A ​szépségről 27 csillagozás

Zadie Smith: A szépségről

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Howard Belsey, a liberális beállítottságú angol művészettörténész Wellingtonban, egy Boston környéki kis amerikai egyetemen morzsolgatja végnapjait. Afro-amerikai felesége, Kiki fúj rá, mióta tudja, hogy Howard csalja őt. Nagyfiuk, Jerome apja esküdt ellenségének, a Howardhoz hasonlóan Rembrandt-szakértő, ám ultrakonzervatív trinidadi-angol Monty Kippsnek a védőszárnyai alá húzódik, és beleszeret Monty gyönyörű lányába, Victoriába.

Az igazi bonyodalmak és a nagy érzelmi sakkjátszmák akkor kezdődnek, amikor Monty egyszer csak felbukkan Wellingtonban, mint vendégprofesszor. Miközben Belsey és Kipps között dúl a bősz vita a pozitív diszkriminációról, a két feleség összebarátkozik, Zora Belsey egy fiatal gettórapper karjaiba omlik, a legfiatalabb Belsey gyerek, Levi pedig egy csoport haiti menekült között véli megtalálni identitását.

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Európa, Budapest, 2007
486 oldal · ISBN: 9789630784085 · Fordította: Sóvágó Katalin

Enciklopédia 3


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
Zadie Smith: A szépségről

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Nem tudom, hol kezdjem. Harmadjára futok neki a postírásnak, de nem tudom összefogni a szavakat ahhoz, hogy kifejtsem, miért is szeretem annyira az ilyen típusú könyveket. A semmi különös, ám számomra leírhatatlanul érdekes-hétköznapi emberek nem-életéről szóló, spirálisan kígyózó érzelmekről, a féltékenységről, irigységről, az átmeneti boldogságról és a szüntelen állóháborúról szóló nem-regényeket. Nem lehetünk állandóan harcos hercegnők vagy szörnyölő, vándor hősök.

Zadie Smith regénye elvileg két családra fókuszál, de a Belsey-klán többet mocorog a mikroszkóp alatt, mint az egzisztenciálisan jobb, de ellenszenvesebb Kipps-família. Két szemlélet, két beállítottság ütközik össze, amikor a pimasz sarjak Rómeó és Júlia módjára összegabalyodnak – ami szerencsére senkinek nem okozza a halálát –, és, mire véget ér a regény, valószínűleg megállapítható, hogy egyikük sem jobb a másiknál. Azért „valószínűleg”, mert a családfő Montague Kippstől és a fiától mélységesen undorodtam, ahogy általában szoktam a vallásos ájtatosság szoknyája alá bújtatott nyerészkedéstől és kapzsiságtól. Howard se példamutató ember; lapít, hazudik (rosszul), bocsánatot kér (rosszul), megcsillogtatja az elbűvölő énjét (kiválóan), de alapvetően jó ember, aki nem akar rosszat, csak 50+-os létére mélységesen össze van zavarodva. Elég rémisztő, hogy egy ember ennyi idős korában sem találja a helyét és sorozatban hülyeségeket csinál, miközben körömszakadtáig ragaszkodik a mindenki számára fárasztó elveihez.
A többi szereplő sem volt szimpatikus – de ez abszolút nem befolyásol egy könyv megítélésében –, Zora Belsey-től gellert kapott az agyam; az a törtető, hangoskodó, valójában önbizalomhiányos és rettegő típus, amit a valóságban is ki nem állhatok. Kippsék lánya, Victoria is a félelmeit takargatja, de legalább magának nem hazudik és néhány embernek meri megmutatni a törékeny énjét. Egyedül Kikivel tudtam szimpatizálni, és az ő segítségével jöttem rá, hogy ebben a történetben mindenki mélységesen magányos, főleg Kiki, a háromgyerekes, férjezett nő. Nem volt nehéz ezt a mintázatot a valóságra is kivetíteni, mert Zadie Smith élethű helyzeteket mutat be, az apró mozdulatokig kísértetiesen ismerős képeket fest. Howard látogatása az apjánál annyira tűpontos, hogy még én is zabos lettem tőle. Annyira valódi, annyira igazi – és borzasztó. Nehezen tudom a szépség fogalmát társítani ehhez a regényhez, túl sok ronda dolog esik meg, és a felbukkanó szépség istenes kalamajkába keveri a szereplőket.

Szóval, nagyon igazmondó, élethű, de nem megy át önmarcangolásba, olvasás után nem úgy éreztem magam, mint akit megrágtak és kiköptek a mocskos járdára, Smith meghagyja nekünk a következtetéseket és a lelkiismeret néma hangjait, kezdjünk vele, amit akarunk – maradhatunk annál, hogy egy jó kis könyvet olvastunk, de mi egyáltalán nem ilyenek vagyunk (hát persze), vagy elismerhetjük, hogy mi is így botorkálunk; megbotolva-elvágódva, de többnyire makacsul kapaszkodva.

