Szívritmuszavar (Szívritmuszavar 1.) 79% 589 csillagozás

Nagyon kevés könyvet olvasok újra, és még kevesebbet veszek elő évről-évre.
De Zakály Viktória regénye ilyen.
Csodálatos nyelvezettel mesél el egy különleges történetet, aminek legszívesebben minden második mondatát idézném.
Egy szerelemről, ami maga volt a tündérmese, de mégis tudod, hogy igaz.
Megmelengeti a szívemet, és minden egyes olvasással visszaadja a hitemet az igaz szerelem létezését illetően.
Amennyire rövid a könyv, annyira sokat ad az olvasó lelkének.

Blogbejegyzés interjúval: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2015/10/zakaly-viktor…

Hogyan lehet a szerelem egyszerre csodálatos és fájdalmas? A választ mindenki megkaphatja, aki elolvassa ezt a könyvet. Én eddig még nem ismertem az ilyen fajta szerelmet, de hála az írónő tehetségének olyannyira magába szippantott a történet, hogy én együtt szomorkodtam a szereplőkkel, együtt mosolyogtam velük és szurkoltam, hogy végre történjen már meg az a csók vagy legalább valami jó.
Eleinte furcsálltam a történetet, főleg, hogy már a kezdésnél éreztem, hogy itt valami nagy szomorúságot fogok olvasni, de hála az égnek a vége kárpótol mindenért.
Nem tudok egy szomorú részt sem leírni, amelyet legszívesebben el sem olvastam volna, mert ez a könyv úgy jó, ahogy van. Minden a helyén van.
Ha kukacoskodni akarok, akkor talán annyit mondanék, hogy mégsem érzem, hogy a könyvet máskor is el tudnám olvasni. Tényleg nem tudok mibe belekötni, de talán a sok szomorú esemény miatt nem érzem a késztetést, hogy a későbbiekben újra a kezembe veszem a könyvet. Jobban szeretek nevetni, de gondolom ezzel nem csak én vagyok így. Persze néha olvas az ember ilyen könyveket is, ami kicsikét szétszakítja lelkét és végül a mosoly, amelyet érzünk a könyv végén elégedettséggel tölt el, hogy igen is, megérte elolvasni a művet.
A könyv közepe körül megijedtem, hogy itt már minden megtörtént, aminek meg kellett, így ezek után unalmas lesz az olvasás, de lássanak csodát, nem volt unalmas. Egy kicsit kiszámítható volt néha mondjuk, de rejtegetett néhány meglepetést.

Borítónak én mást tudnék elképzelni. Valami olyat, amely mindvégig fontos szerepet kap a történet folyamán. Igen, egy gesztenyét, vagy egy szerelmes párt, akik összebújva ülnek egy padon a fa alatt.

Nehéz bármit is mondani. Gyönyörű történet volt, csodálatosan megírva, nekem valami azonban mégis hiányzott belőle. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi, de valahogy nem volt kerek egész.
Talán mert nem tudtam eléggé kiismerni a szereplőket, nem kaptam eleget. Nem tudom megfogalmazni.
Ezt leszámítva azonban tényleg nagyon szépen megírt alkotás. Valamivel megfogja az olvasót, kíváncsian lapozgatja, olvassa, hogy vajon mi lesz ennek a vége.

Gyönyörű könyv! Nagyon szerettem minden sorát, teljesen újszerű volt számomra az E/2 írásmód. Örülök, hogy a kiadó meglátta ebben a lányban a tehetséget, és eljuttatta a történetet az olvasókhoz. A legfiatalabb korosztály talán nem érti még ezeket az érzéseket, inkább 16 fölött ajánlanám azoknak, akik szeretik a keserédes vágyódást, az igaz szerelmet.

