Egy ​piaci nap 116 csillagozás

Závada Pál: Egy piaci nap

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mi ​vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra – olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?
    Závada Pál új regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. 1946 májusában valamelyik nagykunsági község hetipiacán asszonyok vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt – ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci nap, illetve a felelősségrevonás eseményei párhuzamosan tárulnak föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor mégis… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2016
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433869
>!
Magvető, Budapest, 2016
224 oldal · ISBN: 9789631434507

Kedvencelte 4

Most olvassa 11

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Závada Pál: Egy piaci nap

Ez a könyv csak papíron regény. (Jó, hát melyik nem papíron az…) Végig az volt az érzésem, hogy itt az irodalom csak formai követelmény – eszköz arra, hogy elmélyítse az olvasó és a téma kapcsolatát. Závada már a narrátor kiválasztásakor is ügyel arra, hogy olyan személyt válasszon, aki 1.) elég közel van az eseményekhez ahhoz, hogy lássa azokat, de legalábbis másodkézből értesüljön róluk 2.) eléggé tisztességes ahhoz, hogy ne hazudozzon az olvasónak össze-vissza 3.) ugyanakkor eléggé érintett ahhoz, hogy ízelítőt kapjunk rajta keresztül az önigazolás lélektanából. Nem mondom, hogy az elbeszélő zökkenőmentesen simul a szövegbe – én időnként látni véltem holmi kilógó lólábat, ami minduntalan emlékeztetett arra, hogy itt bizony nem Hadnagy Sándorné, hanem az író beszél –, de azt hiszem, ez pont az az eset, amikor a téma joggal tapodja a padlóba az irodalmi tökéletesség-igényt. No meg ez a szaggatott, zaklatott szövegtest a lincselések, illetve a lincselést keretező párbeszédek gyakran szükségtelennek tűnő, véres és embertelen részletezésével nagyon is határozott célt szolgál: belekényszeríti az olvasót a passzív kívülálló szemszögébe, aki látja ugyan, mi történik, de mégsem tesz ellene semmit. Azt mondja, azért, mert nem tud. De vajon igazat mond-e?

Végig az volt az érzésem, hogy az Egy piaci nap akár krimiként is megállja a helyét, ahol a tanú vallomásából kerekednek ki egy szörnyű gyilkosság részletei. Závada detektívtörténetéhez képest azonban a skandináv szociohorrorok hovatovább nyáresti térzenének tűnnek. Mert itt nincsenek ártatlanok: a csőcselék ocsmány, az egykori úri „intelligencia” képtelen megérteni, hogy szalonrasszizmusuknak igenis köze van a népirtáshoz, a rendőrök között meg nincs se egy Marlowe, se egy Harry Hole, így csak széttárt karokkal figyelnek – vagy tanácstalanok, vagy gyávák, vagy még szimpatizálnak is a lincselőkkel. Rajk belügyesei pedig, akiknek fel kéne göngyölni az ügyet, inkább arra használják, hogy egyre beljebb jussanak a hatalomba – egyrészt odasózzanak a „zsidó feketézőknek”, másrészt meg a gyilkosságok ürügyén koncepciós pereket hozzanak össze, amiben lefejezhetik az előző rendszer értelmiségét. A kisnyilasokat, akik ütöttek, nem piszkálják – kisnyilasokra ugyanis a kommunista pártban is szükség van. Talán csak az áldozat ártatlan, de vele meg a kutya sem törődik. Tán még az sem, aki üt. Nincs feloldás, nincs megoldás. Nem áll ki Poirot a végén rámutatva egyvalakire, hogy „Ő a tettes!” – Poirot mindannyiunkra mutogat. De egy országot nem lehet bezárni. De az ország be tudja zárni magát.

