73. legjobb vers könyv a molyok értékelése alapján

Ahol ​megszakad 567 csillagozás

Závada Péter: Ahol megszakad Závada Péter: Ahol megszakad

A Moszkva tér kocsmáitól a népligeti fákig, az Oktogon hajszalonjaitól a Bartók Béla úti mecsetig sokféle tájat bejárnak Závada Péter versei, akit legtöbben a kortárs underground kultikus zenekara, az Akkezdet Phiai tagjaként ismernek, ám a dalszövegei mellett évek óta publikál rangos irodalmi folyóiratokban is. Első verseskötetében a budapesti betonrengeteg zabolátlan nyelve és a magyar költészet legjobb hagyományai találkoznak, ahol a szerelmi fájdalom épp olyan jól megfér a bódult körúti hajnalokkal, mint a családi történelemmel való viaskodás a felszabadult rímjátékokkal.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Költészet, vers, slam

>!
Jelenkor, Budapest, 2022
68 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635182336
>!
Jelenkor, Budapest, 2021
68 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766023
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
68 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766023

7 további kiadás


Enciklopédia 30


Kedvencelte 113

Most olvassa 25

Várólistára tette 168

Kívánságlistára tette 201

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Hasonló ürességérzést közvetít, mint Simon Márton, csak ZP versei ritmikusak, formailag kötöttebbek. Amit kiemelnék, az az intimitás, amit olyan magas irodalmi módon és olyan eredeti perspektívából mutat be, hogy abszolút nem érezzük visszataszítónak ezt az egyébként rendkívül kényes témát.

Széleskörű általános műveltséggel fest hiteles képet napjaink nagyvárosi életérzéséről, annak árnyoldalait sem rejtve véka alá. Remélem, még sok kiadást megér, és még többekhez eljut. Pár száz év múlva meg lehet majd tudni belőle, hogy milyen volt a kétezres években.

vargarockzsolt>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Most fejeztem be a 2017-ben megjelent Roncsok szélárnyékban olvasását, és ha azt értékeltem volna, biztosan így kezdtem volna:
Oké, megmutatta, hogy ilyet is tud, de térjünk vissza inkább az Ahol megszakad stílusához.
Ez tetszett. Van három olyan vers a kötetben, amelyik belemászott a fülembe, és azon keresztül a szívembe is. Nekem ennyi már elég, hogy egy verses kötet ötcsillagos kedvenc legyen. Ezek a versek: Boldog óra; Film helyett; Szinopszis. Ez olyan trubadúr líra. Kiállhatna velük a színpadra, és megzenésítve, vagy csak egyszerűen elszavalva is nagyon hatásosak volnának. Nem kell, hogy minden vers ilyen legyen, de egyáltalán nem baj, ha vannak ilyen versek is – végül is a versek egy ilyen hagyományra épülnek.
Ahogy nézegettem az értékeléseket, láttam, másoknak más versek tetszettek a kötetből, de az olvasók többsége valamilyen szinten rajongó lett. Főleg a női olvasók. :)
spoiler
Szóval, ez egy jó kis verses kötet, a farzsebbe is belefér, lehet csajozni is vele.

12 hozzászólás
nicosia P>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Nagyon szerettem a hangulatát, szerettem ahogy másokon átszűrve ragadja meg az érzelmeit. Szerettem a szóképeket. Egyik-másik vers kicsit kevesebb volt, némelyik meg jóval több, mint amire előítéletesen számítottam. off. Nagyon értettem a verseket, el is tűnödtem, hogy talán egy korosztály vagyunk..és valóban. Legutóbb Grecsóval volt ilyenem.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Összességében tetszett a kötet, annak ellenére, hogy a szeretet ünnepén olvastam, ezt a nem éppen vidám könyvecskét. Olvastatták magukat a versek, lendületes.

A Macskakör című vers lett a kedvencem:

Mit kaptál, csak a jellemem.
Külcsín vagyok, semmi más.
Azt remélted, kell legyen
a lét mögött identitás.

Nem számoltál a többivel,
bár formában nincsen hiány.
Hogy vagyok, még nem tölti fel
kongó egzisztenciám.

