A hazájában, Lettországban rendkívül népszerű író már a „nyitás” jegyében írta meg először 1981-ben kiadott munkáját. Regényének hőse egyetemista fiatalember, aki csak nagy nehézségek árán találja meg a helyét az őt körülvevő érthetetlen világban. Nem érti elvált szüleit, akik hosszú idő után ismét összekerülnek, ő maga apját csak felnőttkorában ismeri meg: sokáig nem érti – amíg fény nem derül a titokra – öngyilkosságba menekült barátait sem, és nem érti, talán nem is ismeri szerelmét, a karrierista, de sok sebet viselő fiatal lányt, akivel pedig a test és a lélek szoros kötelékei kötik össze.
A romantikus reménykedés és a hideglelős kiábrándultság partjai közötti hányódásból született meg a félig-meddig napló formájú regény, amely közreadja egy fiatalember emlékiratait.
Egy fiatalember emlékiratai 2 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1981
Enciklopédia 3
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
Nem volt ez rossz, tetszett. Pedig nincs benne semmi rendkívüli, valahogy mégis sikerült a hatása alá vonnia.
Valóban arról szól, amit a cím is sejtet, naplószerű írás egy húszéves sráctól, aki épp megismerte az apját, aki a tanulás mellett elkezdett egy laboratóriumban dolgozni, és aki épp szerelmes. Egy igencsak visszafogott, nyugis alak, akinek különleges kapcsolata van a nagyapjával. Mikor apja elég szokatlan módon újra belép az életükbe, ezáltal szülei között különös kapcsolat alakul, nem véletlen menekül a nagyapjához. Észre sem veszi azt a nyilvánvaló tényt, hogy a nagyapja is öregszik, elfelejtkezik arról, hogy ő sem él örökké.
Annyira visszafogott, hogy a lány nélkül, aki igazán vibráló, örökmozgó, elhivatott, kalandvágyó, az élete csupán elszáguldana melette. De a lánynak nem tud ellenállni, követi is a hívására. Amikor vele van tényleg megszűnik számára a világ, akár egy barát temetéséről is van szó. De meddig egészséges egy szerelem? Mi az, ami megváltoztathat minden korábban erősnek, talán örökre szólónak vélt érzést? És mi van, ha az érzések megmaradnak, csak minden más változik?
Az övéké nem volt az a makulátlan, elvarázsoló szerelem számomra, mert Zelmát nem nagyon tudtam megkedvelni, nem tűntek valódinak az érzései, önzően viselkedett. Kalvis pedig annak ellenére, hogy kissé gyámoltalan, anyámasszony katonája, rendes srác volt, akinek szurkoltam.
Az emlékek feljegyzései mellett helyet kapnak elkülönített bejegyzésekként különböző megjegyzések, eszmefuttatások, melyek nem sokat tesznek hozzá a történethez, ezeket sokszor feleslegesnek is éreztem.
A vége hirtelen lezárul, sok mindent el lehetett volna még mondani, de bennem mégsem maradt hiányérzet, jó volt ez így, ahogy volt.
Népszerű idézetek
Csak üljünk le ide. Amíg elpárolog belőlem a szomorúság. Amíg elfelejtem.
67. oldal
Nem tudom, miért, mindeddig azt képzeltem, hogy az emberek egymástól erősen különböző és majdnem változatlan kategóriákra oszlanak: gyerekekre, fiatalokra, felnőttekre, öregekre. Holott egyik a másikkal keveredik. Az öregek tovább élik ifjúságukat, a fiatalok új utakat fedeznek föl, melyeken valójában több ezer éve járnak; a gyerekek arra születnek, hogy néhány évtized múlva se maradjon a világ nyugdíjasok nélkül.
274. oldal, Utószó (Kárpáti / Kozmosz / Madách, 1989)
A kovácsról például a következőket tudtam meg.
Meghalt az öreg kovács, és a kolhoz minden lova lesántult. Beküldték az elnököt a járási központba, hogy szerezzen kovácsot. Agronómust még tudunk adni, mondták ott, de kovácsot? Elmentek hát Rigába kovácsot keresni. Ha miniszter kellene, mondták Rigában az elnöknek, azt esetleg találnánk, de a kovács olyan manapság, mint a brontosaurus.
265. oldal, 15. fejezet (Kárpáti / Kozmosz / Madách, 1989)
A Nagy szívesen sétált velem a városban. Ez volt az egyik legkedvesebb szórakozása. Keresztül-kasul bejárni egy kerületet, megismerkedni minden utcájával, alaposan megnézni egy-egy épületét – erre gyakran támadt kedve. Körülbelül úgy, ahogy – saját szavai szerint – egyeseket elfog a vágy, hogy meghallgassanak egy szimfóniát, vagy megkóstoljanak egy különleges ételt.
[…]
Kitűnően ismerte a várost. Ismerte a történetét: ki mit épített, ki hol lakott. Melyik háznak különösen szép a kapuja, melyiknek különleges a manzárdja. Enciklopédikus ismereteinek külön fejezetét alkották a régi Riga udvarai és pincéi, a középkori raktárak és a múlt századbeli átjáróházak, a modern stílusú épületegyüttesek, a barokk díszítmények, a régi gildék* székházai és a színházak.
* Gilde: kereskedő céh
142. oldal, 10. fejezet (Kárpáti / Kozmosz / Madách, 1989)
Néha nem értem a természet szándékát. Az emberi szervezet oly érzékeny szervének védelmére, mint a szem, kitalálta a szemhéjat. Miért nem talált ki valami hasonlót arra, hogy megvédelmezze a földgolyót az esztelen emberi tettektől? Kivált, hogy az emberiség fönnmaradása szempontjából jóval fontosabb a szemnél.
43. oldal, 3. fejezet (Kárpáti / Kozmosz / Madách, 1989)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nie Hua-ling: Két asszony Kínából 65% ·
Összehasonlítás - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 96% ·
Összehasonlítás - Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - Pearl S. Buck: Az édes anyaföld 92% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Az igazi 90% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna 89% ·
Összehasonlítás - Szobotka Tibor: Megbízható úriember 88% ·
Összehasonlítás - Jaroslav Havlíček: Petróleumlámpák ·
Összehasonlítás - Orvokki Autio: Családi fészek ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás