A ​vakond ernyője (Kisvakond) 92% 36 csillagozás

Kisvakond ezúttal egy elhagyott esernyővel indul kalandútra. Számtalan módját megmutatja az esernyő felhasználhatóságának: lehet használni léghajóként, csónakként és még sok-sok más módon, bár azért nem árt használat közben óvatosnak lenni.

Hogy mire jó egy kidobott, gombos esernyő, ha egy vakond kezébe kerül? Lehet belőle léghajó, csónak, furcsa lénnyé változtathat bizonyos éhes pontyokat, lehet vele/rajta hintázni és még boltosat is játszani.
Nagyon cuki történet volt, jót mosolyogtam rajta.

Ez is cuki rész volt. Egyébként ezek a vakondos történetek szeretnek a barátság köré építkezni. Tök jó, hogy az újrahasznosítás is megjelent a könyvecskében. :D

Kedves történet. Ezt a mesét szeretjük rajzfilm változatban is. Meglepődtem, hogy eltérések vannak a mesekönyv és a rajzfilm cselekménye között. Főként az a kiemelkedő különbség, hogy a könyvben ponty szerepel csuka helyett. A másik meglepő dolog, hogy a dinnyeárus a vakondnak ajándékoz egy dinnyét, és a kutya kergeti meg őket. Talán ez egy finomított változat, kevésbé „erőszakos” jelenetekkel. :D

A vakond élete kalandokkal, ígéretekkel teli lehet, mivel sosem tudhatja épp hol fog „felbukkanni”. Most a talált, s megjavított esernyő minden lehetséges, ötletes használatát kiélvezte. Eközben sok helyszínen újabb szereplőkkel találkozott. Kedves illusztrációk, élvezetesen fordított szöveg teszi teljessé e mesét.

Nagyon jó rész. Aranyos, mert a vakond megjavítja az ernyőt és a dinnyénél a barátaira gondol. Vicces az esernyőt nyelt ponty miatt. Izgalmas a kutya miatt.

Az érdeklődő kisgyerek, ha elolvassa ezt a könyvet, meglepően sok ötletet kap, hogy mire lehet jó apa/anya esernyője, amely eddig csak ott unatkozott az előszoba sarkában. Remélhetőleg nem próbál ki vele mindent :)

Kis vakond klasszikus történetei mindnyájunknak ismerősek. Már csak ezért is olvassuk őket gyerekeinknek. Meg azért, mert jók.

Az egyik legötletesebb, legkedvesebb a sorozatból.
„Ha valamit sikerül megjavítani, annak mindenki örül.”
Ez maga az élet. Vagy legalábbis ennek kéne lennie.

Elesen visszaemlekszem gyerekkorom kedves, rikito sarga mesekonyvere: A vakond nadragja-ra. Anyukam olvasta nekem. Nagyon sokszor, mert nagyon szerettem. Es amikor nem olvasta epp nekem, en a rongyszonyegen hasalva nezegettem a szines kepeket, lapozgattam es meseltem a jol ismert tortenetet. A vastag, de nem kemeny, es nem fenyes lapok pergeset meg ennyi ev utan is erzem. Most, hogy talalkoztam ezzel a bubajos kis tortenettel, megelevenedett a gyerekkorom. Szeretlek Vakond! Te olyan jo es kedves vagy!