Hajó ​a ködben 96 csillagozás

Závada Pál: Hajó a ködben

Závada ​Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei – a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük – a családtagok roppant vagyona folytán – egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik. Ezt a históriát híven próbálja követni a Hajó a ködben – műfajára nézve viszont hamisítatlan Závada-regény: Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, megalkuvás, árulás vagy heroikus helytállás közben. S miközben a viták a rokonság közös sorsa körül forognak, annak is tanúi lehetünk, ki miért és hogyan dönt a maga üzleti- és szívügyeiben, távozás és maradás dolgában – vagy akár végső… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2019
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438550
>!
Magvető, Budapest, 2019
416 oldal · ISBN: 9789631439359

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Heltai Jenő


Kedvencelte 7

Most olvassa 12

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csabi P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Nem véletlenül húzódott majd’ egy évig, hogy kezembe vettem Závada új regényét. Sokan fanyalogtak rajta, általában kissé száraznak, túlbonyolítottnak találták a szöveget, másrészt a történelmi tényektől való eltérést vetették a szemére.
Ami az előbbit illeti, én örültem neki, hogy visszatért ehhez az elbeszélési módhoz, amiben folyamatosan változtatja az elbeszélő személyét, ezt mesterien csinálja, és talán egyedül ilyen színvonalon a kortárs magyarban. Ez persze magával hoz egy kis „szárazságot”, mert egyrészt, ha minden váltásnál stílust is váltana, akkor az szétverné a szöveget, gondolom én, másrészt ez a tényszerű elbeszélői stílus erősíti a történelmi visszaemlékezés hangulatát.

A másik kérdés már jóval nehezebb. Mennyiben térhet el az író a történelmi tényektől? Elintézhetném azzal, hogy ez nem történelemkönyv, hanem fikciós próza, még ha történelmi regény is (hoppá, hát mi is az a történelmi regény?, de ebbe itt most ne menjünk bele), tehát az író csavargathatja a tényeket, amíg az igazat mondja, nem csak a valódit. De az erről való sűrű polemizálás azt mutatja, hogy ennél bonyolultabb a helyzet. Nemrég olvastam Jolsvai Nincsen számodra hely című regényét (reformkor, Vörösmarty, Széchenyi, etc.), a helyzet ugyanez, ott is a tény keveredik a fikcióval, mégsem húzzák az orrára szüntelen. Mi a különbség? Talán, hogy Závadát többen olvasnak, mint Jolsvait? Vagy Závada témája közelebb van az időben? Esetleg jóval kényesebb témát boncolgat, mint a másik? Vagy mert ebben az országban a kettős mérce olyan elterjedt fogalom, hogy sokan azt hiszik, ez valami piaci mérőeszköz? Vagy én tévedek, és ez a regény olyan határokat lép át, amiket én nem vettem észre? Hát bármelyik lehet.

Mindenesetre tudva, hogy egyes szereplők fiktívek, és így egyes események is másképp történtek pontosan, mint ahogy itt le lettek írva, nem is arra figyeltem, hogy a konkrétumok a helyükön vannak-e (mert hát honnan is tudnám), hanem hogy a lényeg, az a helyén van-e. Hogy ilyen volt-e a kor, így éltek-e ezek az emberek, ilyen kihívásokkal kellett szembenézniük, hogy ezek az erkölcsi kérdések a helyükön voltak-e. Én úgy láttam, igen. És hát ezek az erkölcsi kérdések ma is aktuálisak, még ha más köntösbe is vannak öltöztetve. Hatalom mindig van, és mindig vannak paktumok is, és most meg sem említem a Térey Ösztöndíjat, mert az még nem is létezett, amikor Závada ezt a regényt írta.
Persze aki minden előismeret nélkül vág neki a regénynek, az könnyen megzavarodhat, tehát nem ártott volna egy elő/utószó, ami tisztázza ezeket a kérdéseket, de ez már részben a kiadó sara is.

U.i.: Csak engem zavar, hogy a könyv címe Hajó a ködben, a borítón meg egy repülő van?

