Jadviga ​párnája 618 csillagozás

– napló –
Závada Pál: Jadviga párnája Závada Pál: Jadviga párnája Závada Pál: Jadviga párnája

A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424652
>!
Magvető, Budapest, 2018
444 oldal · ISBN: 9789631439267
>!
Magvető, Budapest, 2014
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424652

6 további kiadás


Enciklopédia 36

Szereplők népszerűség szerint

román · Buchbinder Miklós · hadifogoly · Osztatní András · Osztatní Márton · Palkovits Mária Jadviga

Helyszínek népszerűség szerint

Nagyvárad · Brnó · Mezőtúr · Rügen


Kedvencelte 140

Most olvassa 30

Várólistára tette 341

Kívánságlistára tette 155

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Závada Pál: Jadviga párnája

A Jadviga… off számomra igazi mestermű. Avagy nevezzük csak szerényen meghatározó olvasmányélménynek. Méghozzá olyannak, amelytől az ember igen sokáig rosszul alszik, nehezen ébred, hajlamos undorodni, aztán meg előkerül a nehézláb-érzet, de még az indokolatlan, minden előzmény nélkül megjelenő hétköznapi érzelemkitörések, mint a hirtelen düh, vagy a megmagyarázhatatlan agresszió, esetleg a mélységes szánalom, de még a körömrágó szorongás is fel-felbukkanhat.
Mindenesetre egy hónapja már, hogy nyűglődöm az élmény eredményes szintetizálásával és érthető, átgondolt szavakba foglalásával. Látom már, hogy ez lehetetlen küldetés számomra, csupán annyit engedek itt meg, hogy ez az általam valaha olvasott könyvek közül az egyik legkerekebb szerkezeti- és stílusbravúr. Nem véletlen, hogy Németh Gábor is azt írta róla, ezzel a könyvvel mint tárggyal visszatalált valahova a Magvető, ahol már rég nem járt. Ahogyan Angyalosi Gergely is úgy fogalmaz, ’98-ban a Holmi-ban hogy (…) mostanra már a tévedés minimális kockázata nélkül leszögezhetjük: a Jadviga párnája az 1997-es év legnagyobb figyelmet keltett irodalmi eseménye volt. link
Az sem véletlen, hogy amiket szeretnék itt kiemelni, azok mind-mind a Kossuth rádióban 1997. július 3-án elhangzott beszélgetés szerkesztett, kibővített változatában olvashatók (ráadásul kontextusban) négy avatott irodalmár szájából (Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Németh Gábor és Radnóti Sándor). link

Ide most, csak mintegy sorkiemelővel szeretnék lerakni néhány mondatot, mondatrészletet tőlük, amelyek talán érzékeltetik saját ambivalens, mégis lenyűgözött lelkiállapotomat a naplóval, avagy följegyzési könyvecskével kapcsolatban.

(…) egyik különlegessége ennek a könyvnek, hogy mennyire zárt benne a fikció. A modern próza nyitott fikció, amelyben a megírás módja, a megírás ügyletei általában tárgyává is válnak a könyvnek. Viszont a Jadviga párnája szerzője tökéletesen elzárkózik ettől. Itt lényegében az író nem lép be a könyvbe. Három fiktív szerzője van a könyvnek, a három naplóíró, és valóban értelmezhető úgy, hogy az időben utolsó naplóíró, aki elrendezi a naplójegyzeteket, aki időnként felteszi magának a kérdést, hogy vajon ideillik-e Jadviga bejegyzése, vagy máshova, ő a végső szerző a fikció szerint. (R.S.)

És ne felejtsük el, hogy a könyv egyik legfontosabb témája a hazugság. Többféle módon gondolom ezt. Egyrészt itt vannak a ténybeli hazugságok. Számtalan esetben derül ki, hogy valaki hazudott, vagy nem a teljes igazságot mondta, vagy elhallgatott valamit. A másikfajta hazugság a – mondjuk így – élethazugság. Ezt a legerősebben talán Jadviga figurájánál éreztem, aki számomra az egyik legnagyszerűbben megírt giccsember a magyar irodalom történetében. Az állandó szóvirágok, a túlburjánzó ömlengések, a félelmetes magyarázkodások Jadviga szövegében iszonyatos, rémes személyiségképet vázolnak fel a regény végére. Ez szerintem Závada egyik legnagyobb teljesítménye. (B.Z.A.)

