújtanak, nem telepednek rá a könyvre, egy újonc olvasó sem érezheti úgy magát, hogy valamiből kihagyták.
Hadrian és Royce megismerkedéséhez ugrunk vissza az időben, egy olyan történethez, amit a veterán olvasók már régóta vártak, eközben párhuzamosan pedig Gwen önerőből véghezvitt, már-már csodálatos kitörését és felemelkedést a zsarnoksággal és tragédiákkal átszőtt nyomorból is végig kísérhetjük, és mindkét történetszál folyamatosan olyan fordulaton pörög, hogy egy percre sem ül le, végig odabilincseli az olvasót, és közben az érzelmek hullámvasútján is megfuttatja párszor. 20 oldalon belül nevettem fel hangosan, sírtam el magam szinte, örvendeztem sikereken majd vágtam majdnem földhöz a könyvet mérgemben, annyira jól eltalálta Sullivan, hogy éppen mihez folyamodjon az érdeklődés maximálás fenntartásához. A végére pedig kaptunk egy extra kis csavart is, hogy mindenki elégedetten távozzon.
A párbeszédek zseniálisak, a humoros részek szórakoztatóak, de nem elcsépeltek, a karakterek rendkívül szerethetőek (jó, nyilván én úgy kezdtem már bele, hogy régi barátokhoz térek vissza), a csatajelenetek jól megkomponáltak, a könyv csúcspontját jelentő tolvajakció pedig olyan heves és feszes volt, hogy még úgy is izgultam, hogy tudtam semmi baj nem érhet itt senkit. Mindez piszkosul élvezetes elmesélésben, sallang nélkül.

!

Karin Tidbeck: Amatka
(Athenaeum Kiadó, fordította: Babits Péter)

"– Maga szerint miért nem kellenek az embereknek?
– Nem idevalósi, igaz? Hát, mert újak. Az emberek nem szeretik az újdonságokat. Azokból még semmi jó nem sült ki"

Listánk egyik legkülönlegesebb darabja az Amatka. Karin Tidbeck, svéd írónő első regénye igen furcsa olvasmány: úgy kezdődik, mint egy disztópia, majd egyre mélyebbre csúszunk a szürreális eseményekben, és mindent újra kell értékelnünk, amit korábban a könyvről gondoltunk. Látszólag rövid alkotás, egyenesen minimalista eszközökkel megírva, az élmény azonban még nagyon sokáig velünk marad. Bekúszik az álmainkba, átformálja az érzelmeinket, alig tudjuk elengedni. Nagy lelkesedéssel ajánljuk azoknak is, akik szerint egy fantasyben csak sárkányok, kardok és lovagok lehetnek.

Értékelések:
@vicomte: https://moly.hu/ertekelesek/2781791
@Noro: https://moly.hu/ertekelesek/2660154


>!
pat P
Karin Tidbeck: Amatka

Ajj, hát ez a könyv nekem nagyon!
Hangulata a skandináv november, cselekménysebessége a Közlekedési Múzeum összes kiállított gőzmozdonya által elérhető végsebesség átlaga, tematikája valami disztópia, valahol, valamiért.
Ha valamiféle asszociációs mátrixban kéne elhelyeznem, akkor valahová Le Guin: A kisemmizettek, Mieville: Konzulváros, valamint a Gyacsenko házaspár Alekszandra és a Teremtés növendékei című opusza közé helyezném el szép szimmetrikusan. Avagy, kevés szigorúbb-ridegebb-undokabb disztópiát láttunk eddig, de értelmetlennek semmiképp nem nevezném: ha már kiderült, mi is itten a dolgok veleje, nagyon szép logikai ívet láthatunk meghúzódni a… minden mögött.

Na jó, de hogy miről szól? Hát, mondjuk a mágikus gondolkodásról, az elme teremtő erejéről, a szavak hatalmáról? Kicsit… nos, konkrétabban , mint ahogy azt megszokhattuk? Valami ilyesmiről, mondhatjuk.
És hogy a vége jó lett, vagy rossz lett? Hát, szerintem talán inkább jó, de erre nem vennék mérget.
Gombát és gumós zöldségeket pedig egy ideig inkább nem kérnék, köszönöm szépen.

Nagyon érdekes könyv, nagyon delikát könyv, szerintem mondjuk az egyik legkülönösebb, amit mostanában olvastam, nyilván weird (bár arról mutathatna nekem végre valaki egy definíció-szerűséget) és teljesen szokatlan és besorolhatatlan, én a magam részéről fantasy logika mentén olvastam. Hogy nem sci-fi, az mondjuk tuti. Oké, hogy disztópia, de spoiler , szóval nem az a sci-fi fajta disztópia.

16 hozzászólás
!

Veres Attila: Odakint sötétebb
(Agave Könyvek)

„A félelem feloldódott a pillanatban, a valóság működési szabályai felfüggesztésre kerültek.”

Legnagyobb sajnálatunkra a 2016-os ajánlólistánkra nem fért fel magyar szerző, a tavalyi évben azonban megjelent Veres Attila első regénye, és rögtön az egyik kedvencünkké vált. „Szagokba, vérbe, testnedvekbe mártogatott egzisztenciális szorongás”, írja róla @Oriente, megmutatva, hogy a horrorhoz tényleg nagyon közel álló könyvről van szó. Talán a legjobb szó rá a weird, de ami még ennél is fontosabb, az a semmi mással össze nem hasonlítható élmény, amit az elolvasása után érzünk. A cellofoidák bemásznak a tudatunkba, egyszerre rettegünk, borzadunk és vagyunk kíváncsiak – követjük Gábort ezen a nagyon erősen megrajzolt vidéki Magyarországon, idegen lények és egyre váratlanabb események között, hogy a végére egyvalami egészen biztossá váljon: Veres Attilára a jövőben is érdemes lesz figyelni. Idén megjelent egy novelláskötete is, amiben talán még a regényénél is bizarrabb-különlegesebb-lenyűgözőbb írások szerepelnek.

Értékelések:
@Bíró_Júlia: https://moly.hu/ertekelesek/2434659
@Dávidmoly: https://moly.hu/ertekelesek/2433479


>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Veres Attila: Odakint sötétebb

Nem nagyon érdekel a horror. Ez a könyv viszont becsábult az életembe.
Az értékelések alapján elkezdett érdekelni, de még nem döntöttem el, hogy mennyire. Aztán sétálgattam a könyvesboltban, ráragadt szép szemem világának minden figyelve, és itt eldőlt a dolog. A borító valamiért iszonyat tetszetős.

Aztán elkezdett bekebelezni a történet.
Az első fele még csak érdekes. Olvastatja magát, furcsa dolgok, események kerülnek elő, érdeklődésünk egyre élénkebb.
Megismerjük Gábort. A lelkét, az érzéseit. Egy rövid ideig úgy éreztem, kicsit sok is, ahogy régi szerelmét hiányolja. De nem sok, sőt. Egy okos ember mondta egyszer (najó, csak apám volt), hogy minden férfi életében van valaki, akit sosem tud teljesen elfelejteni. Ez ötlött fel Gábor hiányát olvasva. Igazából teljesen életszerű, ami lejátszódik benne(bennünk?), és nagyon fontos is. A másik karakter valamivel szimpatikusabb volt számomra. Ő Gábor munkatársa, főnöke.
Szabolcs. Szereti a munkáját, elvégzi a feladatát, mindemellett és közben pedig rengeteg füvet szív el, és alig várja, hogy cinikus megjegyzéseket tehessen másokra. Emlékeztet valakire.
A könyv első fele főleg kettőjük kapcsolatát és munkáját mutatja be, egy nagyon furcsa kis községben, ahol egymást érik a különösebbnél különösebb legendák, mesék, események, amikről nem fogok beszélni, mert ezeket talán nem érdemes lelőni. Ezekből a rejtélyfélékből viszonylag sok van, de nyugodjon meg a kedves közönség, összeáll a végére egy masszává, nem amolyan VanderMeeres a megoldás, hogy úgymondjam.

A könyv felén túl elkezdenek az események baljós irányt venni. A borzongás belopakodik a lapok közé, a csontjainkat karcolja, hogy aztán, az utolsó ötven oldalra – ami amúgy a könyv 2. fejezete – ketté is roppantsa, lenyelje, és megeméssze.

Kedves olvasó, erre nem igazán számítasz. Nagyon beteg irányt vesznek a dolgok, itt aztán kapkodhatod a fejed, értelmezheted az előzményeket, újraolvashatod a sorokat, kiidézheted a mondatokat.
Nagyon erős iromány ez, talán kicsit nehezen is emészthető, és úgy érzem könnyedén újra is olvasható.

https://moly.hu/idezetek/829290
https://moly.hu/idezetek/829300
https://moly.hu/idezetek/836111
https://moly.hu/idezetek/862629

Ajánlott, hasonló olvasmányok véleményem szerint, vagy csak amik eszembe jutottak:
Horzsolások (Stílus)
Expedíció (Déli Végek-trilógia, Érzés)
Valis (Kisebb filozófiai összefüggések)

11 hozzászólás
!

Ezek voltak tehát a zsűri kedvencei. Azonban idén sem feledkezünk meg azokról a könyvekről, amik valamilyen oknál fogva érdemesek lehetnek a zsánerolvasó közönség figyelmére, még ha nem is kifejezetten fantasyk.


>!
SFF_lista U
Fantasy

Zsánerolvasóknak ajánljuk.
|fantasylista

Az elmúlt években a sci-fi, illetve fantasy ajánló lista, valamint a rövidprózák külön kiemelése mellett fontosnak tartottuk, hogy megemlítsünk pár olyan könyvet is, amelyek ugyan jellegükből adódóan egyik listánkra sem illettek, de azért volt bennük fantasztikum, így mindenképpen szerettünk volna velük foglalkozni. Akkor még „határterületen” lévő regényekről beszéltünk – idén viszont még tovább tágítottuk a kört, hogy olyan könyveket gyűjtsünk, melyeket nagyon szívesen ajánlanánk bárkinek, aki amúgy rendszeresen szokott sci-fit vagy fantasy-t olvasni. Ezek lehetnek zsánerközeli regények, szépirodalmi művek, vagy akár nonfiction kötetek is.

Az Északi mitológia valószínűleg nem kerülte el senkinek a figyelmét, aki követi a fantasy megjelenéseket, hiszen egy új Neil Gaiman kiadvány mindig nagy öröm. „A könyv pontosan az, aminek első ránézésre mutatja magát: válogatás/feldolgozás a skandináv mitológia történeteiből”, ahogy @ViraMors mondja spoiler. @Berkesi_Ágota szerint „Úgy sikerült történeteket modernizálni, hogy megmaradt a lényegük és a hangulatuk” spoiler, míg @Dávidmoly úgy fogalmaz, hogy „Szinte tökéletes bevezetés a skandináv mítoszok világába” spoiler.

Az Úr Sötét Anyagai trilógia rajongói számára a tavalyi év legfontosabb híre valószínűleg a La Belle Sauvage megjelenése volt (amellett, hogy a @cicerokiado újra kiadta az eredeti trilógiát is). Philip Pullman ugyanis elkezdett írni egy előzmény-sorozatot, melynek az első része @RandomSky szerint „ugyanúgy izgalmas és elgondolkodtató, mint az eredeti trilógia volt” spoiler. @malnakivi legalább ennyire lelkes: „Az író, az eredeti trilógiához hasonlóan, itt is komoly témákat érint: vallás, tudomány, diktatúra, szexuális erőszak, egy kis pszichológiával és filozófiával fűszerezve; mindez egy izgalmas YA fantasybe csomagolva, olyan stílusban, mely mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály számára élvezetes és tanulságos – szerintem ez páratlan a maga nemében” spoiler.

Végezetül fontos megemlíteni, hogy elkezdődött itthon a nem hagyományos szuperhősöket középpontba állító Wild Cards antológia-sorozat megjelenése – tavaly a Fekete lapok című, első kötet és a 18., Hamiskártyások kötet látott napvilágot. Ez a nagy ugrás elég furcsa lehet, de az 1-2-3. és a 18-19-20. rész nagyjából önállóan is olvasható (ráadásul utóbbi trilógiát fogja elvileg alapul venni a hamarosan érkező tévésorozat), az egy-egy szereplőre koncentráló novella-formátum pedig még többet segít, hogy minden kötet jó szórakozás legyen. @Profundus_Librum azt emeli ki, hogy „nem feltétlenül fekete-fehérek a szereplők, semmiképpen sem úgy, mint ahogy az egy Superman vagy Batman kalandban látható. Ahogy a témák is szociálisan jóval érzékenyebbek, folyton visszatérő motívum például a gettóban élő, elnyomott jokerek problémája. A szerzők ezt állítják párhuzamba a ’80-as évek Amerikájában is nagy problémát jelentő rasszizmussal, kirekesztéssel” spoiler. @kvzs-nek „Jó volt látni, hogy az írók különböző látásmódja és stílusa milyen változatos novellákat eredményez. Mindenki másra helyezte a hangsúly, és máshogy mutatta be, fordította ki az amerikai történelem egy kis szeletét” spoiler.

