Ellenpont 136 csillagozás

Zsoldos Péter: Ellenpont Zsoldos Péter: Ellenpont Zsoldos Péter: Ellenpont Zsoldos Péter: Ellenpont

„A kapcsolatteremtés kísérletének harmadik napja ugyanolyan eredménytelenül telt el, mint a megelőző kettő. Az ember egyetlen frekvencián sem válaszolt. Nyolc hajlékony manipulátorával könnyedén lebegett a vízben, időnként pedig a tartály fenekére süllyedt, és formátlan kupaccá húzta össze magát.”

Eredeti megjelenés éve: 1973

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek, (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628702
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
244 oldal · ISBN: 9786155628986
>!
Magánkiadás, Budapest, 1987
202 oldal · puhatáblás · ISBN: 9635006039

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 23

Most olvassa 3

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
Zsoldos Péter: Ellenpont

Ááh, én úgy szeretem, amikor kicsit hülyére vesznek. Nem gonoszul.
Mint amikor van ebben a könyvben egy előszó, ami a mondat közepén megszakad, én meg hatszor ellenőrzöm, hogy nem hiányzik-e egy lap a könyvemből, vagy valami.
Nem hiányzik. Direkt van úgy. Úgy, hogy figyelnem kelljen, meg hogy át kelljen élnem azt, amit – bár az nem annyira sci-fi – a Crash közben éreztem egyszer régen: hogy a nem-emberek sokkal emberibbnek tűnnek, és értük aggódok, nem a beszari, bezárkózott emberekért.
Szuper, agyas, izgalmas regény.

>!
Leonidas
Zsoldos Péter: Ellenpont

Ez egy nagyon érdekes regény. Pedig távolról sem voltam biztos benne, hogy tetszeni fog egy robotokról szóló történet. Minden különösebb gond nélkül sikerült átrágnom magam rajta.
Az eleje picit furcsa volt. Eltartott pár oldalt még végre kitisztult a robotok körüli kép. Remek volt az ábrázolásuk, valamint a társadalmuk felépítését is nagyszerűnek éreztem. Zsoldos szépen lassan adagolta a részleteket .A robotok szemszögéből nézve igazán érdekes volt az űrutazás élménye, vagy a felfedezésre váró bolygók újdonságai. Többször meglepődtem, mivel elsőre teljesen mást vártam. Tetszett a robotokról szóló rész, de nekem mégis a regény második fele, az emberekről szóló rész volt a könyv csúcspontja. Úgy érzem, Zsoldos a világteremtés és a különböző társadalmak ábrázolásában volt igazán mesteri. Sőt valószínűleg, ha ma élne és alkotna, akkor nagyszerű fantasy regényeket tudna írni.
Nem egy Távoli tűz, de mindenképp remek történet, amit érdemes elolvasni.

>!
Spaceman_Spiff IP
Zsoldos Péter: Ellenpont

„Számomra mégsem a szerkesztés volt az, ami kiemeli ezt a regényt a hazai sci-fi termésből, hanem a robotok világának aprólékosan, logikusan kigondolt bemutatása. Ahogy az apró információkból, szépen lassan jutnak el Einsteinék egyre messzebb, és vonnak le – számukra – egyre hajmeresztőbb következtetéseket, úgy derül ki számunkra is, mi történt. És mivel mi, olvasók, rendelkezünk olyan háttérismerettel, amivel ennek a világ gépei nem, a szerző apró kikacsintásait hol mosolyogva, hol kissé hüledezve értjük meg. A szerző egy pillanatig sem esik ki az általa kreált világból, nem ad semmi plusz információt, kezdetben mi sem értjük, ahogy a robotok, mi történt, vagy éppen mi is vesz minket körül. Tökéletesen adagolja az információkat, szinte matematikai pontossággal jutunk el egészen addig, amíg a robotok rá nem találnak az emberre. Éppen ezért okoz nagy törést, amikor a nézőpont változik, és az emberek világát kezdjük megismerni. Nem tudja már fenntartani bennünk azt a kíváncsiságot, amit a robotok keresése közben éreztünk, valahogy már csak sodortatjuk magunkat, tudomásul vesszük, milyenné vált a világ a meg nem nevezett katasztrófa után, de különösképpen nem tud érdekelni bennünket. Pláne, mert a szereplőknek nincs olyan kifejezett céljuk, mint a robotoknak, a fiú, Jo – érdekes kérdés lenne, miért egyezik meg a fiú neve az egyik robotéval – eljuttatása a Szigetre nem olyan nagy horderejű. Az embereknek nem csak az életük, de még a céljaik is jelentéktelenebbek, mint a robotoké. Akkor kezdünk el jobban érdeklődni, amikor felcsillan a lehetőség, hogy a két világ találkozik. Persze mint minden jó regény, ez sem ér véget az utolsó mondatnál, Zsoldos nagyon okosan meghagyja az olvasónak, hogy tovább gondolja a történetet.”

Bővebben:
http://sfmag.hu/2012/06/21/zsoldos-peter-ellenpont/

>!
Sai_home
Zsoldos Péter: Ellenpont

Ez egy remek kis könyv, ami már az első pár oldallal megfogott, pedig egyáltalán nem tudtam mire számítsak! Nagyon szépen ki volt dolgozva a „főszereplők” társadalma, személyisége, céljaik. De ezeket csak szépen lassan csepegteti az író, minden új információval világossá válnak korábbi utalások, helyére kerülnek a dolgok, és ez bizony megdolgoztatja az agyat. Így rövidsége ellenére is kimerítő olvasmány, tapasztalatból mondom, hogy ez nem az a könyv, amit álmosan érdemes olvasni :) Érdekes útvonalat járunk be, csillagászattal (és vegyészettel) közelebbi kapcsolatban lévők hamarabb bogozhatják ki a szálakat, de úgy hiszem a végére minden egyértelművé válik.
A könyv utolsó negyede nagyon más, ami nekem először nem is tetszett annyira, de elolvasva az „utószót” már jónak érzem, csak szívesebben olvastam volna ezt a részt is akkora terjedelemben, mint az első részt – bár ez már inkább egy másik könyv lenne :)
Ha valaki imádja az elgondolkodtató (hard) sci-fit és/vagy unja az űroperákat, military sci-fiket, akkor ez a könyv egy jó választás lehet.

4 hozzászólás
>!
Joshua182 
Zsoldos Péter: Ellenpont

Fuhh, tetszett, de picit mérges is vagyok.
Az első negyed elég nyögvenyelősen csúszott le, kicsit megcsömörlöttem az egymásra neheztelő és féltékenykedő, egymással rivalizáló robotok egyedi módon korlátolt nézőpontjától, párbeszédeitől, és kicsit aggódtam, hogy végig ilyen lesz-e.
Aztán hozzászoktam, majd egyre inkább lenyűgözött az a figyelemreméltó módon felépített fokozatosság, ahogyan a gépagyak megismerik és kiértékelik környezetüket és önmagukat, ahogy egyik összefüggéstől eljutnak a másikig, illetve kezdetleges módon elfilozofálgatnak, ahogy egyre jobban kiszélesedik a kezdetben limitált nézőpontjuk. Ez a szemünk előtt zajló, okosan megkomponált, szélsebes „polimorfikus” evolúció számomra a könyv nagy erőssége.
Emellett igénybe vette a szürkeállományom is, a robotok sajátos módja a dolgok körülírására olykor igencsak összezavart, pl. az indokoltnál szerintem jobban megszenvedtem annál a résznél, ahol spoiler, esküszöm mindenre gondoltam, míg végre leesett a tantusz, és egyik „manipulátor rudammal” a „mozgáskoordináló gömböm” elülső részének tetejére csaphattam! :)
Máskor viszont érzelmileg megindító is tudott lenni az ilyen szituáció, pl. spoiler egyszerre volt groteszk, vicces és szomorú.
Ja igen, mérges is vagyok. Hogy miért?
Mert ez tulajdonképpen egy 4,5 csillagos könyv, csak erre magamtól kellett volna rájönnöm pár óra múltán, esetleg egy második olvasás után, és nem a könyv végén szereplő Dr. Ferencz Csaba – egyébként nagyon informatív és feltáró – elemzésnek köszönhetően. Ugyanis kis túlzással pont azt vette el tőlem, amit legjobban szeretek a könyvekben, a befejezést követő órákban bennem kavargó gondolatokat, mikor az agyamban leülepszik a lényeg, és próbálom megválaszolni a kérdéseimet. Gyakorlatilag szinte esélyt sem hagyott magamtól rájönni a fontosabb összefüggésekre, hiszen a legfontosabbakat kiválóan megmagyarázza benne, így az áhított katarzis helyett főleg „Jé, tényleg!”- és „Basszus, ez fel sem tűnt!” – érzéseket hagyott bennem.
Ha visszapörgethetném az időt, akkor nem – vagy csak jóval később – olvasnám el, mert utálom, ha rávezetnek dolgokra, ez a könyv pedig tényleg megérdemli, hogy sokat gondolkodjunk rajta.

>!
Nuwiel SP
Zsoldos Péter: Ellenpont

Sokaknál láttam, hogy olvastak Zsoldos Pétert, és egy ismerős is dicsérte, ezért amikor megláttam egy könyvesnél, rögtön lecsaptam az Ellenpontra és a másik ott lévő könyvre. Majd jól el is pakoltam a legalsó polcra, hogy addig elő se vegyem, amíg a Random olvasatlan könyv funkció ki nem dobta. Nem tudom, hogy van-e valami ajánlott sorrend a Zsoldos könyvek olvasására, de az Ellenpontot nagyon élveztem, főleg a robotok bemutatását és a könyv elejét. Az emberiség is érdekes volt, de nem tetszett a hirtelen váltás, és hogy onnantól kezdve csak az emberi szempont érvényesült.

4 hozzászólás
>!
Oriente P
Zsoldos Péter: Ellenpont

Hát ez egy zseniális kis regény megint, pont mint A feladat, amit néhány hónapja olvastam. Nem győzök csodálkozni, hogy a Zsoldos Péter könyvek hogyan bújhattak így el előlem, miközben szinte az összes kötete ott csücsült évtizedekig édesapám polcán.

A történet háromnegyede robotokról szól – ember nélkül.
Ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot, mert ezt már magam is tudtam, mielőtt olvasni kezdtem. Az ember éppen hogy sejthető jelenléte a világegyetemben egészen sajátos és hátborzongató spoiler. A teljességgel zavaros kezdőoldalak után, a legalapvetőbb paramétereket (ki mi csinál(t) mit és legfőképpen hol a manóban) szép lassan lehet csak kibogozni, együtt haladva a fáradhatatlanul ténykedő kis MI-kollektíva eredményeivel és következtetéseivel. A fokozatosan adagolt információkból aztán összeáll a jelen, és ha elégtelenül is, de rekonstruálható a múlt. (Persze a szerző azt akarja, hogy bizonyos részletek tekintetében találgassunk és következtessünk, ahogy hősei is teszik. Vagyis nem minden derül ki, ezt le kell nyelni, akármilyen bosszantó.)

Visszatekintve a regény egészére, az alapötlet hasonló A feladat-éhoz: egy nem is éppen megkérdőjelezhetetlen, egyéni döntés vezet végül oda, hogy két eltávolodott és elidegenedett világ spoiler egymásra találjon. Az ellenpontot ellenpontokat? több síkon is lehet értelmezni, így olvasás után is bőven marad elemezgetni és töprengnivaló. Zsoldos egyébként nagyon átgondoltan építi fel a robotok univerzumát, még azt is eléri, hogy mind a cselekmény szintjén, mind filozófiai értelemben, sokkal érdekesebb legyen, mint magának az emberiségnek a sorsa. Sőt, a történetet záró feloldás tulajdonképpen csak antropocentrikus nézőpontból feloldás spoiler, erre csak valamivel később, vagyis utólag döbbentem rá. Viszont így legalább már értem azt a nyomott szomorúságot, ami a könyv befejezése után kísértett.

>!
petamas P
Zsoldos Péter: Ellenpont

Izgalmas regény, amely hasonlít ugyan A feladatra, mégis eltér attól: míg ott egy ember próbál hazajutni az emlékeiben élő Földre, itt robotok keresik azt, ráadásul úgy, hogy nem is ismerik a célt.

A könyv legnagyobb erőssége a következetesen végigvitt robotcentrikus nézőpont – Einstein, Leonardo, Curie, Maxwell, Kepler és Joker nem ismerik az embert és világát, így nincs mihez viszonyítaniuk az általuk tapasztalt tényeket. Emiatt időnként félreértik az ember által hagyott nyomokat (romokat), és hibás következtetésekre jutnak – ezek egyike pedig tragikus következményekkel jár egy „ember” számára.

Az értékelést a vége húzza le: a robotok világából hirtelen átkerülünk a katasztrófa utáni Földre, ám az ottani világot nincs időnk megismerni, mert megérkeznek a Leók, és a regény véget ér. Kicsit olyan a dolog, mintha a könyv utolsó pár fejezetének helyére egy másik regény elejét fűzte volna oda a szerző. A Dr. Ferencz Csaba által írt utószó ugyan elmagyarázza, hogy ez vajon mit is jelenthet, mégis felemás érzésekkel tettem le az Ellenpontot. Jobb lett volna robotszemszögből látni a nagy találkozást…

2 hozzászólás
>!
csartak MP
Zsoldos Péter: Ellenpont

A Földtől és az emberektől távolról indulunk, egy robotközösség furcsa öntudatú szemszögéből épül fel a történet – zseniális kiindulópont. Zsoldos nagyon jól használja ennek megjelenítéséhez szükséges fogalmi és képi eszközöket. Szórakoztató lefordítani az így megfogalmazott robot gondolkodású dolgokat a megszokott emberi gondolkodásra. Aztán a regény háromnegyedénél megjelenő fordulat, (mondhatni szokásos fordulat a könyveiben) egy másik történet kezdődik, az emberekről. Hiába bukkannak fel a szépirodalmi eszközök, – mert gyönyörű tájleírással kezdődik a fejezet – én sokkal jobban élveztem a könyv háromnegyedét kitöltő robotos részt.

25 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
csartak MP

A tavasz szórakozott közönnyel sétált be a dombok közé, mint a győztes, aki tudja, ellenfele kezdettől fogva vesztett ügyért harcolt.

137. oldal

>!
chhaya P

… hülyének lenni a lehető legkellemesebb állapot, néha már sajnálom, hogy abbahagytam.

172. oldal

>!
worsi ASP

Szeretném azonnal megnyugtatni az olvasót, ellenszenvünk az elő- és utószókkal szemben közös.

(első mondat)

>!
P_A_Doorman P

Az ember parancs, mozgás, cselekvés és…és… ha a rövid utat választja, gondolat.

127. oldal, (Metropolis Media Group Kiadó, 2018)

>!
Bibi_️3 P

Ebből is látszik Moonie, milyen hülye tojás vagy. Persze hülyének lenni a lehető legkellemesebb állapot, néha már sajnálom, hogy abbahagytam.

>!
vicomte P

Szeretném azonnal megnyugtatni az olvasót, ellenszenvünk az elő- és utószókkal szemben közös. Ez az érzésem abból az időből való, mikor magam is még fogyasztója és nem termelője voltam az efféle írásoknak. Akkor jöttem rá, amit nem mondunk el egy regényben, azt nem lehet pótolni semmiféle könyvön kívüli szöveggel. Az előszó bosszant, mert művi úton akarja rám erőltetni azt a hangulatot, persze sikertelenül, amit az író – lustaságból vagy tehetség híján – nem volt képes megteremteni az első oldalakon, az utószó pedig egyszerűen hülyének tart, feltételezi, hogy nem értettem meg, mit olvastam – és megmagyarázza. Kiadóm azonban – akihez régi és szeretetteljes kapcsolat fűz – a legutóbb megjelent könyvem körüli viták után úgy látta jónak, hogy ez az írásom előszóval jelenjék meg – s mint tudjuk, a kiadó kérése szent. Híven a hagyományokhoz, természetesen én is utólag írom ezt az előszót, csak annyi szabadságot engedélyezve magamnak, hogy eszem ágában sincs sem hangulatot teremteni, sem magyarázkodni. Csupán néhány, általánosnak tűnő alapelvről kívánok elmélkedni, mindnyájunk érdekében a lehető legrövidebben. „Általános” és „alapelvek” – gyanús szavak, félve használom őket. Sajnos embertársaim többsége nem osztja aggodalmam. Amikor néhány évvel ezelőtt a Technika Házának kupolatermében szokás szerint összegyűltünk, hogy azután több pártra szakadva ki-ki a maximális szenvedéllyel védelmezze a maga igazát,
rájöttem, több az „alapelv” és az „általános” igazság, mint szükséges. Nem akarván lemaradni, én is gyártottam néhányat, melyekre a többiek ugyanúgy nem voltak kíváncsiak, mint én az övékére – mindent egybevetve tehát az összejövetel és a vita rendkívül hasznosnak bizonyult.

>!
Inimma

„Ha ezek a szerkezetek is mindörökre leálltak, akkor nincs értelem mögöttük. Vagy ha van, az számomra felfoghatatlan” – gondolta Seymour. Ahogyan feléjük lépdelt, úgy nőtt benne a tehetetlen kétségbeesés. Ha van értelem, miért tette ezt? És mit tesz most? Már majdnem ugyanúgy gyűlölte őket, mint Pepperman.

