Jadviga ​párnája 472 csillagozás

– napló –
Závada Pál: Jadviga párnája Závada Pál: Jadviga párnája Závada Pál: Jadviga párnája

A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Magvető, Budapest, 2018
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424652
>!
Magvető, Budapest, 2018
444 oldal · ISBN: 9789631439267
>!
Magvető, Budapest, 2014
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424652

6 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 104

Most olvassa 36

Várólistára tette 268

Kívánságlistára tette 114

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
pepege MP
Závada Pál: Jadviga párnája

Abszolút kedvenc. A szerkezete miatt, ahogy a három személy naplóját, leveleit egybefonja kerek történetté. S igen, a történet miatt, mely engem Móricz Zsigmond világába röpített. S végül a karakterek miatt – habár Jadvigát néhányszor szerettem volna vállon ragadni és jól megrázni, hogy térjen már észhez végre.
Szegény Ondrisko és Miso…

12 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride ISP
Závada Pál: Jadviga párnája

Nem tudok normálisan reagálni. Ez nagyon jól esett, kellett és késztetést érzek ismét naplót vezetni.

>!
giggs85 P
Závada Pál: Jadviga párnája

A könyv elolvasása után a macisajtra oly gyermeki ártatlansággal, mint korábban, nézni többé nem tudok.

4 hozzászólás
>!
Stendhal
Závada Pál: Jadviga párnája

Emlékszem, hogy amikor megjelent, hatalmas port kavart, sokan, sok helyen beszéltek erről a könyvről, ki lenyűgüzve, ki kevésbé elragadtatottan, de senkit nem hagyott közömbösen, aki kapcsolatba került vele. Én is elhatároztam, hogy amint lehet elolvasom. Aztán elfelejtődött, aztán meg csak húzódott évről-évre, míg végül 20 év telt el a megjelenése óta.
Mit mondhatnék, úgy ahogy a cimkék közt a női sors szerepel, szerepelhetne a férfi sors is, hiszen egy ilyen történet nemcsak az abban részt vevő nő gyötrelmeiről szól, hanem a férfiakéról is akik így vagy úgy de szintén hordozzák a hazugságok, titkok terhét.
Belőlem egyébként inkább szánalmat váltott ki, mint együttérzést, és jobban bosszantott annál, minthogy bármely szereplővel – mondjuk úgy – sorsközösséget tudtam volna érezni.
Persze tudom, hogy ma egész mások a körülményeink, máshogy kommunikálunk a kapcsolatainkban, mások az elvárások egymás felé és máshogy akarunk ha akarunk egyáltalán megfelelni szűkebb és tágabb környezetünknek.
Tudom azt, hogy a történelem viharai tépték az akkor élőket, és persze tudom azt is, hogy ez egy regény és mint ilyen, mondani akar valamit.
Hát nekem azt mondta, hogy a titkok, a hazugságok az ember életében olyanok, mint a fekély. Először még gyógyíthatónak, eltakarhatónak tűnnek és csak észrevétlenül rágják tovább a húst, de eljön az a pillanat, amikor visszafordíthatatlanul elterjed és minden kapcsolatot megrohaszt körülöttünk. És mindegy az, hogy mikor élünk, hogy milyen szelek fújnak körülöttünk, ha hagyjuk befészkelni az életünkbe, menthetetlenül tönkreteszi.
Így számomra a Jadviga párnája, nem az élet, hanem a lassú enyészet regénye.

8 hozzászólás
>!
robinson P
Závada Pál: Jadviga párnája

Zseniális!
A történet, a karakterek és a keret. Egyedi megoldás ez a naplóban beszélgetős dolog. Nagyon jó, hogy elsődlegesen is a férj érzésein, gondolatain keresztül bontakozik ki a történet. Rég olvastam ilyen szép, emberi mesét!
Szegény Misó! Ő nagyon kedves figura volt.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/10/jadviga-parnaja.html

6 hozzászólás
>!
Miestas
Závada Pál: Jadviga párnája

Ondrisko te szerelmetes gyenge lélek, hát nem láttad a vesztedet?
Miért nem keltél ki néha napján úgy isten igazából magadból, ráztad volna meg azt az asszonyt , vagy hagytad volna magára? Miért…miért…miért? Hány és hány miért van az életben amire a józan ész nem talál választ, főleg, ha oly mértékben szerelmes, hogy mindent képes hinni egy pillanatnyi örömért.

Jadviga kedves!
Rossz korban születtél. Ma szabadon szerethetnéd a te Francidat, ha már ilyen buta voltán annyi éven át, hogy nem láttad kisstílű, csalárd természetét. Nem láttad, hogy kihasznál, hogy csak a tested miatt epekedik? De láttad, nagyon is jól tudtad mi ez a játék, de ezt te is élvezted. A helyzetetet, hogy minden alkalommal újra kell hódítania , királynőt játszhatsz, vagy boszorka lehetsz, vagy drága kéjnő, majd lenyugodva visszazökkenhetsz a gondos anya szerepébe. Ne gondold, hogy akik rád követ vetettek akár a faludban, akár itt a molyon, nem voltak sosem bűnös gondolataik. Ne hidd el, hogy mindenki tisztán szépen él, ahogy született. Azért vagy te rosszabb, mert a te történeted évek óta az olvasók fejében él, addig pedig amíg olvassák elfelejtik a saját történteiket.
Én nem ítéllek el tetteidért, dícsérni sem foglak, de megértelek.

Misuka!
Én nem kértem volna téged moderátornak ebben a regényben de ha már Závada Pál beleszőtte mondókádat, ám legyen.
Ez a regény Ondrisko és Jadviga története, te mint a gyermekük, még ha benne is éltél abban a bűnös, titkos, csalárd családban akkor sem láthattad objektíven a történéseket. Mondandódat érzéseid, sérelmeid vezérelték sokszor . Szüleid története csak érintőlegesen tarozik rád , csak a gyermeki szerepet kaphattad meg, az ítélethozóét nem! Tény, hogy veled szemben sem voltak tisztességesek, de mit nevezünk tisztességnek? Felneveltek, szerettek, ahogy tudtak. De apád hol volt mindvégig?

>!
Gyöngyi69
Závada Pál: Jadviga párnája

Hangoskönyvben hallgattam meg az író előadásában, ami – biztos vagyok benne – még nagyszerűbbé tette az élményt, mintha olvasom. Ugyanakkor elhatároztam, hogy a könyvre is sort fogok keríteni, mert így lesz teljes az élmény.
A karakterek jellemét gondolataikból, a cselekményből ismerhetjük meg, időnként egy-egy cselekedetük miértje később válik világossá, vagy sejthetővé. A naplóírás még élőbbé, hitelesebbé teszi a történteket, hisz az üres oldalakhoz talán mindenki őszintébb, mintha valaki másnak mesélné a sztorit. Az író nem akarja egyik szereplőt sem előtérbe helyezni, hogy az szimpatikusabb, szerethetőbb legyen, mint bármelyik másik, – mindenkiről kiderül jó is, rossz is. Talán ez az elfogulatlan hozzáállás (is) teszi számomra akár megtörtént, igaznak is beillő történetté Závada könyvét; miért ne lehetne? Mint tudjuk, az élet írja a legkacifántosabb történeteket!

