Szomszéd (Orgia) 29 csillagozás

Orgia előtt és után
Zoltán Gábor: Szomszéd

A Szomszéd folytatása és előzménye is Zoltán Gábor 2016-ban megjelent Orgia című regényének. A jelentős érdeklődést keltett könyv a tizenkettedik kerületi nyilasok 1944-45-ös tetteit mutatta be úgy, ahogyan azt eddig más irodalmi alkotás meg sem kísérelte. A szerző, aki a helyszínen nőtt fel, próbálja megérteni és megértetni, hogy mi vezetett a véres eseményekhez. Egykori és mai szomszédai, Márai Sándor, Jávor Pál és Solti György, valamint sok más híres és kevésbé nevezetes ember nyomába szegődik. A Szomszéd nem annyira gyötrelmes olvasmány, mint az Orgia, de a múlt és az emberi viselkedés hasonló mélységeibe visz.

>!
Kalligram, Pozsony, 2018
392 oldal · ISBN: 9789634680741
>!
Kalligram, Pozsony, 2018
392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680451

Enciklopédia 56

Szereplők népszerűség szerint

fasiszta · Ferenc pápa · Kun András páter · orosz · Szabó Dezső (1879-1945)

Helyszínek népszerűség szerint

Horvátország


Kedvencelte 1

Most olvassa 13

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

„Éldegélünk, egy-egy óvatlan pillanatra szabadnak érezzük magunkat, azt hisszük, megválaszthatjuk, kikre figyelünk oda, és kiknek adunk a szavára, kiket szeretünk, miközben közvetlen közelről figyel halálos ellenségünk: a szomszéd.”

Városmajor, Kis-Svábhegy, Maros utca. Sokszor sétáltam errefelé. Laktam is, ami azt illeti. Szeretem ezt a környéket (nincs múlt idő: most is szeretem, bár a szerző tagadhatatlanul sokat tesz azért, hogy ne szeressem annyira), mert nyugodt, hangulatos, ódon és szép, mint egy képeslap egy hóborította norvég tájról. Zoltán Gábor ennek a környéknek a mélyre elásott holttetemeit hozza felszínre, ilyen értelemben kissé a skandináv krimiket idézi, ahol ugye adott a fenn említett hófödte táj, aztán jön a csávó a hólapáttal, és mit talál a hó alatt? Csontvázakat, hát persze. És ha egy krimiben csontváz van, ott gyilkos is akad, itt sincs ez másképp: nyilasok, akik közül sokan ide valósiak voltak, és azok a budai polgárok, akik elfordították a fejüket, nem láttak és nem hallottak semmit, mert hát ugye mit érdekli őket a Maros utcai vérengzés, ha nem őket vérengzik? „Kedves József, mondja, erre tart az a pár nyilas a puskával?” „Nem, Amália, csak a zsidókórházba mennek.” „Áh. Akkor hát semmi baj.”

Esszéregény, néha zavarba ejtően novellaszerű betétekkel, a XII. kerület nyilas rémtetteinek feldolgozása: kicsit csapongó, de mindig nagyon erőteljes és karakán. Zoltán remekül használja ki, hogy az esszéregény formája mentesíti a szerzőt a tárgyilagosság kötelme alól, lehetőséget ad arra, hogy a szigorúan vett tényekre saját személyes ítéleteiből építsen várat – és nagyon jól csinálja. Szenvedélyesen gördülő, de pontos mondatokból épül fel a szöveg, aminek minden sorában ott van a szerző saját véleménye és értékei – még ha nem is értek minden ponton egyet vele, de lenyűgöz következetességével, és a legtöbb ponton rímel arra, amit én is gondolok azokról, akik a nép és nemzet kulcsszavakat furkósbotként lengetik a fejük fölött, és azokról, akik olyan erősen hisznek a saját igazukban, hogy bár meghalni nem tudnak érte, de ölni… nos, azt igen, minden további nélkül. Elementárisan pesszimista megközelítésben értelmezi az eseményeket: nem tragédiának tartja, mert a tragédiát katarzis kell kövesse, és itt nem volt katarzis, csak hallgatás, egy egész kerület hallgatása, akik a gyilkosságok előtt, alatt és után egy emberként befogták a pofájukat, és úgy tettek, mintha nem lenne itt semmi látnivaló. Nem is az, hogy elfelejtették, ami történt: már eleve nem jegyezték meg. Persze voltak kivételek, de hát pont ez a lényeg: hogy ők csak kivételek voltak. Nem a szép emberi-polgári értékek voltak általánosak, hanem a gyilkolás vágya vagy legalábbis elnézése. Nem az emberölés és a zabrálás volt a szokatlan, hanem hogy voltak egyáltalán, akik nem akartak embert ölni. Ők voltak a mutánsok, nem a nyilasok, mondja Zoltán Gábor. Fene tudja, hogy akarok-e vele egyetérteni. Persze lehet, ez nem az „akarom”-on múlik.

Külön tetszett, hogy Zoltán könyve működik egyfajta ön-fejlődésregényként is: adott egy ember, egy budai polgár (Zoltán Gábor a neve), aki maga sem különösebben érdeklődik a tömeggyilkosságok iránt. Aztán valahogy belebotlik a dolgokba, vagy mondjuk úgy, a dolgok belé botlanak. Nincs ugyan zsidó identitása, de csinálnak neki: utána köpnek a villamoson, hogy „a magadfajtákat elvittük Auschwitzba” – hát igen, az ilyesmi tényleg tud identitást teremteni. Ha akarja az ember, ha nem. Aztán kutatni kezd, és érteni kezdi, hogy létezik egy másik Buda is, ami különbözik attól, amit szeret. Ahol a gyilkosok unokái élnek.

Nagyon erős könyv – nekem sokkal egyértelműbben tetszett, mint az Orgia, aminek amúgy kiegészítő kötete (javított kiadása?) is lehetne. Nehéz nem úgy nézni utána az embernek a szomszédaira, hogy kategóriákba rendezi őket: vajon ő feljelent majd, vagy bújtat, ha úgy alakul? Persze ez csak a második kérdés kell legyen. Az első, hogy én magam feljelentenék-e, vagy bújtatnék inkább. Gondolom, ezt kell feltenni mindenekelőtt.

4 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Szenvedélyes és okos. Fontos. Fontos. Fontos.
Alaposan és igényesen megírt történelmi esszéfüzér a budai, XII. kerületi nyilasokról, elvbarátaikról, szellemi előfutáraikról, az áldozataikról, és a kevés számú ellenállóról, hősökről és mártírokról.
Következtetéseivel néhol vitára ingerelt, de ez pont jó volt, mert segített végiggondolni bizonyos problémákat. (Például az elődök és utódok felelősségéről.)
Az esszé nem történészi szakdolgozat, a leírtakat néhol nem a pontosan hivatkozott, ellenőrizhető források, hanem a szerző személye hitelesíti. Zoltán Gábort teljesen jogos erkölcsi felháborodás fűti, de ennek ellenére törekszik a tárgyilagosságra. Én hiszek neki. spoiler
Ha valami kifogásolható, az a tiszta, átlátható szerkezet hiánya. De lehet, hogy ez csak az én levéltárosi-történészi munkákhoz szokott szememet bántja, ami ebben a műfajban túlzott elvárás. Mindenesetre el tudtam volna képzelni ezt a könyvet egy korabeli térképpel, névmutatóval, kronológiával és forrásjegyzékkel kiegészítve is, akkor adtam volna rá öt csillagot.
Ennek a könyvnek nem csak a nemzeti önismeret szempontjából van jelentősége, hanem azért is, mert a 20. századi példák segítségével ráismerhetünk a mai párhuzamokra, amelyek most éppen nem az antiszemitákat és a zsidókat, hanem a szélsőjobboldaliakat és célpontjaikat az ateistákat, a mohamedánokat, a hajléktalanokat, a kozmopolitákat, a liberálisokat, a melegeket, a cigányokat és legfőképpen a menekülteket és a migránsokat érintik.

