A ​pálinka (Rougon-Macquart család 7.) 0 csillagozás

Zola Emil: A pálinka

Az emberirtó és A Patkányfogó címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1877

>!
Pannónia, Budapest, 1894
318 oldal · Fordította: Zempléni P. Gyula

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Fisu P>!

„Gervaise reggeli két óráig várta Lantiért. Könnyü éjjeli zubbonyban, a nyitott ablakon beözönlő hideg levegőtől valósággal reszketett. Végre elszunnyadt, keresztbe feküdt az ágyon, lázas volt és arczát könnyek áztatták. Nyolcz napja már, hogy a „Kétfejü borjuhoz” czimzett vendéglőben elköltött vacsora után aludni küldte őt és a gyermekeket, mig ő maga csak igen késő éjjel tért haza; ilyenkor azt beszélte aztán, hogy munkát keresett. Ez este, mig hazajövetelét leste, ugy vélte, hogy látta, a mint belépett a „Nagy erkély" tánczterembe, melynek ragyogó tiz ablaka széles fénysávot vetett a külső körút sötét vonalára; öt-hat lépéssel mögötte pedig a kis Adélét vette észre, a vasalónét, ki szintén az ő vendéglőjükben étkezett; a leány ugy himbálta kezeit, mintha csak most bocsájtotta volna el az ő karját, nehogy a gázlámpák fényében vele egyszerre kelljen az ajtón belépnie.
Midőn Gervaise öt óra felé, a hidegtől megmerevedve, összetörődve, felébredt, hangos zokogásba tört ki. Lantier nem jött haza. Most először töltötte az éjet házon kivül. Ülve maradt az ágy szélén, a kopott bútorszövetből készült menyezet alatt, mely zsinórral volt a padláshoz erősitve. A sirástól elfátyolozott tekintetét lassan jártatta körül a nyomorúságos szobában, melynek berendezését diófaszekrény, három szalmaszék és egy kis, zsiros asztal képezte, melyen törött vizkorsó állt."


A sorozat következő kötete

Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: A nyomorultak
Honoré de Balzac: Goriot apó
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II.
Balzac Honoré: Grandet Eugénia
Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök
Charles Dickens: A puszta ház
Gustave Flaubert: Madame Bovary
Dickens Károly: Karácsoni ének