Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kitiltottak 18 csillagozás

Hírnévről ábrándozott, mint minden tizenéves: kenu olimpiai bajnok szeretett volna lenni, vagy bálványozott rock-dobos, netán rajzművész… Aztán 1985. március 7-én egyetlen szemvillanás alatt minden álom szertefoszlott: Zemlényi Zoltán, a budapesti Szinyei Gimnázium első osztályos tanulója piros lámpánál lépett a zebrára és egy Trabant elütötte. Egy teljes hónapig feküdt kómában, s szinte orvosi csodának számított, hogy végülis egyáltalán életben maradt. De – megnyomorodottan: sem beszélni, sem járni nem volt képes, s mivel nem tudta emberi módon tanújelét adni annak, hogy a koponyasérülés ellenére értelme sértetlen maradt, környzete – úgy érezte – teljesen hülyének nézi… Ez ellen tiltakozva, szellemi épségét bizonyítandó kezdett görcsben álló kézzel, alig mozduló egyetlen ujjal naplót gépelni. E napló sajátos jeladás, egyszersmind tiltakozás is volt – az egyedüli remény a teljes reménytelenségben. S a korábbi kamaszálmok íme így teljesültek: a napló – a Hoppárézimi – 1987 egyik… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1989
Enciklopédia 14
Szereplők népszerűség szerint
metálos · Juszt László · Paul Stanley
Helyszínek népszerűség szerint
Városliget · Jászai Mari tér · Petőfi Csarnok
Kedvencelte 3
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 6

Kiemelt értékelések


ZZ egy remek srác (volt ekkor is, amikor írta ezt a naplót, azóta bizonyára sokat változott, érettebb lett a gondolkozása, stb.) Én nagyon bírom a stílusát, igazán fiatalos, laza, de mégis annyira mély, annyira lelkis. Ez a kötet folytatása a Hoppáréziminek, ami legalább ugyanennyire volt számomra szórakoztató, de mégis igen tanulságos történet. ZZ-től van mit tanulni, én most olyan helyzetben vagyok, hogy közvetlen környezetemben vannak sérült emberek, ezért is jó nekem látni, hogy egy hasonló helyzetbe került fiatal miként élte meg ezt az állapotot. Mert az „egészséges” ember számára a nagyfokú kiszolgáltatottság felfoghatatlan… Azt észre sem lehet szinte venni, hogy huszonhat év eltelt a könyv megszületése óta, legalábbis nekem nagyon mai volt. Szívből ajánlom mindenkinek, én ZZ fan lettem.


Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4
Stílus (írói): 2
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 2
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 5
Mint könyv – sajnos nem jó. Mint emberi teljesítmény – heroikus. Zemlényi Zoltán rettenetes író, borzasztó stílussal, amit elsősorban kamasz voltának tudok be. Bár ebben a könyvében már egy fokkal cizelláltabban fejezi ki magát, még mindig nem eléggé elfogadható számomra. Ugyanakkor a könyv egy olyan életutat mutat meg, ami mindannyiunk számára erőt adhat és példát mutathat, ha egyszer mi kerülünk nehéz élethelyzetbe. Ambivalens érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Népszerű idézetek




A nyomorékok simán kicsúfolják a másikat, és ez nekem tetszik. Az intézetben van egy fiú, Csaba, akinek a vállából nőtt ki a csuklója. Valami ki nem kísérletezett fogamzásgátló mixálódott a röntgen sugarakkal, lényeg, hogy Csabának nincsen karja egy centi se, sem alsó, sem felső.
Ha valaki külvilági betéved hozzánk, rögtön elkezdi, szegééény, fhüüü, de sajnálom! Mi meg egész nap csak heccelődünk vele. Rászólunk, hogy nem illik az asztalnál könyökölni, meg ilyenek. Szerintem ez így van rendjén.
55. oldal, 8. (Mandátum, 1989)




VIII. 1. Ma ringlót reggeliztem. Eldöntöttem: mától kezdve vegetáriánus leszek. Mostantól már egyáltalán nem fogok húst enni.
[…]
XII. 3. Ma hallottam, hogy Michael Jackson, aki szintén vegetáriánus, a müzli mellé eszik halat és csirkét is. Lehetséges, hogy én is enyhíteni fogom ez irányban fogadalmamat, de egyelőre csirkét nem fogyasztok.
104-105. oldal, 15. (Mandátum, 1989)




A Május 1. úti rockyraktár a nyomorékok Kánaánja. Ebben a kísértetkastélyban csupa olyan ember lakik, akiket az Élet kitiltott az ő színteréről. Itt az élet elvesztette az értékét, a tananyag csak annyiból áll, hogy bele kell szokni ebbe a kirekesztettségbe.
A Május 1. út zárt világ, amely egyszerre taszít és vonz. Gyűlölet a tetőfokon, undor, utálat – ez az az érzelmi skála, amelyet tulajdonképpen még azok sem tudnak felfogni, akik a saját szemükkel látják. Szeretet, barátság egyáltalán nem, vagy esetleg nagyon elenyésző arányban létezik, mindenki csak eltűri a másikat.
A lakók legnagyobb többsége született mozgássérült, s a balesetet elszenvedettek között is a túlnyomó rész már örökre lebénult, vagyis megnyomorodott. Ez a helyzet keményen.
22. oldal, 3. (Mandátum, 1989)




A Petőfi Csarnok, tudod, ifjúsági szórakoztatóközpontszerűség a Városligetben. A Pecsában minden pénteken és szombaton megy a dizsi. Fezó is gyakorta idejár nőt szedni, nem mondhatni, hogy nagy sikerrel. Itt egyébként nappal is van számos rendezvény. A mozgássérülteknek ingyenes a belépés. Engem is beengednek ingyen, pedig én nem vallom magam mozgássérültnek. De most nem fogok leállni megmagyarázni, mivel egy szót sem értenének.
37. oldal, 5. (Mandátum, 1989)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot! 90% ·
Összehasonlítás - Garaczi László: Hasítás 89% ·
Összehasonlítás - Bálint Ágnes: Szeleburdi család 95% ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény 94% ·
Összehasonlítás - Csukás István: Keménykalap és krumpliorr 94% ·
Összehasonlítás - Szélesi Sándor: Az ellopott troll 91% ·
Összehasonlítás - Molnár T. Eszter: Stand up! 91% ·
Összehasonlítás - Virág Emília: Sárkánycsalogató 89% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül 89% ·
Összehasonlítás