Barbár ​a kertben 3 csillagozás

Zbigniew Herbert: Barbár a kertben Zbigniew Herbert: Barbár a kertben

Zbigniew Herbert költőként és drámaíróként már ismert Magyarországon – most esszéivel mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. Az 1965-ben Lenau-díjat kapott költő – ahogyan egyik osztrák méltatója írta róla: a bátorság, az aggodalom az új tisztaság költője – az esszé műfajában is kiválót alkotott: ez a kötete nemcsak hazájában, Lengyelországban ért meg több kiadást, de német nyelvterületen is nagy sikert aratott. Esszéi olaszországi és franciaországi utazásának élményeiből születtek. Az ókor és a középkor nagy képzőművészeti és építészeti alkotásait frissen eredeti szemmel látja, az emberiség történelmének néhány tragikus epizódját pedig olyan fénytörésben mutatja meg, hogy az egyben lelkiismeret-vizsgálat is. Vagyis – amint ő maga vall erről – nem azért fordul a történelemhez, hogy a remény könnyű leckéjét tanulja meg belőle, hanem hogy a saját tapasztalatait másokéval szembesítve olyasvalamit kapjon, amit egyetemes részvétnek és felelősségérzetnek nevezhetünk.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Kalligram, Pozsony, 2010
400 oldal · ISBN: 9788081011573 · Fordította: Gimes Romána, Keresztes Gáspár, Pályi András, Pályi Sándor Márk
>!
Európa, Budapest, 1976
304 oldal · ISBN: 9630706229 · Fordította: Gimes Romána

Enciklopédia 3


Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

alaurent P>!
Zbigniew Herbert: Barbár a kertben

Valamikor vagy 30 éve már olvastam Zbigniew Herbert könyvét. Mostanában újra kiadták, a kolofon szerint egy újabb kiadás alapján fordítva, volt is a kezemben az Írók boltjában. Hazajőve előkotortam a régi kiadásomat, beleolvastam, és úgy maradtam.
Furcsa egy könyv, nehéz meghatározni a műfaját. Részben útleírás, de ennek ürügyén a meglátogatott helyekről – és az európai kultúráról – rengeteg információt, történetet mesél el, új megvilágításba helyez dolgokat, összekapcsol történéseket. A fülszöveg szerint esszék, fogadjuk el. Egy biztos, nagy tárgyi tudásról és széleskörű műveltségről tanúskodnak a sorok (mostanában úgy látszik, ilyeneket találok, de élvezem).
A barbár, aki a kultúra kertjében bolyong, természetesen ő maga. Rácsodálkozik a helyszínekre, keresi bennük a régmúlt idők hangulatát, mi maradt belőlük? Rászánja az időt a helyekre, ő még nem a rohanó turista, neki ideje van és menet közben alakuló tervei, céljai.
Lascaux-val kezd, a 17ezer éves barlangi falfestményekkel, amelyeket ő még eredetiben látogathatott – azóta a barlangot lezárták a képek károsodása miatt, és egy közelben megépített másolat látogatható.
Hosszan elidőzik egy képnél. A művészettörténészek, archeológusok nem értenek egyet, mi is történik, mit ábrázol a jelenet, amelyet nem a főteremben, a vadászjeleneteket ábrázoló képek között találunk, hanem a barlangnak egy nehezen megközelíthető részén egy aknában. A jelenet – és mostantól minden talán – egy alig néhány szereplős dráma: „a dárdával átdöfött bölény, a fekvő ember, a madár és a távolodó orrszarvú homályos körvonalai. A bölény oldalnézetben áll, de fejét a néző felé fordítja. A hasából kilógnak a zsigerei. Az ember sematikus ábra, mint a gyerekrajzok.
”… A bölény megölte az embert, de az állat halálos sebét talán az orrszarvú ejtette, minekutána beavatkozott a párviadalba. …ráadásul nyugodt lélekkel távozik, mintha büszke volna az elkövetett gyilkosságra." A madár a férfi emlékére emelt totemoszlop – ennek rögtön megismerhetjük vagy öt párhuzamát… Végül elmond egy másik értelmezést is, aminek a lényege a transzba esett sámán.
A jelenet titokzatossága mellett még egy szempontból érdekes: az egyik első példája az emberábrázolásnak a paleolit művészetben.
Még megtudjuk, hogyan illeszkednek a barlang festményei a történelembe, milyen technikákat és anyagokat használtak az elkészítésükhöz, majd elmeséli a felfedezés történetét, és a művek fogadtatását, a valódiságukkal szemben felmerült kételyeket és eloszlásukat.
Utána a dór építészet következik a Nápoly melletti Paestum görög temploma alapján, majd Arlesben a dóm és Van Gogh emléke, utána az orvietói dóm, amelyről az olasz útikönyv (a háromhasábos) csak tíz sort és öt bélyegnyi képet szentel, ő tizenkét oldalt, tele benyomásokkal, érzésekkel, véleményekkel és, ahogy az illik – kételyekkel. Nem akar meggyőzni, és tudatja, ha ő sincs meggyőzve. Felsorolja az érveket, a kételkedők érveit, és ránk bízza a döntést, a gondolkodást, szimpatikus vonás a mai, megrágott-igazságokat ránk öntő világban.
Amikor először olvastam, akkor még nagyon nehézkes volt a képeket megszerezni hozzá, ma az internet korában sokkal egyszerűbb. Az új kiadásban sincsenek képek, magad uram, de érdemes.
Megjelent korábban: http://laur56.freeblog.hu/archives/2010/06/01/Barbar_a_…

4 hozzászólás
Tamás_Felber>!
Zbigniew Herbert: Barbár a kertben

Kitűnő és izgalmas esszék, igazi kultúrtörténeti kalandok egy a francia és olasz kultúrát preferáló és nagyon jól ismerő lengyel író tollából!


Népszerű idézetek

Tamás_Felber>!

Ermenonville: A klasszicizmus és a preromantika megértéséhez a költészet teóriájánál sokkal nélkülözhetetlenebb a kertek teóriája. Egy séta Ermenonville-ben többet jelent Delille tanulmányozásánál. A XVIII. századi jardin paysager (tájkert), vagyis az angolkert voltaképp poétika, jelképes alakzatok, vízesések, hidak, facsoportok, mesterséges romok katalógusa. Van itt minden, amire a gyöngéd szív vágyik: Titkos találkák barlangja, Szenvedő anya padja, Boldogtalan szerelmes síremléke. A történelem kíméletlenül bánt el a szentimentalizmus hajtásaival. Annál inkább érdemes megnézni Ermenonville-t, talán a legjobb állapotban fönnmaradt XVIII. századi kertet. René de Girardin márki műve, kiről Greuze portrét készített. Nem valami szép férfi, hosszúkás, sápadt arcú, szelíd vizslaszemű. Werther modorában, avec une élégance naturelle et trés aristocratique (természetes eleganciával és nagyon arisztokratikusan) öltözködött, ahogyan egy biográfusa írta róla – posztókabátban, fehér, nagy fantáziával megkötött selyemkendőben és térd alatt feszülő bőrnadrágban látható. Karrierjét Mars jegyében kezdte, inkább hagyománytiszteletből, nem hivatásérzetből. u.o.p.269.-270.

Európa kiadó, Bp. 1976. 269-270.oldal.

Tamás_Felber>!

Már tudtam, hogy nem fogok tanulmányt írni Paul Valéryről, s írótársaim megbotránkozására úgy megyek haza, hogy fogalmam sem lesz, ki jelenleg a legdivatosabb költő Franciaországban. A katedrális közelében laktam, Szent Lajos szigetén. Néhány nappal később, kedvezményes vasárnapi jeggyel elutaztam Chartres-ba. Itt aztán végleg a gótika szerelmesévé pecsételt sorsom. Ettől kezdve megragadtam minden alkalmat, hogy megvalósíthassam őrült tervemet, és megnézzek minden francia katedrálist. Természetesen nem sikerült hiánytalanul teljesítenem, de azért láttam a legjelentősebbeket: Senlis, Tours, Noyon, Laon, Lyon, Chalons-sur-Marne, Reims, Rouen, Beauvais, Amiens, Bourges. Úgy tértem vissza Párizsba ezekből az expedíciókból, akár a hegyekből, és beletemetkeztem a Szent Genovéva hegyén lévő könyvtár könyveibe. Eleinte naivul valami formulát kerestem, amivel meg lehet magyarázni az egész gótikát. Azt, ami egyszerre konstrukció, szimbolika és metafizika benne. De az óvatos tudósok kitérő választ adtak.” p.122. (Kő a katedrálisból c. esszé)

Európa kiadó, Bp. 1976. 122.oldal.

Kapcsolódó szócikkek: Franciaország · Párizs · Paul Valéry
Tamás_Felber>!

Azokat, akik kővel dolgoztak, a tailleurs de pierre (kővágó, kőfaragó) francia fogalommal jelölték. Ide tartoztak a kőfaragók is, valamint a rozetták, a boltívek és a szobrok készítői. A gótikus építészet egyik titka – számunkra teljesen érthetetlen –, hogy a szobrászokat nem tekintették művészeknek, elvegyültek a névtelen kőfaragók tömegében. Egyéniségüket az építész és a teológus tartotta pórázon. A niceai zsinat 787-ben leszögezte, hogy a művészet a művész dolga, a kompozíció ellenben (ma úgy mondanánk a mű tartalma) az atyákra tartozik.” u.o.p.137. (Kő a katedrálisból)

Európa kiadó, Bp. 1976. 137.oldal.

Tamás_Felber>!