5 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Závada Pál: Egy piaci nap

Egy piaci nap, porfelhő, hangok, emberek és állatok bőgése, zűrzavar, összekötve egy kis lincseléssel, politikával, történelem alulnézetből, káosz, erőszak, vér, menekülés, hatalom, bírósági tárgyalás, érdek, politika, politika, kiszolgáltatottság, az áldozat rémülete, a felbujtók gátlástalansága, hazugság, történelem, undor és elidegenedés mindenkitől, önmagunktól, aztán a gyógyító hazugságok.
Ilyen Závada Pál regénye, kavarog benne az idő, mint Ottliknál. A helyszín Móricz és Sánta Ferenc vidéki Magyarországa. A szereplők néhol Németh László nőfiguráit idézik. Benne áll tehát a magyar irodalmi hagyományban, de leginkább mégis Závada saját korábbi regényeinek a hangja jellemzi: a szóló narratíva és a kórusok váltakozása, az objektív tudósítások és a vállaltan szubjektív egyéni nézőpontok párhuzamossága, és ez így együtt hiteles történelmi regény lehetőségét teremti meg. A viszonylag rövid terjedelem is előnyös, a Természetes fény monumentális krónikájával szemben ezúttal csak egy rövid történelmi időszakot idéz fel a szerző, és ehhez alkalmasak az eszközei – képes fenntartani az olvasó érdeklődését, a drámai cselekmény magával ragadó.

Antiszemita pogromok 1946-ban Magyarországon, van-e ennek bármilyen aktualitása? Érdemes-e felidézni, érdemes-e tudni róla? Ebben a kettészakadt országban nyilván ellentétes lesz a könyv megítélése.
Lesznek akik szerint már eddig is túl sok szó esett a zsidókról, a zsidók a sérelmeiket felnagyítva igyekeznek előnyhöz jutni, és ez a könyv is lényegében a Holocaust-biznisz hullámain lovagol, mint a Sorstalanság vagy a Saul fia.
A másik oldal szerint viszont a nemzeti önismerethez hozzátartozik a múltunk sötét foltjainak az ismerete is, hisz hasonló politikai és tömeglélektani helyzetek bármikor előfordulhatnak, gondoljunk csak a Köztársaság téri lincselésre, Olaszliszkára vagy a tiszaeszlári Solymosi Eszter álsírt koszorúzó szélsőjobboldali politikusokra.
(Természetesen voltak-vannak-lesznek olyan olvasók is, akik számára a téma annyira idegen, és a történetben megjelenő erőszak annyira taszító, hogy ez a könyv befogadhatatlan, szinte olvashatatlan lesz. Ez a könyv nem nekik szól.)
A szerző maga is vállaltan belehelyezi a művét a napi politikai kontextusba, nyíltan és határozottan politizál, ezért nem is lehet a könyvet történelmi-politikai értékrend meghatározása és politikai állásfoglalás nélkül érdemben elemezni. Ez itt, a moly.hu-n, tilos :)
Helyette csupán annyit, hogy véleményem szerint Závada Pál rendkívül korrekt módon járt el, szereplőinek meghagyta a saját hangját, stílusát és logikáját – az olvasó megkeresheti a számára szimpatikus nézőpontot, vagy akár mindegyiket visszautasíthatja – írói elfogultság vagy torzítás a könyvben nem tetten érhető.
Jó könyv az Egy piaci nap, nem könnyű olvasmány, de akit érdeke a téma – nemzeti történelmünk –, és van gyomra is hozzá – bírja az erőszak naturalista leírását –, annak tudom ajánlani.

>!
Csabi P
Závada Pál: Egy piaci nap

Iniesta visszahúzza, balra cselez, aztán kiteszi a jobb szélre, Neymar elhúz, egy csellel elküldi a védőt, már a tizenhatos magasságában jár, felnéz, betekeri középre, hajszálpontos labda, középen Hadnagyné érkezik, és lecsúszik a kontyáról a labda! Kirúgás.

