A ​holtak nem vetnek árnyékot 96 csillagozás

Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

„Üdvözlöm Önt Ultima Thulén. Kérem, érezze magát jól nálunk” – köszönti látogatóját, s egyúttal az olvasót Herb Spaak, az űrállomás parancsnoka, mielőtt belekezd visszaemlékezései elmondásába. Kb. 2200 tájékára visz el bennünket, amikor a Tejútrendszeren belüli űrhajózás már a mindennapok része. Két fiatalember, Herb Spaak és March Faith – gyerekkoruk óta jó barátok, elismert űrhajóspáros tagjai – egy rejtélyes felhő felderítésére vállalkozik. Indulásuk előtt belép életükbe egy harmadik, és ettől kezdve egész addigi életük megváltozik. Sorsukat, pályafutásukat és magánéletüket, jó és rossz döntéseiket kísérhetjük végig a könyvben, együttérzéssel, olykor izgalommal vagy meglepődéssel, olykor derűvel vagy szomorúsággal szemlélve történetüket. A regény nem elsősorban tudományos fantasztikumokkal várja olvasóit, hanem arra keres választ, hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok a napjainknál jóval fejlettebb jövőben.

Eredeti megjelenés éve: 1983

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628825
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
276 oldal · ISBN: 9786155859106
>!
Gondolat, Budapest, 1983
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 963281309X · Illusztrálta: Korga György

Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Spaceman_Spiff IP>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Ha mondanom kéne egy olyan magyar sci-fit, amit megfilmesíthetnének, akkor az ez a regény. Kamaradarab, ami inkább emlékeztet A gyertyák csonkig égnekre, mint egy űrfelfedezős könyvre. Kicsit olyan, mint a Solaris, kicsit mint egy Sztrugackij-regény. Nagyon jól teremt atmoszférát, egy-két jelenet pedig katartikusra sikerült. A jellemrajzok, ahogy aprólékosan bemutatja a végzetes pillanatokat és gondolatokat, mind igazán feledhetetlenné teszik. A sci-fi itt majdhogynem csak díszlet, de persze nélküle nem lenne ugyanaz, hisz pont az asztronauták közti, a valóságban nem létező szoros kötelék adja az erejét a konfliktusnak. Pár remek színésszel és minimális díszlettel egy fojtogató drámát lehetne rittyenteni belőle.

Két dolog van, ami miatt nem tudok maradéktalanul lelkesedni, hiába szögezett le a regény közepe és izgultam végig, vajon merre fognak kanyarogni az események. Az egyik, hogy a végső csavar nagyon előkészítés nélküli. Amilyen részletesen leírta az előzményeket, igazán szánhatott volna még 50 oldalt ennek összerakására. Olyan hirtelen jött, hogy nem lehet komolyan venni. Ami pedig ennél nagyobb gond szerintem, hogy néha hihetetlenül modoros. Úgy értem, hogy ez egy E/1-es elbeszélés, és az elbeszélő kiszólásai megtörik a hangulatot, sokszor nehézkesek, kilökik az olvasót. Ezt nem is értem, miért kellett, annyira jól ment a könyv ezek nélkül.

De ezektől függetlenül mindenkinek ajánlom. Egyáltalán nem olyan, mint a többi Zsoldos-regény, de amikor jó, akkor nagyon az.

>!
Gondolat, Budapest, 1983
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 963281309X · Illusztrálta: Korga György
5 hozzászólás
pwz I>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Mitől függ, hogy hogyan, illetve milyennek látunk egy könyvet, egy történetet? Magadban – mondjuk a fülszöveg és az íróról hallottak, korábban olvasottak szerint – felállítasz egy mércét, és aztán ahhoz a szinthez, nívóhoz igazítasz mindent? Változhat ez a nívó, ez a szint? Vagy keményen lehorgonyzod, abból egy jottányit (egy picit sem) sem engedsz?
Nos, ha Zsoldost a klasszikusnak mondott sci-fi „szemüvegén” közelíted meg, vagy jobban mondva a korábbi műveiből (GMt – Gregor Man-trilógia, Ellenpont, A feladat) csak ezekre az ismérvekre figyeltél fel, akkor itt bizony akár csalódás is várhat. Ha viszont bejön – és lejön – a filozofálgatós, önmagával vitatkozós, az élet problémáit boncolgatós rész, a szerelmi háromszög kínjainak leírása, közben pedig veszed az adást, hogy egy „történet a történetben” része vagy, és netán az E1-es előadásmódnak köszönhetően egészen jól bele tudod élni magad a történetbe, akkor az észrevétlenül beszippant. Tele van Zsoldos „nem könyvírói életéről” szóló utalásokkal. Éppúgy beletette a csillagászat, földrajz (nézz csak utána mit jelent latinul az Ultima Thule kifejezés!!! :D), geológia, pszichológia iránti kíváncsiságát, mint a zeneszeretetet, hiszen ezeket elég magas szinten művelte (zeneszerzést tanult, Magyar Rádióban zenei szerkesztő-riporter volt) és tanulta (bölcsészkaron pszichológiát tanult). Ahogy halad előre, egyre idősebb lesz az ember, a műveiben már nem csak a vágyait (sci-fi), hanem a tapasztalatait is megírja. Utolsó előtti könyve ez, 83-as kiadás. Ezt már egy sokat látott ember írta, ez nem a 20 évvel korábbi A Viking visszatér! :)
Szóval ez nem az a kifejezetten sci-fi! Nem ezt kell elsősorban várni a műtől. A nívót ne lejjebb, hanem inkább máshová érdemes helyezni. :)
De azért a csattanó ott van a végén! Már Stirlitz Obersturmbannführer is megmondta: egy beszélgetésnél fontos a jó kezdet, de hogy mi marad meg belőle a másik félben, az főként a jó befejezéstől függ! :) Ez egyszerű pszichológia, de Zsoldos ezt tanulta, és így is fejezte be a könyvet. Úgy, hogy mi várj(t)uk a folytatást, ami sajnos, már nem jelent meg…

>!
Gondolat, Budapest, 1983
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 963281309X · Illusztrálta: Korga György
dwistvan P>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Méltó arra, hogy a nagy hatású sci-fik közé soroljuk ezt a könyvet. Fordulatos, természetes módon játszódik, mintha épp most élnénk át, holott több száz évvel tovább tartunk. Meghökkentő, majd szerelmesnek tűnő, néha krimi, vagyis leginkább mégis meghökkentő. Azt hisszük, hogy érthetők az emberi kapcsolatok benne, majd mégsem, de ezek a megközelítések is változnak. Nem csak a jövőben, vagy az űrhajósok világában érvényes a kitalált történet, a mindennapjainkban is érdemes elgondolkozni sok részletén. Tetszett ahogy az író beleszőtte a történésbe az írót, meg a bürokráciát, meg a csillagokat.

cippo I>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Hát kérlek, gondoltam keresek valami hangoskönyvet a házimunkához, és akkor találtam egy rádiós feldolgozást ebből, remekül interpretálva. Aztán beleolvasgattam itt az idézetekbe, és arra jutottam, hogy több van ebben, mint a “cselekmény” szinoptikus váza, és akkor nekiültem a könyvnek, és a szó szoros értelmében fölzabáltam. Húdejóvolt!

Paulinusz_Tünde P>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Első találkozásom Zsoldos Péterrel, de lehet az utolsó. Még megvan tőle a Feladat, talán újra próbálkozom egyszer.
Nagyon nem jött be nálam ez az elmesélős, filozofálgatós, sírámokkal megbolygatott történet, mert untam. Kínlódás a szerelemben, a szerelemről, vakon belegabalyodva. Carol számomra egy unalmas nő volt, dehát ízlések és pofonok. Volt benne pár szép gondolat és megindító dolog, de ennyi.
„Különös hivatás, nemde, ahol a tanulónak az elődök kudarcaiból kell vizsgát tenni.”
Bizonyára nem népszerű, amit gondolok, de engem nem sikerült meggyőzni. Szeretem a jó és szép irodalmat, a minőségit, amiről minden szépség felénk áradhat, beskatulyázás nélkül. De. Észrevettem, hogy a legtöbbször felmagasztalt, hiper-szuper irodalmi díjas, ez meg az írók nem hatnak rám. Pedig próbálkozom. Valamiért nem érnek el, távoliak maradnak számomra, akár a Hold. Érthetetlen, szinte emészthetetlen mondataik légszomj közeli állapotba visznek, és úgy érzem lehúznak, lehorgonyoznak, elmagányosítanak. Félek tőlük.
Úgy éreztem, hogy hosszú körmondatok tekerednek a torkomra, a nyakamköré és fojtogatással fenyegettek, szorítással, kiserkenő vérrel. Lélegzet után kellett kapnom minden alkalommal, amikor egy-egy ilyen elborulós eszmefuttatásnak vége volt. Mert egyébként azt éreztem, hogy sosincs vége egyik mondatának sem. Búgócsiga érzésem volt. Néztem másnak kimagasló élményt adott. Hát istenem, nem vagyunk egyformák. Mondjuk megmerem kockáztatni, hogy ez nem scifi. A szó szoros értelemben nem az. Számomra nagy kár. Tisztában vagyok vele, hogy írói nagyság, csak nem nekem. Keményen kellett küzdenem, hogy végig olvassam.
A sorban most ez volt a harmadik, amivel nagyon komolyan mellé nyúltam.

csartak P>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Az volt az érzésem, hogy egy végtelen hosszú mondatot olvasok, aminek szinte vége sem akar lenni, vagy mikor egy hógolyót elindítunk, tapad hozzá a hó, és egye nagyobb lesz egy végzetes végben kicsúcsosodva. Amúgy egyáltalán nem volt rossz, rendesen lefoglalt, mikor nem olvastam akkor is zúgott a fejemben a történet, az egyes szám első személy előadásmód rásegített.. Sci-fi szereplők mögé bújtatott kínlódós, időnként terjengős lelki történet a felemésztő szerelemről. Simán el tudnék egy filmet képzelni belőle.

10 hozzászólás
Blissenobiarella>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Nagyon érdekes élményt nyújtott számomra ez a könyv. Évek óta várta a polcomon, hogy végre felé tévedjen a kezem, én pedig mindig szomorú tekintettel vigasztaltam: „nyugodj csak meg, majd egyszer sorra kerülsz”. Eljött az idő, és valami egészen mást kaptam, mint amire számítottam.

Meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv volt az első olvasmányom Zsoldos Pétertől, és egy kicsit tartok tőle, hogy az ez alapján kialakított véleményem hogyan fogja befolyásolni a további könyveivel való kapcsolataimat… ugyanis ez borzasztóan tetszett, de mindenki azt mondja, nem ez az igazi Zsoldos Péter.
Valósággal elvarázsolt könyv stílusa – ez a már-már barokkosan körülíró, gyönyörű szóképeket, több oldalas fejtegetéseket tartalmazó szövegfolyam számomra tényleg maga volt a tökély. Gyönyörködött benne testem-lelkem. Ugyanakkor egy kissé nehézzé is tette a könyv olvasását, többször észrevettem azt, hogy jelentéktelennek tűnő dolgokat képes oldalakon át magyarázni, majd pedig egy-egy momentumot egyáltalán nem magyaráz meg, így számomra is érthetetlen maradt. (*itt azonban megjegyzem, hogy ezekben is volt logika – hiszen a saját cselekedeteit magyarázta túl, és másoké maradt magyarázat nélkül) Továbbá a stílus bármennyire is szép, kissé fárasztó is lehet, így én csupán kis adagokban tudtam fogyasztani.
A történetet és a szereplőket tekintve ez valóban nem sci-fi, hanem egy szerelmi történet, annak legmélyebb aspektusait is megvilágítva. Bemutatja mind a vak, rajongó szerelmet, a szerelmi háromszöget, az elhagyatottság érzését… és még sorolhatnám. Többen írták előttem, hogy Carol idegesítő volt – nos, én csak szimplán nem értettem. Őszintén szólva az egész furcsa egy kicsit, mert nem értem, hogyan lehet pár nap alatt ennyire szerelembe esnie egy felnőttnek. A férfiak részéről még csak értem – hiszen a Szolgálatnak köszönhetően korábban nem nagyon volt hasonlóban részük, no de Carol? Tényleg elegendő ennyi?
Megfogalmazódott bennem még megannyi kérdés, de úgy döntöttem, ezeket nem írom le, mert nem akarom, hogy cselekményleírást tartalmazzon az értékelésem.

Összegzésképpen tehát: a történet maga számomra hagy maga után kivetnivalót, de a stílussal egyértelműen megvett magának. Biztos vagyok benne, hogy el fogom még olvasni a jövőben is, a jobb és mélyebb megértés érdekében – és Zsoldos más könyveire is nyitott leszek. Inkább gondolkodós, mint érzelmes, és én szívből ajánlom.

P_A_Doorman>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Zsoldos Péter a magyar sci-fi sarokköve. Ezért is tartottam fontosnak, hogy elolvassam minden művét. Jelen kötete elolvasása után már csak egy maradt. Az író zsenialitása minden kötetében tetten érhető, de talán ez a kötet az, mely a legkiforrottabb írói gondolkodásmódról tanúskodik. Érdeklődési körének számos ismeretét felhasználta ebben kötetben. Így vált igazán tartalmas történetté A holtak nem vetnek árnyékot. Igazi intellektuális élmény ezt a könyvet olvasni. Egy szerelmi háromszögbe rejtett űrmisszió, mely a tudományos és technikai csodák világában bemutatja az embert, amely továbbra sem tudja átlépni saját vágyai és álmai börtönét. Részletes írásomat a könyvről megtaláljátok a Smoking Barrles blogon:
https://smokingbarrels.blog.hu/2020/06/19/konyvkritika_…

zamil>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Jó volt a könyv, de többet vártam a többi műve után, bár meg kell jegyezni ez más.
Maga a történet csak be lett öltöztetve a sci-fi köntösébe, de ezt jól oldotta meg az író. Néha úgy éreztem, hogy Herb velem szemben ül is, és nekem mesél.
Carol karaktere engem is idegesített, bár a szerelem vak azt mondják.
Sajnos fordulatokban nem volt gazdag, előre sejteni lehetett mi lesz a cselekmény. Talán March vallomása volt ami meglepett a könyv vége felé.

16 hozzászólás
Költsei_Firincz>!
Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

Ha létezik olyan magyar szerző, akivel a legnagyobb szonbokat, a szépirodalom eltartott kisujjú rajongóit is meg lehetne győzni (ha egy pillanatra értékalapon vizsgálnák a szövegeket a sznobok), akkor Zsoldos Péter még annál is fontosabb szerző lenne/lehetne, mint amilyen. Azt hiszem, a róla elnevezett díjtól, s a rá való hivatkozástól függetlenül sem jut neki olyan mértékű ismertség, mint amilyet érdemelne. Talán mert a HOLTAK NEM VETNEK ÁRNYÉKOT.
Olyan, mintha a galaktika is hiába foglalkozna azzal, hogy a szerzőnek – szép és visszafogott – életműsorozatot szentel (ebben a sorozatban a 7. kötet a HOLTAK NEM VETNEK ÁRNYÉKOT).
– Tegye fel a kezét, aki olvasta!
– …[néhány tétova kéz emelkedik a magasba]
– Aha, gondoltam, hogy ez lesz a helyzet. Most az jelentkezzen, aki olvasta és kedveli.
– Nahát, mindenkinek fennmaradt a keze?! Akkor vajon a többség miért nem olvasta? Mert a szerzőnek magyar a neve, és a magyar sci-fi az ciki? Vagy egyszerűen azért, mert a sci-fi mifelénk ciki?
Akkor talán le kellene kaparni a szerzőről ezt a cimkét, s például ezt a regényt lélektani thrillerként piacra dobni. A könyv ugyanis elsősorban az emberi pszichével foglalkozik, s azt, hogy a „díszletek”, s némely egyéb megoldások tudományos-fantasztikummal átitatottak, nem tartozik a lényeghez.
Zsoldos Péter ezt a regényt (is) olyan időkben írta, amikor jobb volt a sorok között fogalmazni, s a kutakodók figyelmét valamivel elterelni. Ezért volt a mainál sokkal nagyobb potenciál a rendszerváltás előtt a sci-fiben… és akár a gyerekversekben.
S ha azzal ámítjuk magunkat, hogy ezek az idők már elmúltak, akkor ideje lenne észrevennünk, hogy azok az idők éppen visszatérőben vannak (nem a napi politika ocsmányságaira, hanem a világtrendekre gondolok). Márpedig, ha ezt észrevesszük, akkor itt az ideje, hogy szellemileg felfegyverezzünk, s ne hagyjuk, hogy elbódítsanak minket.
Zsoldos Péter több mint jó gyakorlópálya, s a HOLTAK NEM VETNEK ÁRNYÉKOT több mint jó gyakorlás ehhez.
„Csakazértis!”

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sha>!

A szerelmes ember mindig akkor válik a legnevetségesebbé, amikor a legimponálóbban szeretne viselkedni.

54. oldal

Jesper_Olsen>!

Mondta már magának valaki, milyen ritka érzéke van ahhoz, hogy az adott helyzetben a lehető legrosszabb benyomást keltse másokban? Ritka képesség.

169. oldal

csartak P>!

…mi a realitása egy olyan szereplőnek, aki az adott történés pillanatában pontosan tudja, hány óra van?

71. oldal

Blissenobiarella>!

Most, hogy itt megismertem a régi irodalmat, ami – feltehetően – valóban az adott kor embereinek életéről tájékoztat bennünket, és remélem, hogy az egyéni, írói látásmód inkább az általános megismerését segíti, mint a különlegesét, újra és újra megdöbbenek, elborzadok azon, milyen ostobán éltek őseink még akkor is, amikor az általuk már felvirágoztatott tudományok ismeretében pontosan tudhatták volna, hogyan kellene élniük.
Rossz volt a házasság – elenyésző töredéktől eltekintve –, egy önmagát indokolatlanul túlélő konvenció jelképévé süllyedt, és ugyanolyan rossz volt a XX. század második felében mindjobban terjedő promiszkuitás. Nemcsak azért, mert a korai atomkor annyi más, iszonyú kérdése mellett – az emberi nem erejének, életösztönének legnagyobb, legszebb csodája, hogy túléltük, leküzdöttük őket –, visszaélve a szabadság szóval, olyan járványokat zúdított az akkor éppen felnövő fiatalokra, tehát a jövőre, hogy jelentős százalékuk éppen arra vált képtelenné, ami a feladata lett volna: egészséges utódokkal tovább vinni az emberiséget, holott e betegségek gyógyszerei akkor már régen az orvostudomány kezében voltak. Ebből is látszik, hogy mint minden másnak abban a korban, amit történészeink joggal neveznek a Nagy Krízisnek, ennek is szociológiai gyökerei voltak. Meg kellett tanulnunk, mit tegyünk önmagunkkal és másokkal. A tandíj, szégyenére a kornak, százmilliók élete volt, és a többi keserű, elmagányosodó boldogtalansága. És még csak annyit annak a kornak a szörnyű képletéről, hogy a rosszul kötött házasságok természetesen neurotizálták a családot, a teljes nemi szabadság pedig nagyon korán, hogy a biológia nyelvére váltsak, épp hogy az ivarérettség de korántsem az utódnevelésre alkalmasság korában, bambán közömbösre szürkítette a személyiséget. Szinte tragikomikus, hogy ugyanazokban az évtizedekben élt így az emberiség, amikor White és munkatársai izolált mikroelektródos módszerükkel, Brjulov intézetében pedig nagyon szellemesen tervezett szituációs kísérletekkel, majd e kettő kombinációjával bebizonyították, hogy nagyon távoli unokatestvéreinknél, főleg az orangutánoknál, de a csimpánzoknál és a gorilláknál is, sőt a nagyragadozóknál, az oroszlánnál, a tigrisnél, a ceteknél és – bármilyen szégyenletesnek tartották akkor –, igen, a kutyáknál is létezik valami olyasmi, amit ők először nagyon óvatosan választásnak neveztek. Azután, amikor ezért, képletesen szólva, nem kövezték meg őket, merészebbek lettek, és kijelentették, hogy ez a választás természetesen nagyon összetett valami. Van egy olyan, esetenként más-más nagyságú, kicsiny, de jól elhatárolható része, melynek rejtett elemei nem magyarázhatók az éppen adott kísérlet mérhető komponenseivel. Ők tudósok voltak, így fogalmaztak. Én, kései dilettáns, már nyugodtan kimondhatom, feltalálták a szerelmet. Az ellentábor felhördült, White és Brjulov pedig nagyon elegánsan azzal vágott vissza, hogy ők csupán az akkor már sajnos halott nagy ökológus, Lorenz egyik tételét kívánták ellenőrizni, mert Lorenz erre kísérlet nélkül, pusztán megfigyeléseiből következtetett. Érzelem, szerelem tehát van, mindig is volt, csak az emberiség rosszabb korszakaiban megfeledkezett róla, amíg végre, elég soká, rájöttünk, hogy ugyanolyan komolyan kell venni, mint az atomenergiát. Amihez abban hasonlít, hogy éppen úgy élni kell vele és nem visszaélni vagy nem tudomásul venni. Mert ugyanúgy katasztrófához vezet, ha nem is olyan látványosan.