Németh és Angyalosi a beszélgetés során folyamatosan feszeget egyfajta stilisztikai és szerkezeti problémahalmazt, amelyre Radnótinak mindig van valami olyasféle válasza, amellyel egyet tudok érteni és vele együtt tudom érezni én is a regény bravúros felépítését. Mint például: Arra is van magyarázatom, hogy a regény elejének hihetetlen feszültsége, tehát a spoiler, ha úgy tetszik, novella, hogyan integrálódik a regénybe. Talán úgy, hogy valóban családregényről van szó, és ez a családregény pusztulástörténet. Itt minden generáció eggyel rosszabb az előtte lévőnél. Mindenki nagyon problematikus személy, (R.S.)

(…) ez a könyv, ami nagyon nagy nívóemelkedés az előző kötethez spoiler képest. (itt Závada munkásságáról általában beszél!) Mindezt fel lehet fogni úgy is, hogy a két előzmény, vagyis a nem fikciós, a szociográfiai spoiler és a másik, a fikciós előzmény spoiler most összetalálkozott, és meghozta ezt a valóban páratlan sikert, amelyet, úgy látom, a közönség is azonnal érzékelt. De ebben a sikerben benne van a történet iránti szomjúság is. Tehát az az erős befogadói kívánság, hogy ne én manipuláljak, hanem velem manipuláljon az író; adjanak elő egy történetet, amelyhez viszonyulhatok. (R.S.)

Csak még egy kiragadott részlet, hogy érezhető legyen a beszélgetés sokosztatúsága, és ami ennél is fontosabb, az alapanyag, a regény rendkívüli összetettsége: Jó, akkor én most előcsalom magamból a sötét démont e tárgyban. Én úgy voltam ezzel a könyvvel, mint egy BMW-vel. Tudom, hogy tökéletesen rendben van, tehát az első lapján tudom, hogy nagyon meg van csinálva, iszonyatosan tud, aki csinálta, minden a helyén van. Ami nincs a helyén, az meg olyan, mint amikor a BMW-nél visszahívnak egy sorozatot, hogy legfeljebb majd kijavítják. Tehát ha én úgy érzem, mondjuk, hogy a rövid lábjegyzetek és a végén lévő hosszú bejegyzés között van némi disszonancia stilisztikailag, amit most nem tudok igazolni, vagy ahol esetleg számomra kevésbé hiteles ez a fajta nagy distancia, mondjuk a dilettáns novella és a napló stilisztikai problémái közt, akkor ezek szerintem mind olyan jellegű hibák, amelyeket még egy hónap munkájával ki lehetett volna javítani. Nem tudom, értitek-e, hogy mit próbálok körülmakogni? Nekem az a sötét problémám van ezzel kapcsolatban, hogy hol van a kockázat. Ez az a kérdés, amit mostanában mindig fölteszek magamnak, amikor olvasok: megpróbált-e valaki megcsinálni valami nála is nehezebbet, valami olyat, amibe már ő maga sem képes belelátni. Ez a könyv összegez szinte minden tudást, ami a magyar irodalomban fölhalmozódott arról, hogy hogyan lehet regényt írni, és ezt tökéletesen és briliánsan gyakorolja, le vannak ejtve ebben a tekintetben az én kis kötözködéseim, mert azt gondolom, hogy a hibák javíthatók, tehát érdektelenek. De hol a kockázat? (N.G.)

A kockázatot pedig ki-ki keresse meg magának, ha úgy érzi, szükséges és elengedhetetlen. Szerintem csak egy dolog nem vitatható, mégpedig az, hogy Závada Pál és A Jadviga… nélkül nincs magyar kortárs próza.

pannik >!
Závada Pál: Jadviga párnája

Felkavaró történet, nyugalmamat teljesen megzavarta, idegeimet próbára tette.
Ez már a második próbálkozásom az értékelés írására, remélem most több sikerrel járok.
Egyszerűen nehéz szavakba (nyomdafestéket tűrő szavakba) foglalni az érzéseket, amiket hagyott maga után ez a könyv.

Závada Páltól korábban nem olvastam még semmit sem, írásmódja számomra új, egyedi, ízes, húzd meg ereszd meg módra izgalmas. A története fordulatokban bővelkedő családregény, melyet a politika, a ma már történelemnek számító hatalmi játszmák szőnek át, de éppen csak olyan mértékben, hogy kapunk egy képet a korszak súlyos terheiről, melyek a mindennapokra is rányomták égő bélyegüket. Ilyen a szlovák-magyar emberek kezdetben békés együttélése, a szlovákok helyezkedése a saját állam kialakításának reményében és a háború körüli végtelen nehézségek. A rekvirálások és megfigyelések/megfigyeltetések, amikor testvér testvérnek kéme, árulója. Sok újat tudtam meg a felvidéki magyarság korabeli szokásairól, helyzetéről, a jelenlegi szlovák-magyar viszony előzményeiről.