Kezdem azzal, hogy ez egy fontos könyv, rávilágít történelmünk egy elfeledett eseménysorára, a II. vh. utáni antiszemita pogromokra. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ilyen marginális események csak a történelem kis színesei (és nem vitatom el az ő igazukat sem), én meg úgy gondolom, hogy ezekből épül fel az emberiség története. Rendben, hogy pl. Napóleon meghódította fél Európát, de mi ebből nekem a tanulság? Viszont az, hogy honfitársaim egy évvel a háború után, amiben millió szám ölték meg a zsidókat, képesek nekimenni a maradéknak, és gyilkolják őket, na, azon van nekem is mit elgondolkoznom. Legalább is most, hogy Závada megírta ezt a történetet, amiben leírja a kunmadarasi pogrom történetét. Emberi butaság és politikai manipuláció, kézen fogva vezettek emberek halálához. Az egykori lincselők közül talán még ma is él néhány, nincs kizárva, nem volt ez olyan régen, főleg, hogy mint olvasom, egészen fiatalok is részt vettek az eseményekben.
És akkor óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés, hogy mennyi kéne ma, hogy valami hasonló történjen? A két összetevő ma is rendelkezésre áll, bőviben. Závada nem aktualizál, nem sugall, nekem mégis ez ugrott be a könyvet olvasva. Biztos bennem van a hiba.

Folytatom azzal, hogy mégis miért nem tetszett a könyv. Az első Závada regény, amivel így vagyok. Az ok röviden: Hadnagyné. Az író interjúkban fejtegeti, hogy miért ezt a kisvárosi tanító-feleséget választotta narrátorának, de szerintem rossz döntést hozott. Závadának van egy több narrátoros írói technikája, amit tökélyre fejlesztett, itt pont remekül működött volna. Vagy írhatott volna egy dokumentum regényt, az sem áll távol tőle. Azzal, hogy Hadnagynét választotta narrátorául, beszűkítette a lehetőségeit. A szöveg tulajdonképpen Hadnagyné naplója, amiben feljegyzi az eseményeket. Mindent, amit lát és hall, utcai beszélgetéseket, bírósági tárgyalásokat. Én valahogy nem tudom elképzelni ezt a nőt, ahogy gyorsírással jegyzeteli a dolgokat a zűrzavar közepette, vagy egy tárgyaláson, ahol a férje szabadsága a tét. Závada is érzi ezt, tele van a szöveg kínos magyarázatokkal, pl: „Hanem a Friss Újság ’46. március 27-én rendkívüli kiadásban, délután jelent meg – onnan tudom, mert fölírtam a dátumot.”, vagy: „Én is csak most kezdem fontolgatni, hogy az ilyen mocskos beszédet tanítóné létemre egyáltalán lejegyezzem-e.” Ugyanez a szemérmes nő később beszámol a férjével történt, elég kínos nemi együttlétről. De egy bírósági tárgyalás közben, amit szó szerint közvetít, tesz egy megjegyzést, hogy ezt talán nem is ott hallotta. Most akkor jegyzetel, vagy sem? Nem folytatom. Mindez elég erőltetetté tette számomra a szöveget. Ráadásul az erő is kiveszett belőle, Hadnagyné nem elég széles látókörű, hogy reflektáljon az eseményekre, másik oldalról meg hiányzik az, amit várnánk tőle, a pletyka, a falu kis titkainak ismerete, kikotyogása, mintha nem is ott nőtt volna fel. A lincselő asszonybandából csak egy nőt ismer név szerint, ez alig hihető.

Mindezek miatt, mint irodalom, számomra csalódás volt a könyv, de akiket ilyen szempontok kevésbé érdekelnek, azoknak bátran ajánlom a regényt, tanulságos, történelmi szemléletet formáló mű.

12 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Závada Pál: Egy piaci nap

Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani. Hogy innentől fogva nem óv meg semmitől, ha szörnyülködve befogom a szemem
5. oldal

Ezzel a két mondattal kezdődik Závada Pál Egy piaci nap című regénye, és nagyjából erről is szól. Arról, amit Radnóti annak idején így fogalmazott meg:

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

Radnóti és Závada témája tulajdonképpen közös: a menthetetlen őrület, az elállatiasodott ember, a gondolkodni képtelen tömeg gyilkos indulata, az erőszak kegyetlenül kiszámítható működési mechanizmusa.

