Az ​igazi szerelem 2 csillagozás

Zsolt Béla: Az igazi szerelem

Zsolt Béla neve elsősorban a Kilenc koffer c. önéletrajzi regényéről ismert. Az utóbbi években teljesen feledésbe merült a kitűnő novellista. Pedig, különösen a két háború között írott novelláiban nagyszerű érzékkel ragadja meg a kort, ábrázolja a főváros lumpen világát. Érthetetlen módon pusztuló és nagyon is jól érthető okokból önpusztító életmódot folytató hősei, mintha itt élnének a mi hétköznapjainkban. Világ vége, Ágnes, Az igazi szerelem c. novelláinak a hősnői akár napjaink prostituáltjai is lehetnének. Kiszolgáltatottak, gyöngék – és telhetetlenek. Zsolt Béla helyszínei legtöbbször ebben a fülledt és erotikus világban találhatók meg. Minden rohad, vagy már elrohadt egészen, erkölcsi normái már a kisembernek sincsenek, nincs egyetlen tovább vihető tiszta arc.
Mégis minden olyan végzetesen vidám, ami érthető.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ködlovagok Noran

>!
Noran, Budapest, 2000
142 oldal · ISBN: 9639048666

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Gregöria_Hill>!
Zsolt Béla: Az igazi szerelem

Nagyon feltűnő minden darabjában a végtelen magány, valamint az egzisztenciális lecsúszástól való félelem, vagy maga a lecsúszás, de az is inkább ilyen tehetetlen félelem. Ötven árnyalata. Jó bepillantás az al- és társbérletek -elszigetelt, magányos- világába, de férfi szemszögből, és hogy úgy mondjam, nem krúdys. Az introvertáltság átka is úgyszintén, ez eléggé meg is fogott, nem olvastam még erről ilyen nyílegyenes irodalmi vallomásokat soha, de ez lehet az én fogyatékosságom is. Viszont valamennyire átérzem.

A novellák legtöbb darabját közepesnek gondolom, én ugye, a Kosztolányin elkényeztetett, ciccegő magyar novellaolvasó, ugyanakkor volt benne olyan is, amit nagyon felvéstem a noteszomba, például A Penelope-szonettek, a Doktor Fuchs vagy A nászút.

És mint itt már tisztáztam https://moly.hu/ertekelesek/1185008 „van, aki arról, hogy egyszer csak rúg egy gólt a semmiből, és arra se lehet semmi rosszat mondani.” ez is egy ilyen.


Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete István: Az erdő ébredése
Hunyady Sándor: Razzia az „Arany Sas”-ban
Örkény István: Egypercesek
Örkény István: Válogatott egyperces novellák
Lázár Ervin: Hét szeretőm
Tömörkény István: Értetlenek az emberek
Kaffka Margit: Az üvegkisasszony és más elbeszélések
Kosztolányi Dezső: Velence
Thury Zsuzsa: Rossz emberek, jó emberek
Tormay Cécile: Örök Magyarország