A fordítás mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nekem alapvetően nincs gondom Sóvágó Katalin munkáival, általában kevés farkasordító hiba marad a fordításaiban – vagy a történet jótékony homálya elrejti őket előlem –, de ez botrányos volt. Rögtön pofán vág azzal, hogy „Köszönetmondás”, annyira rondán néz ki, hogy majdnem elvette a kedvem a könyvtől. Sajnos a történet elején elég sok bicegő mondat van, a Belsey-ház leírása iszonyatos, pedig látni a szépségét. Szerencsére később normalizálódik a helyzet (csak a „füligszáj mosoly”-t és a „tátott szem”-et tudnám feledni) – a szlengbe nem fogok belekötni, mert azt úgyse lehet átültetni egy másik nyelvre –, de előfordulnak olyanok, hogy „nem akarok részes lenni ebben”, bántóan kiugranak a szövegből ezek a sántikáló kifejezések, mondatok, kizökkentettek az olvasásból. Nem akarok ebben részt venni, nem akarok ebben résztvevő lenni, én ebben nem veszek részt, én ebből nem vállalok részt, annyi variáció létezik rá, nem igaz, hogy pár betűt nem bírt a szerkesztő vagy a korrektor arrébb pöccinteni. És Tulp doktornak mióta „anatómialeckéje” van, „Tulp doktor anatómiája” helyett?

Ui.: nagyon szeretem az ún. „városjáró” könyveket, amelyek hétköznapi, csip-csup dolgokat írnak le a városokról, ahol játszódnak. Ez is ilyen.

2 hozzászólás
>!
fezer
Zadie Smith: A szépségről

A szivem csücskék azok a könyvek, amiben csak átlagos családok átlagosan elcseszett életét veszik górcső alá minden más érdemi történés nélkül és így még egy viszonylag gyengébbet is nagy élvezettel olvasok. Sajnos most ezt a könyvet én a viszonylag gyengébbek közé sorolom, bár erős a gyanúm, hogy a nagyon gyenge fordításnak ebben rendesen benne van a keze. Másrészt viszont a témában már annyi szuper jó könyvet olvastam, hogy A szépségről nem emelkedik ki közülük, bár azért volt egy-két erős jelenet, ami a maga tömörségében nagyon eltalált volt. (A kedvencem az a pár oldal, mikor Howard meglátogatja az apját.) Összességében ugyan szerettem olvasni, de meglepődnék, ha maradandónak bizonyulna az emlék, ráadásul számomra nem voltak igazán emlékezetesek a szereplői sem.

>!
meseanyu MP
Zadie Smith: A szépségről

Fú, ez kemény volt… Semmi extra, csak a mindennapi kis játszmáink, de én pont az ilyesmit szeretem. Persze van, aki ezt jobban csinálja, kevesebb entellektüel rizsával, de helyenként meg annyira szép volt és igaz…

>!
zsoltika P
Zadie Smith: A szépségről

Ez kábé az a könyv, amire 5-ből 6-os osztályzatot adok, kár hogy kevés az ennyire jó. A figuráktól, a dialógusoktól válik a relatív átlagos történet zseniálissá? Nem tudom, nem értem, de nem is az a lényeg. Hanem hogy még ilyent.

>!
Tilla
Zadie Smith: A szépségről

Adott egy amerikai felső középosztálybeli család. Brit származású egyetemi tanár apuka, kapuzárási pánikkal, szakmailag kiégve; afro-amerikai, fiatalos, nyitott, elfogadó, ápolónő anyuka és három felnőtt gyerek. A legidősebb egy szerelmi bánatos, mélyen vallásos fiú, aki szerelmes apja nagy ellenfelének lányába, húga egy keményfejű, más álláspontját elfogadni képtelen és szerelemben sikertelen lány, öccse pedig egy 16 éves, gettórapper stílust kedvelő fiú, aki haiti bevándorló, utcai árus barátai előtt titkolja, hogy a város gazdag negyedében lakik, tüntetésekre jár, harcol a haitiak jogaiért.
A szereplők sorbavétele után a cselekmény meghatározása már sokkal nehezebb. A könyv feléig hittem, hogy az újabb és újabb fejezet lesz az szál, ami köré fonódik majd a regény többi cselekménye. Aztán a felén túljutva, amikor minden történést továbbra is olyan követ, aminek nem sok köze van az addigiakhoz, feladtam, hogy főszálat találjak. Azokat, amiket csattanóknak gondolnék, valami teljesen más követ, megoldás, levezetés nélkül, gyakran hónapokat ugorva. Egy család élete ez, lazán, éppenhogy összefűzve.
Furcsa könyv… Inkább úgy hívnám, hogy gondolatébresztő ötszáz oldalban, ugyanis gazdagon tartalmaz gondolatokat a multikulturalizmusról, színes bőrű és nagy-britanniai bevándórlókról, gazdag és szegény afro-amerikaiak különbségeiről, konzervativizmusról, pozitív diszkriminációról, jogokról és kötelességről.
Nem ártott az értékelésnek, hogy a könyv letétele után nem azonnal, hanem néhány napot várva ültem le megírni. Most már nem érdekel, hogy nem tudom, miről szólt a könyv. Lassan ható regény, érdekes és értékes olvasmány.