Természetesen másképp dolgozik egy költő, és megint másképp egy prózaíró. Radnóti saját sorsának jelenidejében élte át a könyörtelenséget, Závada Pál visszatekint, de történelmi alapokra épített regénye sajnos fájdalmasan jelenidejű. Annak ellenére ugyanis, hogy az Egy piaci nap elbeszélője az 1946-os kunvadasi (kunmadarasi) pogromok egyik értelmi szerzőjének felesége, és annak ellenére, hogy a regény történetileg abban a bizonyos múlt időben játszódik, talán nem tévedek, ha azt mondom, az olvasók többségének számára elég nyilvánvalóvá válik: ez a regény éppen annyira játszódik ott és akkor, mint itt és most.

Nem strandregény, tessenek szívesek oxigénpalackot venni, mert nemigen engedi meg a szerző, hogy levegőt vegyen a tisztelt olvasó.

A könyvről a Gittegylet oldalán lehet majd olvasni tőlem hamarosan.

4 hozzászólás
>!
Peónia
Závada Pál: Egy piaci nap

Závadának van egy jellegzetes, hamiskás mosolya, ami egyfelől kifejezetten jót tesz ennek a komoly embernek, másfelől mindig azt a képzetet kelti bennem, hogy szóban is nagyon tudatosan adagolja a szövegeit, és mindig jóval többet, mélyebbet, bölcsebbet is tudna mondani, mint amennyit éppen közöl. (Jó, jó, ez csak ilyen kis entyem-pentyem női csacsogás, de azért köze van az Egy piaci naphoz.) Részt vettem az új regény egyik író-olvasó találkozóján, és határozottan nyögve nyelősnek érzetem, ami persze Závada beszélgetőpartnerének inkább felróható, mint neki magának. Ez a kérdező jóember mindent és még annál többet is kibeszéltetett a forrásanyagról, és a barátnőmmel, ha nem is komolyan, de már arról sutyorogtuk, hogy tudhat-e többet írni Závada a témáról, mint amit elmondott a másfél óra alatt, el kell-e ezek után olvasni a vékonyka kötetet…S mintha csak hallotta volna, azzal a bizonyos hamis mosollyal ajánlotta, hogy azért ha sokat elárult is a témáról, olvassuk el a regényt. Szemlesütve dedikáltattunk.

És hát érdemes. Nagyon jó regény az Egy piaci nap. A terjedelmes Természetes fény után, amit kimagaslóan értékes regénynek tartok, vékonyka kötetbe zárt remekmű ez is.

A történet magját jelentő 1946-os kunvadasi (kunmadarasi) pogrom eseményeinek előzményeit, a lincselés lassan induló, majd hirtelen felpörgő, lihegő lüktetését, elcsendesedését, majd újbóli fellángolását Závada tökéletesen komponált, jó ritmusú szöveggel jeleníti meg. Az események hullámzása alatt mindig új szempontok szerint, új rétegekkel gazdagítva viszi előre a pogrom, a pártok, a rendőrség, a politikai szándékok különös összefonódásának bemutatást. A narrátor (a vádlottá váló helyi tanító felesége) személyes érintettsége, intelligencia szintje, ambivalens érzelmei és nyelvhasználata az olvasót is behúzza a történetbe úgy, hogy egyszerre több megközelítésben (érzelmi érintettséggel átszőve vagy a megfigyelő, megörökítő tárgyias megközelítési szemszögéből) is látjuk a pogrom eseményeit. Vele együtt döbbenünk meg, hogy ami megtörtént a zsidókkal, megtörténhetett: 1946-ban. Átéljük a férje iránti aggodalmat, az óvatosan előbújó bizonytalanságát a férje tetteinek megítélésében. A legizgalmasabb mégis annak a folyamatnak a történeti, szociológiai és pszichológiai szempontú ábrázolása, amelyben Závada rendkívül fegyelmezetten megmutatja, hogy a tudatlanság, a feldolgozatlan frusztrációk, az előítéletek és a rossz ösztönök hogyan hajszolják bele az elkövetőket – megdöbbentő módon főként nőket – a pogromba, és eközben hogyan válnak öntudatlan eszközeivé a politikai szándékoknak. Nagyon finom hangolással tágul egyre szélesebbre a pogromra való rálátásunk köre azáltal is, hogy látjuk az eseményekhez való egyre rétegzettebb külső viszonyulások körét is (politikusok, sajtó). Mintegy szomorú csattanóként (befejezésként) a miskolci események motivációs háttere egyértelművé teszi, hogy a politika a saját szempontjai és érdekei szerint – Kunmadarason éppúgy, mint Miskolcon – gátlástalanul eltárgyiasítja az embereket. Egyszer volt, hol nem volt, talán ez az egész szörnyűség, igaz sem volt. De, az volt.