A regény napló formájában íródott és ez a formátum nagyon illik hozzá, vagyis hogy jól eltalált módja a sanyarúságos sorsok elbeszélésére, hiszen ki-ki maga mondja el nekünk a maga történetét úgy ahogy tudja.
Amitől teljesen kiakadtam, az Jadviga mérhetetlen kegyetlensége, ocsmánysága, önzése, mocskos játéka a körülötte élőkkel. Olyan gyáva és önző, hogy nem választ, űzi folytatja önös élvezeteit, végig nézi a körülötte élők, az állítólagos szerettei mérhetetlen kínjait és szenvedéseit. Mindenkit tönkre tesz kivétel nélkül. Abszolút nem érdekelt, nem hatott meg, hogy ő maga mennyit szenvedett ebben a helyzetben, hiszen senki másnak csak neki lehet felróni mindent. Ilyen magas fokú szarháziságot nőben, ilyen mélyen, nyíltan, hosszan elnyújtva nem is igen olvastam még soha. Kiütötte nálam a biztosítékot.
Szerencsétlen, szegény, szánalomra méltó Ondrisko. Ennyit férfi még nem szenvedett azért mert ilyen mértékben szerelmes volt és hajtotta a vágya. Semmi egyebet csak szánakozást tudok érezni meg egy kevés megvetést amiért hagyta magát. Végig azon drukkoltam, hogy álljon a sarkára, legyen férfi, álljon ki magáért, rázza meg Jadvigát, üsse, verje, ordítson, takarítsa el a házból, vagy takarodjon el onnan és sose nézzen vissza.

Miso, engem sajnos az ő története már annyira nem tudott megérinteni, valószínűleg Jadviga mocska, Ondrisko szerencsétlensége elvette az összes erőmet, kiégette az érdeklődést ez iránt a szülei terheit cipelő szegény fiú iránt, és én már nem nagyon tudtam és akartam az ő részeit olvasni. Nekem ott volt kerek befejezése a történetnek, ahol Jadviga befejezi a maga részét, ami utána jött az már túl sok volt és nem tudott megérinteni, nem nagyon érdekelt.

Ami engem nagyon zavart olvasás közben, az a rengeteg szlovák mondat, melyeket lábjegyzetben olvashattunk magyarul, értem én a célját, átjött, hogy akkor ott így mentek a dolgok mindenki mondta azon a nyelven amit tudott, és értették egymást, de az olvasási élményre nagyon súlyosan rányomta a bélyegét nálam ez a kétnyelvűség. És sok esetben egyszerűen fölöslegesnek éreztem, hogy szlovákul írja. Én nem olvastam el a szlovák mondatokat hiszen nem tudok szlovákul olvasni, rögtön mentem a lábjegyzetbe és magyarul olvastam, de ebből olyan sok volt, hogy esetenként az olvasástól is elvette a kedvemet. És néha hiányzott a fordítás is (igaz csak ritkán).

Érzelmek és belső viharok keltésében Závada Pál nagyon jó, könyve olvasmányos és ahogy az elején is írtam felkavaró. Biztosan nem ez volt az utolsó olvasásom tőle.

pepege>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Abszolút kedvenc. A szerkezete miatt, ahogy a három személy naplóját, leveleit egybefonja kerek történetté. S igen, a történet miatt, mely engem Móricz Zsigmond világába röpített. S végül a karakterek miatt – habár Jadvigát néhányszor szerettem volna vállon ragadni és jól megrázni, hogy térjen már észhez végre.
Szegény Ondrisko és Miso…

12 hozzászólás
giggs85>!
Závada Pál: Jadviga párnája

A könyv elolvasása után a macisajtra oly gyermeki ártatlansággal, mint korábban, nézni többé nem tudok.

4 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Nem tudok normálisan reagálni. Ez nagyon jól esett, kellett és késztetést érzek ismét naplót vezetni.

Stendhal>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Emlékszem, hogy amikor megjelent, hatalmas port kavart, sokan, sok helyen beszéltek erről a könyvről, ki lenyűgüzve, ki kevésbé elragadtatottan, de senkit nem hagyott közömbösen, aki kapcsolatba került vele. Én is elhatároztam, hogy amint lehet elolvasom. Aztán elfelejtődött, aztán meg csak húzódott évről-évre, míg végül 20 év telt el a megjelenése óta.
Mit mondhatnék, úgy ahogy a cimkék közt a női sors szerepel, szerepelhetne a férfi sors is, hiszen egy ilyen történet nemcsak az abban részt vevő nő gyötrelmeiről szól, hanem a férfiakéról is akik így vagy úgy de szintén hordozzák a hazugságok, titkok terhét.
Belőlem egyébként inkább szánalmat váltott ki, mint együttérzést, és jobban bosszantott annál, minthogy bármely szereplővel – mondjuk úgy – sorsközösséget tudtam volna érezni.
Persze tudom, hogy ma egész mások a körülményeink, máshogy kommunikálunk a kapcsolatainkban, mások az elvárások egymás felé és máshogy akarunk ha akarunk egyáltalán megfelelni szűkebb és tágabb környezetünknek.
Tudom azt, hogy a történelem viharai tépték az akkor élőket, és persze tudom azt is, hogy ez egy regény és mint ilyen, mondani akar valamit.
Hát nekem azt mondta, hogy a titkok, a hazugságok az ember életében olyanok, mint a fekély. Először még gyógyíthatónak, eltakarhatónak tűnnek és csak észrevétlenül rágják tovább a húst, de eljön az a pillanat, amikor visszafordíthatatlanul elterjed és minden kapcsolatot megrohaszt körülöttünk. És mindegy az, hogy mikor élünk, hogy milyen szelek fújnak körülöttünk, ha hagyjuk befészkelni az életünkbe, menthetetlenül tönkreteszi.
Így számomra a Jadviga párnája, nem az élet, hanem a lassú enyészet regénye.

8 hozzászólás
P_Jucus>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Talán háromszor is olvastam már és nem tudom, mi fog meg benne annyira, de emlékezetes olvasmány, az biztos. Szerintem fogom még olvasni!

Zöldövezet>!
Závada Pál: Jadviga párnája

A szívfájdító könyvek toplistáján garantáltan előkelő helyen szerepel Závada regénye, amely számomra a veszteség definíciója. Amit az ember félthet – szerelmet, családot, boldogságot, hazát, teljes önmagát –, itt mind kockára került egyszerre. Ezért is volt nehéz olvasnom ezt a könyvet: mert ráadásul egyszerre.
Nagyon mozgalmas időszakban játszódik a regény, amikor az emberekre szinte ráömlött a XX. század: a két világháború, országvesztés, őszirózsás forradalom, diktatúra, mindaz, amit a magyar társadalom átélt a század első felében. A történet 1915-ben kezdődik, és egy békési szlovák család életét meséli el nagyjából az ötvenes évek közepéig. A családtagok életét fenekestül felforgatta a történelem, megszenvedték a korszakot, amelyben élniük kellett, és emellett még saját magánéletük, érzelmi viharaik, szenvedélyeik, vágyódásaik, kétségbeesett útkeresésük is tetézte a borús képet. Magával ragadott a tapintható szlovák közeg, hagyományok, szokások, hétköznapok, a magyarral kevert szlovák nyelv (fordítása természetesen lábjegyzetelve), a nemzetiségek között fellángoló konfliktusok, spoiler.
Sorba állíthattam a nyomorúságot. Akiért a legjobban fájt a szívem, hogy sírni tudtam volna, az a naplóregény fő írója: a férj, a fiatal Osztatni Ondris. Nem érdemelte meg a sorsot, amit kapott. Hiszen csak őrülten szerelmes volt a feleségébe, Jadvigába, de van, amikor ez a legnagyobb csapás, ami embert érhet. A napló másik írója a tetemre hívott feleség, Jadviga, akinek felelgető bejegyzéseivel izgalmas védőbeszéd bontakozott ki. Mindkét házas fél legmélyebb gondolatait, érzéseit, félelmeit, küzdelmeit, önvádjait megismerhettem, egy házasság mélységeit. A harmadik bejegyző – a lábjegyzetelő és kiegészítő – kiléte jó ideig rejtély maradt. Ahogy a történet haladt előre, úgy derült fény a személyére. Hol kaján, cinikus, hol számonkérő, hol kétségbeesett mondatai egy semmivel sem jobb vagy boldogabb életre világítottak rá, mint Ondrisé és Jadvigáé. spoiler
Mivel ez egy naplóregény, így nem nélkülözi a legbensőbb gondolatokat sem, amelyeket a bejegyzők még maguk előtt is szégyenkezve mondanak ki. Ezért az egészet belengi egy sűrű, buja, fülledt, fullasztó hangulat, és olvasóként szinte kukkolónak éreztem magam az intim szférák mélyén. Ugyanakkor ettől különleges és végtelenül megható, szívhez szóló a történet, mert esendő, és vigaszért, megváltásért kiált. Megváltásért kiált Ondris és Jadviga, akik a lelküket pőrére vetkőztetve vallják be életük minden reményét és gyötrelmét. Emlékezetes, a bőröm alá is bekúszó élmény, ami még sokáig velem marad.

