Széttört ​álmok – A Syrius együttes története 1 csillagozás

Zoltán János – Nemes Nagy Péter – Budai Ervin: Széttört álmok – A Syrius együttes története

Ma ​már kijelenthető, hogy a SYRIUS volt a magyar rock történet legnagyobb legendája. Baronits Zsolt, Orszáczky Miklós, Pataki László, Ráduly Mihály, Veszelinov András zenekara 1970 és 1973 között a legfontosabb progresszív, illetve jazz-rock zenekar volt, nemcsak idehaza, de 1971-ben a távoli Ausztráliában is. Hogy miért nem lett az időközben rendkívül tehetséges, még kezdőnek számító Tátrai Tibor gitárossal megerősített zenekar Anglia és Amerika szerte elismert világsztár? Miért készült a máig egyik legzseniálisabb jazz-rock lemez, a Devil's Masquerade a magyar piacra mindössze néhány ezer példányban? Miként tették lehetetlenné a zenekart a zenei életet egykoron uraló korrupt, kommunista hatalmasságok? Hogyan működött a hírhedt „3 T-s” cenzúra? Kik voltak a ’60-as évek végétől ’70-es évek közepéig tartó, máig legizgalmasabb zenei korszak legfontosabb progresszív zenekarai? Mi lett a muzsikusok további sorsa? Ezekre a kérdésekre kutatták a választ a könyv alkotói az egykori… (tovább)

>!
Staen Hungária, Üröm, 2006
272 oldal · ISBN: 9789630615754

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Zoltán János – Nemes Nagy Péter – Budai Ervin: Széttört álmok – A Syrius együttes története

Miközben olvastam, elővettem néhány Syrius lemezt, és újrahalgattam: utolért a döbbenet! Az együttes valóban hihetetlenül jó zenét csinált az alatt a rövid idő alatt, amíg létezett! Hihetetlenül jót! Jól mondja a könyv: a Syrius igazi világsztár lehetett volna, mert nem a nyugati zenék magyarítását játszotta, hanem ahogyan Bill fogalmaz egy interjúban, vagy ötven évvel (na, jó, ez kicsit túlzás, de tízzel biztosan/) előtte járt a fúziós zenének. Csodálatos összhanban, briliáns hangszerkezeléssel, Orszácky Jackie fenomenális énekével.

A könyv igazi kedvcsináló a zenéhez, és igazi csüggesztő a kommunista kultúr-szakbarbársághoz, pénzéhséghez és ideológiai baromsághoz. Csak sajnos ez utóbbi nem büntethető. Jó lenne a btk-ban egy olyan fejezet, amelyben büntethető lenne ha valaki másokat megfoszt a lehetőségeitől! Most értettem meg a régi Rice koncerteken skandált „Erdős Péter a *va anyád!”-szöveget.
Erdős doktor, Bors Jenővel és az Interkoncerttel karöltve gyakorlatilag kiírtotta mindazokat a zenekarokat, amelyek valóban progresszív zenét játszottak hazánkban. Csak a legnevesebbek a könyv főszereplői mellett: Kex, Tűzkerék, Taurus, Bajtala Trió. ez megbocsáthatatlan!


Hasonló könyvek címkék alapján

Presser Gábor: Presser könyve
Lévai Balázs: Lovasi
Szebeni András – Presser Gábor: LGT
Miklós Tibor: Keresem a szót, keresem a hangot…
Majnik László: Mindörökké Omega
Bernáth Zsolt: A progresszív rock
Dömötör Endre – Miklya Anna: Quimby
Sebők János: Az utolsó dalt a halál játssza
Csatári Bence – Poós Zoltán: Azok a régi csibészek
Marton László Távolodó: Pécsi szál