1 hozzászólás
>!
fióka P
Závada Pál: Egy piaci nap

Kevesebb pontja ellenére ez egy kitűnően megírt regény. Riport. Fátyolfellebbentés. Noha értem és érzem a főhős (ő egyáltalán a főhős vagy a férj? SZerintem a feleség.) megformálása körüli fanyalgásokat, hiszen nekem is ez volt az első (második-sokadik) reakcióm, most, így a vége után pár nappal még mindig úgy gondolom, hogy keresve sem lehetett volna jobb narrátort találni a feleségnél – kivéve talán a férjet magát, de azt hiszem, az unalmasabb lett volna. Adott ez a félig-intelligens (barátnőm roppant találó meghatározása a kategóriára), nagyon-szeretne-értelmiségi-lenni nő, egy roppant stupid férjjel s egy nagyszerűen elmesélt történettel. Az a viaskodás önmagával, amikor néha kiesik a szerepből vagy csak egyszerűen tényleg nem éri fel ésszel, hogy mit és mikor csinált rosszul kedves házastársa, hát, az nagy! Nem hiszem, hogy szükség lenne több nézőpontra, saját magát kitűnően árnyalja a narrátor. Önnön mélységeink és időnkénti magasságaink érzékeltetésére egy nagymonológ és egy figyelmes olvasó a legjobb módszer. Ebben az esetben, ha már így alakult ez a könyv, már csak szájbarágás lenne mindenki más nézőpontja. Lényegében jó, noha idegesítő, de pont ezért jó. Nem egy letehetetlen könyv, de én örülök annak, hogy Závada megírta s annak még jobban, hogy én elolvastam :D. Izgalmas adalék – gondolom, a zsidóságnak már nem annyira – az elhülyülés konstans mivoltára és a kontinuitás megszakíthatatlanságára.

>!
giggs85 P
Závada Pál: Egy piaci nap

Závada Pál elsősorban a nagyobb terjedelmű, nagyobb lélegzetvételű könyveiről, mint a Természetes fény, a Milota, vagy a Kulákprés ismert, amelyek komótosan cammognak előre a maguk tempójában, hogy időt és teret biztosítsanak az írónak – aki tökéletesen ki is használja azt. Hogy Philip Roth megfogalmazásával éljek, az alkotónak már jó előre el kell döntenie, hogy mit akar „vezetni”: kamiont vagy sportkocsit (vagyis hogy mit akar írni: nagyregényt vagy kisregényt), és annak megfelelően is kell írnia. Závada, mint említettem, és mint tudható is, leginkább kamiont szokott, de hogy ilyen jól bánik egy sportkocsival, azt nem gondoltam volna.

Legutóbbi műve, az Egy piaci nap, melynek témája az 1946-os kunmadarasi pogrom, amikor is számos zsidót gyilkolt meg a felbőszült tömeg. Závada egy kicsit eltávolodik ettől, és a képzeletbeli Kunvadasra helyezi át a cselekményt, ugyancsak fiktív szereplőkkel, de a sajnos valóban megtörtént eseményekkel. A kisregény alig 220 oldal, úgy pörög, mint egy versenygép, és letehetetlen, akár egy krimi. És ami talán a legjobban sikerült benne, az a (fő) elbeszélő személye: Hadnagyné Csóka Máriáé. Ha ő nem lenne, vagy nem ő szerepelne a középpontban, akkor nem működne a szöveg ennyire tisztán, ennyire zökkenőmentesen. Ugyanis ő egy olyan alak, akiben egyszerre összpontosul sok minden: az ő férje az a tanító, akit javarészt mondvacsinált vádakkal idéznek népbíróság elé (ami alaposan felbőszíti a helybélieket és utolsó szikrául szolgál a pogromhoz, ebben az egyre zsidóellenesebbé váló helyzetben, hiszen egy ilyen kilátástalan időszakban – vesztes háború, sok halott, egyre drágább árak stb. – mindig kell, hogy legyenek bűnbakok). Ő az, aki sokfelé jár a városban, és sok mindent lát, anélkül, hogy részt venne benne vagy változtatna a dolgok menetén. De ő az is, akiben bár munkál az önfelmentés és a férje hibáinak elbagatellizálása, mégis van annyira „szuverén”, hogy legyen önálló véleménye, ami sokban különbözik a Hadnagy Sándorétól.

És bár a fő szólam a tanító feleségéé, de az Egy piaci nap nem is lehetne Závada regény, ha nem kapna benne szerepet több szólam, több sík, több „igazság”. A szövegbe folyton beszüremkednek mendemondák, tanúvallomások, levelek és újságcikkek, melyek többsége természetesen szöges ellentétben áll egymással, vagy éppen a valóban megtörtént eseményekkel. Az olvasó pedig kívülállóként, mindent látva és mindent meghallgatva értékelheti az adott eseményeket, és gondolhatja végig ő maga mit tett, mit tehetett volna az adott helyzetben. Závada pedig nem szépít, nem ad felmentést, és nem mondja ki egyik résztvevőről sem, hogy egyértelműen és kizárólag csak az ő bűnük az, ami történt.

Hisz felelősek itt a hétköznapi emberek, akik felülnek olyan ostoba rémhíreknek, miszerint a zsidók gyerekhúsból készítenek kolbászt, és akik nyomorult helyzetükben csak a bűnbakkeresésig jutnak. Felelősek néha maguk a zsidók is, akik még ebben a hangulatban is hangosan követelik a maguk igazát és azt, hogy engeszteljék ki őket a holokausztért. Felelősek a politikai pártok, amelyek mind a maguk pecsenyéjét sütögetnék, és úgy alakítanák a helyzetet, hogy ők jöjjenek ki belőle legjobban. Felelős a sajtó is, ami saját pártállása szerint hazudozik az eseményekről. És felelősek a hatalom közelébe kerülő, és egyre előretörő kommunisták is, akik saját pozíciójuk erősítése érdekében áldozzák be a zsidókat és kennek mindent a politikai ellenfeleikre. A bűnösök meg közben többnyire megúsznak mindent.

Závada Pál megint egy jól működő, minőségi művet tett le az asztalra, ráadásul egy olyan témában, amely ma is aktuális lehet, és amelyen ma is illik elgondolkodni. Elbeszélője, Hadnagyné Csóka Mária pedig az egyik legjobban sikerült alak az utóbbi idők könyvterméséből, életre keltője pedig sokadjára bizonyítja, hogy a legnagyobb kortárs íróink között van a helye.