gabiica P>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Ó, hogy mennyire kellemes csalódás volt! Mindig nehezen nyúlok hasonló könyvekhez – bár ha mondhatok ilyet, hogy hasonló, mert ez aztán egyedi volt!
Tetszett a naplóforma, érdekes volt, szuper keretet és hátteret adott a történetnek. Annyira valóságos volt így, annyira élethű… annyira emberi.

robinson P>!
Závada Pál: Jadviga párnája

Zseniális!
A történet, a karakterek és a keret. Egyedi megoldás ez a naplóban beszélgetős dolog. Nagyon jó, hogy elsődlegesen is a férj érzésein, gondolatain keresztül bontakozik ki a történet. Rég olvastam ilyen szép, emberi mesét!
Szegény Misó! Ő nagyon kedves figura volt.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/10/jadviga-parnaja.html

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

cseri>!

Miért nem tudja példának okáért fölfogni azt egy férfi, hogy nem csupán őneki támadhat kedve félrevonulni a világ elől, végre nem kötelezve lenni arra, hogy az embert rabtartói (kivált a hozzá tartozó családtagok és gyermekek) kényükre-kedvükre rángathassák a kívánságaik és kényelmük szerint zsinóron? Átérezni, hogy milyen áldással teli jó lehet az egyedüllét nyugalma egy nőnek, és ezért egyszer-egyszer megadni neki ezt!

253. oldal

neko>!

Különben az ember a legtöbbet a világon a párnáját öleli.

1 hozzászólás
cseri>!

Anyám átkainak kénkőbűzében és menyasszonyom kámforszagában támadt föl hát a mi szerelmünk rozmaringos illata.

8. oldal

Tilla>!

Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk.
Egyetlen társas kivétel a tánc. Nyilvános formájában olyan társaságilag „természetes” viselkedést ír elő, mintha csak üdvözölnél valakit, pár szót váltanál vele, s akár ha ágyazáskor dunnát ölelnél át, vagy boltban ruhát simítanál sietve magadhoz próbálás végett. A szó itt felesleges, holott az, amihez most nyúlsz, amit fogdosol és melledre vonsz: élő, mozgó ember.
Rendszerint mégse történik egyéb, csak megérintünk egy kart, mint holmi lépcsőkorlátot, s izzadva megmarkolnak minket, akár egy összekötött szájú zsákot, toporgunk pár percet, és nem érzünk semmit. Baj nélkül, hamar túlesünk rajta, meghagyjuk a távolságot változatlanul, ritkábban megnöveljük, mondván, hogy vele se táncolunk többé.

333. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tánc
bekadizajn>!

Szerintem nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié.
Nem nyírbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd továbbvándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.

134. oldal

utazó>!

A lebukó Nap, mint aki ölelésre készül, bíborszínű már, és önmaga háromszorosára dagad. Megérinti a Földet, s most öl nyílik a befúródás helyén. Tekintetemet bemélyesztem az izzó nyiladékba, mely pirulást áraszt szét maga körül. A hatalmas nász itt, a világ legsimább síkján, egyetlen ráncocskát sem vető ágyán választ helyet ölelkezéséhez minden este.

49.

7 hozzászólás
pannik >!

Fiacskám, nem akkor vagy humoros, hogyha te nevetsz, hanem ha a többiek.

206. oldal

Kapcsolódó szócikkek: humor
utazó>!

Bitangul áhítani való egy menyecske! Már özvegy és elég rátarti, de igen hetykén válaszolgat, és csiklandósan néz.

51

2 hozzászólás
bogarka24>!

Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megéinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk.
Egyetlen társas kivétel a tánc.

333. oldal

neko>!

A leggonoszabb kínzási mód: tétlenség és gondolkozni hagyás.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kate Quinn: Alice hálózata
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Fábián Janka: Emma évszázada
Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla
Kristin Hannah: Téli kert
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Flora Harding: Erzsébet és Fülöp
Rose Tremain: Gustav-szonáta
Prónik Judit: A Szemerédy-ház titkai