かみのほん ​(Kami no Hon) 8 csillagozás

是 (Ze)
志水 ゆき: かみのほん (Kami no Hon)

超人気連載『是-ZE-』の、現在入手困難な全員サービスコミックペーパー、サイン会参加者へのプレゼントペーパー、 店舗限定購入者特典ペーパーなどに描き下ろされた膨大なスピンオフコミックを収録! しかも新規で26ページの描き下ろしも収録!! 玄間×氷見も、彰伊×阿沙利も、守夜×隆成もラブシーン満載の一冊!!

>!
新書館 (Shinshokan), Bunkyō, Tokió, Japán, 2012
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 4403663478

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Neko999 P>!
志水 ゆき: かみのほん (Kami no Hon)

Örültem, hogy kaphatok a társaságból még egy kicsit, főleg, hogy Raizouval és Konnal indul a kötet. Több rövidke kis történet van ebben a különkiadásban. Java részt viszont Genma és Himi, valamint Ryuusei és Moriya voltak a főszerepben. Legalább volt egy fejezet Asariékkal is.
Összességében nekem annyira nem tetszett, és őszintén szólva untam is, nem adott semmi pluszt, holott lett volna mit beletenni. Például jobban örültem volna, ha Waki és Magane lett volna benne, mert belőlük elég kevés jutott a főtörténetben.

Katicabogar9>!
志水 ゆき: かみのほん (Kami no Hon)

Ez volt a legviccesebb, legaranyosabb, legszebb melléktörténet, amit olvastam. Kezdve attól, hogy Kon és Raizou milyen kis rózsaszín buborékban élnek, folytatva Kotohával, akit Konoe sosem fog az ikrek gondjaira bízni többé, vagy épp Asari és Shoui erotikus jeleneitől, Genma és Himi párosáig. Minden volt ebben a kis részben, ami kellett. Humor, romantika, erotika.
Nagyon szerettem olvasni. Aranyos volt látni, ahogy Magane hogyan reagál legelőször mindenkire. Jókat tudtam nevetni azokon a részeken, amikor Ryuusei nem bír hallgatni és ezért Genma mindig leitatja. Áh, úgy érzem, ez egy nagyon jó kis lezáró melléktörténet volt, sok apró kis szösszenettel.
Köszönöm, hogy olvashattam :D


Hasonló könyvek címkék alapján

左京亜也 (Sakyo Aya): クロネコ彼氏の甘え方 (Kuroneko Kareshi no Amaekata)
左京亜也 (Sakyo Aya): ネコ科彼氏のあやし方 (Nekoka Kareshi no Ayashikata)
末広マチ: ヤキモチはきつね色 (Yakimochi wa Kitsuneiro)
左京亜也 (Sakyo Aya): 不機嫌彼氏のなだめ方 (Fukigen Kareshi no Nadamekata)
硯遼: MADK 2.
羽純ハナ (Hasumi Hana): レムナント 1 -獣人オメガバース- (Remnant: Kemonohito Omegaverse)
三日 ミタ (Mita Mita): 死神は殺せない (Shinigami wa Korosenai)
鈴木 ジュリエッタ (Julietta Suzuki): 神様はじめました13.5公式ファンブック (Kamisama Kiss 13.5 Official Fanbook)
黒井モリー (Kuro Morry): ケダモノアラシ (Kedamono Arashi)
佐倉リコ (Sakura Riko): カラスの嫁入り (Karasu no Youmeiri)