>!
olvasóbarát P
Závada Pál: Egy piaci nap

Fontos könyv, az író már többedszer kemény szembenézésre vállalkozik múltunkkal, történelmünkkel, tévedésekkel, butasággal, embertelenséggel. Sajnos a tömegpszichózis esetében nincs észérv, nincs emberség csak brutalitás.
Závada Pál szociológiai pontossággal térképezi fel az előzményeket, az eseményeket, a bennük résztvevők kiszolgáltatottságát, megtévesztettségét, a szegénységet, frusztrációt, amely a háború utáni országot jellemezte. Jó megválasztott elbeszélő Hadnagyné, aki szemtanúként követi az eseményeket és értelmezi sajátos nézőpontja szerint.

>!
Juci P
Závada Pál: Egy piaci nap

Úgy látom, sokan nem érezték hitelesnek a narrátor alakját. Nekem két dolog segített abban, hogy érvényesnek érezzem: egyrészt nem személyes naplóként fogtam fel az elbeszélést, hanem az utókor számára készített valamiféle mentegetőzésként, aminek nem az igazság lejegyzése, hanem a házaspár minél jobb fényben való feltüntetése a célja. Másrészt Hadnagynét magát nem annyira személyként fogtam fel, mint inkább maszkként (mint pl. Köves Gyuri a Sorstalanságban), nem vártam tőle lélektani hitelességet, és így nekem működött (bár nem feltétlenül tartom ezt a legjobb megoldásnak, ezért a négy csillag). (A két dolog persze összefügg, mert ha ezek Hadnagyné feljegyzései, akkor a maszkot ő maga konstruálja meg.)
Ami megtölti ezt a könyvet feszültséggel, az a hihetetlen eltolódás a történelmi események objektív (haha, van olyan?), külső szemlélése és a benne élők megélt nézőpontja között, különösen is a tekintetben, hogy ki tekinti magát bűnösnek és ki áldozatnak, mind egyéni, mind kollektív szinten, és hogy ki miért gondolja jobbnak magát kb. mindenki másnál. Végig volt egy ilyen szédülős érzésem, kettős látásom, hogy a narrátor (vagy más szereplő) mondja a maga igazát, és közben én tudom, hogy ott van mellette – mögötte – egy egészen más igazság. Ez a nagy erőssége szerintem a könyvnek (amellett, hogy jó, ha egyáltalán tudunk a cselekményét adó történelmi eseményekről).

>!
Goofry P
Závada Pál: Egy piaci nap

„Nem megmondtam neked, hogy nem nőhet össze, ami nem tartozik össze?”

Gőzöm sincs, mit mondhatnék!

Értékeléseimet rendszerint nem a professzionális kritikai gondolkodásmód igazgatja. Ez van. Ezt kell szeretni. Ezért részletekbe menő analitikai aprólékossággal tépdeső eljárással ezúttal sem szolgálok. Másra hagyom a monografikus satírozások leplei alatt koncoló, monokultúra toposzaira ráteregetett, dagadtra hízott értekezéseket. Mellesleg nekem kellőképpen závadás volt ez a történet, zsinórozottan és egyértelműen hozta az író jellegzetességeit, a jól ismert dokumentarista irányultságot, a társadalompolitikai vetületekben való sajátos szemléltetési módot, a tematikát megsegítő szociografikus beágyazódásokat, az érdekes szemszögből kialakított narratívát…, et cetera. Következésképpen nem az adóval volt itt baj.
Viszont amikor a vevőkészülékemre gyakorolt érzelmi hatásokra tekintünk, akkor be kell ismernem, hogy ezzel az írással bizony rosszul vagyok érintve. És ne gyertek nekem most azzal, hogy egy olyan prekoncepció áldozata lettem, amely szisztémával együttműködni szükségszerű e jól megszabott keretek közt ezen kötetet olvasva, mert perpilla csak annyit kérek, uk-mukk-fuck, hogy egyáltalán ne jöjjetek, ugyanis erős tömegiszonyom lett. :p

És ez, ez vajon mi? – „Mi nem csináltunk semmit, csak vártunk, hogy mi lesz. Utána meg néztük, hogy most mi van.” – Ez üzenet. Ezt bírta mondani valaki. És ez is milyen, nem cselekedve cselekedni? Uh! Hagyjuk, nem sorolom.
Szóval egyáltalán nem hagyott hidegen, pedig jobb lett volna. És tartok tőle, hogy vidáman meglettem volna enélkül a „kiskönyv” nélkül. Így viszont beépült ezzel egy letűnt történelmi kor, amelyben Hendrix által propagált szeretet hatalma szóba nem jöhetett: másik vég-let(t). És sok tekintetben még mindig ez a módi. Alapjában ez adja meg ennek a műnek a szomorú aktualitását.


