Mert ​mi jobbak vagyunk 38 csillagozás

Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Szányka, ​akinek az apja halálra itta magát, az Alkotók Szövetségében találja meg élete értelmét: harcolni az aljas hatalom ellen, a hazáért, az egyszerű emberekért, az orosz földért. A dühös fiatalok, akiket a nagy filozófus és író, Kosztyenko szervezett párttá, rendszeresen összecsapnak a rendőrökkel, törnek-zúznak Moszkvában és más városokban is – az igazi, nagy, férfias történelmi tettre áhítoznak, és készen állnak a börtönre és a halálra éppúgy, mint arra, hogy átvegyék a hatalmat Oroszországban.

Prilepin részben a mai orosz politikai folyamatok szuggesztív krónikása, aki sokak szerint egy olyan „robbanást” jósolt meg ebben a regényében, amely előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz – s ugyanakkor bámulatos életismerettel mesél az orosz kisvárosok és falvak embereiről, akik úgy érzik, becsapták őket.

És ezt a regényt olvasva talán jobban megértjük a radikális, nacionalista fiatalokat akár Magyarországon is…

Prilepin maga is részt vesz a politikai… (tovább)

Eredeti cím: Санькя

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Transz

>!
Európa, Budapest, 2013
404 oldal · ISBN: 9789630797863 · Fordította: Abonyi Réka
>!
Európa, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9789630796477 · Fordította: Abonyi Réka

Enciklopédia 4


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Olyan sokféle kérdést vet fel bennem, amire sajnos nem tudom a választ. Csak a sajgás marad utána, hogy de jó lenne tudni a megoldást.
Sose szimpatizáltam semmilyen szélsőséggel, de lassan már semmivel se szimpatizálok. Mert mindenki azt üvölti, suttogja, nyájaskodja, nyomja kötelezőként a képembe vagy veri bele átvitten a fejembe, hogy mert mi jobbak vagyunk. Közben meg tudom, hogy dehogy. Senki se jobb. Ilyen megoldás nincs, ez látszik a regényből is.
Prilepin zseniálisan mesél. Magával ragad a történet, akkor is, ha nem fogadod el, ha nem értesz egyet, ha nemegyszer viszolyogva-álmélkodva bámulod is a szereplőket. Soha ilyet még nem olvastam. Kényelmetlen a felismerés, hogy a gonosz csőcselék is egyénekből, esendő, sajnálandó, szerencsétlen, kallódó, jobb sorsra vágyó fiatalokból (is) áll. Akik se a családtól, se az iskolától, se a környezettől nem kaptak követendőnek érezhető mintát az életre, és így kiszolgáltatottak minden szélsőséges, elveszett lelkekre vadászó eszmének…
A reménytelen, kilátástalan életből nincs kiút. Pótmegoldások vannak: vodka, szélsőséges csoportba csapódás, jelszavak, őrjöngés, verekedés. Az akolmeleg, a részegség, az egymáshoz tartozás és a tombolásban felszabaduló adrenalin próbálja pótolni számukra az általuk homályosan elképzelt, vágyott érdekes életet. Ahol azt képzelhetik, ők jobbak, mert legalább tesznek valamit.
A halódó orosz falu leírásai pedig kimondottan fájdalmasak. Az volt az érzésem tőle, hogy ezekkel a képekkel mindenféle menekülési útvonalat lezárt: ha a város nem nyújt élhető életet, nincs hová visszahátrálni sem. Tömegek számára nemcsak jövő és jelen nincs, de már a múltba sincs visszaút.

>!
Kuszma P
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

A hátsó borító szerint Prilepin „korunk orosz Hemingwaye”, és bár nagyon berzenke vagyok, ha ilyet hallok, de tényleg van ennek alapja. Legalábbis mindkettejük prózájában jelen van a maszkulin elképzelés, hogy a küzdelem, a harc, sőt a halál nem más, mint extrém sport, tökös hobbi tökös férfiaknak, a sok puhap.cs meg filozofálgasson, ha akar. A személyes véleményem ezzel szemben az, hogy a filozófia is tökös hobbi, és a halál többek között azzal járhat, hogy nem tudok végig elolvasni egy jó könyvet, ami nem poén. Nem és nem.

És ami még közös bennük: mint a ketten eszement jó írók. E könyv első fejezete például konkrétan odakent a falhoz: lendület, erő, rohanás, tanítani kéne. És egyébként is, Prilepin hihetetlen szuggesszív író, akár a falu lassú halódását, akár a nagyváros atmoszféráját kell bemutatni. Amihez nagyon ért: nem magyaráz, csak megmutat, ezért is nehéz belekötni az állítólagos „üzenetbe”. Én például kicsit fáztam attól, hogy ezeket a szélsőséges srácokat valamiféle romantikus patinával nemes, bár faragatlan vademberként ábrázolja, de mivel ezek a srácok vélhetőleg valóban így tekintenek önmagukra, úgy döntöttem, az irodalom lehetőségeibe ez még éppen belefér.

Rengeteg szempontból nagyon tanulságos regény ez. Teszem azt az orosz (és ukrán) szeparatisták lelkivilágába is betekintést nyújt, ha valaki szereti az aktuálpolitikai vonatkozásokat. Könnyen el tudom képzelni, hogy Donyeck környékén most hemzsegnek a Szásák és Negatívok. Másrészt kezdő diktátoroknak is fontos üzenete van: az autoriter rendszereket nem a puhos liberálisok szokták megdönteni, hanem a különböző szélsőségesek (szélsőséges iszlamisták, szélsőséges balosok és jobbosok*). Egész egyszerűen az ő lényük része a cselekvés, az aktivitás iránt érzett perzselő vágy, ami nem szükségszerűen támaszkodik elméleti megokoltságra. Jövőképüket a múltról alkotott (általában hiányos vagy téves adatokra épülő) képre cserélték, és minden észérvet helyettesít a „cáfolhatatlan” axióma, joguk a hatalomra: „mert mi jobbak vagyunk”. De ki mondta, hogy jobbak vagytok? És egyáltalán: mit jelent az, hogy jobb?

És még valami: én nem ismerem az orosz szélsőségeseket, de nem ezek a srácok aláznak meg homoszexuálisokat a RuTube-on Putyin hallgatólagos beleegyezésével? Tényleg nem tudom.

* Hogy milyen gyakorlati eredményekkel jár ez, arról Savonarolától az októberi forradalmon át az arab tavaszig lehet szemezgetni a történelemből, de ebbe bővebben nem mennék bele.

29 hozzászólás
>!
kalypso
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Fenntartásaim voltak Prilepin írásaival kapcsolatban, ugyanis korábban már olvastam egy elbeszélését valamelyik Tiszatájban, nem hatott meg különösebben, sőt. Bár alapvetően a klasszikus orosz irodalmat kedvelem, igyekszem azért képben lenni a kortársakkal is, és mi az ismert orosz kortárs: Pelevin, Szorokin, Ulickaja, ennyi, kész. Üdítő volt olyasvalakitől olvasni, akivel még ne bombázták szét se az internetet, se a könyvpiacot. Meg aztán én valóban értékesnek is érzem ezt a kötetet, gombóc maradt a torkomban utána.
Igazi kis orosz regény. Orosz faluval, orosz vodkával, orosz forradalommal, orosz emberekkel. Szépen felsorakoztatja a talajosságot, szlavofil, nyugatos eszméket, fontos szerepet játszik benne a vallás is, de mindezektől függetlenül mégis a szabadság a legfontosabb. Nem is értem teljesen, hogy hogyan lehet manapság kiadni egy ilyen kötetet az anyaországban. Átment volna a cenzúrán? Merthogy ez a regény nagyon aktuális, bírálja az államot (orosz médiában olvasni is lehetett róla, hogy az író eléggé támadólag lép fel ellene), a kormányzót (Putyint nyilvánvalóan még csak véletlenül se említi meg, de azért benne van az orosz ember sérelme, elnyomottsága az állam által), az elnyugatiasodást…
Az már tényleg hatalmas plusz, hogy amellett, hogy élvezhető, könnyen megírt mű, az ember agya folyamatosan kattog, izzik, visszacsatol. Felmerül egy csomó kérdés. Egy csomó jó megoldás, pl. a nevek terén: Szása az egyik legelterjedtebb név Oroszországban, azt sugallja, hogy kis szerencsével bárki elérheti azt, amit ő elért spoiler. Meg aztán itt van Bez-leto-v: amellett, hogy egy hideg vérmérsékletű ember, kicsit talán arra is visszautal, hogy a regény teljes cselekménye télen játszódik.
Szóval tudnék én erről még hatalmas csillogó szemekkel mesélni (ahogyan a kedvenceimről szoktam, aki ismer, tudja), de az értékelés végén mindig eljutok arra, hogy felesleges, mert úgyse lehet mindent visszaadni. Reményeim szerint hamarosan megpróbálkozok vele eredetiben is, de addig marad a könyv a polcon, gombóc a torokban. (Meg a jó kis orosz honlap, amit készítettek hozzá: http://sankya.ru/ :) ) Plusz a kérlelő szemek, hogy lehetne még tőle fordítani, kiadni. :)

7 hozzászólás
>!
csend_zenésze
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Na kérem szépen, így kell igazából dühös, elkeseredett fiatalokról írni. Elfogultság, ifjonti mohóság, kezdő írós klisék és túlkapások nélkül, miközben egyszerre marad társadalomkritikus és letehetetlen.

Akármilyen politikai nézetei is vannak Prilepinnek, az tény, hogy ez a Szánykja egy remekül összerakott könyv. Főleg abban a tudatban, hogy egyáltalán nem légből kapott a sztori vagy a „szövetségesek” csoportosulása – félelmetes látletet, mert nem tudni, hol húzható meg a határ a fikció és a nagy orosz valóság között. Vagy hogy meghúzható-e egyáltalán.*

Ha már újrealizmus, eddig igazán csak Szencsin könyveibe merültem bele, aki a vidéket írja le hasonló, velőig hatoló éleslátással. Prilepin viszont semmiképp se bélyegezhető meg olyan – eleve kissé hamvába holt – címkékkel, mint „vidéki” vagy „városi” író. Más is írta, hogy mindkét térben félelmetes otthonossággal mozog, a lélekrajz pedig pontos, objektív, de tényleg tele van azzal a dühvel és hévvel, ami kell ebbe a könyvbe.

(Apropó HÉV – a fordítás remek, de azért egy-két ponton pislogtam. A címválasztásnál mondjuk meg tudom érteni, hogy miért lett leszavazva az eredeti Szánykja (rettenet kimondani is, nemhogy egy borítóra így latin betűkkel), bár kicsit félrevezető – épp azt a stílusú elsőkönyves-generációregényes hullámot igyekszik vele megugrani, ami pont nem ez a könyv. A többi meg már csak szőrszálhasogatás: én személy szerint nem értem, hogy a magyar nyelvű fordításokban is elég elterjedt elektricska miért lett HÉV, a marsrutka meg iránytaxi (az orosz kultúrában/irodalomban/mindennapokban csak egy kicsit is jártas ember ismeri ezeket a helyi finomságokat, kár fordítani, pláne hogy a HÉV-ről nekem Szentendre jut eszembe, nem Moszkva környéke, az iránytaxit meg olyan bután hangzik, még ha nincs is megfelelő). És okéoké, fordítsuk, mert mi van a picit se jártasakkal – de akkor könyörgöm, a szpecnaz meg bezzeg maradhat? Zárójel bezárva.)

Mindenesetre azt hiszem, most kicsit elég is a valóságból. Inkább balra el Középföldére.