>!
marcipan007
Zadie Smith: A szépségről

Ez aztán nagy csalódás volt… évek óta el akartam olvasni ezt a könyvet, valamiért úgy éreztem, hogy biztosan kedvenc lesz, de sajnos a legnagyobb részét untam, és arra vártam, hogy történjen már végre valami.
A köszönetnyilvánításban említi az író, hogy jó pár részt kivágatott belőle a szerkesztő, még 250 oldalt nyugodtan kivehettek volna belőle.
A könyv tartalmaz mindent, ami miatt utáltam a bölcsészkart: sok-sok lila elmélkedés (tudálékoskodás) olyan dolgokról, ami senkit sem érdekel, fensőbbrendűségi tudat, álszentség, sznobizmus, de még ahhoz is számológép kell, hogy néhány számot összeadjanak.
A karaketerek nem voltak jól kidolgozattak, a sok párbeszéd ellenére nem éreztem, hogy jobban is megismertük volna bármelyik szereplőt. (azt meg egyálatlán nem tudom elképzelni, hogy két ennyire különböző ember összeházasodjon és 30 évig együtt éljen.)
Az egész könyv másról, sem szól, csak arról, hogy feldob egy csomó érdekes témát, de semmit sem fejt ki rendesen, teljesen érdektelen sehova sem vezető párbeszédek oldalakon keresztül.
Nem is értem, hogy mit akart ezzel a könyvvel Zadie Smith, lehet, hogy nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint a többi értékelő?

>!
sophie P
Zadie Smith: A szépségről

Nos, ez egy kicsit … maszatos. Óvatosan maszatoló.
Mint amikor látsz egy képet, de a körvonalak homályosak, az arcvonások szétesőek, és az egész nagyon távoli, … szóval a részletek nem fontosak, az összkép pedig csak felsejlik.
Lehet így is, én elfogadom, de akkor határozottabb kompozíciót kérnék.

Egyébként elég sok mindenről esik szó. Van benne család, kettő is, sok problémával, felnövő gyerekekkel. Haláleset, megcsalás, válás. Van benne művészet, sőt művészetek, tudomány, egyetemi élet, politikai kérdések, közélet, még egy kutya és egy mókus is.
Nem azt mondom hogy nem jó a könyv. Nagyon sodró lendületű olvasmány, tulajdonképpen jól esett, szívesen olvastam, szórakoztatott a sok jó karakter, a sok érdekes szóváltás. Csakhogy … felkeltették az érdeklődésemet, aztán magamra maradtam: gondoljam tovább, találjam ki, fejtsem meg, foglaljak állást. De ennyiszer?!

>!
Mpattus P
Zadie Smith: A szépségről

Nem tudom, hogy túl nagyok voltak-e az elvárásaim. Nem tudom, hogy rosszkor vettem-e elő és álltam neki. Nem tudom, hogy mi zavart a történetben. (Nem tudom, hogy volt-e történet, vagy feldobott egy-egy témát, ami aztán elhalt úgy, mint mikor valaki a mondat végét elharapja és nem tudjuk, hogy volt-e vége és volt-e mondanivaló).

Ami biztos, hogy már régóta szemezgettem a könyvvel, és számomra elég nagy csalódás volt. Untam. Számomra vontatott – és sokszor érdektelen-értelmetlen volt. Pedig benne van az 1001 könyvben…persze, ez sem garancia.

Talán legközelebb.
Ha lesz legközelebb.

>!
husza68
Zadie Smith: A szépségről

Tényleg szépséges könyv, de nem árt hozzá egy értelmező kéziszótár, a fordító is a nyelv szépségét, sokszínűségét próbálta bemutatni.


Népszerű idézetek

>!
Amadea

A legnagyobb hazugság, amit valaha elmondtak a szeretetről, hogy szabaddá tesz.