>!
spinakker
Závada Pál: Jadviga párnája

Valószínűleg nem tudatos szándék, számomra mégis az a könyv üzenete, hogy a nők irányítani akarják a férfiakat a p…nájukkal*. Meg arról is szól, hogy valaki lehet bármennyire is szar ember, ha el tudja adni, hogy ő most szépen, őszintén és bizalmasan megnyílik, akkor ő szimpatikus lesz, írása pedig irodalom.
És ez nagyjából elég is értékelésnek. Én nem tudom, azaz, nem fogom kiemelni azt, amit mások, vagyis az okos szerkezetet, a szép nyelvezetet, az emberi sorsok drámai bemutatását, a lélek aprólékos és „reális” bemutatását. Persze, ezek mind ott vannak, de nem érnek semmit, ha a szereplőket és a regény üzeneteit nem tartom hitelesnek és reálisnak. Márpedig nem tartom annak. Szinte az összes női szereplő hűtlen, irracionális, gonosz boszorkány, míg a férfiak leginkább a sors és persze a nők ártatlan kiszolgáltatottjai. Semmi gondom nincs a „rossz” emberekkel, meg az „erkölcstelen” tettekről olvasni, ha azok nem úgy tűnnek, mintha szándékosan egy előítéletet testesítenének meg.
Természetesen Jadvigát kell kiemelni. Kb. a századik oldalig Ondris férjét legalább annyira meg tudja téveszteni szépségével, mint az olvasót. Utána viszont feltűnik, hogy az csak egy hazug álca, mert Jadviga egy kibírhatatlan személyiség, és – ritkán mondok ilyet – szar ember. Rendszerszerűen teszi tönkre mindenki életét, a férfiakat ellöki magától, de amikor azok határozott férfiakként megunnák a játszmáit, ő gondol egyet, és újra kiveti rájuk a vaginájának halászhálóját, hogy persze kis idő múlva megint csak elhajítsa őket – hiszen nem azért nem engedi el a férfiakat, mert szeretné őket, hanem… miért is? (O.-t is biztosítja a figyelméről – de szeretetéről nem –, persze csak annak halála után, a naplóban, de ez hazugságnak tűnik, és csak annyi a célja, hogy O. ne tudja függetleníteni magát). Mindezt nagyon ártatlan képpel adja elő, a naplóba pedig nagyon szép szavakkal írja le mindezt, a történeteket úgy adva elő, mintha apró semmiségek lennének, de legalább is nem az ő felelőssége. De tetteire nem ad magyarázatot, és semmi más sincs, ami megmagyarázná vagy felmentené. Semmi gyerekkori trauma, vagy pszichológiai zavar nem mutatkozik meg. Talán időnkénti levertség, de sem depresszióra, sem borderline zavarra nincs bizonyíték. Egyszerűen csak egy szar ember. (vesd össze a Prozac-ország főszereplőjét, aki szintén nagyon bizalmas hangon tárulkozik ki, ami szintén eltereli a figyelmet arról, hogy nem olyan ember, akivel sokáig együtt lehet élni – viszont bőven van mi, ami felmenti és szimpátiát kelt iránta)
Persze Ondrist sem tartom hiteles alaknak, mert még a legelvakultabb, legkanosabb férfi sem ilyen töketlen és naiv, mint ő, aki ennyi szimbolikus kiherélés után is szerelmes maradna.
Kár érte, mert jól indult, és sokáig tetszett, de ezek a dolgok mindezt elfeledtetik.

*párnájukkal. Mégis mire gondoltatok?

39 hozzászólás
>!
Gedi SP
Závada Pál: Jadviga párnája

„Nem lehetséges, hogy az, aki ágyról ágyra bolyong, s a bőr illatából, a fogak csattogásából, a húsok hullámveréséből, tengerízéből remél páros megváltást, egyszer csak – combokat széttárva s betérdepelve közéjük – megérzi, hogy imazsámoly az a nő is? Hogy kéjvágyó húsból való oltártérdeplők az asszonyok? Hogy a női test, ez a párás, hullámzóan eleven márvány kolostori kőpadlattá lesz, amelyre bűnbocsánatért könyörögni vetjük rá magunkat? Hogy a szenvedély új és új megtestesüléseibe mélyesztett vágyak, a belőlük kicsikart, szétszaggató beteljesülések mind a test áldozásai, fohászai a megváltásért?”

„Az ágy közös. / A párna nem.” (Pilinszky János: Életfogytiglan)


Mindig azokról a könyvekről a legnehezebb írni, amik a legtöbb nyomot hagyták bennem. Már többször megfogadtam, hogy jegyzetelek olvasás közben, de a pontos érzéseimet és gondolataimat talán úgy sem tudnám írásba foglalni. Megint azzal kezdeném, hogy hogyan is fogtam neki az olvasásnak. Tíci írta fel nekem kötelezőként még a múlt évre, mert valamiféle előítéletek okán (eredetük homályba vész) tartottam ettől a könyvtől. Pedig hiába tűnik első látásra klasszikus, nagyepikus napló- és családregénynek, ugyanennyire ízig-vérig mai és kortárs, millió rejtett réteggel. Gyönyörűen megírt, lebilincselő könyv, melyért újfent érdemes volt magyar anyanyelvűnek születnem.

A történetet vázolja és előrevetíti a szintén nagyon szép fülszöveg: elidegenedés és széthullás. Két ember, egy házaspár, egy család, egy nemzetség széthullása, miközben társadalom, közösség és egy ország is széthullik a történelem viharaiban. Persze a jó 400 oldalas napló középpontjában s így a történet magvában Osztatní ( =Utolsó! ) András és Palkovics Mária Jadviga lelket és testet gyötrő, évtizedeken át elhallgatásokra, közeledésekre és távolodásra alapuló, szomorú kapcsolata áll. Nagyon kedvelem azt a fajta pszichológiai látásmódot, jobban mondva azt a narrátorok lelkébe bújva és onnan legmélyről történő lélekboncolást, ami az emberek között néha oly nagyon megmagyarázhatatlan és szélsőséges, irracionális kötődéseket, szerelmet és/vagy gyűlöletet próbálja a felszínre hozni és ábrázolni. Elhittem és hiszem most is, hogy léteznek életre szóló hazugságok, hogy a férfi elhiszi, hogy csupán testi vágyai beteljesülése elhozza a feloldozást. Elhiszem, hogy a nő teste is, lelke is húz valahova, vágyik valakire, de legfőképp az egyedüllétre, hiszen az az egy , ő már soha sem pótolható többet. És egymás mellett és mégis fényévekre egymástól él évtizedekig ez a két ősi, kibékíthetetlen erő, a női és a férfi, egymásra utalva, de oly sokszor mégis egymás ellen.