8 hozzászólás
giggs85 P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Nem kérdés, hogy Závada Pál azon írók közé tartozik, akiknek minden egyes új műve számot tarthat a nagyközönség figyelmére, így számomra a Hajó a ködben az idei nyár egyik leginkább várt magyar alkotása volt. Az olvasók ezúttal is ugyanazzal a stílussal és írásmóddal találkozhatnak, melyet már a korábbi művekben is megszokhattak: keveredik itt az egyes szám első személyű énelbeszélés a sokszor közösségi hangokból (az épp aktuális narrátor családja vagy éppen az egész zsidóság) álló többes szám első személlyel, miközben a hangsúly egyszer személyes, máskor pedig totálisan távolságtartó, személytelen.

Ez a jól ismert hang pedig egy jól ismert korszakba (főleg a II. világháború évei) röpítenek el bennünket, ahol megint csak egy sok helyről ismert téma – a holokauszt – kerül a középpontba, ám egy olyan szemszögből, ami meglehetősen ritka: ezzel a szörnyűséggel egy zömében kikeresztelkedett, ám zsidó származású családnak, az ország talán legbefolyásosabb gyártulajdonosainak, a Weiss-klán tagjainak kell szembenézniük.

Így talán érthető is, hogy a hangsúly is teljesen máshová kerül, ugyanis nem meglepő módon az ekkoriban főleg német vadászrepülők alkatrészeit gyártó család tagjait sem úgy érte a történelem viharának a szele, mint mondjuk egy egyszerű, nincstelen vidéki susztert.

Závada a regény java részében vagy a szereplők apróbb-cseprőbb dolgairól (szerelmi életük, hobbijaik, munkahelyi történéseik, társadalmi életük stb.), vagy beszélgetéseik révén a kor politikai helyzetéről és főként az őket is komolyan érintő zsidókérdésről értekezik. Ezek természetesen kimondottan tanult, a tudományokban és politikában jártas emberek dialógusai, de talán éppen ennek is köszönhetően több helyen meglehetősen száraznak éreztem a szöveget, még úgy is, hogy a szerző bele, sőt éppen a központba csempészett egy fiktív szerelmi háromszöget édesítőszer gyanánt.

A Hajó a ködben kétségkívül legerősebb pontja az, amikor a deportálásból frissen hazahozott családfő, Chorin Ferenc pörgő párbeszédet folytat egy SS tiszttel, hogy a végén egy alku révén az egész kiterjedt Weiss rokonság szabad utat kapjon külföldre, a nácik pedig egy óriási, jól szervezett, prosperáló fegyvergyárat.

Závada ezúttal sem ítélkezik vagy kommentál, rábízza az olvasóira, hogy miként ítélik meg a ’20-as évektől az egyre inkább jobbra tolódó rendszerrel végig aktívan együttműködő, és a köznapi zsidóságot tulajdonképpen ignoráló, majd saját túlélésük érdekében végül a nácikkal alkut kötő család politikai-társadalmi szerepvállalását. Hogy ez árulás-e vagy sem? Elítélendő vagy éppen követendő cselekedet? Mindenki eldöntheti maga.

Bár a Hajó a ködben korántsem lesz a kedvenc Závada-regényem spoiler (ami nem feltétlenül a mostani mű hibája, inkább a korábbiak dicsérete), ám ezzel együtt is egy olyan profi munka, amely meglepő szemszögből képes láttatni a 20. század egyik legvészterhesebb időszakát és a magyar történelem egyik legnagyobb szégyenfoltját.

olvasóbarát P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

„… odajutottunk, hogy bármikor elveszíthetünk mindent, beleértve az életünket.”