Szeretni puszta illemtan.
Ki üres, részed nem lehet.
Semmim sincs, de velem van
az, hogy elengedtelek.

2 hozzászólás
csillagka>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Fancy (akármit is jelent) szexi és trendi :)
Sokszor elgondolkozom miért is nem olvasok (olvasunk) verseket ? kortársat még kevésbé. Drága nagyim minden nap elolvas egy verset, már lassan kilencven éve, én évente jó ha egy kicsinyke kötetet. ezért is sajnáltam a Bradburyre kihívás elvesztését, könnyebben megy ha rá vagyok kényszerítve Most vagyok túl a harmadik olvasáson egy nap alatt, és ezzel egyszerűen nem tudok betelni, minden alkalommal mutat valami újat, szépet, érdekeset, meglepőt, kedvenc városom belső életéről.
Moszkva tér rulez.

KATARYNA>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Bizonygatom, hogy mennyire javíthatatlanul és végérvényesen nem vagyok érdekes.

Belém láttál Závada… nincs mit tagadni..

K_A_Hikari I>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Závada Péter neve többször elém került már, de valahogy nem volt indittatásom olvasni tőle.
Aztán mégis úgy voltam vele, hogy tegyünk egy próbát.
Meglepődtem, mert a száz oldalt sem éri el a gyűjtemény, de attól meg jó volt.
Tetszik a ritmus, a képek, amik megjelennek egy-egy versében.
Tényleg igaz, hogy mások írásait olvasva fejlődik az ember.
Még ha nem is ezt a kötetét, de fogok olvasni a szerzőtől.
Van benne valami modern szabadszellemiség.

Kedvenc(ek): Bontás, Macskakör, Jövőre harminc, Nugát, Szinopszis

2 hozzászólás
olvasóbarát>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Élek, s ez ritka alkalom „ (Boldog óra), és ahogyan ő alkot az is ritka alkalom a szavakkal való találkozásra, a hangulatra, nagyon tetszett szinte kivétel nélkül inden verse, és úgy látom, hogy másoknak is, mert szinte minden verset idéztek már a kötetből.
Már dolgozik valami andalítóan
Friss, vegetációrítus-szerű
A természetben…….” (Átmeneti rendek)
Tetszik nekem a Závada család, az alma nem esett messze a fájától. Pál prózában, Péter versben. Érdemes figyelni rájuk.
A kötetet Parti Nagy Lajos ajánlja: „Láttam, ahogy költészetté sűrűsödnek, és lassan, okosan első kötetté, ezzé a jó és pontos könyvvé összeállnak.”
és Darvasi László pedig ezt írja: „Szól, mint a megütött érc. Finom és taglalt, tragikus hangzás.
Náluk jobban én sem tudom dicsérni a kötetet, egyetértek velük.

2 hozzászólás
viidori I>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Olvastam a hajnal első sugarával,/a 907-es neon dobozában. / Olvastam némán, suttogtam magamnak,/néha elbújtam a szókapcsolatokban./ Olykor szaladtam a sorokkal,/ máskor álldogáltam egy ponttal./Egész belegabalyodtam. Sóhaj.
Nem rakom a polcra./Beleolvasok majd újra meg újra.

Júlia2005>!
Závada Péter: Ahol megszakad

Habár nem nagyon szoktam kedvelni a magyar kortárs költeményeket, viszont ebben a kötetben volt néhány vers, ami egészen megtetszet, főképpen a Csak addig (3).


Népszerű idézetek

madárka>!

Beállt az ősz, mint egy heroinista.

61. oldal, Szellemtelep (részlet)

3 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Boldog óra

16h–20h-ig korsó Soproni 190 HUF

Élek, s ez ritka alkalom.
A fény kisujjnyi, törtfehér
sugár a kerti asztalon.
Tán megjössz, mire körbeér.

E nyári kert az árnyaké.
Nyugodt ez így ma. Gondolom.
A fény, akár az árpalé
szivárog át a lombokon.

Ma mégse jössz. A sarkon állsz.
A nap korongja fölragyog:
ezernyi égi vaskohász
locsolja szét a sörhabot.

Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, ez ócska szesz
– élek, s ez nem az én hibám.
Ígérem, orvosolva lesz.

7. oldal

5 hozzászólás
madárka>!

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

64. oldal, Szinopszis

Kapcsolódó szócikkek: platán · Rainer Maria Rilke
2 hozzászólás
AeS P>!

Macskakör

Mit kaptál, csak a jellemem.
Külcsín vagyok, semmi más.
Azt remélted, kell legyen
a lét mögött identitás.

Nem számoltál a többivel,
bár formában nincsen hiány.
Hogy vagyok, még nem tölti fel
kongó egzisztenciám.

Szeretni puszta illemtan.
Ki üres, részed nem lehet.
Semmim sincs, de velem van
az, hogy elengedtelek.

14. oldal

Dün P>!

Nem tart

Csapong az ősz, kabátot bontogat.
Csapongok én is. Semmi fontosat.
A szeptember merő banalitás.
A lényeget talán majd valaki más.

Nem tartlak már: kötél a fregolit.
Nem tart az ég. Ránk szakad, beborít.
Zavartan néz, pislog, kérdőre von
hideg szemed: szép, zárlatos neon.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ősz · szeptember
1 hozzászólás
Zzss>!

És az se bánt majd, hogy egy paradoxon,
csak belenyugszom, mint egy kisgyerek,
hogy olyan istenre kell hagyatkoznom,
kit sem nem értek, sem nem ismerek.

47. oldal, Tőlünk jobbra

1 hozzászólás
madárka>!

Ma minden könyvben ősz van legbelül.
Olyan szemérmesen, olyan rohadtul.

51. oldal, Hallstatt

MortuusEst>!

Jövőre harminc

„…én vagyok a vesék és szívek vizsgálója;
és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.”
                                                            Jelenések könyve 2:23

Vesémbe látsz, Istenem, mint a röntgen.
Viharlámpásod csontig átvilágít.
Jövőre harminc – szívem visszadöbben.
Ellátni innét már a másvilágig.

Felelj dübörgő, fémes tapsaiddal,
valómban járjon át az égi szólam!
Nézd, félrever a szív, remeg a pitvar
– defibrillálj, ma még ne mondj le rólam!

28. oldal

MortuusEst>!

Pesti sampon

(reklám)

Oktogon. Felhők szűrte fény.
Napsáv a Cafék üvegén.
A sarkon barna hajszalon
mereng a bíbor hajnalon.

Blahán tél. Szürke homless-ek.
Mint egy nagy náthás orr, csepeg
a kőkút. Taknya fölbuzog.
Sár. Vonyító mínuszok.

Deák. Száz nikkel kisgyerek:
Demszky-pózna rengeteg.
Friss sebként tátong a Gödör.
Pultos lányt fejfájás gyötör.

Móricz. Borús ég. Ködpamacs.
Villamos csöng. Ásít a Match.
Délibáb, csalfa látomás:
egy munkás metróárkot ás?

Kálvin tér. Szitáló havak.
Járda-tetris: műkő, falap.
A közöny aszfaltozta lét
építi néma hostelét.

Moszkva tér. Hétköz. Napsütés.
Dreherrel kever snapszot és
sütőrumot a virradat
egy McDonald's-boltív alatt.

Baross. Lágy szellő andalít.
Egy bágyadt éjjel-nappalit
épp légüresre fosztanak:
egy mindennapos mozzanat.

Úgy vont a beton szinte fáj.
Kovalens kötés: egy laza
sejtstruktúrába integrál.
Inkább otthon, de nem haza.

33-34. oldal

3 hozzászólás
AeS P>!

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

64. oldal, Szinopszis


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Piros Vera: A fáraó megérkezik Lisszabonba
Gellérfi Bence: Határok és takarók
Erdős Virág: könnyei
Gyimesi László: Óbuda, itt belül
Térey János: Átkelés Budapesten
Pajor Tamás: Kötetlen kötet
Nádasdy Ádám: Elkezd a dolgok végére járni
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak
Tisza Kata: Pesti kínálat
Gellérfi Bence: Koktél és bakelit