NW 10 csillagozás

Zadie Smith: NW

Zadie ​Smith briliáns regénye négy fiatal napjait követi higanyszerű rezdülésekkel, olykor megfoghatatlanul, olykor az érzékszervi elviselhetőség határán.
Leah, Natalie, Felix és Nathan egy helyen és egy időben nőtt fel egy koszlott, külvárosi háztömbben, London északnyugati zónájában – saját életükről, kapcsolataikról és találkozásaikról alkotott benyomásaik egyszerre pusztítóak és felemelőek, gyönyörűek és brutálisak, mint az óriási város, amely körbefogja őket.
Ismerik minden szomszédjukat, és csak ehhez a pár utcányi szeglethez kötődnek, mégsem tudhatják soha, hogy a következő pillanatban mi vár rájuk: London rémisztően gazdag szövete bármikor zátonyra futtathat vagy zsákutcába terelhet.
Zadie Smith írásművészete korszerű, bátor és urbánus; helyenként maga a zene, a szenvedélyes lüktetés, másutt pedig letisztult kereszteződés, ahonnan minden életállapot elérhető.
Egyedülállóan maradandó könyv egy bonyolult helyről – sokáig nem megy ki az ember… (tovább)

Eredeti mű: Zadie Smith: NW (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Európa, Budapest, 2017
376 oldal · ISBN: 9789634056799 · Fordította: Pék Zoltán

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
Zadie Smith: NW

A blogbejegyzés címe ("Nem tudom, mit akarok") egy találó válasz része, amelyet az egyik szereplő kislánya ad az anyja kérdésére:
"- Minek kellett a roller, ha tudod, hogy úgyse akarod használni?
A gyerek nedves ajka anyja fülét súrolta: – Nem tudom, hogy mit akarok, amíg nem akarom."

Valamiért úgy éreztem, ez a mondat akár a regény tézise (mottója) is lehetne: a felnőttek ugyanígy nem tudják, akarnak-e rollerezni. Akarok magasabb szintre lépni? Mit jelent ez nekem? Akarok én családot, nagy házat, olyan karriert, amire azt mondják, „sokra vitte”? Amit akarok – vagy amit akarni vélek a társadalom általános vélekedése alapján – boldoggá tesz engem? Mi a fene az a boldogság?
(A kínai bölcsek szerint boldogság nem létezik, a megelégedettség az érzelmek abszolút pozitív csúcspontja. Tetszik.)
Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg – hol homályosan, hol tűéles pontossággal – a szereplőkben, akik, bár nagyon különböznek egymástól, két dolog közös bennük: az elvárások az összeroppanással határos módon nyomasztják őket és London északnyugati, szimplán NW-nek nevezett részén élnek. Nekem semmit nem mond (pontosabban: nem érint meg zsigerből) egy angol városrész társadalmi-etnikai összetétele és szociológiai bemutatása, de hallatlanul élvezem Zadie Smith olvasását. Olyan mozzanatokat ragad ki az emberek életéből, amelyek bántóan védtelenül mutatják meg, milyenek vagyunk, mi, emberek – mert bizonyos dolgok nyelvtől, földrésztől és társadalmi [agyonütöm magam, ha még egyszer leírom azt a szót, hogy "társadalmi"] összetételtől függetlenek.

Ami meghökkentett és kicsit elvett a regény élvezeti értékéből, az az írótól megszokott (nagyot mondok, mert ezt leszámítva csak A szépségről címűt olvastam tőle) hagyományos próza elhagyása; tulajdonképpen csak egy fejezet más – rövid, számozott töredékekből áll –, de a regény egészére jellemző az elhallgatás, a ki nem mondott dolgok jelentősége, a később értelmet nyerő félmondatok, amely emlékeim szerint A szépségről-re (jaj) nem lehet mondani, vagy kevésbé igaz rá. Nem rovom fel hibának a szerkesztési bravúrokat, csak hömpölygő szövegre készültem és a negyven fokban… nos, nem esett jól Zadie textuális szaltózását dekódolni. Ha eltekintek a nyűgösségemtől, akkor ez a regény egy sokszínű, biztos kezű, profi és élettel teli író könyve.

Irreleváns ui.: A bejegyzéseim (értékeléseim? Elemzés és recenzió biztosan nem) abszolút nem szabályosak. Nem tartalmaznak világbemutatást, karakterelemzést, fülszöveget, nem térek ki a szerkesztőre, nem szellősek, nincs bennük sok kép és vásárlásra buzdító link. Cserébe nem unom el az életem írás közben. Írom, ahogy jön és ami jólesik; fülszöveget mindenki tud olvasni és úgy vélem, a szösszeneteim olvasóinak (az olvasó olvassa a könyvet bemutató olvasót!) hagyni kell felfedeznivalót, én inkább csak a kedvüket akarom felpiszkálni, tájékozatlan-gyámoltalan, kezdő olvasókkal meg nem foglalkozom, mert, ha mást nem, a józan eszét és a billentyűzetet mindenki tudja használni, és ők más megközelítést igényelnek. (Rohadt hosszú mondatokat is írok.)
Másrészt ez az irkálás legalább annyira szól a bejegyzés/értékelés szerzőjéről és annak olvasójáról, mint a bemutatott könyvről; bevallom, sok esetben nem a kötet érdekel, hanem a blogger/értékelő szabad eszmefuttatása és stílusa. A publikált, nyomtatásban megjelent író elmarad az arctalan-névtelen szerző mögött, akinek művei az illékony, virtuális hasábokon öltenek testet. Így megy ez.

Akarok én erről diskurzust kezdeményezni?

42 hozzászólás
>!
giggs85 P
Zadie Smith: NW

Zadie Smith azon szerzők egyike, akiktől régóta szerettem volna olvasni valamit, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy ezt meg is tegyem (első regénye, a Fehér fogak már vagy egy évtizede hever a könyvespolcomon érintetlenül). De mivel ő az egyik legfelkapottabb és legelismertebb kortárs brit szerző, és csak jókat hallottam róla, nem vacilláltam azon, hogy kézbe vegyem-e legújabb kötetét, az idehaza nemrégiben megjelent NW-t. Így, olvasás után, az jut róla elsőként eszembe, hogy furcsa, különös, nyugtalanító kötet.

Maga a cím, az NW, London észak-nyugati részére utal, ahol négy helybéli egy-egy napját vagy akár egész életét követjük nyomon a nagyvárosi dzsungelben. Ezek a különféle származású emberek bár ugyanonnan indultak, és ugyanott is élnek, de gyökeresen más életutakat jártak be, más körülmények között élnek, másképp gondolkodnak – és mindannyiukat kihívás elé állítja a folyton pulzáló modern metropolisz.

Az első egységben az ír származású Leah életébe tekinthetünk be, amit egy látszólag jelentéktelen esemény hoz mozgásba: egy első ránézésre is drogosnak tűnő nő pénzt kér tőle taxira, de természetesen soha nem szándékozik azt visszaadni. Leah teljes naivitásával áll szembe a fekete, francia férjének racionalitása, vagy barátnőjének cinizmusa. Ebből az aprócska eseményből, és az arra adott reakciókból az írónő a férfiak és nők, a fehérek és feketék, a közép- és felső-osztálybeliek világlátását és gondolkodásmódját is be tudja mutatni, miközben hősnőnk egyre inkább kezd összeroppanni az élet elvárásai alatt.

A második egység főszereplője, Felix, ezzel éppen ellentétes utat jár be. A korábban drogfüggő és célnélküli férfi egyetlen napját követjük nyomon, de érződik, hogy minden gyengesége ellenére ő lehet az, aki képes talpra állni az angol fővárosban. Az első részhez hasonlóan itt sincsenek megmagyarázva a dolgok, csak sodródunk a fekete sráccal a napja során, és próbáljuk összerakni a darabokat; ki kicsoda, kivel miért beszél, és mi fog történni. Az első részben megkezdett történetmesélés itt már alig működik (ennek a napnak nincs története, nincs íve), de ugyanakkor ez a rész lehet a realizmus szerelmeseinek kedvence (nekem ez volt).

A harmadik egységben tovább roncsolódik és fragmentálódik a hagyományos értelemben vett történetmesélés, 185 apró darabkában (ezek némelyike mindössze 1-2 sor) kapjuk kézbe Leah-nak és gyerekkori barátnőjének, Keisha-nak az élettörténetét. Ezek már szó szerint csak történetszilánkok, amik között kapirgálva próbál az ember összerakni egy lehetséges történetet. Majd a negyedik egységben persze több szál is összeér, hogy ne legyen teljesen lezáratlan a regény.

Ebben a kötetben Zadie Smith egy igazán zseniális és sokoldalú íróként mutatkozik be, aki gond nélkül váltogatja a narrációt, a szerkesztésmódot, a szövegformákat és a nézőpontokat. Az NW bár ragyogóan mutatja be a modern London és néhány lakójának életét (talán a legélőbb, leghihetőbb kortárs London-regény), mégis inkább azok kedvence lesz, akik imádják az írói zsonglőrmutatványokat. Részemről még biztosan fogok olvasni a jamaikai származású szerzőtől.

1 hozzászólás
>!
cseri P
Zadie Smith: NW

Az elején kis fanyalgás, hogy nem abban a stílusban ír Zadie Smith, ami annyira megnyerő A szépségről könyvében. Viszont imádom azt az érzést, amikor egy ímmel-ámmal olvasott könyv egyik lapról a másikra elkezd igazán jó és élvezetes lenni, valahogy megérkezik az ember a stílusába. Ez ritka, de most bekövetkezett. Kellett hozzá egy másfél órás buszút is.
Itt ebben a könyvben a lényeges dolgok félmondatokban és néha félszavakban vannak elrejve, és azt kell megérteni. Ilyesmire gondolok, hogy rájönni, milyen szereplőről van éppen szó, ki az, és hogy kerül a történetbe, mert külön elmagyarázni senki nem fogja. Stb. Ha erre ráérzünk, akkor menni fog, és tetszeni is.
Viszont egy kicsit a végét azért összecsapottnak éreztem, illetve azt hiszem, talán bizonyos félmondatok mégsem igazán álltak össze, ami miatt újra kéne olvasni, amit most nem fogok. Nem baj, azért tetszett.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Terry Pratchett: Fegyvertársak
Jeffrey Archer: Ütött az óra
Tibor Fischer: A béka segge alatt
David Almond: Szárnyak titka
Robert Galbraith: Gonosz pálya
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Mark Lawrence: A Hazug kulcsa
Holly Webb: Pille új otthonra lel
Stephen Fry: Csináljunk történelmet