A történet egy lányról és egy fiúról szól és az ő titkos szerelmükről, ami egy táborban teljesedett ki. Sajnos nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy feladják az akkori kapcsolatukat egy olyan kapcsolatért, ami talán csak egy fellángolás. Aztán csak a szenvedés, a boldogtalanság és depresszió lett a vége annak, hogy elnyomták magukban az egymás iránti érzéseket.
A fogalmazásmód nekem nagyon tetszett, mert gyönyörűen használja a magyar nyelvet az írónő, annak ellenére, hogy azért voltak benne részek, amik nagyon túl voltak írva, vagy sokszor ismételte magát. Néha úgy éreztem, hogy egy helyben toporgunk, és nem lesz sosem vége az önsanyargatásnak, annyiszor ismétli egymás után, hogy mennyire nehéz a fiú nélkül a lánynak.

Bővebben:
https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/2017/02/zakaly-vikto…

Mielőtt bárki elolvasná ezt az érzelmi egyveleget, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy az értékelésemet olvasás közben kezdtem el írni. Bármiféle kuszaság, összevisszaság előfordulhat.!

Egy formabontó történet, és egy érzelmekkel teli románc. Ezt mind megtalálod a Szívritmuszavarban.

Már régóta el akartam olvasni ezt a könyvet, de a címe alapján (nem is tudom miért) valami betegségről szóló könyvnek gondoltam, ezért félre is toltam. Aztán most, hogy elolvastam a fülszöveget (CSAK a fülszöveget), belekezdtem.
Ebben a történetben nem a kommunikáció volt a lényeg. Mármint nem a kiejtett szavaké volt a főszerep, hanem a tetteké. A gesztikulációk, a test mimika. Ezek többet mondanak minden szónál. Mint a Raffaello.:D
Általában nem szeretem a tömör szöveget. Valahogy mindig azt várom, hogy mikor fognak már beszélgetni az emberek. A Szívritmuszavarban is éreztem néha ilyet, de nagyon ritkán. Talán az segített, hogy amikor olvastam, azt éreztem, hogy az írónő nekem ír. Személy szerint nekem, mintha beszélgettünk volna, és én lettem volna a férfi, akibe szerelmes lett menthetetlenül. Hogy lehet úgy megszeretni valakit, hogy nem is tudjuk a nevét? Ugyanis a könyvben nem említik. Ezt gondoltam akkor, amikor még eléggé elfogult voltam, és rá nem jöttem, hogy az a bizonyos milyen egy gyáva alak is igazából.

„Végeztem veled egy életre, egy perc alatt eldöntöttem, hogy se verset, se levelet nem írok neked, a képeidet széttépem, a nevedet és a veled töltött perceket egy apró dobozba zárom a fejemben, és eldugom a legmélyebb sarokba.” Hanna

Ez volt életed legjobb döntése kedves barátom. Egy férfi sem éri meg, hogy meghalljunk miatta akár lelkileg, akár testileg.
A könyv közepén rájöttem, hogy tulajdonképpen azt sem tudom, hogy kikről olvasok. Kivel beszélgetek tulajdonképpen? Ki vagyok én? Lelkek voltunk név, és személyazonosság nélkül. Nem volt szükség címkékre ahhoz, hogy átéljük a lényeges pillanatokat.

„Fura az élet, hogy milyen erősnek és keménynek hittem magam, akit senki és semmi nem rendíthet meg, ám azt hiszem, hogy azonnal elájultam mégis, amikor azt suttogta a telefonba, spoiler.”

És ekkor azt hittem, hogy az Őrület nevű szikla szélén táncolok, elég közel ahhoz, hogy egy elrontott tánclépés következtében lezuhanjak a mélybe. Milyen furcsa, hogy megrettenünk egy olyan ember halálán, akit még csak soha nem is láttunk, közös emlékeink sincsenek, ez esetben pedig még csak a nevét se tudjuk. De mégis elborít minket a gyász…aztán mielőtt kiteljesedne, és teljesen bekebelezne bennünket, jön egy váratlan fordulat. Olyan, mint egy ellenszer, és a vírus elillan szépen lassan, de a tudat megmarad bennünk.