Sok más hasonló formátumú regénnyel szemben Závada zseniálisan használja és a lehető legtöbbet hozzá ki a naplóformátumból. Nem csak egymás elől hallgatják el egy életre lelkük titkait, sokszor a naplóba is saját maguk (magunk) által látni vélt, látni akart igazságokat írunk le. A knyizsecsku (könyvecske) Ondrísko menekülése, előbb ideiglenesen, majd végleges menedéke. Jadviga csak férje halála után kezd „bejegyzéseket írni”, urának címezve válaszait, de az igazán nagy problémákat még most is megkerüli, gyönyörű szépen fogalmaz, kitér, köntörfalaz, mellébeszél. A könyvecskét lábjegyzetezi is egy harmadik „narrátor”, először csak a megértést segítendő fordítja magyarra a szlovák kifejezéseket, majd egyre inkább belefolyik, hiszen mint kiderül, az ő életét is meghatározza az Utolsók széthullása… Hármójuk vallomásai és (ön)reflektáló írásai hivatottak beszámolni ezt a tragikus széthullást, de mindhárman tipikusan megbízhatatlan narrátorok, a három szemszög sorai mögé is az olvasónak kell meglátnia, kihallania a szívek és lelkek olykor tényleg esztelen reakcióinak okait.

A regény legfőbb erőssége a nyelv ereje. Sajnos kevés magyar könyvet olvasok, de mindig, különösen az ilyen költői erejű nyelvezettel rendelkező szövegeknél el kell mondanom, hogy mennyire jó érzés már csak az olvasása is. A történet 1915-ben kezdődik, így Ondris prózája még kissé archaikusnak is hat, szemet gyönyörködtető, már-már barokkos képeket is használ néha, ami tehetetlen dühének sokszor ad egyfajta fura kontrasztot. Ráadásul az alföldi falu szlovák többségű közösségének tagjaként bele-belecsúsznak szlovák szavak, mondatok, persze csak úgy fonetikusan, hallás után. Jadviga prózája mint már említettem, nagyon költői, szintén túlzásokba esve, gyönyörűen ír immár eltávozott férjének. „Szerkesztőjük” pedig a fülszöveg fogalmazása szerint ellenpontozza a két főszereplő szenvedélyét; ezt egészíteném ki annyival, hogy igen, ő az, aki nem naplóként írja életét, aki nem legbensőbb gondolatait tárja ki, nem szépít, nem költői, sőt arrogáns, kívülről, de mégis nagyon is saját bőrén tapasztalva fűz egyre keserűbb megjegyzéseket a naplórészletek szövegéhez. A könyvet pedig az ő „története” zárja – szinte unalmas is volt ez a rész, de mindenképpen szükséges. Lezárja a család, egy ország történelmét, elvezet a jelenig, a kiüresedett valóságig, nyelvileg puritán, csúnya és száraz, a szavai inkább karcolnak, ellentétben Jadviga és Ondris költői erejű leírásaival. Az ív így lesz egész, az i-re így kerül a keserű pont.

Végül még szólnom kell egy szintén ízlésemnek megfelelő vonatkozásról. Ez pedig a történelmi-társadalmi háttér, hisz történelmünk egyik legviharosabb korszakában járunk, az első világháború utáni zűrzavarban, a forradalmak, vörösterror, román megszállás, Trianon káoszában. De ez csak a háttér, nincs szó Kun Béláról, Károlyi neve is csak egyszer kerül elő, de a románok viszik a termést, a Tanácsköztársaság után pedig már senki se bízik senkiben, gyanúsítgatás, kihallgatások. Ondrist persze hidegen hagyja a szlovák nemzeti ébredés is, mégis megbélyegzik. Ő házassága repedéseit igyekszik vérrel-verítékkel befoltozni, miközben egy egész világ hullik szét körülötte, darabjaira esik szét az ország, és bár hiába kapnak a szlovákok egyet maguknak, az alföldi falucska Magyarországon marad, Osztatní Andrással együtt. Sosem érti meg, miért tartozná máshová, miért hagyná el azt, ahová köti minden, még ha itt már mégis idegen lenne számára az élet.

Sok gondolatom maradt még, de csak magamat tudnám ismételgetni. A könyv formátuma, a narrátorok, a nyelvezet változása, a kegyetlen tanyavilágtól a kolhozosításig történő mérhetetlen társadalmi változások, a családi kötelékek felbomlása, megcsalásokon, dacból elvett lányokon, soha fel nem tárt vérfertőzéseken át, egy viharos század embertelenségei mind-mind ugyanazt a célt szolgálják, a végére egybeáll mindez az egész. Nagyon fontos és kiemelkedő értékű könyvnek tartom, gyönyörű, nagybetűs Irodalmi Mű, melyet mindvégig különleges, rabul ejtő atmoszféra leng körül. Fájdalmasszép regény.

3 hozzászólás
>!
dwistvan P
Závada Pál: Jadviga párnája

Se vele, se nélküle. Bonyolult családi kapcsolatokat ismerhettünk meg. Sok lélekbe tekintéssel. Közben előjött a történelem is. Mert a XX. században sem a családok sem az egyének története nem lehetséges a történelem nélkül. Apránként épült fel a kép. A végére teljessé vált.A mindennapok sohasem sikerülnek úgy, ahogy utólag szeretnénk.


Népszerű idézetek

>!
cseri P

Miért nem tudja példának okáért fölfogni azt egy férfi, hogy nem csupán őneki támadhat kedve félrevonulni a világ elől, végre nem kötelezve lenni arra, hogy az embert rabtartói (kivált a hozzá tartozó családtagok és gyermekek) kényükre-kedvükre rángathassák a kívánságaik és kényelmük szerint zsinóron? Átérezni, hogy milyen áldással teli jó lehet az egyedüllét nyugalma egy nőnek, és ezért egyszer-egyszer megadni neki ezt!

253. oldal

>!
neko

Különben az ember a legtöbbet a világon a párnáját öleli.

1 hozzászólás
>!
Tilla

Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk.
Egyetlen társas kivétel a tánc. Nyilvános formájában olyan társaságilag „természetes” viselkedést ír elő, mintha csak üdvözölnél valakit, pár szót váltanál vele, s akár ha ágyazáskor dunnát ölelnél át, vagy boltban ruhát simítanál sietve magadhoz próbálás végett. A szó itt felesleges, holott az, amihez most nyúlsz, amit fogdosol és melledre vonsz: élő, mozgó ember.
Rendszerint mégse történik egyéb, csak megérintünk egy kart, mint holmi lépcsőkorlátot, s izzadva megmarkolnak minket, akár egy összekötött szájú zsákot, toporgunk pár percet, és nem érzünk semmit. Baj nélkül, hamar túlesünk rajta, meghagyjuk a távolságot változatlanul, ritkábban megnöveljük, mondván, hogy vele se táncolunk többé.

333. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tánc
>!
bekadizajn

Szerintem nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié.
Nem nyírbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd továbbvándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.

134. oldal

>!
cseri P

Anyám átkainak kénkőbűzében és menyasszonyom kámforszagában támadt föl hát a mi szerelmünk rozmaringos illata.

8. oldal

>!
utazó

A lebukó Nap, mint aki ölelésre készül, bíborszínű már, és önmaga háromszorosára dagad. Megérinti a Földet, s most öl nyílik a befúródás helyén. Tekintetemet bemélyesztem az izzó nyiladékba, mely pirulást áraszt szét maga körül. A hatalmas nász itt, a világ legsimább síkján, egyetlen ráncocskát sem vető ágyán választ helyet ölelkezéséhez minden este.

49.

7 hozzászólás
>!
bogarka24

Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megéinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk.
Egyetlen társas kivétel a tánc.

333. oldal

>!
utazó

Bitangul áhítani való egy menyecske! Már özvegy és elég rátarti, de igen hetykén válaszolgat, és csiklandósan néz.

51

2 hozzászólás
>!
sophie P

Sok rövid hullámnak kell még ahhoz lefolyni a Szabadeurópán!

427. oldal

>!
neko

A leggonoszabb kínzási mód: tétlenség és gondolkozni hagyás.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Az ajtó
Németh László: Iszony
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Jókai Anna: Ne féljetek!
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Vámos Miklós: Apák könyve