45-46. oldal

P_A_Doorman>!

Az ember, úgy tűnik, nem változik, egyformán bolond minden korban, csak a kellékek mások körülötte

97. oldal –8. (Metropolis Media 2018)

worsi P>!

A napok, a hetek egyre gyorsuló iramban ragadtak bennünket a tavasz felé, ami abban az évben a mi éghajlatunkhoz képest szokatlanul korán érkezett. Megpattantotta a nyírek barkáit, minden este messzebb tolta az alkonyatot, hogy az égen gyöngyház színű felhőket úsztasson, hajnalonként a nyitott ablakon át elárasztotta a szobát a tisztások virágainak, a fenyők frissen kicsordult gyantájának bódító üzenetével.

15.

jezsek P>!

Vannak helyzetek, amikor nem vagyunk, mert nem lehetünk azonosak önmagunkkal. Vagy éppen fordítva? Amikor egy bizonyos iszonyatos történéssel való kényszerű szembesítés elsöpri csecsemőkorunk óta oly gonddal szervezett- vajon jó ez a szó? – emberré formálásunk folyamatát, és ami előbukkan, talán mégis legbenső önmagunk? Döntsön helyettem, melyik az igaz.

11. fejezet

Jesper_Olsen>!

Mert nem hősök kellenek, hanem boldog, az életet élni, élvezni képes emberek.

9. oldal

koriboy95>!

Ha akkor mégis tudok beszélni Carolról, talán sok minden másként történik. De ilyen utólagos bölcsességek mindig akkor jutnak az eszébe az elbeszélőnek, amikor egyszer végre őszintén végiggondolva saját botladozásának történetét, amit persze lehet nagyképűen sorsnak is nevezni, olyan pontokhoz ér, amelyekről feltételezi, ha akkor másként dönt, akkor most… Hamis kesergés ez, mert az ember maga a döntés, vagy fordítva még szebben hangzik: a döntés maga az ember. Nyilvánvaló, hogy azért cselekedtünk így vagy úgy, mert akkor olyanok voltunk, akkori személyiségünk, addigi élettapasztalatunk, bölcsességünk vagy ostobaságunk alapján ez volt a szükségszerű választás. Ne értsen félre, szeretném leszögezni, ezt a filozófiát nem azért találtam ki, hogy ideológiát fabrikáljak a felelősség alóli felmentéshez. Utólag, igenis, utólag és mindhalálig vállalnunk kell az egyes döntések következményeit. Az, hogy közben esetleg megjött az eszünk, és másképp cselekednénk, már teljesen közömbös.

95. oldal (Metropolis Media, 2018)

Blissenobiarella>!

Különös hivatás, nemde, ahol a tanulónak az elődök kudarcaiból kell vizsgát tenni.

15. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Ellenállók
Markovics Botond: Felfalt kozmosz
Robin O'Wrightly: Tonio & Leona
Brandon Hackett: Xeno
Bakos Péter: Tudattestek
Eve Rigel: Lien
Stephanie Ford: Epizódok a sarokházból
Koncz Mars János: Paranoidia
Szemán Zoltán: Holdharmat