Az ​aranytáblák népe: a mormonok 0 csillagozás

Zala Tamás: Az aranytáblák népe: a mormonok

Zala ​Tamás ebben a könyvében, amelyet bátran mondhatunk vallás-, társadalom- és kultúrtörténeti kuriózumnak, a mormon vallásnak, egyháznak és államszervezésnek a magyar olvasóközönség előtt szinte teljesen ismeretlen történetét beszéli el tudományos igénnyel, de egyben esszéisztikusan színes és olvasmányos stílusban.
A 19. század húszas éveinek végén, New York állam nyugati részén egy alig felserdült ifjú látomásos sugallatok hatására új vallást alapít, amelynek mára több millió híve van Amerikában és más kontinenseken. A mormonizmus bőven merített az ősi zsidó vallás, az őskereszténység, az eretnekmozgalmak és a legradikálisabb protestáns irányzatok gazdag hagyományaiból, s a korabeli amerikai közgondolkodásból. A szerző elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy ez az „egyedi amerikai” vallás miért volt kitéve csaknem születése pillanatától szüntelen üldözésnek. A kötet lapjain felrajzolódik a 19.századi Amerika: segítségével az olvasó az Amerikáról alkotott… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1985
236 oldal · ISBN: 9632815548

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel
Hahner Péter: A Vadnyugat
Bill O'Reilly – Martin Dugard: Lincoln
Stephen Greenblatt: Ádám és Éva tündöklése és bukása
Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.
Pierre Berton: Aranyláz Alaszkában
Robert Macfarlane: Lennvilág
Robert Capa: Kissé elmosódva
Mark Lane: Elsietett ítélet
Jonice Webb: Ismeretlen érzelmek