Jeges ​vér (A hihetetlen Pókember) 17 csillagozás

Zeb Wells – Dan Slott: A hihetetlen Pókember – Jeges vér

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

>!
Kingpin, Budapest, 2015
74 oldal · puhatáblás · Fordította: Harza Tamás · Illusztrálta: Marcos Martin, Al Vey, Jaime Mendoza, Wayne Faucher, Mark Irwin, Chris Bachalo, Tim Townsend

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Zeb Wells – Dan Slott: A hihetetlen Pókember – Jeges vér

Újabb történetet kaptunk a Brand New Dayből, mely röviddel az előző különszám története után játszódik.
New York Cityre váratlanul egy hatalmas hóvihar csap le, Strange doki pedig egy különös jövendöléssel áll elő révületében. Pókember és Rozsomák a doki által megjelölt helyre mennek, ahol egy ártatlannak tűnő civilt próbál épp három páncélos maja fickó kardélre hányni. Ez persze csupán a jéghely csúcsa, a misztikus hangulatú történet bővelkedik fordulatokban.
A rajzolásáért ezúttal főleg Chris Bachalo felel (bár a harmadik résznél már elég sokan besegítettek). Elsőre kicsit szoknom kellett a stílusát, de végül jól illett ehhez a hóviharos, néha alig látni történethez. Sajnos ez néha visszaütött, volt egy-két „hát itt meg mi is történik?” panel.
Ráadásképp a kötet végén szerepel egy pár oldalas rövid történet, ám ez csupán Pókember egy új ellenfelét, Flippert (az eredetiben Screwball) vezeti be, lényegi sztorija nincs.

>!
Kingpin, Budapest, 2015
74 oldal · puhatáblás · Fordította: Harza Tamás · Illusztrálta: Marcos Martin, Al Vey, Jaime Mendoza, Wayne Faucher, Mark Irwin, Chris Bachalo, Tim Townsend
tomi0803>!
Zeb Wells – Dan Slott: A hihetetlen Pókember – Jeges vér

Ahhoz képest, mennyire szidták annó (talán most is) a Brand New Day-érát, nem is olyan rosszak ezek a sztorik. Ahogy ez: a tálalás jó, új gonosz, (számomra) érdekes történet és jó csavar. Bachalo stílusát szokni kell, de már korábban találkoztam vele, először rá se ismertem, hogy ezt is ő rajzolta, szerintem egész jó lett a grafika is. Jonah 3 oldala meg egyszerűen nagyszerű. :)
Bár volt egy-két logikai baki, attól még egész jó kis sztori. Egy dolgot tudok igazán felróni, az pedig az Új Bosszú Angyalai-sorozattal való összeegyeztethetetlenség. A szerkesztők igazán egyeztethettek volna (bár tudom, már jó ideje nem divat)… A csillaglevonást ezért kapta.

Chris >!
Zeb Wells – Dan Slott: A hihetetlen Pókember – Jeges vér

Régen volt már, de emlékszem, hogy ez a történet inkább volt csalódás, mint élvezet. Vagy mondjuk úgy: semmi extra.

harsak>!
Zeb Wells – Dan Slott: A hihetetlen Pókember – Jeges vér

Brand New Day után játszódó történet, de szerencsére nincs rá kihatással. Bachalo munkája eszméletlenül jól sikerült, a sztoriról nem is beszélve. Őszintén be kell vallanom, a majás sztorikat kicsit unom, de ez most tetszett, pláne a fordulattal. Pókfej keveset poénkodott de most nem is volt itt az ideje, inkább J.J. oldalai uralták a humor szekciót (de nagyon!).
A fő történet vége különösen tetszett, szinte ünnepi hangulat tört rám a 20 dolcsi-s eset után.
A bónusz sztori kis könnyed lezárás. 5/5 well done Kingpin!


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerry Conway: Peter Parker: Pókember 1.
Todd McFarlane: Spawn: Kezdetek 1.
Paul Jenkins: Polgárháború: Frontvonal
Doug Moench – Warren Ellis: Holdlovag
Paul Jenkins: Pókember Kötetek 1. – Paul Jenkins
Mark Millar: Kick-Ass – Ha/Ver 3.
Allan Heinberg: A Bosszú Angyalai: Gyermekek keresztes hadjárata
Jim Starlin: Thanos
James Robinson: Batman: Önharckép
Alan Grant: Batman: Az utolsó Arkham