Népszerű idézetek

>!
dacecc P

Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani.

(első mondat)

1 hozzászólás
>!
robinson P

– De tetszik tudni, mikor a németek beköltöztek hozzánk, a gettózás után ugye odakerültek a mi házunkba a Rosenstein Bélának a bútorai.
– Hogy kerültek azok oda?
– Elég nehezen, mert kézbe’ volt muszáj hazacipelnünk a férjemmel.

126. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

Mi nem csináltunk semmit, csak vártunk, hogy mi lesz. Utána meg néztük, hogy most mi van. Ezt mondja folyton azon a papíron a kunvadasi tömeg.

97. oldal

>!
robinson P

Nem megmondtam neked, hogy nem nőhet össze, ami nem tartozik össze?

113. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

Én pedig boldognak éreztem magam, ha ráfektettem arcomat Sándor kabáthajtókájára, és beszippantottam a belső zsebébe dugott levendula illatát. De nekem még azzal a megmosolyogtató igyekvésével is imponált, ahogy kezdte úgy nyírni a bajuszkáját, mint Jávor, akit a moziban láttunk, s legörbített kalapkarimája alól úgy villantotta ki csábító tekintetét és mosolyát, mint ő. Ösztönösen is megérezte, hogy az ilyesmikben erősebb, mint a könnyed társalgásban teszem azt, amikor is gyakran megesett, hogy beleragadt valami érdektelen mellékösvény sarába, vagy megbántottan elszorult a torka egy-egy sértőnek talált szellemeskedés miatt. Ám ezt az elfogódottságát is kamaszos bája velejárójának tudtam be, talán egyedül csak az zavart néha, hogy miközben észjárását
nem lehetett lomhának nevezni, mindig olyankor futott zátonyra, ha a dolog a humorérzéken múlott, amelyben a férjem nem volt erős, hogy úgy mondjam.

24. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

Délfelé járt az idő, amikor kijött oda hozzánk egy társaság a faluból. Azt mondták, nem volna-e kedvünk egy kis pogromhoz.
Milyen programhoz?, kérdeztük.
Nem programhoz, pogromhoz.
Az meg micsoda?
Hogy hát egy olyan lincselős csihipuhi…
Hát… mondtuk, arról lehet éppen szó… Nem utasítjuk vissza.

158. oldal

>!
robinson P

De akár így történt, akár úgy, bizony úgy néz ki, a kommunisták maguk eresztették ki a palackból a szellemet, amely aztán őellenük fordult.

204. oldal

>!
robinson P

Mert ha bűnösök után kiáltanak, meglássátok, miránk fognak mutogatni majd.

6. oldal

>!
Annamarie P

Végül pedig – már lefekvés előtt – arról beszélt, hogy ő a mai napig hisz abban, hogy az igazságot közösen adjuk össze, mert az soha nem egyetlen pólusban rejlik.

177. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

Mintha mindenki rám várt volna, mondta.
Márminthogy a Zsigára. Aki kétségkívül egyik értelmi szerzője az eseményeknek, magyarázta egyik cimborája.
Értelmi…?, hökkent meg egy másik.
Ha fogalmazhatunk így.

74-75. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen
Lylia Bloom: Ellopott életek
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Mira Sabo: Amíg kinyílik a szemünk
Rakovszky Zsuzsa: VS
Kertész Imre: Sorstalanság
Cseres Tibor: Hideg napok / Vérbosszú Bácskában
Kováts Judit: Elszakítva
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?