Void ​Star 16 csillagozás

Zachary Mason: Void Star

„Kivételes ​regény. A próza hipnotikus szépségével csak a könyv sebessége és központi rejtélye vetekszik, míg a történet – a halandóságról, emlékekről és emberi mivoltunkról – rendkívüli mitológiai erővel bír.”
Emily St. John Mandel

A nem túl távoli jövőben a tengerszint megemelkedett és az Egyenlítő menti területek kiürülőben vannak, de még mindig jó gazdagnak lenni San Franciscóban, ahol felfegyverzett drónok tartják távol az elszegényedett tömegeket. Irina nem gazdag, legalábbis nem annyira, de mesterséges memóriával rendelkezik, aminek köszönhetően mindenre tökéletesen emlékszik. Közvetítőként dolgozik a megbízói és azok átláthatatlanul összetett mesterséges intelligenciái között. A munka jól fizet, Irina évente egyszer még a Mayo Klinikára is el tud menni belőle, ahol különböző kezelésekkel késleltetik az öregedését.
Kern nem mondhatja el magáról mindezt. Egyike azon menekülteknek, akik a várost körülvevő, drónok építette,… (tovább)

Eredeti mű: Zachary Mason: Void Star (angol)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
384 oldal · ISBN: 9789634194538 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194521 · Fordította: Farkas Veronika

Most olvassa 6

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 96

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Zachary Mason: Void Star

Szóval az igen kedvező első benyomások után küzdöttünk egymással rendesen, de aztán úgy 55%-nál úgy döntöttem: baromi élvezetes ez, a meglepően hosszú és kacifántos mondataival egyetemben, ha nem a metrón akarom olvasni, vagy késő este nulla aggyal.

Meg fogtok egyébként lepődni, ha megmondom, miért élveztem. Mert nem, nem, nem a rettentő mély és kifinomult mondanivaló&kérdésfeltevések miatt, nem is a szépirodalmat közelítő stílus miatt. (Halkan jegyzem meg, hogy attól, hogy egy átlagos mondat 12 tagmondatból áll, és szépek benne a jelzők, meg még pontosvesszőt is rendszeresen használ az író, nem lesz szépirodalmi egy mű; inkább csak stílusnehéz, ami zsánerkönyvnek nem biztos, hogy jól áll. Cyberpunk-leszármazottnál persze nyilván ez alapfelszereltség, nem is kell nagyon nyafogni – csak otthon, nyugiban kell olvasni.)

Legjobban a döbbenetesen jó hangulata tetszett – a mindenféle országokkal, favelákkal, hóesésekkel, drónokkal, muay thai-jal, szerverparkokkal, és még számtalan, többé-kevésbé spoilerveszélyes alkotóelemmel megkomponált világ összességében hideg és idegen, de dinamikusan változó, időnként mégis (ha máshonnan nem, egyéb történetekből) ismerős hangulata. Nekem főleg Neal Stephenson és Ian McDonald integetett sokat a sorok közül (Gibsonon kívül, persze), de meglepően gyakran volt benne egy kis Mátrix és Greg Egan, sőt Rajaniemi és Dan Simmons is – Mason nem akkora mágus ugyan, mint Rajaniemi, és különféle nagyvadakról is tanulhatna még ezt-azt Simmonstól, de összességében engem meggyőzött. Sokáig aggódtam ugyanis, hogy a cizelláltan bonyolult mondatszövevények virtuális selyemköntöse alatt a király tulajdonképpen meztelen – de végül elhittem, hogy van tartalom is a forma mellé. Ha átvert mégis, hát nem bánom. :)
A másik dolog pedig, ami miatt tetszett, az nem más, mint a pörgős cselekmény, ami hát tulajdonképpen izgalmas, és lebilincsel és nehéz letenni a könyvet: a három történetszál, ahol Kern az akció, Irina a kulcs, Thales pedig a rejtély, és ahogy a három összeér.

Ne olvassatok róla cselekményleírást: vagy spoileres, vagy nem lehet róla érdemben írni.
És szerintem tényleg csak nyugiban érdemes, ha nem akartok az elején lepattanni a szövegről. Később már nem olyan nehéz, ahol a cselekmény igazán beindul – addig kell kicsit küzdeni, de nekem megérte.

>!
Noro MP
Zachary Mason: Void Star

Mason nem találta fel a kiberpunk 2.0-t, nem alkotott új, 21. századi paradigmát a számítógépek jövőjéről. De modern, mai szemszögből megírta azt, amit valószínűleg sokan gondolunk a kibervilágról, csak még talán nem öntöttünk szavakba. Röviden azt, hogy nem fog működni.

A történet a nem is olyan közeli jövőben játszódik, ahol a technikai fejlődés elért egy, a mi valóságunktól nem is olyan távoli platóra, és a jelek szerint ott megrekedt. A továbblépés egyetlen útja az lenne, ha az embereknek sikerülne szót érteni a mesterséges intelligenciákkal, amelyek már legalább 90 éve szaporodnak a hálózatban, de mintha egy másik univerzumban élnének. A legközelebb még azok jutnak el hozzájuk, akiknek mesterséges agyszövet-pótlás van a fejében, de ez a technológia többször halálos, mint ahányszor nem. Szó szerint egy számjegyű azoknak a száma, akik képesek hosszú távon is együtt élni vele. Ennyit a transzhumanizmus kiberpunk irányáról, sugallja nekünk a szerző. Robocop is dead.