463. oldal

>!
Dün SP

– Anyu! Te meg mit csinálsz ?
Tehát szokatlan dolog kiülni a lépcsőre, félig a konyhában, félig a kertben, és a hideg kövektől zsibbadt lábbal várni a télre? Kiki nagyon jól elvolt így majd egy óráig, nézte, hogy tépi le a lökésekben támadó szél az utolsó leveleket – és akkor a lánya most itt hitetlenkedik. Úgy látszik, minél öregebbek leszünk, annál inkább elvárják a gyerekeink, hogy nyílegyenes vonalban haladjunk, karjainkat a törzsünkhöz szorítva, vonásainkat a kirakatbábuk semlegességébe idomítva, nem nézve se jobbra, se balra, és nem – jaj, dehogy! – várva a télre. Vélhetőleg ez tesz jót a lelki nyugalmuknak.

218. oldal

>!
Amadea

A félelem tisztelet volt, a tisztelet félelem. Akitől nem félnek, annak nincs semmije.

175. oldal

>!
Dün SP

Howard kopogtatott az ablakon: előbb könnyedén, aztán erősebben. Vértoluláshoz hasonló, furcsa szülői felbuzdulás kerítette a hatalmába, aminek csakugyan a vérhez volt köze, és most az ő széles körű intelligenciájában vadászott szavak után, hogy hatékonyabban kifejezhessen valamit, ami azt jelenti: ne lépj le a járdáról vigyázz magadra és légy jó és ne bánts másokat és nehogy megsérülj és ne élj úgy amitől halottnak kell érezned magad és ne árulj el se mást se magadat és jól őrizd meg ami fontos és kérlek ne és kérlek emlékezz és vigyázz

164. oldal - Európa Könyvkiadó, 2007

>!
liivia

Az autó rádiójában emberek visítottak egymásra olyan franciasággal, ami, amennyire Howard megállapíthatta, nem volt francia.
– A repülőtérre kérem – kiáltotta túl a visítást.
– Oké, igen. De lassan kell menni. Utcák nagyon rossz.
– Oké, de azért ne túl lassan.
– Terminál?
Az akcentus olyan erős volt, hogy Howard azt hitte, a Zola regény címét hallja.
– Tessék?
– Tud terminál?
– Ó… nem, nem… de majd rájövök – itt van valamerre – ne aggódjon… Maga csak vezessen, én majd rájövök.

34-35. oldal [Európa, 2007]

>!
Amadea

Próbálj meg tizenöt haitival végigmenni az utcán, ha azt akarod látni, hogy az emberek kínosan érzik magukat! Kissé Jézusnak érezte magát, aki a leprásokkal grasszál.

270. oldal

>!
Amadea

Felvette a legócskább mackónadrágját, és kendőt kötött. Bement a tárolóba, egy szál rádiót vitt magával társaságnak. Idelent tombolt a Belsey-emléktárgyak őszkáosza. Kikinek, hogy bejusson, át kellett másznia négy hatalmas műanyag dézsán, amelyek kizárolag fényképeket tartalmaztak. Könnyű lenne pánikba esni a múlt ekkora tömegétől, ám Kiki profi volt. Sok-sok éve nagyjából három részre osztotta a tárolót, amelyek megfeleltek a három gyerekének. Zoráé hátul volt a legtágasabb, de csak azért, mert Zora volt az, aki mindenkinél több szót vetett papírra, több klubhoz és csapathoz csatlakozott, több oklevelet gyűjtött be, több kupát nyert. Bár Jerome-nak is figyelemre méltó tér jutott. Itt volt minden, amit Jerome évek alatt összegyűjtött és szeretett, a kövületektől a Times példányain és az autogramgyűjtő füzeteken át a Buddhák széles választékáig és a festett porcelántojásokig. Kiki letelepedett törökülésben, és munkához látott. Elválasztotta a tárgyakat a papíroktól, a gyerekkori dolgokat a főiskolás dolgoktól. Többnyire lehajtotta a fejét, ám ha néha felemelte, a legmeghittebb panorámát láthatta: a szétszórt vacakjait annak a három embernek, akiket ő teremtett. Megkönnyezett sok kis tárgyat: egy pici kötött cipőt, egy törött fogszabályozót, egy cserkésznyakkendőhöz való gyűrűt. Nem ő lett Malcolm X titkárnője. Sose rendezett filmet, nem indult a szenátusi választáson. Nem tudott repülőgépet vezetni. De ez itt mind az övé volt.

462-463. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrea Levy: Parányi sziget
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Anne Michaels: Rejtőzködő töredékek
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Téa Obreht: A Tigris asszonya
Naomi Alderman: A hatalom
Ann Patchett: Életszonáta
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában