2015-ös fantasy ajánló

Rovatgazda
!

Te mit ajánlanál 2015 fantasy regényei közül az ismerőseidnek?
Te is érezted már azt, hogy nem tudsz választani a sok újdonság közül?
Olvastál pár emlékezetes könyvet, de senki sem ismeri őket rajtad kívül?

Ezek voltak a fő gondolatok, amelyek foglalkoztattak minket, amikor idén januárban pár mollyal elhatároztuk, hogy összeállítunk egy listát a tavalyi év terméséből. Nem kívánunk nagy babérokra törni, ez nem egy díj, itt nem lesz „legjobb”. A célunk az, hogy összeszedjük, mely könyveket tartjuk olvasásra érdemesnek, miket ajánlanánk nyugodt szívvel bárkinek, legyen az a fantasyt ismerő vagy a zsáneren kívülről érkező. Szeretnénk a figyelem középpontjába állítani olyan regényeket, amelyek egyébként elvesznének a könyvpiaci zsongásban, viszont az érdeklődők számára emlékezetes élményt nyújtatnának – reméljük, sikerül valamiféle iránymutatással szolgálnunk a Moly közössége számára.

Az elmúlt hetekben már meséltünk a gondolatainkról – például arról, hogyan is állt össze a lista és a zsűri. Emlékeztetőként álljon itt ez a karc, aztán pedig következzen az a 10 könyv, amelyet a zsűritagok ajánlanak!


>!
Dominik_Blasir 
Fantasy

A lista összeállításáról.
|fantasylista

Amikor elhatároztuk, hogy összeállítunk egy listát a 2015-ös év fantasy terméséből, sokat töprengtünk azon, hogyan is tegyük ezt.

Az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy milyen könyvekkel foglalkozzunk. Mert bár nagyon sok olyan kötet jelenik meg, ami valamelyik zsánerbe illik, viszont ezek sokszor annyira különbözőek, és annyira sok van belőlük, hogy nemcsak az összehasonlítás lehetetlen, de nagyon eltérítettek volna minket a célunktól is.

Így aztán úgy döntöttünk, az alábbi kategóriákba tartozó kiadványokkal nem foglalkozunk:
– újrakiadások (nemcsak hogy nem tartjuk szerencsésnek egy régi, immár klasszikus regény összehasonlítását egy friss kötettel, de a célunk is alapvetően az új megjelenések ajánlása);
– magánkiadások (egyrészt nem lennénk képesek nyomon követni az összes, idehaza magánkiadásban megjelenő fantasztikus művet, másrészt pedig élünk azzal az előfeltevéssel, hogy ha valakinek a könyve megjelenik egy adott kiadónál, akkor az jelent valamiféle minőségi küszöböt, legalább olyan téren, hogy látta már szerkesztő vagy korrektor);
– ifjúsági regények (az elmúlt időszakban olyannyira előretörtek az ifjúsági/YA regények, hogy gyakorlatilag külön listát lehetne belőlük összeállítani, viszont a „többi”, felnőtteknek íródott könyvvel túlzottan nehéz lenne őket összemérni);
– paranormális románcok (a YA mellett ez a másik olyan alműfaj, ami szinte megduplázná a lista méretét, viszont a célközönsége nagymértékben eltér a „hagyományosabb” fantasy olvasó rétegtől);
– franchise, „logós” regények (ezeknek a műveknek a többsége egy bizonyos célközönséghez szól, akik már így is figyelemmel kísérik a megjelenésüket, sokszor pedig az adott világ ismerete nélkül a könyvek erősen veszítenek az élvezeti értékükből);
– össze nem függő novellákból álló egyszerzős kötetek, többszerzős antológiák (talán nem kell magyarázni, miért nem tartjuk összehasonlíthatónak ezeket a köteteket a regényekkel, de egy korábbi karcban azért megemlékeztünk a fontosabb kiadványokról).

Így végül sikerült egy 38 tételes listát összeállítanunk, amiből végül a zsűri kiválaszthatta kedvenceit: https://moly.hu/listak/2015-os-fantasy-megjelenesek

Abban az elejétől kezdve biztosak voltunk, hogy olyan molyokat szeretnénk felkérni, akik járatosak az adott tematikában, sokat olvasnak, és az ő értékeléseiket is sokan olvassák. Azonban pont azért, hogy megalapozott és hiteles legyen a „zsűri” véleménye, mindenkitől elvártuk a listán szereplő tételek legalább a felének (19) elolvasását. Ennek köszönhetően sajnos többeknek vissza kellett lépniük a részvételtől, de reméljük, jövőre talán számíthatunk rájuk is.
Végül az alábbi molyok lettek a „zsűri” tagjai:
@Bíró_Júlia; @Dominik_Blasir; @Hanaiwa; @NewL; @Noro; @Nuwiel; @RZednik; @Szirmocska; @vicomte; @zamil.

De nem csak a zsűri felé éltünk megkötéssel: csak azokat a könyveket számoltuk bele a végső, szűkített listába, amelyekről legalább három zsűritag nyilatkozni tudott, így garantálva, hogy egy ember véleménye nem torzítja el a végeredményt, és valóban érdemi vita tud kialakulni az egyes regényekről a zsűriben.

Hogy végül melyik 10 tavalyi könyvet találtuk érdemesnek arra, hogy ajánljuk a molyok számára? Ez a hamarosan megjelenő Merítésben fog kiderülni, viszont hamarosan Ti is elmondhatjátok, szerintetek melyik volt az a fantasy, amelyiket mindenképpen ajánlanátok másoknak. Szavazásra felkészülni!

10 hozzászólás
!

Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
(Könyvmolyképző Kiadó, fordította Kamper Gergely)

„Sworbreck azért jött, hogy hősöket lásson, de csak gonoszságot talált. Találkozott vele, megmártózott benne, egészen közelről tapasztalta meg. Kiderült, hogy a gonoszság nem éppen grandiózus egy dolog. Nem felsőbbséges mosollyal világuralomra törő császárok sajátja. Nem is a poklok sötétjében harsányan kacagó démonoké. A gonoszság kisstílű emberek kisstílű okokból elkövetett kisstílű tetteiben rejtőzik. Az önzésben, a nemtörődömségben, az értelmetlenségben. A balszerencsében, a tehetetlenségben, az ostobaságban. A lelkiismerettől és a felelősségtudattól elválasztott erőszakban. Sőt, a nagyszerű ideák szolgálatába állított pitiáner tettekben.”

Ha korunk öt meghatározó fantasy-szerzőjét kellene megneveznem, Joe Abercrombie egészen biztosan köztük lenne. Az Első Törvény trilógiája elképesztő írói teljesítmény – elemeire bontja a „klasszikus” fantasy-toposzokat, mindent a saját képére formál, mindenben megtalálja azt, ami nevetséges vagy abszurd, de úgy, hogy közben nem felejt el szórakoztatni. Az első három részhez aztán egy újabb trilógiát írt, melynek egyes részei ugyan nem összefüggőek, de akik olvasták az „alap” hármast, azoknak egészen biztosan kellemes meglepetéseket fog okozni pár plusz információ. A Vérvörös vidék ennek a sorozatnak a zárása, egy óriási, eposzi western-fantasy; nem is lehet kérdéses, hogy helye van ezen a listán.

Ugyan 2015-ben jelent meg a sorozat előző kötete, A Hősök is, de a Vérvörös vidék valamivel jobban elnyerte a zsűri tetszését.

Értékelések:
@elge76: https://moly.hu/ertekelesek/1906539
@Szirmocska: https://moly.hu/ertekelesek/2117980


>!
Szilárd_Berke I
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék

Olvastam pár értékelést a kötetről, hideget-meleget egyaránt kapott. Bevallom, szeretem a western műfaját, elsősorban filmszalagon. No jó, a szeretem talán enyhe kifejezés. (Akad egyáltalán olyan „jó” film, amit nem láttam a zsáneren belül? :))
A Vérvörös vidék története nem túl bonyolult, mondhatni ennyi: kutassuk fel az elrabolt gyerekeket, egyre vadabb vidékeket átszelve, és a végére toldjuk meg egy végletekig lepukkant/lezüllött, (saját belháborúja által az összeomlás határán billegő) határvidéki koszfészekkel. Adjunk mellé még egy „misztikus” közösséget, amellyel meggyűlhet a bajunk, továbbá adagoljunk hozzá legalább kettő (inkább három) olyan nézőpont-sorsvonalat, amelyek (bármikor) meg tudják kavarni a fő cselekménysodort. És ugye a karakterek egyike sem makulátlan mindeközben, szóval a szürke mindenféle árnyalatát az arcunkba kapjuk…
Most, hogy így visszaolvasom, Abercrombie remekül ötvözi az alapvető eszközöket, elemeket… már megint. :) És a végeredmény – számomra – egy közepesen mélyen a lelkembe tolakodó (sötét) hangulatot létrehozó, véresen/szókimondón naturalista anyag (de azért a Hidegen tálalva erősebb e tekintetben!), ami egyszerre adja a western feelinget (az amerikai aranylázat felidéző ügyes párhuzamokkal), emellett felpörgetett „hajsza”, amibe még belefér a kincskeresés izgalma és a személyes bosszú-vonal is. Egyik-másik bizony rég volt, de a kötet hatására egyszerre idéződik fel bennem Gregory Peck szereplésével a Mackenna aranya c. klasszikus film, az Aranyláz Alaszkában sorozat (talán ez volt a címe anno), J. F. Coopertől A préri, Mikkelsen The Salvation mozija és Tommy Lee Jones-sal a The Missing. Szóval, nálam ez egy emlékezetes kötet marad.

!

Jacek Dukaj: Más dalok
(Typotex Kiadó, fordította Mihályi Zsuzsa)

„– Tudod, mi a boldogság Arisztotelész szerint? A ránk jellemző természet szerint viselkedni. Irigylem azokat az embereket, akik ilyen jól ismerik a természetüket.”

A lista összeállításánál már a kezdeteknél alapvető célunk volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet olyan könyvekre, amelyek egyébként nem biztos, hogy megkapnák. Márpedig ha van olyan regény a tíz között, ami méltatlanul ismeretlen, akkor szinte biztos, hogy a Más dalok az (nem véletlen, hogy szinte az összes értékelés dicséri). @acélpatkány úgy foglalja össze a regényt, hogy „a Más dalokban az arisztotelészi világkép bizonyult igaznak: vagyis a világot a négy alapelem építi fel (plusz egy ötödik az égi szférákban), és mindenki rendelkezik Formával. Ennek a Formának a segítségével képes saját magát és közvetlen környezetét is befolyásolni, alakítani, persze különböző mértékben.” Ez azonban még nem írja le, hogy mennyire izgalmas kaland, mennyire zseniális szellemi kihívás is Dukajt olvasni: folyamatosan figyelned kell, próbálod megtalálni a görög-latin szóhalmaz értelmét, de közben magával ragad, nem enged ez az őrült kavargás, és olyan élményben lesz részed, amelyet csak nagyon kevés könyv képes nyújtani.

Értékelések:
@vicomte: https://moly.hu/ertekelesek/2028145
@Noro: https://moly.hu/ertekelesek/1865144


>!
Dominik_Blasir 
Jacek Dukaj: Más dalok

Dióhéjban: a Más dalok kötelező olvasmány mindenkinek, aki szereti a fantasy-t, a sci-fit, úgy általában a spekulatív fikciónak nevezett fantasztikumot, továbbá nem veti meg a gondolkodást.

Bővebben, pontokba szedve, mert nagyon kaotikusak a gondolataim:
I. Gene Wolfe óta senki nem mozgatta meg ennyire az agytekervényeimet fantasy-ben (de mondjuk sci-fiben sem sokan);
II. zseniálisan összetett világkép, ezernyi apróságból, ügyes koncepcióra építve, okosan és bátran végigvezetve, figyelve a részletekre;
III. elképeszt a finomsága, ahogy a kérdéseit, problémáit kezeli, ahogy a világ formálását alapötletnek teszi meg, és abból mi mindent levezet;
IV. a történetet illetően kicsit mintha aránytalan lenne, és aktívan gyakorolná a „nem tudom befejezni” művészetét – mondom ezt annak ellenére, hogy lenyűgöző a befejezése és még a szöveg nehézsége ellenére is sodort magával;
V. Berbelek úr tökéletes telitalálat, viszont engem Aurelia fókuszba helyezése kellemetlen törésként ért: bár kellően összeraktam magamban Berbelek személyiségét az értelmezhetetlen szavak garmadája mögött, de utána rosszkor jött a váltás (sajnos Aurelia nem is tudott annyira megmozgatni);
VI. szerintem az előző pontból fakadóan, de hosszabbnak éreztem a kelleténél – persze meg nem tudnám mondani, hogy milyen eseményt hagynék ki, ezért gondolom azt, hogy számomra jobban működött volna a regény második fele Berbelek szemszögéből;
VII. a műfaji besorolást illetően én az epikus spoiler fantasy mellett teszem le a voksom, de mondjuk gőzöm sincs, miért nem sci-fi;
VIII. a fene egye meg, újra kéne olvasnom az Extensát.
IX. ugye van még Dukajnak hasonló műremeke?

20 hozzászólás
!

Dave Duncan: A Tűzföldek ura
(Delta Vision Kiadó, fordította Zámori Máté)

„Te is tudod, hogy mind a nyolc elemnek van egy különleges helye a világban, egy otthona, ahol a szellemek laknak. Baelmark a tűzelementálok otthona, és a Cwicnoll az egyik fészkük. A tűz és a föld szellemei néha párosodnak, s életet adnak egy tűzsárkánynak, amely szörnyűséges és halálos, és csak azért kutatja föl az embereket, hogy elpusztítsa őket.”