Először drámát láttam a színházban, Szegeden volt a bemutatója, Az utolsó üzlet címmel. https://moly.hu/karcok/1261780 Értékelésemben megpróbálom összevetni a két élményt, a színházit, és az olvasást. A regény lehetőséget ad arra, hogy a körülményeket, a család életével kapcsolatos ismereteket jobban kibontsa, megmutassa egymáshoz való viszonyukat és egy vészhelyzetben a reakcióikat. Talán túlságosan is részletezően valósította meg ezt a feladatot az író, a dráma feszesebb, rövidebb módon is tudta a feszültséget, az életveszélyt érzékeltetni. A regényben a család tagjairól, a találkozások színhelyéről, az aggodalomról, a veszélyről szinte tudományos részletességgel és alapossággal számol be Závada, ami lassabban csordogálóvá,helyenként túlzottan részletezővé teszi az eseményeket, de kordokumentumként remek.
A történet középpontjában a két sógor, a család esze, Chorin Ferenc a haszonleső finánctőkés, (ahogyan a sógora jellemzi) és Kohner Artúr állnak. Ők folytatnak tárgyalásokat a németekkel és a magyar kormánnyal. Weiss Manfrédot az „örök cselekvő nyugtalanság, szuggesztív erő” jellemezte, vagyonának alkotója, nem az élvezője volt – írta róla nekrológjában Fenyő Miksa. A Weiss család 2 fiú, 4 lány, 4 vő és a leszármazottaik, 50 ember élete a tét 1944-ben.A regényben a nők szerepe is fontos, Elza, a domináns, Marianne az előkelő, Daisy, a sebezhetően érzékeny, Helén a túlérett asszonyi vonzerőt, Judit az angyalian aszexuálist, a segítőt képviseli közülük.
A regény legjobb része (a színdarabban is remek jelenet volt), amikor Becher alezredes, az SS gazdasági ügyeinek főnöke a hadműveleti célokra lefoglalt Chorin villában találkozik az iparbáróval, aki „szerepfordító szellemességgel” házigazdaként társalog a betolakodóval, akitől a család élete függ. Az életveszélyes üzletelést szerelmi szálak szövik át, Kohner Artúr és „a kis özvegy”, Valériusz Lola között szövődik az egyik románc, majd felesége keveredik kalandba.
A „gyümölcsöző kollaborálást” végig ellenzi és elítéli a család mások szenvedésére leginkább nyitott tagja, Judit. „És akinek nincs ilyen szerencséje? (…), mert nincsen rá pénze, hogy megvegye az életét?” A család több tagja szerint „a legelvetemültebb gonosztevőkkel kollaborálni erkölcstelen”, de nem marad más választásuk, ha túl akarják élni a helyzetet. Saját bőrükön tapasztalják, hogy „ a saját képükre formált, mindaddig komplett életüket is teljes egészében át kelljen adniuk legádázabb ellenségeiknek.”
A regényben váltakozik a távolságtartóbb elbeszélés és az E/1 személyű közvetlenség. Részletesen olvashatunk a család a Nyugatot és szerzőit, más kulturális és szociális célokat támogató megnyilvánulásairól, kapcsolatáról a hatalommal.
Závada Pál megint nagyon fontos művet alkotott.

Annamarie P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Nekünk három-négy nap, amíg elolvassuk a regényt; a szerzőnek jó pár év, amíg a benne megszólaló hangot felépíti, és a morvaországi falusi pipakészítőből iparbáróvá lett Weiss családnak, a könyv főszereplőinek ez közel száz évet jelent.

Ahhoz, hogy felfoghassuk az egész történet monumentális jellegét, tisztában kell lennünk azzal, hogy ki is volt Weiss Manfréd, mit hozott létre, és milyen szerepet töltött be a huszadik század történelmében, és elsősorban Magyarország gazdasági életében…