Az évek csak úgy teltek, de én ebből semmit sem vettem észre olvasás közben.
Más ez a könyv, mint a többi. Egyedi. Eddig még soha nem találkoztam olyan könyvvel, ami E/2-ben íródott volna. Eleinte fura volt, aztán megtetszett. Végre valami újat kaptam. Egy csontot kaptam, ami még nem volt lerágva. Fogalmam sincs, hogy az írónőnek hogy jutott eszébe, hogy ilyet hozzon össze, de nem is ez a fontos. Az itt a lényeg, hogy Neki eszébe jutott, és most már több ezren élhetik át ezt az érzelmekkel fűtött románcot.

Hát nem is tudom.
Régóta várólistás volt nálam ez a könyv. Az biztos, hogy nem azt kaptam, amit vártam.
Az első problémám az volt, hogy nem tudhattam meg a főszereplők nevét, így annyira nem is tudtam magamhoz közel érezni őket. Mert nem ismerhettem őket. Csak egy történetet róluk.
Utálom, mikor így előre utalgatnak a történet elején, mert akkor nagy a kísértés, hogy olvassam és olvassam. Pl. „Te már ezt ekkor is tudtad?” Stb. Ezektől kiakadok. MIT?.
Ez a szerelem nekem annyira nem volt igazi, mert csak úgy belecsöppentem. Nem azt láttam, hogy egymásba szeretnek, hanem találkoznak, aztán hirtelen nem tudnak egymás nélkül élni, mert egymás életei.
A történet tetszett, de ezek miatt a kis „apróságok” is közrejátszottak abban, hogy ezt a kevéske 200 oldalt ilyen sokáig tartott elolvasni.
De az utolsó fejezeteknél, mikor spoiler, már azt sem tudtam, hogy mi van. A vége pedig…. most spoiler. Ebbokon megvan a második rész, de nem tudom, hogy elmerjem -e kezdeni.
A lánynak van egy nyolcvanszázalékos pasi elmélete. Nekem meg egy nyolcvanszázalékos könyv elméletem. És ez a könyv, alá is támasztja (mert 80%-os a könyv, hehe).
És még azt szeretném megemlíteni, hogy a történet volt bármennyire kusza, nehéz, és megbotránkoztató néhol az írónő gyönyörűen ír. Annyira szépen fogalmazta meg az egész történetet, hogy már csak ezért is jó volt olvasni.

Ez a könyv azok közé tartozik, amik képesek megsiratni. Az olvasás után úgy kellett összekapargatnom magam a padlóról. A gondolataim szanaszét, mindenfajta érzés kavarog bennem, amiket nem tudok értelmes mondatokká átírni.
Jelenleg ennyire futotta, talán ha később újra a kezembe veszem, akkor egy összeszedettebb értékelést fogok erről írni, de most nem megy. Viszont két jelzőt tudok mondani, ami tökéletesen erre a könyvre illik:
Szívmelengető. Szívfacsaró.

Rengeteg érzést, emléket és érzelmet felhozott úgy, hogy közben nagyon keveset mutatott. Valami egészen különlegesnek lehettem tanúja. Teljesen a hatása alá kerültem. Egy kis részem meghalt, amikor a végére értem.
Egyedül a be nem teljesült szerelem-mindenki megcsalja egymást dilemma nem tudott hozzám közel kerülni.
Annyira szerettem volna még tovább olvasni! Nem azért, mert kíváncsi voltam a szereplők történetére. Hanem, mert a stílusa és az írásmódja valami fantasztikus. Számomra pont ezért egyedi. Ezért tudott kitörni a sok Könyvmolyképzős könyv közül.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2017/02/zakaly-viktoria-…

Távol áll tőlem, hogy bárkit is bántsak, de nekem ez volt a teljesen őszinte véleményem.
A többit a Geri @Black_P hallgatta, még olvastam, szóval csak a jéghegy csúcsa került a videóba :D

részletesebben a videóban:
https://www.youtube.com/watch…