4 hozzászólás
>!
ppeva P
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Ahogy befejeztem az Orgiát, rögtön folytattam ezzel a kötettel. Ez még annál is fontosabb könyv. Végigjárja a helyszíneket*, „megszólaltat” embereket (ténylegesen, vagy naplókból, visszaemlékezésekből), irodalmi hivatkozásokat vág be mindenféle irányultságú íróktól-költőktől. Olyan hivatkozásokat is, amik hatására néha újra kellett gondolnom egyes irodalmi, történelmi személyekről eddig kialakult véleményemet.
Ez a könyv nemcsak a múlt krónikája, de összekapcsolja a múltat, a közelmúltat és a jelent. Itt mutatkozik meg igazán az, miért nem szabad elfeledkeznünk arról, ami a 40-es években történt. Hogy a számonkérés elmaradásával milyen mélyen gyökerezően túlélt emberekben a nyilas eszme. Hogyan jelenik meg a mai eszmerendszerben újra (vagy folytatólagosan, hol fű alatt, hol meg nyíltabban) egyes csoportok gyűlölete, kirekesztése, üldözése vagy üldözésének vágya. Sokszor csak bólogatni tudtam, keserűen, hiszen annyiszor szembesültem azzal, hogy „rendes embernek” tartott szomszédaim, jó ismerőseim is milyen gyakran elpottyantanak előttem kirekesztő, egyes csoportokon élcelődő, vagy éppen gyűlölködő megjegyzéseket. spoiler
A krónikás ebben a kötetben többször kilép a krónikási, tárgyilagosan leíró szerepből, és beszúrja saját gyerekkorát, fiatalkorának történéseit, helyszíneit, valamint arról is szót ejt, hogyan gyűjtött anyagot a könyveihez, hogyan szembesült saját származásával, és korábbi könyvének fogadtatásával.
Azóta is lapozgatom, rákeresek házakra és emberekre, visszakeresek benne részleteket – kár, hogy név- és helymutató híján nehéz benne a keresés. Az ember kénytelen jóformán újraolvasni, ha meg akar benne találni valamit.
Fontos könyv, szembe kell vele nézni. Többek között azért is, mert szomszédai mindenkinek vannak.

*nagyon érdekelnek azok a könyvek, amik konkrét helyszínekről, házakról, ott élő emberekről, a házak, egy környék történetéről, történelméről szólnak

4 hozzászólás
>!
balagesh IP
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Az alkotó a gyakorlatban szenvedi meg a deizmus következményeit: művét létrehozván kénytelen hátrébb lépni, nem állhat oda minden befogadó mellé tanácsaival, kiegészítéseivel segíteni az műalkotást, hogy az általa elképzelt irányba mozduljon a befogadás. Erőlködése groteszk hatást váltana ki. A legnagyobbakkal annyi megeshet, hogy az önállóan jól működő alkotás kapcsán mi olvasók kíváncsiakká válunk az alkotói szempontokra, és naplókban, levelekben böngészünk az eredeti intenciót kutatva. Az Orgia kiválóságát az is bizonyítja, hogy az író önálló könyvként jelentethette meg mindazt, ami (ahogy az alcím mutatja) a nagy művet időben, térben és gondolatilag körbevette.
Az Orgia az elmúlt évek legfontosabb magyar nyelvű irodalmi teljesítménye (szerintem*). Hihetetlenül koncentrált alkotás, melynek megírásához az írónak komoly önmérsékletet kellett tanúsítania. A zsenialitás oltárán feláldozott sok-sok részlet, gondolatmenet, érzelmi vihar támadhatott fel a Szomszédban. Éppen ezért érzem ezt másodlagos jelentőségűnek: olyan könyvnek, ami csak az Orgia születésének és hatásának a naplójaként értelmezhető. Esszéregény – így hivatkozik a mű magára. Valójában azonban napló: kutatási részletekkel, motivációkkal, vallomásokkal, napi és általánosabb reflexiókkal.
Ugyanakkor van itt valami, ami elbizonytalanít.
Egész sok olyan olvasói élménnyel találkoztam, amely az Orgia hozzáférhetetlenségéről számolt be. Eleve ijesztőnek tartották a témát, vagy a feldolgozott események rettentettek el olvasókat 40-50 oldal után. A Szomszéd viszont hozzáférhetővé, átélhetővé tette a témát. Segített megérteni az írói helyzetet, kimondta mindazt, amit a mű kapcsán gondolni lehetett vagy kellett volna. Komoly tapasztalat, hogy a személyesség révén könnyebben átélhetővé válik a téma. Így keretet kapott az Orgia: Hogy miért kezdett el foglalkozni a témával az író? Hogy miképpen merült el benne? Hogy miket talált és hogy azokat milyen szempontból találta fontosnak? Hogy a múlt hogyan határozza meg a jelent? Hogy mi az, ami ma ugyanúgy halad a rossz/ijesztő irányba?
Mindezek kapcsán be kellett látnom, hogy ez csak az én szememben segédkönyv. Másnak meg éppenhogy ez a főbb. Vagy akár mindkettőt egyforma jelentőséggel is fel lehet ruházni. Ettől persze még nem változik a műfaji besorolás, csak a viszonyukat látom máshogy. Most már a regény mellé (és nem alá, mögé) helyezem.
((Na jó, ez nem igaz. Továbbra is vállalom, így zárójelek között, hogy az Orgia hírneve nélkül a Szomszéd nem számíthatna ilyen komoly figyelemre.))
*https://moly.hu/ertekelesek/2330071

2 hozzászólás
>!
fióka P
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Nem kevésbé durva könyv, mint az Orgia, csak ez kicsit másként. Nem azt részletezi, hogy akkor mi volt, hanem főként azt, hogy mi NEM volt utána. Például felelősök felelősségre vonása. Társadalmi önvizsgálat (van ilyen? ha nincs, akkor sürgősen be kellene vezetni). Könnyebb volt mindenkinek úgy tennie, mintha mi sem történt volna, nyilasok nem is voltak, s mint ilyen, nem létező elemek, nyilván el sem követhettek semmit. Esetleg könnyebb volt arra gondolni (még mindig könnyebb), hogy a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket, de hát ez nem a mindennapi betevő esti mese. Személy szerint rettenetesenek tartom, hogy gyakorlatilag semmi nem történt akkor, ami megakadályozhatta volna, hogy most ott tartsunk, ahol. És ehhez maradéktalanul hozzájárultak a rejtegetők, a közönyösek, a „más dolgába” be nem avatkozók, mindenki, aki hivatásszerűen hallgatott akkor, amikor beszélni kellett volna. Tudjuk, „vétkesek közt cinkos, aki néma”. S hogy ez mennyire igaz, és hogy tulajdonképpen mekkora bűn (mert az!), azt a manapság is virágzó, „nemzeti”, neofasiszta szerveződéseken mérhetjük le. Nem véres bosszúért lihegek én sem, csupán lehetetlennek tartom egy egészséges társadalom kialakulását a megfelelő szembenézések nélkül. És lám, tényleg nem is megy.
Még nem ástam bele megfelelően mélyen magam a nyilas-témába, elvoltam a Holokauszttal s a zsidósággal, amiről, mint tudjuk (beteg társadalom egyik fokmérője), már úgyis túl sokat beszéltek. A magyar társadalom népirtásokhoz való sajátos – mondhatni lelkes – viszonyulásának feltárása még várat magára – úgy számomra, mint a nagyközönség részére. Zoltán Gábor mindkét könyve, a hányingerig fokozódó brutalitású Orgia, és a nem kevésbé hányingerkeltő eltussolásról, félrenézésről, elbagatellizásáról szóló Szomszédok is borzasztóan fontos írás. Beszélni kell a nyilasokról, beszélni kell a magyar társadalom nagy részének hallgatólagos vagy nagyon is tevőleges részvételéről a történésekben, még mindig nem késő. Még mindig vannak olyanok, akik szerint a nyilashatalom pár hónapos tevékenysége rettenetes bűn? tévedés? katasztrófa?, egyszerűen csak rettenetes volt. Olyanok is vannak, aki beszélni akarnak róla, mert muszáj lenne beszélni róla. Hiszen ezek az emberek itt éltek, itt élnek közöttünk, a hasonló szellemben nevelkedett (ez nem előírásszerű, csak nehezen kikerülhető) utódaik szintén. Ezek nem mások, ezek mi vagyunk. Ha ezt sikerül megérteni, ha ezt sikerül megérteni és összekapcsolni a rettenettel, akkor talán egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy ezek soha ne ismétlődhessenek meg. Ez nyilván hiú remény, a Szomszédok is tele van aktuálpolitikai utalásokkal, ha kipillantunk a könyvből, és nem látjuk, hogy körülöttünk mi van, akkor – sajnálattal kell megállapítanom – súlyos fogyatékosságokkal küzdünk. (Azaz nem küzdünk, csak lubickolunk benne, ez a legnagyobb baj.)
A könyvet igazából nem lehet csillagozni, de kell, azok részére, akik csak akkor piszkálnak meg bottal egy könyvet, ha annak kellően magas az értékelése. Ez pedig egy fontos könyv. Egy egyre fontosabb könyv. Értékelve vagyon tehát.

4 hozzászólás
>!
Viktoria_Agnes_Takacs P
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Az Orgia nagyon megviselt, de egyben letehetetlen is volt, igy a konyheti beszerzesek kozul ebbe fogtam rogton bele. A stilus nagyon mas, sokkal inkabb onreflexio ez, kiterokkel az Orgia resztvevoire, illetve a tortelelmi es jelenkori kontextusra, valamint az egyes esemenyek bemutatasara. Nem mondom, hogy helyenkent nem hajlik a populizmusra, de igazabol a bemutatott parhuzamok jol megmutatjak, mindig van valasztasi lehetosegunk az emberseg es a szuklatokoru gyulolkodes kozott.
Mivel immar 12 eve a Varosmajorban, azon belul is a Maros utcaban elek, mindket konyv nagyon szemelyes tortenette valt szamomra. Korabban is hallottam, hogy a kornyeken mukodott egy zsido korhaz a haboru alatt, de csak a konyvbol derult ki szamomra, hogy ennek epuletet csak egy ures telek valasztja el az en lepcsohazamtol. 12 eve, mikor ide koltoztem a haz is, a kornyek is tele volt idos emberekkel. Mara ez sokat veltozott, kihaltak az oregek, a lakasokat eladtak vagy bekoltoztek a gyerekek, de visszagondolva biztos, hogy ezen idos embere legalabb egy resze gyerekkent vagy fiatal felnottkent itt elte vegig a haborut, tanui voltak mindannak, amit Zoltan Gabor ebbena ket konyvben megjelenit. Vajon asszisztaltak? Egyetertettek? Csak lapultak es az eletuket mentettek? Ki tudja. Mondhatnank, hogy ez ma mar tortenelem, nem lenyeges, a bunosok es kollaboransok mar meghaltak, de tenyleg erezni neha ezt a szellemet a kornyeken. a bacsika a sarki boltban, aki minden alkalommal hangsulyozza, azert jar ide, mert ez magyar uzlet, mert ki van teve a magyar zaszlo. Erezhetoen jobbos kornyek ez.
Nagyon megragadt egy momentum a konyvben, mikor az iro kislanyanak, miutan megtudja, hogy neki is zsido gyokerei vannak, elkezd „zsido almokat”, remalmokat lati. Nagyon at tudom ereni ezt, nekem A Saul fia utan ugyanugy „zsido almaim” voltak, mint ezen ket konyv olvasasa alatt, pedig a csaladomnak nem volt kozvetlen aldozata a holokauszt soran. Megis, olvasas kozben, amikor az eugenetikai szakerto megnezi az egyik fiatal, papirjai szerint aria lanyt kozli, hogy ketes eset, le van nove a fulcimpaja onkentelenul is a sajat, lenott fulcimpamhoz kaptam, beleturtam zsidosan gondor hajamban er ateltem, milyen melyen tud elni az emberben a retteges, a szorongas, hogy a kulsom elarul, arulomma es gyilkosomma valhat.

>!
kiki_roller I
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

1955-ben költöztünk ide, cirkuszból kiszuperált táncoló lovak vonta szekéren, a Moszkva térről, öt éves voltam ekkor és kellett vagy 50-60 év ahhoz, hogy rájöjjek miért nem játszott velünk a többi gyerek. Egy barátnőm mondta egyszer, a világ minden kincséért sem költözne ide, erre a fasiszta környékre. Csak néztem rá, nem értettem miről beszél. Azután valaki mesélte, hogy neki pártfeladat volt a templomba járás, és jelentenie kellett, kiket látott ott.
Mi nem jártunk templomba. Aki nem járt templomba, azt a többiek elkönyvelték. Vagy kommunista, vagy zsidó, de valószínüleg mind a kettő. Erről mit sem tudtam, csak a többi gyerek nem akart játszani velünk. Ezt elfogadja az ember, nem örül, de elfogadja.
Azután 1989-ben egy dokumentumfilmet forgattunk a zsidó gyökerekről, hogy mi is ez, hogyan is volt, és a Városmajorban leszúrtuk a kamerát ad-hoc néhány teenagerrel szemben. Egyetlen felvétel készült, nem voltak próbálkozások, keresések, csak ők voltak és őszintén – talán brahiból, válaszolgattak nekünk.
https://plazatv.wordpress.com/2016/06/22/mi-jut-eszedbe…
Csak néhány perc.
Mindez a könyv olvasása során jutott eszembe, mintegy a folytatás lehetne, változott-e azóta valami, pont semmi. Pedig nem vagyok kihegyezve az antiszemitizmusra. De a tanuságtétel arról, amit a nyilasok rendeztek a háború legvégén, az esztelen kínzások és vérontás, azután ahogy megúszták a folytatást, és ahogy ezek az eszmék ma is utat találnának.
És pont a személyes kötődés miatt volt számomra érdekes a könyv, legalábbis az első harmada.

2 hozzászólás
>!
Őri_András
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

A Szomszéd már nem regény, legalábbis nem úgy, mint az Orgia. Szétesik, sokszor darabos. Beindul, majd átvált más történetekre. Néha elhagy szálakat, szereplőket, de a végére mégis összeáll. Benyomást ad, hiányérzetet.

Tetszett ez a könyv is, rádöbbentett, hogy sokszor magam is túl megengedő vagyok olyan dolgokban, amikben nem szabad, mert soha nem tudhatjuk, hogy hova vezetnek végül. Ami hiba. Miközben olvasod automatikusan átgondolod, hogy Te mit tennél hasonló körülmények között. Félrenéznél, jelentenél vagy akár ölnél is? És, hogy most mit teszel meg azért, hogy soha ne kerülj ebbe a választási helyzetbe.

A legfontosabb tanulsága a könyvnek mégis az, hogy mennyire megúszták a nyilasok a tetteiket. És, hogy ez nem csak állami szinten működött, hanem maga a társadalom bújtatta, mentette fel őket. A cinkosukká vált. Én középiskolában ezt a két könyvet kötelező olvasmánynak jelölném. Sokkal többet ad át a két világháború közti magyar gondolkodásról, mint bármi, amivel eddig találkoztam. (Mondjuk ha mellé tesszük a Vadászszőnyeg sorozatot már egész szép tablót kaptunk.)

Sokan írták, hogy fontos könyv, ez is meg az Orgia is. Nem jó szó ez, bár igaz, a hiánypótló a pontosabb.

>!
Zoltán_Nádor
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Irodalmi-történelmi séta Buda egyik kerületében. Majdnem olyan rettenetes, mint az Orgia. Azt mutatja be, milyen következményei vannak, ha a múlttal való szembenézés elmarad. És közben novellisztikus betétek, műelemzések – nagyon jók! Legfőbb állítása a szerzőnek, hogy szembenézés nélkül a gonoszság tovább roncsolja a társadalmat. Szabályosan mérgezi a túlélőket. Az a kár, hogy Zoltán Gábor lemond a világnézetéhez nem kompatibilis, nem baloldali-liberális emberek megszólításáról. Ami kár. És nem is mindig következetes, pl. mikor azt írja, milyen kár, hogy nem a kisgazdák jutottak tartósan hatalomra 1845 után. Ők például a nemzetet is fontosnak tartották, közben a felelősségre vonást is elvégezték volna. Ebben (is) egyetértek Zoltán Gáborral: ez lett volna a legjobb, a legmegfelelőbb út.

>!
Gábor_Hernádi
Zoltán Gábor: Szomszéd

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Az Orgia – ugymond – testverkotete, hosszu essze, elbeszeles, elmelkedes a korrol, a tortentekrol es azok utoeleterol. Ahogy maskor is mondtam, nehez ezekere a konyvekre azt mondani, hogy `jo`. Mindenesetre nagyon fontos.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Azokról az emberekről beszélek, akik a nemzet nevében cselekszenek és beszélnek. Akik a nemzet nevében éreznek. Valamiért vannak emberek, akiknek ez a természetes, sőt, az lenne természetellenes, ha nem beszélhetnének és cselekedhetnének a nemzet nevében.
A nemzet érzékszerveiről beszélek. A nemzet hízékony hasairól beszélek. A nemzet rángatózó izmairól beszélek. A nemzet folyton ütésre emelt ökleiről beszélek.

86. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

…a nemzeti lelkület roppantul könnyen sebződik. Úgy is mondhatnám, hogy a nemzeti lelkület lényege a sebzékenység.

47. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Mivel időről időre teremnek nemzetvezetők, és minden korban sokan szeretnének nemzeti dohányboltot vagy hasonlókat kapni, és mivel nemzetinek lenni könnyebb, mint tehetségesnek, szorgalmasnak, kitartónak lenni, a nemzet fogalma virulensnek bizonyult. Pedig nem más ez, mint „kenyőcs”, ahogy Hamvas Béla írta: az emberek közösségi mechanizmusait gördülékennyé tevő, a mindenkori mechanikusok által adagolt idea.

79. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: Hamvas Béla
>!
fióka P

Megmondom, mi zavar.
Amikor egyesek úgy tesznek, mintha mindenkié, a nemzeté lenne ez vagy az a költő, a zsengéktől a kései töredékekig, a remekművek, az antológiadarabok és a nagy művek árnyékában meghúzódó, felfedezésre váró alkotások. Amikor úgy tesznek, mintha a költő, úgy, ahogy van, tokkal-vonóval, vagyis az élet és a mű a nemzet tulajdonát képezné. Mert – hacsak nem tévedek – ezt fejezi ki a 'költőink'. 'Labdarúgásunk' feljövőben van, hál' Istennek. 'Irodalmunk', hát az, kérem szépen, világszínvonalú.
'Nemzeti tulajdon'. Azt hiszem, ezerkilencszáznegyvennégyre jött divatba a nemzeti tulajdon. Hogy, mondjuk, van az embernek egy gépkocsija, ahogy Márainak akkor épp volt egy, és a nemzet szól, hogy hoci, kérem róla a gumikat. Vagy vegyünk egy zsidót… A zsidónak a könyveire se lesz már szüksége, átválogatjuk. Weöres Sándor ezt a munkát kapta a nemzettől. Menjen be a zsidólakásokba, és nézze át a könyveket. Mi az, ami a nemzetnek hasznára van, azt válogassa ki, majd küldjük a szállítókat, és nemzeti tulajdonú könyvtárban helyezzük el a köteteket. Úgyis a nemzettől galád módon eltulajdonított pénzből vette azokat a könyveket a zsidó, ideje, hogy méltó elhelyezést nyerjenek végre. Weöres nem csinálta. Valamiért nem smakkolt neki ez a munka. Hogy a nemzeti tulajdont gyarapítsa. Ilyen finnyás fiú volt a Weöres. Sebaj, ha ő nem is, elvégezte a munkát helyette más.

303. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

>!
fióka P

Eszembe jut, mit mondott Weöres Sándor, amikor az egykori magyar Rádió egyik riportere felvetette, hogy ő, W.S. nemzetietlen:
" – Akárcsak Kassák művészetéről, az Önéről is azt tartják, hogy nemzetietlen. Nem gondolja, hogy a népi elem egyben nemzeti jelleget is ad egy művésznek?
– Hát most, a XX. század végén egyáltalán nem tudom már, hogy mi az a »nemzeti« és mi az a »nemzetietlen«. A nemzet a romantikus kor által felvetett fogalom, Németországból, a Junge Deutschland, Novalis és Schelling, ezeknek a környezetéből eredt; egy tipikusan germán fogalom a nemzet, ami hát a magyar romantikán keresztül is lobogott és piros-fehér-zöldezett, de azt hiszem, most már túltehetjük magunkat ezen a fogalmon. Keletkezett a német romantikával, és talán el is múlt a romantikával, úgyhogy most már ennek a problémának talán kevés igazi értelme van. (…) Manapság ez a téma, hogy nemzeti vagy nem nemzeti, olyan dolog, ami balra is, jobbra is félreértéseket terem. Eszembe jut egy angol filozófus, Shakespeare-kortárs, Bacon, aki beszélt az emberiség különböző idolumairól.Az idola tribus: idetartozik tipikusan a nemzet vagy nemzetietlenség fogalma is; szóval a törzs idolumai. Akkor az idola fori: a piac idolumai; idetartoznak a jogi, a társadalmi problémák. Akkor az idola theatri: a színház, a teátrum idolumai. Idetartozik az erkölcs, az illem. Bacon már négyszáz évvel ezelőtt felismerte, hogy ezek olyan témák, amikből csak baj és félreértés támad és Bacon álma, az enyémmel együtt természetesen, hogy az emberiség végre tegye túl magát az idolumokon, a forum idolumain, a teátrum idolumain, a tribus idolumain, és akkor könnyebbek, boldogabbak és legalább egy fokkal szabadabbak leszünk…"

77-79. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: nacionalizmus · Weöres Sándor
4 hozzászólás
>!
fióka P

Miért jövök folyton az írókkal? Megszokásból? Mert mindennél egyszerűbb levenni a polcról egy Mészöly-kötetet, és kikeresni, mit írt a városmajori gyilkosságokról? Gyönyörködni Vajda Miklós mondatainak iróniájában és eleganciájában, a szakmai nagystílűségben, amivel a nyilasokat megörökíti? Elmerülni Vas István Azutánjának érzékletesen megfestett világában? Felkutatni a csattanós ítéleteket Márainál?
Nem ezért csinálom. Egyébként Márai naplójában és verses naplójában se csak az ítéletek érdekesek, hanem mindig és mindenekelőtt az aktuális észrevételek rögzítése. Meg ahogy az író megfigyeli önmagát, amint megfigyel, ahogy olykor megítéli ítélkező önmagát is. Szükségem van például arra a feljegyzésre, hogy az író egy adott ponton azon veszi észre magát, hogy kezdi már unni a túlélők beszámolóit: túl sok az ismétlődés, folyton jönnek a nyilasok, elviszik a nagymamát, és megeszik a szilvalekvárt. És ebben természetesen benne van önmaga elítélése is, hisz a százegyedik elhurcolt nagyi és elzabrált gyümölcsíz is részvétre méltó, a lélek gyengeségére utal a reakció kifáradása.

307. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: fásultság · Márai Sándor · Mészöly Miklós · Vas István
>!
fióka P

Már száz évvel ezelőtt is nagy élvezettel fogalmaztak úgy a nemzeti szellemű írók a kirekesztendő írókról, hogy „magyarul író író”. Vagyis nem elég, hogy nem magyar, de illetéktelenként használja a magyar nyelvet. Koptatja. Nyüvi. Rongálja. Beszennyezi. Tamási Áron lelitvánozhatta Karinthy Frigyest, ezen a módon adva értésére, hogy idegen, akinek a mi dolgainkhoz semmi köze. Attól, hogy közismerten úgy vélekedett, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, ez az elképzelhető legsúlyosabb kijelentés. Ő Erdélyből áttelepültként otthon lehetett Budapesten – konkrétan itt, a tizenkettedik kerületben –, Karinthyt ebből a státuszból kirekesztette.

76-77. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: Karinthy Frigyes · kirekesztés · Tamási Áron
>!
vargarockzsolt P

Erősen kétséges, hogy volt-e egyáltalán partizán a Városmajorban és környékén – azon az egyen kívül, aki végül is tényleg az volt. Mert hiszen ha fegyverrel a kézben, az oldalán két másik fickóval besétál valaki egy nyilasházba, ha rátör az ott levőkre, ha elszedi a fegyvereiket, és kisétál, az ilyenre már elég jól illik az a szó, hogy partizán. Még ha utóbb rajta is ütöttek a csoportjukon valami tábori csendőrök, és elveszett a sok zsákmányolt fegyver, a fiatalember pedig – ő volt a partizán – megsebesült.
[…]
Mire a szovjetek odaértek, a fiatalember sebe szépen varasodott. A pisztolyt nem találták meg nála, és civil ruhát viselt, mégis elvitték hadifogolyként, mert katonakorú volt. A fogságból megszökött. Újra elfogták, újra sikerült megszöknie. És aztán harmadszor is. Nagyon nem akarta, hogy kivigyék az országból.
Ismertem őt, és első találkozásunkkor mondta is, hogy városmajori gyerek, mint én. Nem faggattam a gyerekkori élményeiről. Talán ha belekezdünk, mesélt volna a Bors utcáról, az ostrom utolsó heteiről, a nyilasház lefegyverzéséről. Szövegekről beszélgettünk, mivel több kedves könyvemet ő fordította magyarra. Írt regényt, drámát és novellát, de ezek közül tudtommal csak kevés kapcsolódik a háború időszakához. Életének egy másik szakaszát, azt, amikor újra fogságba vetették, ha áttételesen is, de feldolgozta. Az foglalkoztatta, hogy kik, hogyan építik fel az embereket a végletekig megregulázó szervezeteket.

328. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: Göncz Árpád
3 hozzászólás
>!
fióka P

Lassan ölnek a szavak.

383. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

2 hozzászólás
>!
fióka P

A különböző országokban működő nemzeti pártok állhatatosan utánozzák egymást, de közben törekszenek sajátos, helyi jellegük felmutatására. (A kommunisták eredetileg kevésbé, de hosszú távon és a gyakorlatban ugyanúgy.) Nemzetre azért van szükség, hogy az egyes országok lakossága afféle sportklubként szüntelenül vetélkedhessen a többi nemzettel. E vetélkedés révén adnak kölcsönösen értelmet egymásnak. Ez az a jelenség, amit a nacionalizmus körén kívül állók olyan nehezen értenek meg.

348. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: nacionalizmus · politika

Hasonló könyvek címkék alapján

Berkesi András: Küszöbök
Csaplár Vilmos: Hitler lánya
Vlagyimir Szorokin: A jég
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen
Döme Piroska: Asszony a viharban
Kertész Imre: Sorstalanság
Cselenyák Imre: Schlaraffia
Molnár Géza: Holtak fogságában
Umberto Eco: A Foucault-inga
Jorge Semprún: Húsz év, egy nap