Závada Pál plasztikusan varázsolja elénk a Weiss családot, némi írói fantáziával megspékelve. Az amúgy is népes família mellé, megalkotja saját főszereplőjét, Weiss Helént, az ő férjét Kohner Artúrt és annak szeretőjét, Valériusz Lolát. E három alak váltakozva tárja fel azt a rendkívüli dilemmát, melyben döntésre kell jutnia a családnak. Nagy a tét, hiszen többségük hiába keresztelkedett ki már jó ideje, Chorin Ferencet, Weiss Daisy férjét, és Kornfeld Móricot, Weiss Marianne hitvesét már így is kiemelték a családból, és Kohner Artúr is bujkálni kényszerül. A valós eseményeken alapuló családtörténet dokumentumregénynek is felfogható. De vigyázni kell, mert fikció és valóság szétválaszthatatlan, homogén elegyet alkot. Azonban azt meg kell állapítanom, hogy az igazán súlyos tényekben nincs semmi írói túlzás. Az SS részéről ajánlatot tevő, az olvasó számára már-már rokonszenves Kurt Becher, valós személy volt, aki – hogy úgy mondjam-, jól megszedte magát a veszteség idején. Závada Weiss Juditja, valójában Weiss Edith volt, aki a könyvvel azonosan, nem ment ugyan férjhez, de sorsa minden hasonlóság ellenére, más volt. Ő az, aki két igen fontos tényt is behoz a regénybe, az egyik a Kasztner vonat néven ismert zsidó mentés volt, a másik a tragikus Kamenyec-Podolszkij mészárlás, ahol több, mint 23000 kitoloncolt, zsidónak vélt embert öltek meg.
A regény csúcspontja tulajdonképpen az a családi kupaktanács, melyben közös döntésre kell jutniuk, majd vállalni a következményeket. A résztvevők karakterükkel járulnak hozzá, hogy megértsük, milyen különféle érdekek, vélemények, erkölcsi dilemmák ütköznek a helyzet megoldásában. Van, aki még csak egy asztalhoz sem hajlandó leülni a németekkel, és van olyan, aki bátran beleáll a pénzbeli alkudozásba is.
Závada Pál önmagához hűen, fontos történelmi időszakra kalauzolja olvasóját, de úgy éreztem, hogy túl sok mindent akart erre a hajóra felrakodni. A történet elején kell egy kis idő, amíg teljesen tisztán látjuk, hogy ki kicsoda ebben a népes famíliában. Az sem árt, ha előtte feltérképezzük a családfát. Majd jön maga a családi vita, ahol szerintem egyenlőtlenül voltak ábrázolva az erőviszonyok, legalábbis én nem tartottam egy pillanatig sem kérdésesnek a felvázolt szituációt. De a legnehezebben azzal birkóztam meg, hogy a könyv körülbelül kétharmadánál nagyon leült a történet. Befogadhatatlanná vált számomra a sok általános társadalmi vélekedés, amit a szerző fontosnak tartott bemutatni. Pezsdítően hatott viszont, az a gyors és fordulatos lezárás, ami a regény végén megjelenik.
Závada Pál senkit nem akar elítélni, csupán azokat a tényeket igyekezett bemutatni, melyek ebben a vészterhes időben a mérleg serpenyőit mozgatták. Lehet-e halálos veszélyben szónokolni erkölcsről- teszi fel a kérdést a könyv egyik szereplője? Azt hiszem, aki még nem volt olyan helyzetben, hogy saját életben maradása a tét, az nem is adhat hiteles választ, már, ha létezik erre jó válasz.
Sőt, túlmegyek ezen; nem a saját élete a tét, hanem a saját gyermekeinek az élete!
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2019/08/zavada-pal…