2013-as megjelenésekor Dave Duncan sorozatának első kötete, Az aranyszín lánc eléggé elsikkadt a hazai újdonságok között, nem kicsit a… mondjuk úgy, hogy sajátos borítójának köszönhetően (amihez képest a második már komoly előrelépés). Félek, hogy a borítók kicsit elriasztják az olvasókat, pedig Duncan nagyobb hazai rajongótábort érdemelne. A király pengéinek története olyan, mintha Dumas testőreit helyeznénk fantasy-környezetbe: kalandos, könnyed, de végtelenül szórakoztató és izgalmas. Komolyan foglalkozik nemcsak morális kérdésekkel, de karaktereinek lelki világával is. Ráadásul a második részben még a viking-életérzés is beköszön…

Értékelések:
@Leonidas: https://moly.hu/ertekelesek/1717586
@Hanaiwa: https://moly.hu/ertekelesek/1925307


>!
Szirmocska
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Mivel egyben olvastam az előző kötettel, együtt értékelném a kettőt. :)
Először is! Ne higgyetek a borítónak (első kötet), se a kicsit középszerű indításnak (szintén első kötet). Dave Duncan úgy írta meg ezt a kimondottan fordulatos, izgalmas és sodró fantasy-kalandregényt, hogy tulajdonképpen, ha megvizsgáljuk a részleteket, semmi extrát nem mutat fel. A recept a következő: végy egy klasszikus testőrös-párbajozós történetet, nem kiemelkedő, de szerethető és a mellékszerepekben is érdekes karakterekkel, adj hozzá egy adag egyszerű, de kellően érdekes mágikus világot, fűszerezd némi bajtársiassággal, no meg mindhalálig tartó hűséggel, titkos küldetéssel, ízlésesen adagolt intrikával és politikai csatározásokkal, valamint öntsd nyakon az első kötet esetében egy kis kora újkori, A Tűzföldek uránál pedig inkább némi vikinges hangulattal. Voilà! Kész is van a garantált szórakozást nyújtó történet! Ilyen egyszerű az egész.
Imádom, hogy nem akar több lenni, mint ami: egy izgalmas kalandregény és annak tökéletes! Letehetetlen volt! :) Kis csavar a végén az alternatív befejezés, így még inkább várom a folytatást, ami az író elmondása szerint lekerekíti amit kell és megmagyarázza, ami mostanáig homályban maradt.

2 hozzászólás
!

Hernád Péter: Hollóember
(Delta Vision Kiadó)

„Hazafelé először majdnem beleakadt a vezetékbe; szuperhős vagy sem, ha nem kezd az utolsó pillanatban zuhanórepülésbe, és nem suhan el a vezeték alatt, szénné égeti a magasfeszültség. Aztán életében először eltévedt, és csak akkor tudta magát újra megfelelően betájolni, amikor majdnem lefejelte a szadai kilátótornyot, ami jó tíz kilométerre emelkedett Annavölgytől.”

Szuperhősök Magyarországon! Ezzel szinte mindent elmondtam, ami első körben felkeltheti mindenki érdeklődését, de persze Hernád Péter sorozata (aminek 2016-ban már megjelent a második része) ennél jóval többre képes. A Garabonciás Osztag tagjai (Pannónia Parancsnok, aki felmenőinek emlékét és személyiségét bármikor elő tudja hívni; Fürkész, a gondolatolvasó; Fanyűvő, a sérthetetlen harcos; Hollóember, a repülő pap) Magyarországa épp annyira bürokratikus, sötét és kétségbeejtő, mint a sajátunk, miközben ott még természetfeletti fenyegetéssel is meg kell küzdeniük. Hiánypótló regény pörgős cselekménnyel, érdekes karakterekkel és nem mindennapi világgal.

Értékelések:
@Timár_Krisztina: https://moly.hu/ertekelesek/1771966
@petamas: https://moly.hu/ertekelesek/1786193


>!
Noro MP
Hernád Péter: Hollóember

Azzal kezdem, hogy sosem voltam szuperhős-rajongó. Ismerem az alapokat, a jellegzetes toposzokat, de igazán csak az olyan feldolgozások érdekelnek, amelyek ezektől merészen elrugaszkodnak. A Hollóember egy ilyen könyv, és nem csak azért, mert könyv.
A legfontosabb szerintem talán az, hogy az itt megalkotott világban egy egységes szuperhős-kép látszik kirajzolódni. Nem az a kicsit sci-fi, kicsit fantasy, kicsit rosseb-se-tudja univerzum. A hősök a természetfeletti szörnyetegek ellen küzdenek, Hollóember maga pedig konkrétan vámpírvadász. (Mellesleg rögtön a prológusban egy akkora pofont ad a vámpírok mítoszának, amelynél erősebbet a korai Buffy epizódok osztottak ki utoljára. Ez a helyes hozzáállás, kérem szépen :) Ehhez jön a jellegzetesen kelet-európai – és ebben a formájában főleg Lukjanyenkót idéző – mentalitás, amely szerint a természetfeletti világa sem lehet meg a komplikált bürokrácia és a gyakran idegesítően fafejű ellenőrző szervek nélkül.
A következő fontos elem persze a szereplők magánélete, amelyet szintén ügyesen sikerült megoldani. Maga Hollóember katolikus pap, meglehetősen idealista, megalkuvást nem tűrő figura, titkolt kétségekkel. Vagyis tulajdonképpen sok van benne az archetipikus szuperhősből. Ezzel együtt is úgy érzem, hogy sikerült kihozni belőle valami érdekeset, de a társai szerintem izgalmasabb alapanyagot rejtenek. (Ha jól értem, a folytatásokban mindig más karakter kerül majd a középpontba. Tetszetős ötlet.) A magyar mindennapokat is jól illeszti a szerző a hősök életébe, és szerencsére sikerült elkerülnie, hogy a végeredmény parodisztikus legyen (lássuk be, ennél a könyvnél azért fennállt a veszélye.) Mellesleg két karakternek történelmi múltja is van, amely remélhetőleg nagy szerephez jut majd a velük foglalkozó kötetekben.

A történetről csak annyit, hogy bár az első száz oldal inkább a főhős karakterét alapozta meg – és én a focizós részeket nagyon át akartam ugrani, bármi más hobbit, csak ne ezt – miután beindul, már egy pillanatra sem torpan meg. A könyv nagy részében a cselekmény egyenletesen pörög, nem fél bedobni néhány igen durva fordulatot, a háttérben pedig felsejlik, hogy a pofozkodás mögött komoly intrikák húzódnak meg.
Végül egy visszatérő hibáról: értem én, hogy a regény világában is vannak hülye (vámpíros) filmek, amiket fikázni lehet, de fárasztó állandóan azt hallgatni, hogy a szereplők minden hibára rámutatnak. Ez egyszer jó poén, maximum.

1 hozzászólás
!

Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
(Typotex Kiadó, fordította Kőhalmy Nóra)

„Anyám ugyanis unatkozott a faluban; nem érdekelte a földművelés, és amíg apám büszkeségtől dagadva szántani járt, addig ő a régi, ismerős erdőkben bóklászott, és megismerkedett egy medvével. Hogy ebből mi lett, az azt hiszem, teljesen nyilvánvaló. Mindennapos történet ez, hiszen kevés nő tud ellenállni a medvéknek; olyan nagyok, puhák, gyámoltalanok és szőrösek. Ezenkívül született csábítók is, akiknek roppantul tetszenek az emberek asszonyai, így aztán egyetlen lehetőséget sem hagynak ki arra, hogy egy nő közelébe férkőzhessenek, és a fülébe brummoghassanak.”

Talán már a fenti idézetből egyértelmű, hogy mennyire különleges regény Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét. A fülszöveg szerint „történelmi hűségre véletlenül sem törekvő, fanyar humorral átszőtt, már-már egzisztencialista fantasy”, ami „nem szűkölködik a minden korra érvényes, vitriolos társadalomkritikában sem”. Andrus Kivirähk regénye fájdalmasan, sötét hangulattal mutatja be örökérvényű igazságát (miszerint minden korban pont ugyanannyira rossz élni, és úgy egyébként is, minden ember hülye, csak másért), de közben magával ragadó cselekménnyel és különleges figurákkal kápráztat el minket. Ilyen se túl gyakran jelenik meg itthon.

Értékelések:
@Ross: https://moly.hu/ertekelesek/1993386
@B_Niki: https://moly.hu/ertekelesek/2011590


>!
RZednik
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét

ZSENIÁLIS!!! Így, csupa nagy betűvel! Bár még épp csak beléptünk a februárba, s látva az idei év még rám váró könyvfelhozatalát, a kiválóbbnál kiválóbbnak tűnő, megjelenésre (és begyűjtésre) váró műveket, mégis teszek egy olyan felelőtlen kijelentést, hogy a Kígyók nyelve okkal pályázik a „2016-os olvasmányaim legmeghatározóbb regénye” címére. Pedig sokáig halogattam a beszerzését: akciók jöttek, akciók mentek, de valahogy napjaink népszerű, „stílust-megújító” fantasy regényei (pl. Mitágó-erdő, A varázslók) nem hagytak olyan mély nyomot bennem, hogy egy újabb különlegességgel is próbát tegyek. Persze mindez már történelem. A könyv megvétetett, elolvastatott, megmérettetett, s igen kiválónak találtatott! Részemről legalábbis… :) Hogy mire ez a nagy optimizmus? Olvassátok el (vagy az értékelést tovább :) ) és meglátjátok! :P
Vannak azok a történetek, amik nem árulnak zsákbamacskát a végkifejletet illetően, s már az elejétől tudni lehet, hova fogunk eljutni, a nagy erősségük pont abban rejlik, hogy az oda vezető út a meghatározó, azok az apró finomságok, amik mentén szépen megmutatkoznak a részletek, kibontakozik a történet maga. Na, a Kígyók nyelve egyáltalán nem ilyen történet: sokkal jobb ennél! :) A felépítése már-már a klasszikus formát követi: a főhős visszaemlékezései alapján, saját élettörténetének meséjén keresztül bontakozik ki a cselekmény. Márpedig ez egy nem mindennapi út, érdemes elmerülni minden apró részletében, s figyelni minden építőkockájára. Kivirähk művének hatalmas erőssége a humora, számos vidám pillanattal gazdagodik, aki leemeli a polcról a könyvet. A vicces jelenetek forrása leginkább a karakterekben keresendő, a főszereplő Leemet családjának és környezetének tagjai egytől egyig igen különleges figurák, élükön az anyjával és az ő fŐZéshez való viszonyával (aki olvasta, tudja, miért a nagy betű :)), vagy éppenséggel a nagyapjával (róla minden infó kimerítené a spoiler fogalmát)… De szinte a névtelen szereplők is remek humorforrásnak bizonyulnak: aki kicsit művelődne termőfölddel (bocs!), vallási kérdésekben, többet akarna tudni a kenyér szeretetéről, vagy éppenséggel a lósz@r szakértőjévé szeretne válni, ne habozzon belelapozni a regénybe.
Ahogy haladtam előre a történetben, s tárult fel előttem oldalról oldalra Leemet élete, egyre inkább éreztem úgy, hogy valami igazán nagyszerű dolognak vagyok a részese (s hatalmasodott el bennem egyre jobban, hogy „ez ..szottjó” :) ), s azon kezdtem agyalni, hogyan lehet mindezt „szépen” befejezni. A kaland vajon hogyan ér véget? Mert bizony a vidámság mellett jócskán kijut a keserűségből is, szembesülünk jó pár arculcsapással az események során. De Kivirähk ezt is kiválóan oldotta meg. Nem mondom, hogy a zárás felvezetése hibátlan lenne, de kapunk egy minden tekintetben méltó befejezést ehhez az igazán nagyszerű, vicces, de egyben kissé szomorkás történethez!

2 hozzászólás
!

Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
(Fumax Kiadó, fordította Rusznyák Csaba)

"A fronton mindenki tudta, hogy a kez támadás valószínűleg sikerrel jár, és akárcsak tegnapelőtt, az ellenség elfoglalja a sáncokat.
A morál nem egyszerűen halott volt; felakasztották, agyonlőtték, aztán vízbe fojtották, felnégyelték és eltemették egy sziklás sírba."

Brian McClellan sorozata (ami a Vérrel írt ígéretekkel vette kezdetét, és idén le is zárult az Őszi köztársasággal) hamisítatlan military fantasy, telis-tele ötletekkel, izgalommal, kalanddal. A könyvet csak azért rakod le a fejezet végén, mert már nem tudod nyitva tartani a szemed. Világában lőpormágusok, Kiváltságosok és Fortélyosok élnek egymás mellett… meg egy szakács, aki istennek képzeli magát. A második rész tovább bonyolítja a történetet, egy pillanatig sem marad le az első rész mögött, sőt, talán még jobb is – ráadásul nem érződik rajta a „köztes” részek fárasztó átvezető-jellege. Lenyűgöző csataleírások, érdekes lelki drámák és morális dilemmák, na és persze magával ragadó cselekmény. Sokan gondoljuk úgy a zsűriben, hogy ennél több nem is kell egy bitang jó fantasyhez.

Értékelések:
@Dominik_Blasir: https://moly.hu/ertekelesek/1906199
@NewL: https://moly.hu/ertekelesek/2090646


>!
CaptainV
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat

Az egész sorozat olyan, mint az ételen a fűszer: nem alapvető hozzávaló, de hiba lenne megfosztanod magad tőle.
Úgy jártam vele, mint A varázslókirállyal. Nem tudtam, mennyire szeretem és hiányzik, míg bele nem kezdtem.
Nagyon izgalmas továbbgondolása a történetnek, és szerintem minden szempontból van olyan jó, mint az első rész volt. Örömmel fedeztem fel, hogy a korábban megismert és megszeretett szereplők nagyon jó irányba mozognak, mindegyikük szála tisztességesen tovább lett szőve. Az, hogy olvasmányos, nem kifejezés, komolyan, egy rossz szavam nincs rá. Azt tudnám mondani, hogy ez egy igazi tisztességes folytatás, és ez lehet, hogy túl tárgyilagosan hangzik, de ennél jobb szó egyszerűen nincs rá. Ha a harmadik is ilyen, akkor az egész trilógiával maximálisan elégedett leszek.

(A borító pedig egyszerűen gyönyörű. Az első baromi badass volt, ez meg csak simán nagyon laza. Nézem a következőt, hát az sem egyszerű. Telitalát mind.)

!

Moskát Anita: Horgonyhely
(GABO Könyvkiadó)

„– Az emberek olyanok, mint a magok. Sosem tudhatod előre, mi hajt ki belőlük.”

Amikor 2014-ben megjelent a Bábel fiai, sokan egy olyan tehetségnek könyveltük el Moskát Anitát, akire nagyon figyelni kell a közeljövőben. Erre 2015-ben új regénnyel jelentkezett… és a Horgonyhellyel szinte mindenkit levett a lábáról. @dontpanic megjegyzi, hogy „nekem (eddig) nem a hatalom jutott eszembe egy terhes nőről”, pedig a Horgonyhely tényleg egy olyan világot mutat be, ahol az emberek alig távolodhatnak el attól a ponttól, ahol születtek – egyedül a terhes nők képesek szabadon mozogni a világban. Mit tesz ez a nemi szerepekkel? Mit tesz ez a társadalommal? Moskát Anita kegyetlen, rémisztően okos regénye nem ad könnyű válaszokat, hanem a lelkedbe tapos, gyönyörű mondatai mögött olyan fájdalom rejtőzik, amit csak sokára tudsz kiverni a fejedből. Nem véletlenül tartjuk sokan az egyik legjobb tavaly megjelent fantasy-regénynek.

Értékelések:
@ponty: https://moly.hu/ertekelesek/1788565
@Juci: https://moly.hu/ertekelesek/1827659


>!
zamil
Moskát Anita: Horgonyhely

Nagy bajban vagyok ezzel a művel, mert még most se tudom eldönteni, hogy öt csillagot adjak-e rá. (Ha megadom túl magasak lesznek az elvárásaim, az írónő következő regényeivel, mert az biztos, hogy mindet olvasni fogom.)
Kicsit féltem a történettől mint férfi, vajon menyire érint meg ez a férfi elnyomás, ez a röghőz kötöttség, ez a terhes nők által mozgatott világ. Hát nyugodtan mondhatom megérintett, nem tudtam lerakni a könyvet. (Azért kezdtem olvasni, mert a héten ráérek és ez volt a tervezett olvasás erre az időre, de nem tartott ki, felfaltam egyből.)
A karakterek nagyon erősek, mind jól illik a történetbe, nem lógnak ki.
A világ amit az írónő teremtett egyedi, olyan komor, piszkos és kemény, ahol szó szerint érezni az izzadságot, ahol olvasás közbe – képletesen – néha nekem is föld került a számba.
A mágia ami a regény egyik kulcsa teljesen egyedi, szerves része a történetnek, az elképzelt világnak, az élet mozgatója.
A végkifejlet meg pont olyan amit szeretek, nincs happy end, de a lehetőség a változásra ott van a jövőben.
Amit még el kell mondanom, hogy ez a komor hangulatteremtést, amit Anita az olvasó elé tár (az eddigi olvasott műveiben mind tapasztaltam) nagyon működik, egyedivé teszi az írónőt és én vevő vagyok erre az egyedi hangulatra. (Már nagyon várom a következő regényeket.)
Olyan regény ez, ami sokáig az eszembe jut, és mozgatja a fantáziám, amit bátran ajánlok mindenkinek.
Egy szó mint száz az idei év egyik legmeglepőbb olvasása volt számomra.

!

Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat
(Delta Vision Kiadó, fordította Járdán Csaba)

„– Ha meghalok – közölte az orvos, ahogy megvizsgálta a pácienst –, meghagyom, hogy egy csengőt is szereljenek a sírkövemre. Csupán az élvezetért, amit amiatt érzek majd, hogy mégsem kell fölkelnem, amikor a népek csengetnek.”

Van egyáltalán olyan fantasy-rajongó, aki nem ismeri a Korongvilágot? Terry Pratchett univerzumát vétek lett volna kihagyni a listánkról, elvégre talán a legviccesebb, legabszurdabb, legőrültebb világ, ami a fantasy történetében létezik. Az Éjjeli őrjárat mellett tavaly jelent meg a Baff! is, természetesen azt is nagyon ajánljuk, hiszen Pratchettet olvasni mindig hatalmas élvezet. Ha szeretünk nevetni. Ha szeretünk szórakozni. Ha nem utasítjuk vissza a társadalomkritikát. Ha szeretnénk egy olyan „rendőri” egységről olvasni, amely tagjai között találunk vízköpőt, trollt, gólemet és vérfarkast is. Bár Pratchett mindegyik regénye önállóan is olvasható, nem biztos, hogy szerencsés az Őrség-alsorozat közepén kezdeni az olvasást (inkább az Őrség! Őrség! ajánlott), de egyébként van, aki így is nagyon szerette ezt a részt…

Értékelések:
@Nuwiel: https://moly.hu/ertekelesek/1941285
@RZednik: https://moly.hu/ertekelesek/1970376


>!
Bíró_Júlia
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat

Az első Korongvilág-regényem, amihez nem ártott volna, ha többet tudok a világról – az Őrségről legalábbis. Első pillantásra úgy nagyjából harmincöt kultúrbonbon, fun fact és összekacsintós félpillanat lehet, aminek a dekódolása még várat magára – szóval egyszer még garantáltan újraolvasom az első betűtől az utolsóig.

Mindazonáltal Pratchett vegyétek-már-észre-a-hülyeségnél-életveszélyes-ha-rosszindulattal-párosul formulájának eszében sincs elfáradni, még mindig sírvaröhögősek az ankh-morporki életképek, még mindig hibátlanul megférnek mellettük-közöttük a szív-és/vagy gyomorfacsaró drámák, a karakterek a lapokról továbbra is midnen nehézség nélkül gyalogolnak át az ember fejébe, hogy tereprendezzenek egy sort. spoiler Mindehhez még az időcsavar is elegánsan alulmagyarázott, amennyiben az időutazós történetek kvantumközpontú magyarázatainak parodizálása a megfelelő környezetben elégséges magyarázat. spoiler

Az ideális olvasó úgy három-négy Őrség-regényt olvasott már, de igazából, aki valamennyire járatos már a Korongvilágban, úgyis élvezni fogja. Nagyon kezdő fanok azért tegyék a polc túlsó végére, és ismerkedjenek előtte egy sort.

!

Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
(PlayON! Kiadó, fordította Kellermann Viktória)

„Végül aztán megengedhetetlen, teljességgel elfogadhatatlan dolgokat kezdtem művelni, olyasmiket, amiket egyetlen vámpír sem tenne. Elkezdtem ittasan repülni. Egyik éjjel leküldtek a fiúk a faluba vérért, én meg elvétettem a kút felé sétáló lányt, lendületből nekiütköztem a kútkávának… A parasztok kis híján agyonvertek, szerencsére fogalmuk sem volt, hogyan is kellene hozzálátni… Karókkal lyuggattak keresztül, levágták a fejem, végiglocsoltak szenteltvízzel, és elkapartak. El tudjátok képzelni, hogy éreztem magam, amikor felébredtem?”

Úgy gondolom, Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát (eredetileg The Witcher) sokan a belőle készült videojáték miatt kezdték el olvasni – de biztos vagyok benne, hogy az első rész után a könyveknek is a rajongóivá váltak. Sapkowski olyan természetes pofátlansággal ötvözi a szláv mitologikus és népmesei elemeket a klasszikus fantasy hagyománnyal, hogy lehetetlen nem szeretni. Ráadásul főhőse, Geralt, egy igazi cinikus „rohadék”, aki legalább annyira meghatározó eleme a sorozatnak, mint a remek hangulat vagy az elképesztő humor. Mostanra az ötödik résznél tartunk (vagy ha az első két novelláskötetet nem számolom, akkor a harmadiknál), a történet folytatódik, mi pedig minden korábbinál jobban élvezzük, ahogy főszereplőink kalandokba keverednek. Ha valaki még nem kezdte el a sorozatot, akkor erősen ajánlott olvasmány.

Értékelések:
@ppayter: https://moly.hu/ertekelesek/1774250
@Irasalgor: https://moly.hu/ertekelesek/1794470


>!
Hanaiwa
Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség

Messze jutottunk az első két kötet novellás hangulatától.
De jól van ez így. Sapkowski finom humora így is megmaradt, Zoltán és a törpök megjelenése, Milva ízes stílusa visszaidézi azért a régi könnyedebb hangvételt. Ugyanakkor rengeteget mélyít a karaktereken, és a történeten magán. Nem lehet nem észrevenni, mennyire állandó emberi problémákat sző bele a cselekménybe, akár ennél akár az előző résznél.
Még az alapvetően negatív figurák is erős jellemmel bírnak, és néha igazán csak nézőpont kérdése ki is számít jó vagy rossz szereplőnek. A varázslónők távolról misztikus, titokzatos világa pedig közelről nézve igazán fantasztikus. Nagy erőssége Sapkowskinak ez a vonal, ahogy belelátunk az intrikáktól, cselszövésektől, játszmáktól tarkított életükbe. Ezt azért rendesen el szokták nagyolni más írók, vagy klisékbe fojtják…
Még mindig a novelláit tartom erősebbnek, de így is jólesően egyedi a Vaják sorozat és nagyon érdekel hova fut ki a történet…

!

Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
(GABO Könyvkiadó, fordította Tamás Gábor)

„Olyan kevés embert ismerek, és előbb-utóbb mindegyik elmegy. Azt hiszem, az a dolgok rendje.”

Egy agyaggólem, ami – szokatlan módon – emberi kíváncsisággal rendelkezik. Egy dzsinn, aki évszázados rabság után New Yorkban ébred fel. „A gólem és a dzsinn a helyüket keresik az Újvilágba özönlő emigránsok között” – mondja a fülszöveg, ennél pontosabban pedig talán nem is lehet leírni ezt a regényt. A gólem és a dzsinn gyönyörű, magával ragadó, de nem pergő, inkább sodró könyv, amibe belemerülsz, és elrepít a tizennyolcadik század végi New Yorkba, ahol két varázslatos teremtmény próbál rájönni, ki is ő valójában. Kultúrák találkoznak, a két főhősünk elsőre mintha csak valami meséből lépett volna ki, de aztán ők is annyira közel kerülnek hozzánk, hogy úgy érezzük, mintha egész életükben ismertük volna őket. Hangulatos, szerethető regény, igazi téli olvasmány, amibe olyan jó „beburkolózni”.

Értékelések:
@Bíró_Júlia: https://moly.hu/ertekelesek/2027207
@pat: https://moly.hu/ertekelesek/1842413


>!
vicomte MP
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Nosztalgikus hangulatú, eltérő kultúrák találkozásáról szóló mese, a XX. század hajnalának New Yorkjában – amolyan Ragtime light, urban fantasy köntösben. Szerencsére azért ennél azért több van ebben a regényben.

A két főszereplő – mily meglepő, a gólem és a dzsinn – két kultúrkört, két hagyományt és két gyökeresen eltérő világszemléletet testesítenek meg.
Ők pedig hol máshol találkoznának, ha nem New Yorkban?
A gólem, aki természeténél fogva engedelmes és szolgálatra teremtett, így akár a századfordulós kelet-európai bevándorló nők tipikus példája is lehetne, hiszen azok legtöbb jellemzőjével rendelkezik. A helyét keresi a világban és a legfontosabb számára, hogy valahová – valakihez tartozzék. Jellemét leginkább a józanság és másokért való tevékenykedés és felelősség vállalás vágya határozza meg. Számára a könyvön végigvonuló konfliktust az jelenti, hogy megszűnt az a kötés, ami értelmet adna a létezésének, s azzal az egzisztenciális válsággal kell megküzdenie, amit a szabadság jelent számára, amely során saját magának kell kijelölnie a határokat, amelyeken belül élni – és nem csak létezni – akar és tud.
A dzsinn vele szöges ellentétben a szabad szellemet és a kreatív sokszínűséget testesíti meg, akit megnyomorított az évszázados rabság. Az ő célja, hogy megpróbálja visszaszerezni a saját identitását, és szembenézzen azzal, hogy miért is ejtették rabságba korokkal ezelőtt, és miért bűnhődött ilyen keservesen. A dzsinn totálisan énközpontú, gyakran olyan együgyűen önző, mint egy gyerek. Mindezek mellett, mint ahogy a tűz teremtményéhez illik, lelkesítő, csábító és lenyűgöző is egyben. Az a fajta kalandor, szélhámos és művész, akire titokban minden romantikus fiatal lány vágyik – míg tényleges valójában nem találkozik vele.

Ők ketten, habár jellemre és habitusra teljesen különböznek egymástól, mégis egymásban találják meg azt, amit sem a szír bevándorlók, sem a zsidó közösség nem képes megadni nekik – a saját idegenségük és mérhetetlen magányuk tükörképét.

Wecker nagyon jó mesélő*, aki nem csupán alaposan ismeri mindkét kultúrát, de rendkívül érzékenyen képes megfesteni két ilyen gyökeresen eltérő világlátású szereplő, az emberihez hasonló, de attól lényegesen szélsőségesebb és gyakran fájdalmas reakcióját a körülöttük zajló eseményekre.
A történetben a konfliktust persze nem csak ez adja, hanem egy évszázadok hosszú során öröklődő átok is, amely összekötő kapcsot képez a múlt és a jelen, valamint a két címszereplő között, amely a könyv végére szépen összefonja és elvarrja a három fő szálat.

* Nagyjából a könyv felénél tartottam, amikor ráébredtem, hogy valójában még nem történt semmi eget rengető, csak a szereplők történet ismertük meg, és ez engem csöppet sem zavart – tudj isten, én szeretem, ha mesélnek nekem.

!

Ők voltak tehát a „legjobbak”, de azért még pár további kötetet szeretnénk megemlíteni a számotokra.

A lista összeállításánál tudatosan nem akartuk definiálni a fantasy fogalmát, hiszen mindenki egy kicsit mást ért alatta, mindenki inkább „érzi”, mintsem hogy pontosan meg tudná mondani, mi is az a „fantasy”. Azonban akármennyire tágra is szerettük volna venni a definíciót, bizonyos regényeket annyira határesetnek éreztünk, hogy nem kerültek bele az alaplistába. Viszont azt sem szerettük volna, hogy ezek visszhang nélkül maradjanak, úgyhogy ezeket is összeszedtük egy karcban…


>!
Dominik_Blasir 
Fantasy

A határterületek.
|fantasylista

Mielőtt rátérnénk a zsűri által legjobbnak ítélt tíz regényre, szeretnénk pár olyan könyvet is ajánlani, ami esetleg elkerülte a figyelmeteket. Olyan kötetekről van szó, amik egyszerűen nem tűrik a kategóriákba sorolást, ezek amolyan „határterületen” mozgó művek. Nevezhetjük őket fantasy-nek, ha akarjuk, de ugyanolyan könnyedén aggathatjuk rájuk a (misztikus) thriller, a szépirodalom vagy a mágikus realizmus címkét is. Nem egyértelműen zsánerregények, de van bennük fantasztikum. A zavaros besorolás miatt viszont nem szívesen raktuk volna fel őket a 2015-ben megjelent fantasy-regények listájára, mert nagyon úgy éreztük volna, hogy eltérünk a tárgytól, és egymással össze nem igazán hasonlítható regényeket akarnánk egymáshoz mérni. Ennek ellenére mégis úgy érezzük, hogy pár könyvre érdemes lenne felhívni a figyelmet, hátha valaki egy egészen újfajta stílust és világot fedez fel.

Az Apolló Batman például egy kifejezetten elborult könyvnek tűnik: vannak itt vámpírok, őrült társadalomkritika a putyini Oroszországról, némi horror, némi szürreális, no meg annyi humor, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud rajta igazodni. Pelevin tavaly megjelent művéről @Morpheus például azt gondolja, hogy „Zseniális, mint mindig”, @Kkatja pedig odáig megy, hogy „sürgősen ajánlom a beszerzését és szellemi magáévá tételét, mert széleskörű megértése és használata hozzásegíthet a megvilágosodáshoz és nem mellesleg eszméletlen beszólásaival halálosan jó szórakozást nyújt!”.

„Graham Joyce minden könyvére érdemes várni” – hangoztatja @Hanna, amivel, azt hiszem, sokunkban igen nagy várakozásokat ébresztett A katicák éve iránt. Bár a regény ezt nem mindenkinél tudta beteljesíteni, mégis nagyon sok van benne „a felnőtté válásról, 1976 Angliájáról, kísértő múltról és kísértő jelenről”, ahogy @RandomSky megfogalmazza. Talán @Miamona a legkonkrétabb: „Olvasni kell, és kész”.

Sarah Lotz A Hármak című könyve esetében még abban sem vagyok biztos, hogy helyes a fantasy zónában emlegetnem, hiszen egyszerre szerepel rajta a fantasy és a sci-fi címke is. Mindenesetre olyan könyvnek tűnik, ami szerintem sokakat elkerült, pedig @Mazsola_78-at például nagyon megragadta: „már régen nem rázott ki annyira a hideg egy szereplőtől, mint itt néha Jesstől és mert annyira elmerültem a világában, hogy álmodtam is vele”. @AlesszaMusic szerint a „történet egyébként nagyon jól leírja, hogy mennyire befolyásolhatóak az emberek, és számomra félelmetes, és nem elképzelhetetlen jövőképet mutatott be a könyv”. Mi kellhet még?

Aki pedig további hasonló kötetekre kíváncsi, annak a sci-fi és a fantasy lista közös határterületek polcán érdemes keresgélnie: https://moly.hu/polcok/minek-nevezzelek-2015

Kapcsolódó könyvek: Viktor Pelevin: Apolló batman · Graham Joyce: A katicák éve · Sarah Lotz: A Hármak

Viktor Pelevin: Apolló batman
Graham Joyce: A katicák éve
Sarah Lotz: A Hármak
!

A lista összeállításánál tudatosan kihagytuk a novellásköteteket és antológiákat, hiszen annyira nehéz őket összemérni a hagyományos regényekkel – ám mindenképpen úgy gondoljuk, hogy érdemes a tavalyi év két kiemelkedő megjelenésével megismerkedni, olyan ritkán jelenik meg itthon nem magyar szerzős antológia vagy novelláskötet.


>!
Dominik_Blasir 
Fantasy

Az antológiák.
|fantasylista

Amikor elkezdtünk gondolkodni azon, hogy milyen rendszer alapján állítsuk össze a tavalyi év sci-fi, illetve fantasy megjelenések listáját, kénytelenek voltunk bizonyos döntéseket meghozni – ilyen például, hogy össze nem függő novelláskötetekkel és antológiákkal alapvetően nem foglalkozunk. Mégis úgy véljük, érdemes lenne szót ejteni a tavalyi év két olyan megjelenéséről is, aminek nagyon örültünk, és amik remélhetőleg egy új tendenciát indítanak el a hazai piacon.

Nem magyar szerzős novellagyűjtemények ugyanis az elmúlt bő évtizedben nem igazán jelentek meg itthon (tapasztalat szerint ugyanis ezekre sokkal kisebb a kereslet, mint a regényekre). Amikor azonban a @Fumax Kiadó tavaly bejelentette, hogy a könyvfesztiválra kihozzák a Zsiványok antológiát, valószínű velünk együtt sokan elkezdtek ujjongani. A George R. R. Martin és Gardner Dozois által szerkesztett kötetben vegyesen szerepelnek sci-fi, fantasy és krimi történetek, tizenegy szerző tollából – köztük magával Martinnal (noha a többség véleménye alapján pont egy olyan írással, amit a híres sorozatának rajongóin kívül nem sokan fognak megkedvelni).

A fantasy zsánerének rajongói olyan gyöngyszemeket találhatnak a kötetben, mint Neil Gaiman Sosehol-sztorija, ami @vicomte szerint „csavaros, ironikus és tele van elszállt ötletekkel”. De szinte mindenki a legjobbak között emlegeti Scott Lynch írását is, @elge76 szerint egyenesen „ez a novella az antológia abszolút csúcspontja”. A legjobbak között még muszáj kiemelni Patrick Rothfusst is, akinek az írása „könnyed, de nem könnyű, szórakoztató, de nem üres, jól megírt, olvasmányos”, nem csak @fióka szerint. De hogy ne csak fantasy-pártiaknak kedvezzünk, hadd említsük meg @Noro véleményét Michael Swanwick Surplus-novellájáról: „a pasas valami fantasztikusan képes kiaknázni a poszt-apokaliptikus katyvaszban rejlő lehetőségeket”. Persze a felsorolást napestig lehetne folytatni, hiszen olyan nevek kerülnek elő a nyolcszáz oldal során, mint Joe Abercrombie, Daniel Abraham vagy Garth Nix.

Pár héttel a Zsiványok előtt azonban az @AdAstra Kiadó is antológiát jelentetett meg, noha témája miatt egy kicsit szűkebb körnek okozhat igazi örömet. Hiszen a Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai hiába műfajilag ugyanúgy vegyes kötet, mindegyik mű a híres detektív figurája köré épül. Ráadásul szinte az összes szerző Doyle eredeti stílusát próbálta követni, így aki annak nem túl nagy rajongója, az valószínűleg itt sem fog új kedvenceket találni. Viszont ha valaki nem ódzkodik Holmestól, Watsontól, Moriarty-tól vagy Irene Adlertől, azt bátorítanánk a kötet olvasására, hiszen nem mindennap olvasni mondjuk Stephen Kinget vagy Anthony Burgesst, amint detektívtörténetet ír. Vagy mondjuk Neil Gaimant, aki egy elképesztően kacagtató, színes és kreatív novellával örvendeztette meg az olvasókat. De Robert J. Sawyert se erről az oldaláról ismertük eddig – pedig időutazós novellája (ami egyben frappáns magyarázatot is ad a Fermi-paradoxonra) sokakban mély nyomott hagyott, akárcsak Stephen Baxter, aki szintén sci-fis háttérrel színesítette a viktoriánus korszakot.

Ilyen tavalyi év után nagyon bízunk abban, hogy további antológiák (sőt, a szerzői novelláskötetek) fognak itthon megjelenni – egyelőre úgy tűnik, idén valóban nem panaszkodhatunk ilyen téren sem…

Kapcsolódó könyvek: John Joseph Adams (szerk.): Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai · George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

John Joseph Adams (szerk.): Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
5 hozzászólás
!

Aki esetleg a listánk hatására kedvet kapott a 2015-ben megjelent könyvek olvasására, annak ajánlanám a hozzá kapcsolódó kihívást is.
https://moly.hu/kihivasok/2015-os-fantasy-megjelenesek

No meg a felkészülést a jövő évi listára…


>!
Dominik_Blasir 

2016-os fantasy megjelenések közepes

Elkezdődött2016. április 24., 21:50
Jelentkezési idő2017. december 1., 00:00
Véget ér2017. december 31., 23:59

Ezzel a kihívással szeretném arra buzdítani a moly közösségét, hogy olvassanak el minél többet a magyarul nemrégiben megjelent fantasy könyvek közül, ismerjék meg minél jobban az aktuális kínálatot – vagyis keressük a legjobbakat, beszélgessünk róluk.
Az alábbi listáról kell olvasni (2016 végéig még folyamatosan bővül): http://moly.hu/listak/2016-os-fantasy-megjelenesek

A lista tartalmazza a 2016-ban magyarul kiadott fantasy regényeket vagy egybefüggő kisregény/novellás köteteket, függetlenül a szerző nemzetiségétől vagy az eredeti kiadás évétől.
Nem szerepelnek:
– újrakiadások
– magánkiadások
– ifjúsági regények (YA regények)
– paranormális románcok
– franchise regények
– össze nem függő novellákból álló egyszerzős kötetek, többszerzős antológiák

A teljesítéshez 6 könyvet kell elolvasni a listáról és azokhoz szöveges értékelést kell írni (javasolt az „én és a könyv” link). Régebbi olvasásokat nem fogadok el.
Jó olvasást!

@acélpatkány iker-kihívása: http://moly.hu/kihivasok/2016-os-science-fiction-megjelenesek

A kép forrása: New Crobuzon Hero http://www.curufea.com/games/crobuzon/crobuzon.php
(Kitüntetéskép majd később lesz.)

Jegyzetek

172 hozzászólás
!

Ugyan mi tízen bemutattuk a kedvenceinket, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.
Elindítottunk egy közönségszavazást is – augusztus 31-ig várjuk a szavazatokat, hogy kiderüljön, a molyok melyik 2015-ben megjelent fantasy regényt tartják a legjobbnak.


>!
Dominik_Blasir 

2015-ös fantasy ajánló – Közönségszavazás

Ezt a szavazást lezárták, már nem lehet voksolni.

Szavazz augusztus 31-ig, hogy szerinted melyik volt a legjobb fantasy regény a tavaly megjelentek közül!
Bővebben: https://moly.hu/jelzok/fantasylista

Lev Grossman: A varázslók
3
Lev Grossman: A varázslókirály
Richard Morgan: Az acél emléke
3
Dave Duncan: A Tűzföldek ura
1
David Gemmell: A Hatalom utolsó Kardja
2
David Gemmell: A Kísértetkirály
3
David Gemmell: Árnyékok farkasa
1
Gail Z. Martin: A jégben edzett férfi
Gaura Ágnes: Attila koporsója
5
Hernád Péter: Hollóember
5
Orson Scott Card: Kristályváros
1
Stina Leicht: Vér és méz
2
Szántai Zsolt: Trigorum
5
Terry Pratchett: Baff!
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat
Anthony Ryan: A várúr
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Jon Sprunk: Az Árny ura
Mark Lawrence: A Hazug kulcsa
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
5
Brian Staveley: A császár pengéi
6
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
Moskát Anita: Horgonyhely
9
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése
5
Robert Holdstock: Lavondyss
Sümegi Attila: Vadhajtás
9
Brent Weeks: A vakító kés
1
Elizabeth Bear: Range of Ghosts - Szellemek hegyei
Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia
7
Joe Abercrombie: A Hősök
4
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
1
James Lovegrove: Ré kora
1
Vlagyimir Vasziljev: IdőŐrség
Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
William King: A Kígyók Tornya
6
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Jacek Dukaj: Más dalok
19 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!