A tavalyi évből még több kiadványt ajánlunk zsánerolvasóknak a gyűjtőpolcunkon:
https://moly.hu/polcok/zsanerolvasoknak-ajanljuk-2017

Kapcsolódó könyvek: Neil Gaiman: Északi mitológia · George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok · Philip Pullman: La Belle Sauvage

Neil Gaiman: Északi mitológia
George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok
Philip Pullman: La Belle Sauvage
!

A lista összeállításánál tudatosan kihagytuk a novellásköteteket és antológiákat, hiszen annyira nehéz őket összemérni a hagyományos regényekkel – viszont úgy gondoljuk, hogy érdemes a tavalyi év kiemelkedő megjelenéseivel megismerkedni, már csak azért is, mert szemmel láthatóan újra kezd gyökeret verni a rövidpróza a hazai könyvkiadásban. Ezek között mindenki megtalálhatja, amit szeret, ráadásul kimagasló minőségben!


>!
SFF_lista U
Fantasy

A kisprózák.
|fantasylista

Amikor először írtunk a fantasy ajánlóhoz novellákról, nem hittük volna, hogy valaha még ekkora lendületet kap a honi kispróza-kiadás. Ehhez képest 2017-ben talán még a 2016-oshoz képest is erősebb volt a kínálat – ezeket (közösen a sci-fi és a fantasy megjelenéseket) itt gyűjtöttük össze:
https://moly.hu/polcok/rovidproza-2017

Az egyik legizgalmasabb fejlemény, hogy újra megjelent a kisregény műfaja a piacon. A @Fumax kiadó Victor LaValle önállóan is olvasható, de eredetileg Lovecraft-átiratnak szánt fantasy-horror kisregényével nyitott. A Fekete Tom balladája @Szilmariel szerint „pörgős, izgalmas és elgondolkodtató kisregény” spoiler, amely, immár @tetsuo szerint, „ügyesen dolgozza újra az eredetit úgy, hogy ahol kell, kihagy, ahol pedig szükséges, hozzátesz” spoiler.
A másik, legalább ennyire izgalmas hír, hogy a @Gabo_SFF egy kisregényes zsebkönyv-sorozatot indított, melynek második része Daryl Gregory Mind remekül megvagyunk című kötete. @pat szerint „Üdítő, frappáns, helyenként gyomorforgató, máshol gyomorszorító kisregény, körülbelül a természetfeletti rejtélyeket és a lélektani drámákat egyszerre kedvelők számára” spoiler. Várjuk a Gabo SFF Zsebkönyvek további részeit is!

Szerzői novelláskötetek terén sem volt okunk panaszra. Régi adósságát törlesztette a magyar piac, és az @Alexandra_Kiadó elhozta nekünk George R. R. Martin összegyűjtött novelláit, az Álomdalokat. Ahogy @Habók fogalmaz: „A novellák szépek és elégikusak vagy szépek és drámaiak, olykor nem szépek ám elgondolkodtatóak, sőt néha szörnyűek” spoiler.
Legalább ennyire örömteli, hogy hat vaskos regénye után Joe Abercrombie novelláskötetét is kézbe foghattuk a @Könyvmolyképző jóvoltából. A Pengeélen a szerző regényeinek egy-egy mellékszereplőjét állítja fókuszba; @Dominik_Blasir egyenesen úgy gondolja, hogy „egyszerűen nincs a novellák között gyengébb darab. Mindegyik hozzátesz valamit a nagy egészhez: jobban megismerjük a világot, még inkább megszeretünk egyes karaktereket, és persze főként nagyon élvezzük az olvasást”. Vagy, ahogy @Isley megemlíti: „hozzák egyenként azt az Abercrombie-ra jellemző cinikus, világból kiábrándult, öniróniával fűszerezett, esetenként nyavalygásban pácolt életérzést, ami nagyon szórakoztató tud lenni” spoiler.

Végezetül fontos megemlíteni, hogy 2017-ben is megjelent Jonathan Strahan „év legjobbjai” válogatása. Benne olyan szerzőkkel, mint Naomi Novik, Theodora Goss, N. K. Jemisin, E. Lily Yu, Seth Dickinson vagy Alyssa Wong – mindegyikük novellája gyöngyszem a maga nemében, elgondolkodtató, fájdalmas, érzelemdús vagy épp különleges írások, amik új színt mutatnak a kortárs fantasy-ben.

Novellák terén tehát nem volt gyenge évünk, és úgy tűnik, hogy a trend idén is folytatódik:
https://moly.hu/polcok/rovidproza-2018
Mi biztosan nem bánjuk…

Kapcsolódó könyvek: Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 · Joe Abercrombie: Pengeélen · Victor LaValle: Fekete Tom balladája · George R. R. Martin: Álomdalok · Daryl Gregory: Mind remekül megvagyunk

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017
Joe Abercrombie: Pengeélen
Victor LaValle: Fekete Tom balladája
George R. R. Martin: Álomdalok
Daryl Gregory: Mind remekül megvagyunk
4 hozzászólás
!

Aki esetleg a listánk hatására kedvet kapott a 2017-ben megjelent könyvek olvasására, annak ajánlanánk a hozzá kapcsolódó kihívást is:
https://moly.hu/kihivasok/2017-es-fantasy-megjelenesek

No meg a felkészülést a jövő évi listára…


>!
SFF_lista U

2018-as fantasy megjelenések fantasy olvasós

Elolvasandó könyvek száma6
Elkezdődött2018. február 22., 20:49
Jelentkezés vége2019. december 1., 00:00
Véget ér2019. december 31., 23:59

Ezzel a kihívással szeretnénk arra buzdítani a moly közösségét, hogy olvassanak el minél többet a magyarul nemrégiben megjelent fantasy könyvek közül, ismerjék meg minél jobban az aktuális kínálatot – vagyis keressük a legjobbakat, beszélgessünk róluk.
Az alábbi listáról kell olvasni (2018 végéig még folyamatosan bővül): https://moly.hu/listak/2018-as-fantasy-megjelenesek

A lista tartalmazza a 2018-ban magyarul kiadott fantasy regényeket vagy egybefüggő kisregény/novellás köteteket, függetlenül a szerző nemzetiségétől vagy az eredeti kiadás évétől.
Nem szerepelnek:
– újrakiadások
– magánkiadások
– ifjúsági regények (YA regények)
– paranormális románcok
– franchise, „logós”, osztott világ regények
– össze nem függő novellákból álló egyszerzős kötetek, többszerzős antológiák

A teljesítéshez 6 könyvet kell elolvasni a listáról és azokhoz szöveges értékelést kell írni (javasolt az „én és a könyv” link). Régebbi olvasásokat nem fogadunk el.
Jó olvasást!

Iker-kihívás: https://moly.hu/kihivasok/2018-as-science-fiction-megjelenesek

A kép forrása: Richard Anderson alkotása.
https://www.artstation.com/flaptrapsart
(Végleges kitüntetéskép majd később lesz.)

Jegyzetek

15 hozzászólás
!

Ugyan mi 13-an bemutattuk a kedvenceinket, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.
Úgyhogy elindítottunk egy közönségszavazást is – augusztus 31-ig várjuk a szavazatokat, hogy kiderüljön, a molyok melyik 2017-ben megjelent fantasy regényt tartják a legjobbnak.


>!
SFF_lista U

2017-es fantasy ajánló – Közönségszavazás

Ezt a szavazást lezárták, már nem lehet voksolni.

Szavazz augusztus 31-ig, hogy szerinted melyik volt a legjobb fantasy regény a 2017-ben megjelentek közül!
Bővebben: https://moly.hu/karcok/1134408 és
https://moly.hu/jelzok/fantasylista

Robert Jackson Bennett: Pengék városa
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Richard Kadrey: A végítélet kis doboza
1
Christopher Moore: Lestrapált lelkek
1
Richard Morgan: A végzet barlangjai
Veres Attila: Odakint sötétebb
5
Karin Tidbeck: Amatka
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen
1
Dave Duncan: Kardok ege
3
Gaura Ágnes: Túlontúl
David Gemmell: Az utolsó Őrző
David Gemmell: Vérkő
Abraham Merritt: Istár hajója
5
Terry Pratchett: Télkovács
1
Kae Westa: Napsötét
6
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
4
Mark Lawrence: Vörös Nővér
7
Anthony Ryan: A láng légiója
6
Michael J. Sullivan: A Koronatorony
2
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
1
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék
Lian Hearn: Nyolcsziget császára
Lian Hearn: Őszhercegnő, sárkánygyermek
3
Ilona Andrews: Magic Burns - Perzselő mágia
1
V. K. Bellone: Felvont vitorlák
2
Andrzej Sapkowski: Fecske-torony
3
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője
1
Ian Tregillis: Géplélek
V. E. Schwab: Egy sötétebb mágia
3
V. E. Schwab: Gyülekező árnyak
1 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!