A százéves háború halálos csapást mért a katedrálisok művészetére. De a válság jelei már a XIII. század vége felé észlelhetők. Európán a szellem üldözésének hulláma csap át: Roger Bacon tömlöcben hal meg 1292-ben, s a véleményszabadságot az egyetemeken erősen korlátozzák. A központi királyi hatalom – különösen Franciaországban – gúzsba köti a városi kommunákat, s saját céljainak veti alá. Az eddig bőkezű polgárság többé nem emeltet tornyokat, a meglévők csúcsa fölött a háború felhői gyülekeznek. A templomos rend lovagjainak tragédiája egy korszak végének jelképes epizódja. A gazdasági fejlődés stagnál, a demográfiai görbe esik, gyorsul az infláció. […] A katedrálisok helyét a várak foglalják el. Visszatér a vastag falak kora. Elnéptelenednek a befejezetlen katedrálisok építkezései. Már senkit sem érdekelnek a meredek ívek, a mesteri boltozatok. Azoknak a fiai, akik az angyal mosolyát vésték kőbe, most ágyúgolyókat öntenek. u.o.p.152.(Kő a katedrálisból)

Európa kiadó, Bp. 1976. 152.oldal.

Tamás_Felber>!

Tanúja voltam egy vitának: tudós professzorok egymás tudós hajának estek az albigensek miatt. Bizonyos, hogy manapság ez a középkorkutatás egyik legtöbbet vitatott kérdése. Nézzük meg egy kissé közelebbről ezt a XIII. század közepén kipusztított eretnek mozgalmat. Annál is inkább, mert megsemmisülésük közvetlen kapcsolatban van azzal, hogy a francia hatalom megszületett a toulouse-i hercegség romjain. Ugyanazon a napon, mikor elhamvadtak Montségur máglyái, vetették meg a frankok hatalmának alapjait. A keresztény Európa szívében kipusztították azt a virágzó kultúrát, melynek méhében megvalósult Kelet és Nyugat fontos szintézise. Az albigensek vallásának – melynek az emberiség szellemi képének formálásban olyan hatalmas szerepe lehetett volna, mint a buddhizmusnak vagy az iszlámnak – eltűnése a világ vallási térképéről összefügg az inkvizíciónak nevezett, évszázadokig működő intézmény keletkezésével. Nem csoda, ha a politikai, nemzeti, vallási problémáknak ez a gubanca még ma is fölszítja a szenvedélyt, az igazságot nem is lehet egykönnyen kibogozni. (Albigensek, inkvizítorok és trubadúrok c. esszé) p.153.

Európa kiadó, Bp. 1976. 153.oldal.

Tamás_Felber>!

1244. március 16-án Montségurbe bevonulnak a francia katonák, püspökök és inkvizítorok, Raymond de Perella, a védelem egyik vezetője örökre elbúcsúzik feleségétől és legkisebb leányától: őrájuk a máglya vár. Nem az egyetlen szétszakított család. A hegy lábánál, melyet ma Cramatchs-nak neveznek (les crémats: az elégettek), hatalmas máglyát emelnek a katonák. Mivel ebben az évszakban kevés a száraz fa, az ágakkal és karókkal tákolt állványzat helyett, amihez hozzá szokták kötözni az elítélteket, a győztesek cölöpsort építenek, s erre vastag réteg rőzsét tesznek. Ebbe az iszonytató kerítésbe hajtják be a vasra vert albigenseket. A források szerint kétszáz embert, férfiakat és nőket. A cölöpsort négy oldalról meggyújtják. A sebesülteket és a betegeket a közepébe hajítják. Olyan nagy a forróság, hogy a tanúknak félre kell húzódniuk. A papok éneke egybeolvad a haldoklók sikolyával. Éjszaka, mikor a máglyán még parázslik az emberi test, a merőleges déli falon három albigens ereszkedik le, eddig Montségur föld alatti üregeiben rejtőztek. Magukkal viszik a megmaradt kincseket, szent könyveket és a mártíromság bizonyságát. Nehéz, émelyítő szag száll a völgybe, és szétfoszlik a történelemben. u.o.p.197. (Albigensek, inkvizítorok, trubadúrok)

Európa kiadó, Bp. 1976. 197.oldal.

Tamás_Felber>!

Nem tudom miért van az, hogy a lengyelek – alapjában véve mozgékony nép létükre, hiszen már történelmük is túlzott helyváltoztatásokra készteti őket –, mihelyt Párizsba érkeznek, dermedt szemlélődésbe merülnek. Kétségtelenül szép város, de talán azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy az igazi Franciaország mindinkább a város kapuin túlra helyeződik. A chartres-i és a versailles-i hagyományos kiránduláson kívül érdemes hát fölkeresni a kevéssé ismert, elragadó kisvárosokat, melyek száz kilométeres körzetben vannak szétszórva a főváros körül.[…] Párizstól északra kezdődik Valois, a legősibb Franciaország. A legnagyobb frank király, Klodvig koronabirtoka. Idők folyamán a legértékesebb grófság és hercegség lesz. Létszer volt királyi testvérek birtoka, és kétszer ültek Valois-nemzetségből származó hercegek a királyi trónon. Az a föld, ahol a költő szava szerint több mint ezer évig Franciaország szíve dobogott. (Emlékek Valois-ból c. esszé) p.249.

Európa kiadó, Bp. 1976. 249.oldal.


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Milan Kundera: Halhatatlanság
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Márai Sándor: Európa elrablása
Andrzej Stasiuk: Dukla
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Bernáth Aurél: Gólyáról, Helgáról, halálról
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból