Ötcsillagos ​beszélgetések – Varga Róbert 1 csillagozás

Célegyenesben
Zelina György: Ötcsillagos beszélgetések – Varga Róbert

„Egy ember életében számtalanszor előfordulhatnak tragédiák, bajok vagy rossz döntések sorozatából álló percek, órák, napok. Ezeket az ember természetéből eredően bánatosan, szomorúan éli meg, és sokszor erőt vesz rajta a tehetetlenség érzése.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy mindez tévhit. A töretlen optimizmus, az egészséges akarnokság és a jókedv minden nehézségen átsegíti az embert, és megszűnik az élet adta akadály, csak a feladat és boldogság létezik.

Ez a filozófia, melyet Varga Róbert követ, mindannyiunk számára követendő példa.”
/Zelina György/

>!
Andalúz, Pomáz, 2010
192 oldal · ISBN: 9789638883711

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

LadyWalton>!
Zelina György: Ötcsillagos beszélgetések – Varga Róbert

„Ez egy riportkönyv a Forever Living Products nevű MLM cég egyik igen
sikeres tagjával, Varga Róberttel. A könyv nem hasonlít azokhoz a
sikerkönyvekhez, amelyeket már számtalanszor olvashattunk. Olvasása
során egészen lassan és óvatosan mászik bele az ember gondolatai közé az
optimizmus, a tenni akarás és az élet szeretete… amely mai, rohanó és fásult világunkban talán mindennél fontosabb.”

Na, ez valóban igaz rá.


Hasonló könyvek címkék alapján

Hafner Zoltán (szerk.): Krasznahorkai beszélgetések
Jaap Scholten: Báró elvtárs
Kelemen Gábor: Bakszekér
Máté Krisztina: Az első millióm
Simon Andrea: Részidők
Kő András (szerk.): Amiről a sportújságírók hallgatnak
Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén
R. Kárpáti Péter: Élet az élet után 2.
Acsay Judit: Hogyan készül a popmenedzser?
Párkány László (szerk.): Stúdió ’81-’84 – interjúk, vitairatok, portrék