Úton ​a budaörsi Ótemetőbe 2 csillagozás

Emlékezik ​és emlékeztet ez a könyv, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel – két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja, Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal – hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen.

Budaörs legrégebben benépesült magjában, az Ófalu kellős közepén évszázadok óta rejtőzik egy páratlanul szép kert. Ha a templomtól fölfelé vezető Nefelejcs utcán indul el az ember – s a Kő-hegyen újjáépített kápolnát képzeli maga elé irányjelzőként –, rögtön rá is talál. Egy sírkertről van szó, a budaörsi Ótemetőről.

Igazi – régről és mélyből fakadó – harmónia hatja át, ami egyszerre árad a lenyűgöző ligeti-kerti elevenségből, a középütt álló kápolna meghittségéből, valamint a moccanatlan kövek szépségéből és jelentéséből. Az ezerhétszázas évek végétől kezdve valódi sírkő-ritkaságok sorakoznak itt, s… (tovább)

Emlékezik ​és emlékeztet ez a könyv, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel – két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja, Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal – hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen.

Budaörs legrégebben benépesült magjában, az Ófalu kellős közepén évszázadok óta rejtőzik egy páratlanul szép kert. Ha a templomtól fölfelé vezető Nefelejcs utcán indul el az ember – s a Kő-hegyen újjáépített kápolnát képzeli maga elé irányjelzőként –, rögtön rá is talál. Egy sírkertről van szó, a budaörsi Ótemetőről.

Igazi – régről és mélyből fakadó – harmónia hatja át, ami egyszerre árad a lenyűgöző ligeti-kerti elevenségből, a középütt álló kápolna meghittségéből, valamint a moccanatlan kövek szépségéből és jelentéséből. Az ezerhétszázas évek végétől kezdve valódi sírkő-ritkaságok sorakoznak itt, s hirdetik számos nemzedék halandóinak valaha itt leélt életét – régi budaörsiekét, akik XVIII. századi letelepedésüktől 1946-os kiűzetésükig döntően német nemzetiségűek voltak.

A valamikori budaörsiek mai örökösei 2006-ban az Ótemetőt hajdani szépségének jegyében helyreállították, s egyben a magyarországi németek elűzésének országos emlékhelyévé avatták.

Emlékezik és emlékeztet ez a könyv is, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel – két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja hol közelre hajolva, hol a felhők közül, derengő hajnalban, őszi fagyban és nyári verőfényben mindazt, ami e sírkertben részint láthatóan, részint láthatatlanul is lenyűgöző. Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal – keresztülutazik évtizedek és századok időrétegein egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen.