Zsille Gábor (szerk.)

„Dolgaim ​elől rejtegetlek…” 0 csillagozás

Az Isten-kereső József Attila
Zsille Gábor (szerk.): „Dolgaim elől rejtegetlek…”

József Attilát a „népi demokrácia” évtizedeiben főként ateista szellemiségű proletárköltőként állították elénk. Istenhez fűződő kapcsolatának beható tanulmányozása még várat magára.

Kötetünk – amely az Új Ember című hetilapban 2004 karácsonyától közölt sorozat egybeszerkesztett és kibővített változata – e hiánypótlás szellemében jött létre. Születésének századik évfordulója előtt tisztelegve, a teljesség igénye nélkül megkísérli bemutatni József Attila Isten-kereső költészetét. Kortárs magyar költők személyes hangú elemzései, illetve József Attiláról írt verseik teszik még teljesebbé e gyűjteményt, amely egyszerre fordulatos tanulmánykötet és időszerű költői antológia.

A száz éve született költő és mai pályatársainak kórusa új, izgalmas hangzatokkal ajándékoz meg.

Róla szól: József Attila

>!
Új Ember, Budapest, 2005
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639527815

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Elek Tibor (szerk.): Magyar líra az ezredfordulón
Bozsik Péter (szerk.): Szárnyak
Bence Lajos (szerk.): Igét őrizve
Ígéretek 4
Szentmártoni János (szerk.): Az év versei – 2010
Bazsányi Sándor (szerk.): Szivárványbaleset
Kőrössi P. József (szerk.): Költők könyve
Szó-kincs 2022
Alexander Brody (szerk.): Véletlen
Szivárvány rímek