A dobás pillanatában hasra vágódott, de szeme nem eresztette el a repülő követ. Most…

A kő nagyot csattant az egyik szerkezet csillogó páncélján, Seymour a földre ejtette a fejét. Nincs értelem. Ezek is halott gépek.

Fölállt, odament hozzájuk. Hatalmasak voltak és csodálatosak, ragyogtak a reggeli fényben. „Miért – kérdezte Seymour –, miért? Ha elpusztították volna a követ vagy engem, jobb lenne… Ha ezek is halottak, meddig és mire kell még várni, hogy az értelemmel, ami megalkotta őket, megtaláljuk a kapcsolatot… kapcsolatot… kapcsolatot ezekkel a Leókkal, a Leókon keresztül Jóval, aki Joker része, és a Holdon van, vele tehát két másodperc késéssel cserélhet csak információt… De ez természetes, mert ennyi idő kell az elektromágneses hullámoknak… és Jón keresztül Einsteinnel, aki a Plútón van… Einsteint ezek szerint a legkorábban több mint öt óra múlva ismerheti csak meg, de megismeri…”

Leült, hátát az egyik Leónak támasztotta. Az út kanyarulatában látta a csapatát, és ugyanakkor látta – nem, ez helytelen kifejezés, javította ki azonnal önmagát –, nem látom, hanem tudom, hogy Jo küldte ide ezeket a Leókat, és tudom, hogy Jo most valamit közölni akar velem ezen a kapcsolaton keresztül, amit ő, és most már én is, rövid útnak nevezünk…

16. fejezet, 192-193. o. A regény utolsó öt bekezdése

Kapcsolódó szócikkek: kommunikáció · robot
>!
Inimma

– Figyelmeztetlek benneteket, semmihez nem érhettek hozzá! Ahány jelet letöröltök a falakról, a jelek fontossága szerint annyiszor öt, tíz vagy húsz botütést kaptok!

– Már megmondtam nekik, Elm! – rikoltotta utánuk Ian a tutajról.

– Te csak törődj a magad dolgával – szólt vissza a válla fölött Elm –, nem árt, ha többször hallják!
A kikötő aknájából a lépcsők fedetlen udvarra vezettek, három oldalról oszlopos folyosók határolták. Elm az udvar közepén megállt.

– Először a doktorhoz kell vinni őket – gondolkozott hangosan. Garth a kikötőbeli ember szavait azért értette nehezen, mert másként hangsúlyozott, és sok betűt elnyelt, Seymour és Elm viszont olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudta követni –, azután természetesen Dicks professzorhoz kerül, persze csak ha megfelel. Nos, gyertek!

Az oszlopos folyosóhoz érve újra megfordult, és felemelte az ujját.

– Még egyszer mondom, vigyázzatok a falakra!

Garth magához húzta Jót, hogy még véletlenül se történjen baj, és óvatos léptekkel megindult Elm után a folyosó közepén. A falakat, néhol még a folyosó alacsony mennyezetét is apró betűk, számok, különféle jelek tömege borította. Mint bogarak végeérhetetlen ijesztő serege kúsztak hosszú sorokban, feketeségükből Garth arra következtetett, hogy faszénnel írták a sima felületre. A betűk áradata lent körülbelül két arasszal a kőpadló felett végződött. Azokat a sorokat csak térdelve vagy guggolva lehetett elolvasni, és bizonyára úgy is írták őket. Garth úgy-ahogy ismerte a betűket és a számokat, de most meg sem kísérelte, hogy kipróbálja tudását. Úgy érezte, hogy a számtalan betű zsongva megelevenedik, és hatalmas légyrajként támad rá.

– Szedjétek már a lábatokat! – fordult hátra türelmetlenül Elm, azután észrevette Garth csodálkozó tekintetét. – Bámulsz, ugye, barbár? Pedig ez csak a kezdet, az én birodalmam. A Gazdasági Hivatal kurrens feljegyzései. Húsz évig őrizzük őket, akkor lemossuk a falakat. Fontos a munkám, tudom, de azt nem kívánhatom, hogy olyan ügyek, mint hogy hány rakomány fát kaptunk huszonkét évvel ezelőtt szeptemberben, az örökkévalóságig foglalják itt a helyet. Persze vannak olyan feljegyzéseink is – hangja ünnepélyesen meglassult –, amelyek több mint hatszáz éve ugyanazon a helyen vannak. Ezt csak azért mondom neked, barbár,
hogy érezd a Sziget hatalmát. Mert azokat a feliratokat te úgysem láthatod soha. De még ez a gyerek is csak évek múlva juthat el odáig, ha elég szorgalmas.

Jo félt és szédült. A víz, a tutajozás ismerős volt, a Greenhillen túli dombok között volt egy tó, ahová sokszor elszöktek úszni, még tutajt is építettek. De itt szörnyű volt. Minden hangot felerősítve vertek vissza a kongó falak, és a sok betű őt is ugyanúgy megrémítette, mint Garthot.
Lementek néhány lépcsőn, elfordultak egy másik folyosón, azután újra lépcsők vezettek fölfelé. Garth hamar lemondott arról, hogy tájékozódjon. Elm, ha megszólalt, csak azért tette, hogy sürgesse őket, vagy a folyosók nevét mondta, de azt is inkább csak saját magának, mert Garth és Jo úgysem értették. Az evezős tévedett, mert az ablakokon itt már volt üveg, de a Sziget belseje felé nyíltak; ha kinéztek rajtuk, csak a szemközti ablaksorokat láthatták. Egy különösen hosszú folyosót, amelynek falain Garth jóformán csak számokat látott, Elm a Logaritmusok és Szögfüggvények folyosójának nevezett, a Mechanika lépcsőházában két emeletet talpaltak fölfelé, azután átvágtak a Termodinamika rövid folyosóján. Garth valóban érezte a Sziget hatalmát. Ha Elm valami kiszámíthatatlan okból most itt hagyja őket, maguktól soha többé nem találnak ki a szabadba. Itt bolyongnak és halnak éhen a falak között, amelyekhez nem szabad hozzáérni.

A kevés embert, akikkel találkoztak, külsejük szerint két csoportba lehetett osztani. A fiatalok mind borotváltak voltak, és rövid hajat viseltek, az idősebbeknél a hosszú haj általános volt, szakálluk nagysága és formája azonban különbözött, vagy nem is viseltek szakállt. Némán álltak a fal mellett, és a betűk vagy számok egy részét vizsgálták. Bal könyökük hajlásába vékony szürke lapot támasztottak, a másik kezükben tartott apró faszéndarabkával írtak a sima lapra. Időnként a falra néztek, azután újra a lapjukra meredtek. Elm köszöntését rövid, néma biccentéssel fogadták, Garth és Jo nem létezett számukra.

– Már nem kell sokáig menni – biztatta őket Elm egy újabb forduló után –, itt átvágunk a Periódusos Rendszer folyosóján. Ez ugyan szigorúan tilos, de így kikerülhetjük a Szervetlen és Szerves Kémia hat folyosóját, és már ott is vagyunk a Biológiánál. Ha itt hozzáértek valamihez, én verlek benneteket agyon, azután engem a többiek! Hát úgy vigyázzatok!

– Nem jöhettünk volna rövidebb úton? – gyűjtött nagy nehezen bátorságot Garth ahhoz, hogy megszólaljon.

– Jöhettünk volna, de azt akartam, barbár, hogy egyszer életedben lásd ezt, és szédülj. Most már legalább tudod min törni a fejed halálod órájáig. Visszafelé csak lemegyünk az Érzékelés lépcsőházán, és máris az udvaron leszünk.

14. fejezet, 160-163. o.

>!
shellycoat P

Hunyorogva kinyitotta a szemét, és elégedetlenül vette tudomásul, hogy Pepperman még sincs egyedül. Egy kisebb és egy nagyobb alak körvonalait látta mögötte. A szemébe sütő napsugár nem engedte, hogy azonnal felismerje őket.
– Komoly ügyben jöttünk hozzád, Sir Adrian – szólalt meg Pepperman, mikor a bíró hallgatása már kínosan hosszúra nyúlt. – Ez itt Garth, és Rosie fia, a kis Jo…
– Nem vagyok vak! – mordult közbe Setmore. Bosszantotta a feltételezés, hogy nem látja, kik állnak előtte, annál is inkább, mert valóban nem látta.

>!
Lione

A tudásszomj összetétel pedig nem más, mint az én létezésem.

82. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

László Endre: Jóholdat, Szíriusz kapitány!
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma II.
Stanisław Lem: Stanisław Lem teljes science-fiction univerzuma II.
J. Goldenlane: Napnak fénye
Mark F. Wilson: Halálzóna / Ellencsapás / Invázió
Bakti Viktor: Integrálva
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Alan Dean Foster: Terminátor – Megváltás
Wolfgang Hohlbein: Charity – Sötét jövő
Láng Attila D.: Nicky