Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az utolsó kísértés (Gregor Man-trilógia 3.) 143 csillagozás

Azután legnagyobb megdöbbenésemre teljesen váratlan érzés tört rám: a sajnálat. Mert a múlt két távoli pillanata jutott az eszembe. Az első, amikor Nogo bevezetett a laposfejűek hordájába, a második, amikor Avanába érkezésemkor Mazu várt a kikötőparton, mellén összefont karokkal, gőgös méltósággal, hogy engem is a hatalma alá gyűrjön. De ez még nálam is magányosabb, mert először velem volt Nogo, Avanában pedig már megtaláltam társaimat és a Vikinget, mielőtt szembe kellett nézzek Mazuval. Mit érezhet, mit gondolhat? Egyet bizonyosan, és valószínűleg ez a legrosszabb. Hogy soha többé nem láthatja a hazáját. Mert én, amikor Mazu felé siklott a csónakom, még nem tudhattam, hogy nem repülhetek haza, a Földre a Vikinggel. Azután a sajnálat, amilyen gyorsan jött, szertefoszlott. Miért érdekelne a sorsa? Számunkra ő a végzet követe. Még ha nem tudja is.
Eredeti megjelenés éve: 1988
A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 9
Most olvassa 4
Várólistára tette 39
Kívánságlistára tette 31
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Nagyon rövid az első két részhez képest, igazából csak velük állja meg teljesen a helyét. De úgy aztán nagyon. A történet első felében ismét fellobban a Távoli tűz, hozza annak ragyogó hangulatát, ami akkor is már elvarázsolt. De csak sajnálni tudtam Gregor Man-t a végtelen magányosságárért. Nem csak lelkileg, de szellemileg is magányos, ebben az idegen világban. Ugyanakkor lehet valaki ennyire ideálisan erkölcsös, mindig jót akaró?
Aztán a vége számomra teljesen váratlan fordulat volt, egyrészt ami egyáltalán történik benne, másrészt az, hogy olyan gondolatokat feszeget benne, ami már meghatározó a későbbi modern sci-fi könyvekben. Többet nem írok róla, aki olvasta, tudja mire gondolok.


A trilógia iránti tiszteletből megkapja az öt csillagot, de nem véletlen, hogy ez a kötet nem annyira emlékezetes, mint az első kettő, s messze nem olvastam annyiszor, mint azokat. Talán az sem véletlen, hogy majdnem húsz évvel íródott a Távoli tűz után. Szerintem a leghatásosabb befejezés az lett volna, ha a Távoli tűzből kimarad az utolsóspoiler fejezetspoiler. Ennek ellenére ezt az utolsó fejezetet is szerettem, mert elég sok kérdésemre választ adott, ami olvasás közben felmerült bennemspoiler, s hangulatában, meg amúgy egészében is illett Gregor Man történetének egészéhez.
Az utolsó kísértéssel azonban egy kicsit gondban vagyok. Terjedelmét, s az elmesélteket tekintve lehetne akár a Távoli tűz plusz két fejezete is, de „lelkiségében” én egy kicsit távolabb érzem tőle. Főleg a második felét, mert az első igazából adja magát, ha belegondolunk, nem is nagyon lehetett volna másképpen, keserűsége jól illeszkedik az egész történet menetébe. A második fele (ami terjedelmét tekintve inkább csak harmadspoiler) viszont nekem kicsit túllép a történet korábbi keretein, ami persze nem baj, mert nagyon is érdekes, s egy jóval nagyobb kontextusba helyezi el az egészet, s Gregor itt is pont úgy tépelődik, s dönt, ahogy addig is, amiért mindig is szerettem, szóval azért a helyén van ez is, de egy kicsit mégiscsak más, mint az égből jött Isteni Úr korábbi megoldandó problémái. Összességében azért örülök, hogy Zsoldos Péter ezt is megírta. Gregor Man, az Ember, akinek történetéből mai vezetőink is sokat tanulhatnának.


Nagyon szeretem ezt a trilógiát, és bár a befejező rövid kötet valahogy nagyon más hangulatában és színvonalában is az előző részekhez képest, mégis örülök, hogy legalább megszületett. A csúcspont nekem továbbra is a Távoli tűz marad. Az utolsó kísértés szükségképpen keserűbb, egyúttal sci-fisebb is, a vége pedig már-már filozofikus. Gregor Man korábbi éleslátása és kezdeményezőkészsége egyre inkább egy pacifista szent szürreálisan sztoikus nyugalmává alakul, emiatt valahogy kevésbé emberi, már-már természetellenesen gyarlóságok nélküli. Összességében azért jó volt újra elmerülni Zsoldos Péter egyedülálló világában.


Az utolsó kísértés szépen betölti azt az űrt, ami a Távoli tűz utolsó fejezet óta tátongott a történetben. Meglepő volt, hogy Zsoldos a jövőbe nagy lendülettel elrugaszkodott az ezt megelőző könyv végén, és már csak régészeti érdekességként tekintettek a kései testvérek vissza arra, amit mi két köteten keresztül olvastunk addig. Gregor Man magyarázatai által szépen összeállt a teljes kép. Kicsit fatalista beütésű az egész, de mit lehet tenni? Az értelem épp azért az, ami, mert az áthidalhatatlan távolságok spoiler felmérésére is képes. A regény második fele spoiler is jól eltalált volt, mert jó lehetőséget teremtett az írónak arra, hogy számot vessen Gregor szerepével a Gámán, egy kétségbevonhatatlan megállapítás születhessen, meglehetősen nagymértékű, az Isteni Úr civilizáció-fejlesztési szerepvállalásáról.


Nem annyira ragadt meg, mint a előző rész, viszont még is méltó befejezése volt a trilógiának. Jó volt kicsit más (távolabbi) szemszögből is megnézni a történeket. Így ezzel a tudással és érzésekkel felvértezve lehet, hogy évek múlva újraolvasom a könyveket.
Ami biztos, hogy Zsoldos Pétertől még olvasni fogok. :)


Elolvastam mind a három könyvet! Jó volt, és az az érzésem, hogy ha Zsoldos megérte volna, még benne volt egy negyedik kötet is. A magyar sci-fi kedvelőknek bátran ajánlható.


@jezsek-kel értek egyet, nem szabad egyből olvasni, a Távoli tűz után.
Sok nyitott kérdésre választ kaptunk, és nyitott újabb ajtókat is.
Valahol azt sajnáltam, hogy nem építette a régészekre a könyvet, mint akik megtalálják ezt a kiegészítő „agyagtábla” történetet. Akikben ekkor tudatosul az „Értelem Szövetsége”. Valahogy jobban össze lenne kapcsolva, így olyan érzésem volt, hogy az előző könyvben a helye, ott lett volna kerek.
Ezért a fél csillag levonás, bár ettől még el kell ismeri a trilógia, ezzel a könyvvel teljes.


A trilógia legrövidebb, utolsó kötete. Gregor Man már idős, befelé forduló, még sokkal inkább filozofikus, mint a második könyvben országépítőként volt. Az elbeszélés első felében szívfacsaró drámát kapunk, a másodikban pedig azt a bizonyos utolsó kísértést.
És micsoda kísértés! Zsoldos teljesen új szintre emelte az egész történetet, kitágította, kozmikussá tette – mégis hiteles tudott maradni ő is és hőse is.
Filmet kéne forgatni ebből a trilógiából. Vagy legalább egy animét…


Pont ilyen keser-édes befejezésre számitottam.
Igazságtalan, hogy épp a megérdemelt jutalmat nem fogadhatta el, a főhős, mert épp az amiért kiérdemelte akadályozta meg abban, hogy elhagyja a Gámát, ő már régen odatartozott.
A főhőst túl magányosnak, túl erkölcsösnek, néha naivnak, idealistának éreztem, a magánéleti pofon várható volt.
Jobban örültem volna ha Enit teljesen kimarad a regényből, mindből,
Népszerű idézetek




Így hát sokáig töprengtem, amíg keserű – és talán nem is helyes – felismerésre jutottam: az öröm, a boldogság pillanatai elillannak, aranyló, ragyogó köddé olvadnak. Életünk igazi emlékei azok, amelyek, ha emlékezetünk akaratunktól független szeszélye a felszínre veti őket, bármikor képesek ugyanolyan fájdalmat okozni, mint amikor megéltük őket.
1. fejezet




Bizonyos, hogy nem egyformán félünk a haláltól. De ez így pontatlan; mindenki mástól fél a halálban. Van, akit a testi szenvedés rémít, és van, akit a folyamatosság visszafordíthatatlan megszűnése. Hogy többé nincs van és lesz, csak volt, és ennek a voltnak a tudata is megszűnik. Azt hiszem, ez az elviselhetetlen. Hogy a többi marad – mind a maga léptéke szerint –, de te nem.
182. oldal




Bocsássátok meg, hogy zavarosan írok, de a keserűség, amely – most már biztosan tudom – életem utolsó percéig elkísér, fegyelmezetlenné tesz. Más úgy írni – az eltemetett agyagtáblákra gondolok – , hogy csak a ti tájékoztatásotokra gondoltam, és más így, amikor nyomaszt az információ tartalma, annak ellenére, hogy sem az információ felhasználhatóságában nem bízom, sem azt nem tudom még, hogy hová rejtesm ezeket az újtáblákat úgy, hogy számotokra mégse maradjanak felfedezhetetlenek.
14. oldal




Miért nekem, a magányosnak adta fel ezt a leckét a sors, tucatnyi fényévre testvéreimtől? Vagy lényemet két részre osztva, egy személyben játsszam le azt a vitát, amit odahaza annyi, nálam okosabb ember képtelen volt eldönteni? Legyek ma hívő, holnap hitetlen? Itt állok, közelebb az emberiség egyik legnagyobb rejtélyének megoldásához, mint bármelyik elődöm. És ha megkapom a végső választ? Mire megyek vele?
146. oldal




Minek vitatkozol olyasmin, ami nem rajtad múlik? […] Vízcsepp vagy az idő végtelen folyamában. Mit is tehetnél? Még a vöröshajúak invázióját sem leszel képes megakadályozni. Sem te, sem utódaid, ha akkor már nem élsz, ami nagyon valószínű. Megváltozik valami, ha tagadod a törvényt? Hogyan bizonyíthatnád, hogy te vagy az okosabb, hogy neked van igazad? Legalább félmillió év bölcsességével, tapasztalatával szemben? Bizonyos, hogy előtted is voltak sokan, akik így gondolkoztak, ágáltak. A Sors ellen. De mi az, hogy Sors? Nemhogy megismerni nem tudod, de még a lényeges összetevőit sem vagy képes meghatározni, hogy utána elkezdhesd a megismerés folyamatát.
179. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szathmári Sándor: Kazohinia 88% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: A jövő század regénye 79% ·
Összehasonlítás - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 96% ·
Összehasonlítás - George Orwell: 1984 92% ·
Összehasonlítás - Robert Merle: Malevil 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Végítélet 88% ·
Összehasonlítás - Kondor Vilmos: Második Magyar Köztársaság 88% ·
Összehasonlítás - Benyák Zoltán: Az utolsó emberig 87% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász 87% ·
Összehasonlítás - Soltész Béla sr: Barátnők ·
Összehasonlítás