balagesh IP>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Hazudhat-e az író? – ez a nem is egészen mellékes kérdés foglalkoztat. Már nem úgy, hogy jogában áll-e, hanem hogy képes-e rá. Hiszen az olvasó olyan ajtón lép be, amelyre kiakasztották a fikció táblát. Innentől az igazság fogalma egy másik univerzumot képez.
Csak hát, csak hát… Fura dolog ez a referencialitás. Mert mégiscsak vannak határok. Ha Budapesten játszódik valami, abba már egész sok minden belefér, még akár olyasmi is, ami Sanghajban jobban megállná a helyét. De ha veszünk egy családot, amely létezett, és éppen azt művelte, amit a fikciós térben művel, akkor az olvasó hiába kapaszkodik az irodalmi multiverzumok elméletének terén szerzett műveltségébe, a valóság és a fikció univerzuma egymásba zuhan. Vagy egymásra. Szinte egy lesz, csak itt-ott nem pászol valami. Akkor meg olyan kettőslátásszerű zavar van. Bizonytalanság. Hogy ami ott van, az ott van-e tényleg? És akkor kiterjed ez a bizonytalanság. De mire is? Valóságra, fikcióra egyaránt, hisz egybezuhantak. Jönnek a történészek, családtagok, hogy hát nem egészen így. Jönnek a mondanivalót fejtegető olvasók… mivel is? Azzal, hogy ugyan kellene feltenni kérdéseket, de hogy most akkor ez a kérdéshalmaz ebben a formában talán hiteltelen, és akkor talán most, így, ennek kapcsán hangosan fel sem lehet tenni a nagyon is jogos kérdéseket: hogy akkor a koncentrációs táborok kápói felmenthetők-e azokkal az érvekkel, mint a (könyvbéli/valóságos – melyik is akkor? mindegy!) Weissék? Illetve hogy hát mi is a különbség a csendőrök meg a Weissék között? Kollaboráció és kiszolgáltatottság – persze hogy érdekes dilemma. Persze hogy felnőttként futunk is bele ilyesmibe.
Nem lett tehát ez mind mellékes – mert a szöveg, a regény, az irodalom nem tudott főhelyre kerülni. Nekem ez az urambátyámozás kérlek alássannal körítve végtelenül idegesítő maradt. Engem még a Hyppolitban is megzavart a szórakozásban ez a stílus. Még ha így beszéltek is (kétlem persze), akkor is maníros. El lett manírozva ez a könyv.
Kevésbé szubjektíven (tehát akár megvitathatóan) állítom, hogy a két életsorsnak a slusszpoénig vezetett ábrázolása kidolgozatlan. Ötletszerű, előkészítetlen, és még hiteltelennek is érzem. Úgy értem, a korábbi döntések, jellemzések fényében legfeljebb csak úgy lenne elfogadható, ha életbölcsességként valami őszinte tanácstalanságot fogalmaznánk meg az emberi jellem kiszámíthatóságával kapcsolatban. Mindkettejük esetében a lezárás nagyon odakent hatású. Kohner Artúr fiával való viszonyának hiánya sem jelenik meg a műben. Az, hogy hiányzik, nem tekinthető előkészítésnek.
Závada nagyszerűen tud írni, de ennek gyümölcsei ezúttal legfeljebb az időnkénti plasztikus jelenetek és az önmagukban kiváló mondatok. A cselekmény egészét agyonnyomják a felmondandó események. Az egymásra zuhanó univerzumok közül így aztán egyik sem gazdagodik: sem a történelem, sem a szépirodalom.

Cipőfűző>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Egy tömör megállapítással kezdeném: Závada nagyon profi.
Egy kicsit hosszabb: a cím tökéletes metafora. A magyar (nehéz)ipar zászlóshajója, a WM Művek és a népes, nagyra becsült család a bizonytalanság korszakában, a 2. világháború idején. spoiler Az én magyarázatomban.

Úgy vettem észre, hogy nagyjából három nagyobb, de összeolvadó egységre osztható a regény. A hosszú bevezetésben rengeteg nevet és felejthető, nehezen megjegyezhető eseményt tartalmaz (spoiler), de persze kell ahhoz, hogy teljes mértékben értékelni lehessen a regény fókuszpontjában álló cselekményeket. spoiler Ez az első rész dramaturgiailag lapos, a száraz tények felsorakoztatása miatt kötött – persze valamelyest önhibáján kívül (van egy olyan gyanúm, hogy a pár éve bemutatott színdarab is inkább a pörgő cselekményű tárgyalások és családi viták köré épül). A dokumentarista próza jelleg és az emberi visszaemlékezés esetlegessége váltakozik (például ez milyen amatőr mondat már: Érdemes némi figyelmet szentelni – nem a szebbnél szebb Weiss nővéreknek, hanem a férjeknek – e három jeles férfi kinézetének, megjelenésüknek és viselkedési alkatuknak, mert mintha három elkülönülő típust képeznének. (17. oldal)) De biztos vagyok benne, hogy tudatos. A folyóbeszéd meglehetősen kalandozó, és így leírva borzalmas, vagyis inkább szokatlan. Závada remekül alkotja meg ezeket szövegrészeket. Csak azt akarom kinyögni, hogy én ilyet ritkán láttam, vagy csak nem emlékszem, vagy csak fiatal vagyok, spoiler. A karakterek nyelvi képességei stilisztikailag eltérnek, eszköztáruk nem elnagyoltságukban megkülönböztethetők. (szószaporítás, oximoron stb.)
A második etapban aztán már be van kurblizva, és megindul a cselekmény, a szereplők egyéni válságai, lelki kilengései kerülnek sorra, így hozva közelebb őket az olvasóhoz. A harmadik rész pedig már az említett spoiler.
A regény egyébként a fikció és valóság tökéletes egyvelege, mélyebb előismeret nélkül nem tudjuk, hogy melyik a fiktív rész, ez esetleg zavaró lehet. A fikció a mozgó, a játékos összetevő, a valóság statikus tényszerűségével szemben. Az események ismeretében lehet igazán elismerni és élvezni szerintem. Engem nem hagyott nyugodni, hogy tudjam, ki a valós személy, és ki nem, így hamar utánanéztem. A fiktív szereplők vállát nyomják a morális kérdések, a valós szereplők a történetileg ismert szerepüket játsszák. Ugyanakkor előbbiek és utóbbiak is élnek, van bennük gúny, dac, sikerült élettel megtölteni őket. Ezek az emberek gazdagok, viszonylagos burokban élnek, a háború kellős közepén is jut energiájuk a merengésre, a szerelmi viszonyok ápolására, persze súlyos terhek és aggályok merülnek fel társadalmilag és egyénileg egyaránt. Ők megtehetik, hogy mérlegeljenek.

Závada finoman fogalmazva nem mutat ujjal arra, akit éppen megszólaltat, így főképpen a könyv első felében nem könnyű az azonosítás, de amúgy általában a fiktív szereplők tekintenek vissza és mesélnek. A családtagok emlékiratait nagyban felhasználhatta az író. Ragaszkodik a történelmi hűséghez, rengeteg politikai-történelmi esemény megjelenik akár kísérőjelenségként, akár fontos tényezőként a regény szempontjából.

2 hozzászólás
robinson P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

A Hajó a ködben regényével ismét egy súlyos történelmi korszakot állít középpontba Závada Pál.
Érezhető, hogy a szerző sokat kutatott ebben a témában. A regényben egyébként a fikció és valóság tökéletes keveredést mutat. Závada izgalmas, eleven képet fest az akkori viszonyokról, ami ráadásul megtörtént.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/08/hajo-kodben.html

borbolya3 >!
Závada Pál: Hajó a ködben

Závada Pál a Weiss-örökösök megmenekülésük érdekében tett tárgyalások eseményeinek láncba fűzését vállalta magára. Valami egészen furcsa kettősséget éreztem egész végig, miközben próbáltam közel kerülni a szereplőkhöz és az őket sarokba szorító eseményekhez. Egyrészt jó regényíró módjára Závada közelről engedi láttatni a Weiss famíliát, néhol átfordulva (akár egy-egy bekezdés erejéig) E/1-be. Mindezt úgy, hogy nem is próbálja megsegíteni az olvasót, most kivel vállalt éppen szempontközösséget, kinek a bőrébe bújt.
Mindezzel egy időben viszont kapunk tőle egy szikár, letisztult szöveget, ahol nincs helye a kacifántoknak s kitérőknek, csak a lényegre összpontosítva, azaz magát a tárgyalást és az ezzel kapcsolatos ügyintézést veszi témájául (háttérben a különböző családi kapcsolatok, viszonyok dinamikájával). Nem ítélkezik, nem kommentál, csak tudósít. S a történelmi események mentén előre haladva, hiába ismerjük mi lesz a vége, bedarál minket.

8 hozzászólás
AeS P>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Amekkora tisztelője vagyok Závada Pálnak, amennyire rajongtam a Jadviga párnájáért, és amilyen döbbent, csodálattal vegyes ámulattal olvastam a Természetes fény hatszázsok oldalát, azzal az elánnal merem most kimondani, hogy ez egyáltalán nem sikerült – vagy ha finomkodni akarnék, ahogy manapság oly' divatos, nem érintett meg, nem az én könyvem.
De nem akarok finomkodni, mert nagyon mérges voltam olvasás közben, hiszen nem a tárgya miatt volt rossz, meg nem azért, mert ne érdekelt volna a témája, vagy ne értenék egyet Závadával ezer és ezer dologban (legalábbis amiről tudni vélem a véleményét), hanem mert bosszantóan didaktikus volt, a rengeteg megszerzett információt csak nyomta, nyomta, nyomta lefelé a torkomon, nem véve levegőt, nem hagyva esélyt arra, hogy egy picit élvezzem azt, ami miatt szeretem őt olvasni: a szereplők közötti kapcsolatok ábrázolása, a jellemek kidolgozása, az apró, hétköznapi semmiségek miatt. Itt mintha mindenki kizárólag azért létezett és cselekedett volna, hogy mint leckét, felmondjon mindent, amit Závada összeszedett a Weiss Manfréd Művekről, plusz egy cseppnyi kitaláció, csak óvatosan hozzákeverve. Kérem vissza a régit.

1 hozzászólás
postmodjane>!
Závada Pál: Hajó a ködben

Véleményem szerint Závada Pál regényei sok-sok év elteltével, kortárs volta után sok-sok évvel is az irodalmi tudatban lesznek. Hogy lesz-e belőle korunk Móricz Zsigmondja, nehezen, talán egyáltalán nem lehet megmondani; a relevanciája, fontossága, mai centruma ugyanakkor kétséget kizáró.

A Hajó a ködben újra (kényes) történelmi témát dolgoz fel a számomra már ismerősen hangzó szenvtelennek ható stílusban. A párbeszédek itt is indirekten jelennek meg, ahogyan a megszokott módon nagyon összetett a narráció. Szintén visszatérő elem a női narrátor hangsúlyos volta; ebben a regényben kitűnően válik el a férfi- illetve a női szereplők problémavilága, ugyanakkor nyilvánvalóan mégis összefonódik.

Írói szempontból ez a regény felfoghatatlanul nagy munka és merész vállalkozás. Rengeteg adat szerepel, rengeteg mozzanat a történelemből. Mivel nem vagyok történész, s jobbára irodalmi műveken keresztül ismerem meg a XX. századi történelmet nem tudom biztosan mondani, hogy a regény egésze hiteles. Azt viszont állítom, hogy pontos. Pontos, mert szereplői léteztek, még a pici mellékszereplők is. Az események történelmi „tényekké” váltak. A legbelsőbb érzéseiket pedig jó is, hogy homály fedi.

Weiss Judit karaktere, no és persze a Chorin Ferencé volt számomra a legizgalmasabb. Artúrt picit megvetettem, de lehet igazolni, megérteni tetteit.

(Ugye mennyire nehéz folyamat a címadás?)


Népszerű idézetek

robinson P>!

Az ember hagyja csak békén az olyan folyamatokat, szokta mondogatni Artúr, amelyek maguktól egészen jól működnek, ám ha belepiszkálunk, el is akadhatnak.

109. oldal

Annamarie P>!

Tinektek eszetekbe se jut, hogyan fogunk majd tükörbe nézni?

364. oldal

robinson P>!

Pedig hát: Dehogyis bűnhődte meg ez a nép! A bűnhődés majd ezután jön csak.

250. oldal

robinson P>!

Senki se tudhatja, mit hoz a jövő, fejezi be a helyszínelők jelentését Weiner Jakab írógépén Weiss Judit, ám egy biztos: Lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog és az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett.

283. oldal

robinson P>!

De ne feledkezzen meg arról sem, amit miden megszálló az első dolgának tekint – hogy legbefolyásosabb ellenségeit ártalmatlanítsa.

83. oldal

1 hozzászólás
Annamarie P>!

Szörnyű átalakulásának kell jönnie, hogy az emberek itt valahogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

245. oldal

Annamarie P>!

A német csapatok március 19-i beözönlése önök szerint ugyebár nem minősül Magyarország megszállásának? Minthogy nem is az, nyájaskodik Becher, és rákönyököl a báró íróasztalára. Hiszen megszállni csak ellenséges országot szoktunk. Itt most csupán a közös hadviselésünkből fakadó csapatmozgásokról van szó.

215. oldal

robinson P>!

Na és hol találkozgattatok, kislányom?, ha nem vagyok indiszkrét, kérdezte Ákos.
– De, az vagy, Apa…

177. oldal

Ezüst P>!

És mindezt csak azért, mert – pusztán a németek iránti udvariasságból – megüzentük Amerikának és Oroszországnak a háborút. A háború pedig nem üzent vissza, hanem személyesen idejött.

249. oldal

robinson P>!

Titkos szeretőknek pedig a tengernyi szabadidőnél és a folyton elérhető rejtekhelynél fontosabb nincs is.

122. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Ákos: Még a kapanyél is elsülhet
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Kristin Hannah: Fülemüle
Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Herman Wouk: Forrongó világ
Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével
Várdy-Huszár Ágnes: Mimi
Bárdos Pál: Különös ismertetőjele a félelem
Grigorij Kanovics: Gyertyák a szélben