Pompei ​utolsó napjai 21 csillagozás

Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1984
48 oldal · ISBN: 9632214102 · Illusztrálta: Zórád Ernő

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

mezei P>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Öt csillagot kap azért az időutazásért, hogy ismét ott lehettem 6-7 évesen nagyszüleim lakásában, a Füles újságokat nyitogatva, időrendbe rendezgetve, és képregényeket olvasva. Ez a képregény nagyon megmaradt bennem, különösen Nydia, a vak rabszolgalány arca, meg az utolsó kockák, amit gyerekként is, felnőttként is többször megnéztem, reménykedve, hátha félreértettem valamit. Zórád Ernő rajzai ma is megállják a helyüket, különös tekintettel az arcokra, minden egyes szereplő arcáról le tudjuk olvasni a jellemét. Az orgiákat is úgy tudta megjeleníteni, hogy sem gyerekként, sem felnőttként nem volt megbotránkoztató. Ez a kiadvány ugyan színes volt, de én valahogy végig fekete-fehérben olvastam. :)

Zsuzsanna_Makai>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Csodás volt, gyönyörű volt! Meg is szereztem màr az eredeti könyvet, ami a kèpregèny alapjàul szolgàlt.

szökött_csincsilla>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Az egyik legszebb stílusú, és legelismertebb magyar grafikus, és képregényrajzoló munkája.
Gyermekkorom egyik legszebb ajándéka.

cyrussmith>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

A gyűjteményem legnagyobb méretű képregénye, még a francia albumoktól (Incal, Bilal) is nagyobb egy centivel, nincs az a könyvespolc, ahol elférne függőlegesen.

Vagy harminc éve olvashattam utoljára. A sztorira nagyjából emlékeztem és Zórád félelmetes képei is bevésődtek az emlékezetembe. Azt hiszem, hogy nagyjából itt találkozhattam először ármánnyal és szerelemmel, önfeláldozással, becsülettel, lebilincselő drámaisággal. Az egész oldalas, akvarellel színezett festmények szinte ledöntik az embert a lábáról. A sok csúcspont között talán az arénás jelenetek a kedvenceim, ahol véres homokon, élet-halálharc közben is van bajtársiasság, emberség, miközben fenn dőzsöl a csőcselék. Vannak képek, amiket az ember soha nem felejt el, például a hüvelykujjak erdejében magába roskadó öreget, vagy a vak rabszolgalány magányosságát.

Zórád zseniális rajzoló volt, de az írásnál néhány baki becsúszott a történetvezetésbe, például egy fontos momentumra – Ioné és Glaucus egymásra találására – csak egy elejtett félmondattal tért ki. Ettől függetlenül talán ez minden idők legszebb magyar képregénye.

Hidden_fremen>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Gyönyörű kiadvány, de sajnos a történet nem nyűgözött le. Nem tudom könyvben élvezetesebb-e a történet.

gcicetea>!
Zórád Ernő: Pompei utolsó napjai

Hol vannak az ilyen igényes kiadványok ? A szocializmusba hogy volt erre lehetőség ?

Nem értem….


Népszerű idézetek

cyrussmith>!

Venusra mondom, addig kényszerítsük a szűkmarkú időt gyönyöreink fogata elé, amíg fiatalok vagyunk.

3. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cs. Horváth Tibor – Korcsmáros Pál: Spartacus
Karl May – Cs. Horváth Tibor: Winnetou
James Fenimore Cooper – Cs. Horváth Tibor: Az utolsó mohikán
Bosnyák Viktória: Elképesztő!
Koska Zoltán: Lyolyabi és Rizmiráng 2
René Goscinny: Asterix 14. – Asterix Hispániában
Sarlós Endre: Szigetvár ostroma – 1566
Georgij Martinov – Cs. Horváth Tibor – Fazekas Attila: Támadás a Föld ellen
Stanisław Lem – Sam J. Lundwall – Csernai Zoltán – Cs. Horváth Tibor: Visszatérés a Földre / Titok a világ tetején / Doktor Diagoras
Ambrus Izsák – Becskei Gábor – Érsek Laura – Lamm Lenke: Átváltozások 2.