*…merthogy vannak dolgok, amik igenis egy az egyben megtörténtek. Nem bírtam ki mosolygás nélkül például, amikor erről az ominózus esetről ejtettek el két szót: https://www.youtube.com/watch…

>!
Dominik_Blasir
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Zavar, hogy értem; zavar, hogy megértem. És fáj, hogy itt tartunk, hogy nem látszik a kiút. S hogy Prilepin rémisztően aktuális korképe sem ad rá választ. Mert ez a dühös, szívvel-lélekkel orosz író is fél. Fél attól, ami jön, és ami már itt van. A zászlókban, az összeránduló vállak mögött, az alázatos tekintetek hadában, az „apátlan” nemzedék sáljaiban rejtőzve, a nemzetben, ami nem mer semmit sem tenni, vagy nem is látja, hogy tennie kellene valamit. Fél, hogy a jövő nemzedékek miként fogják őket látni – ha egyáltalán lesznek jövő nemzedékek. És hogy az egyetlen út a gyűlölet marad, amit nem lehet feltartóztatni, s ami talán olyat jelent, amit még annyira sem szeretnénk. Lehet hitegetni magunkat, hogy „mi jobbak vagyunk”. Pedig nem, barátaim, mi sem vagyunk jobbak. Ó, még véletlenül sem.

Dühöngtem még bővebben is: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-02-11+…

>!
Lunemorte MP
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Nagy elvárásokkal és rossz passzban vágtam neki a könyv olvasásának és ettől a sztoritól sem lett jobb a kedvem. Általában untam, bár néhol csodaszép mondatok vigasztalták a valóság fekete köpönyegét. Többszöri ronda beszéd -bár nem szokott zavarni- ilyen szövegkörnyezetbe szerintem egyáltalán nem illett. Egy „szerelmi" szál feltűnése keltett bennem néhol reményt, azonban az is felejtős volt inkább. Egyszóval olyan felejthető ez a történet, mint a legtöbb tucat, ám divatos könyv. Az erőszakos részek olykor durvák voltak, a végső tanulságot is megértettem, de a történet maga az lapos.

>!
korkata
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

Oroszországban játszódik a regény. Melyben zavarodott fiatalok próbálnak a politikai rendszer ellen tenni valamit.
A történetet végig düh, kilátástalanság, elkeseredettség jellemzi.
Engem elrémisztett a módszer melyet a fiatalok választottak.

>!
mentacukor
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk

„Prilepin regénye különös könyv, aktuálpolitika és irodalom szoros elegye.”

Próbáltam nem pátoszokban gondolkodni, hát nem sikerült:

Egyáltalán meg lehet ezt érteni? A dühöt? Azt az irracionális és beteg patriotizmust, amit a sok képmutatás váltott ki? A vodka és a vér ízét az ínyen? A kisvárosok és falvak embereit, akik úgy érzik becsapták, cserbenhagyták őket? A haza szabadságának veszett keresését? A fiatalokat, akik készek élni és meghalni az otthonukért? A fiatalokat, akiken már nincs fék? Az undorító, becstelen, ostoba államot, ami megfojtja a gyengéket? Az eszmeellenes eszméket? A tűréshatár végét? Az időt, ahol a haza lassan elképzelhetetlenné válik a forradalmon kívül? Szását? Meg lehet érteni Szását? A legrosszabb, hogy ott állunk, ahol a válasz: igen.

Ennek ellenére a Mert mi jobbak vagyunk nem csupán politikai regény. Száskát szeretni kell, Negatívot, Venyát, Rogovot, Pozikot, az orosz éjszakát, a bajtársiasságnak ezt a fura oldalát, az üldözött szabadságot, szippantani a sorok közül.

Van mit támadni, van mit vitatni, van mit alázni, de ez a könyv meztelenre vetkőzteti a valóságot. Semminek sincs értelme és mindennek van értelme. Minden megváltozik és semmi sem változik. És ez egyszerre zavaros, őrült és szomorú.


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

– Apád sírjánál voltál?
– Voltam – hazudta Szása.
– Hogy van, nem kelt fel?

61. oldal

>!
Kuszma P

Nem kell semmit sem csinálni. Mert amíg az o-ro-szok csendben isznak, és tesznek mindenre, addig minden megy a maga kerékvágásában. A vodka hűl, a krumpli sül. Amint viszont az o-ro-szoknak eszükbe jut a maguk porba hullott nagysága, a haza sorsa, a… miről is beszéltek ti folyton?… akkor elkezditek egymás vérét ontani. És annyi vért fogtok ontani, hogy elárasztjátok a fél kontinenst.

>!
ppeva P

Szásának volt egy teljesen oroszos szokása: szeretett részegen értelmetlen beszélgetéseket folytatni.

95. oldal

>!
bazsalikom P

– Azzal lehet vitatkozni, aki az igazságot keresi, azzal, aki a maga véleményét akarja megszilárdítani, azzal felesleges vitázni.
– Semmit sem értettél meg – válaszolta Szása.
– Te pedig semmit sem mondtál.

213. oldal

>!
hetcsillagkozt

Azt hiszed, hogy ennek a népnek, aminek a fele nyugdíjasokból áll, a másik fele pedig alkoholista, szüksége van talajra?

79. oldal

>!
bazsalikom P

Az undorító, becstelen, ostoba államot, amely megfojtja a gyengéket, és az aljas, közönséges embereknek enged meg mindent – azt ugyan miért kellene eltűrni? Miért kellene abban élni, amikor minden percben elárulja saját magát és minden állampolgárát.

125. oldal

>!
hetcsillagkozt

Oroszországban mindig vagy az ukránok voltak antiszemiták… olyan vezetéknévvel, mint mondjuk Gogol, vagy például Csehov, vagy Bulgakov… vagy a lengyelek, olyan vezetéknévvel, mint mondjuk Dosztojevszkij… Esetleg valami Lavlinszkij… És még Blok, aki állítólag holland volt…

212. oldal

>!
kalypso

A forradalom nem fentről vagy lentről jön, hanem bekövetkezik, amikor elvékonyodik minden igazság…

287. oldal

>!
Lunemorte MP

De iszen számolatlanul olvasta a könyveket, hát nincsen azokba leírva, hogy a vodkától meghó az ember?

40. oldal

>!
kalypso

Ha azt érzed, hogy számodra Oroszország, mint Blok verseiben, feleség, akkor az azt jelenti, hogy pontosan úgy viszonyulsz hozzá, mint egy feleséghez, akihez hozzá lehet tapadni, akivel megesküdtél, és élsz vele, amíg a halál el nem választ. Blok ezt zseniálisan megértette. Hogy a haza feleség. Az anya más, az anyát elhagyják. A gyerekek is mások – egy meghatározott pillanatban kirepülnek, mint az angyalok, akiket te neveltél fel. A feleség viszont marad. A feleség az, akit elfogadsz. Nem vizsgálgatod, nem nézed érdeklődéssel vagy ellenszenvvel: ki vagy te, mit keresel itt, szükségem van-e rád, és ha igen, akkor minek, hanem szereted, és ez meghatározza számodra, hogy mit tegyél. És ebben az esetben nincs választási lehetőség. Nem igaz, Ljova, amikor azt mondják, hogy az élet mindig választás. Néha nincs választás. Ha szerelmes vagy, akkor nincs választásod. És ha hazád van… Akkor ugyanígy…

213. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur
A. Mitta – J. Dunszkij – V. Frid: Ragyogj, ragyogj csillagom
Daniel Quinn: Izmael
Louis Aragon: A bázeli harangok
Natalja Pirumova: Bakunyin
Mihail Bakunyin: Államiság és anarchia
P. A. Kropotkin: A kölcsönös segítség mint természettörvény
Dolmányos István (szerk.): Orosz forradalmárok a XIX. században
P. A. Kropotkin: Forradalmi kormányok
Mihail Bakunyin: Gyónás