Ennél több konkrétumot nem is érdemes mondani a könyvről, azt ugyanis nem cselekménye, de nem is forradalmi háttérvilága határozza meg. Hanem a hangulata, és az a képessége, amellyel belemeríti az olvasót a jövő neonfényei közé. A kiberpunk sokáig azzal tüntetett, hogy még az SF-en belül is különösen száraz, technika-központú és az emberi lelket háttérbe szorító irányzat volt. A Void Star viszont az embert ragadja meg a gépek között. A kedvencelésén még gondolkodom, de ha eltekintünk attól, hogy nem bombáz forradalmi ötletekkel minden oldalon (amit általában elvárok egy SF-től), ez nekem való könyv.

3 hozzászólás
>!
marcipáncica
Zachary Mason: Void Star

Igazából jó ez a könyv, csak én nem értettem igazán. Van ez így, én ezt nem is feltétlenül rónám fel hibaként, aki otthonosabban mozog a Mason által feldolgozott témákban, vagy több időt szán az utánanézésre, annak egy egészen sajátos élményben lesz része. Türelem kell ehhez a könyvhöz, ami bennem nem feltétlenül volt meg.

Pedig annyira jó témák vannak benne, amikből süt, hogy az író értette a dolgát. A Mason által felvázolt világ remek, nem túl távoli jövőképe valóságos, és a jelenlegi világunk nagyon is valószínű továbbgondolása. Nagyon tetszett, hogy igazából csak felvázolja azt, hogy merre tart a jelenlegi társadalmi- és technikai fejlődés, nem dob hozzá semmilyen váratlan katasztrófát, vagy idegenkezűséget, ezzel nagyon jól megalapozott egyfajta feszültséggel teli, kissé rémisztő alaphangulatot. Az atmoszféra, a hozzátartozó apró részletek, a világ kidolgozás aprólékos, szépen és következetesen felépített, és egyszerre idézi meg a nagy klasszikus cyberpunk-művek világát, és ad hozzá kellő egyediséget.
A technológia fejlődésének iránya, a mesterséges intelligencia, a memória-fokozás, az élet meghosszabbítása (illetve a halhatatlanság elérése) az emberiséget örökké foglalkoztató témák, amiket felhasználva Mason súlyosabb egzisztenciális kérdések átgondolásának irányába tereli az olvasót, csak sajnos elég körülményes módon.
A rengeteg, nyelvezetében és részleteiben gazdag leírás bár tényleg gyönyörű, egy idő után inkább csak lassítja a történetet, és ez egyébként is kesze-kusza cselekményt még jobban megzavarja. A helyenként nagyon rövid – néhol hosszabb fejezetek, amikben folyamatosan váltakozik a három főszereplő szemszöge önmagukban jól működnek, de egységében nézve nagyon nehezen épül fel belőlük a regény. Magukról a szereplőkről igazán nem is tudnék mit elmondani, bár általuk nagyon érdekes pszichológia kérdések is felszínre kerültek a történetben, magukat a karaktereket nem találtam kiemelkedőnek, inkább csak eszközök voltak a cselekmény és a mögöttes tartalom összehozásában.

Maga az írás minősége és az ötletek nagyon jók, de számomra a megvalósításon elcsúszott a dolog. Kicsit úgy éreztem, hogy a technológia háttér nem földi halandók számára lett közvetítve, és sokszor kaptam magam azon, hogy egyszerűen értetlenül olvasom csak a sorokat, akár többedjére is, és nem sikerült összeraknom a képet. Valahogy Mason többet akart, de nem sikerült megfelelően közvetítenie azt számomra, és a történet a közepetáján szét is esett. Ettől függetlenül azt mondom, hogy a Void Star egy nagyon érdekes és elgondolkodtató regény, ami akár többszöri újra- vagy beleolvasást is megérdemel, és amikor éppen elkaptam a cselekmény fonalát, illetve tudtam követni Mason gondolatmeneteit, akkor nagyon jó élményben volt részem.

4 hozzászólás
>!
NewL P
Zachary Mason: Void Star

Érdekes regény volt. Gyönyörű, összetett és nagyon hosszú mondatok, ami miatt a könyvet elég lassan tudtam csak olvasni, és csak pihent aggyal voltam képes befogadni a képvilágot, de amikor sikerült, akkor elmerültem benne. A történet nem volt rossz, de annyira kiemelkedő sem, még jó hogy nem voltak előzetes elvárásaim a regénnyel kapcsolatban. Érdemes elolvasni, de javaslom hogy nyugodt körülmények között kezdjetek bele, amikor semmi nem zavarhat meg az élvezetében.

>!
chibizso
Zachary Mason: Void Star

“Ez a legjobb és legszebb regény a számítógépekről a Neurománc óta.” —Michael Clune ezt mondja. Hát Clune …….. meg, mert félrevezetett, és akkorát koppantam, mint az üvegpohár a konyha padlóján. Hibámból tanulva: ne dőljetek be ilyen szövegeknek!

Ez a könyv nem a legjobb és nem is a legszebb regény a számítógépekről. Ez a könyv maximum megpróbálja folytatni elődei (pl az idézetben megidézett William Gibson, de kellékei miatt az Altered Carbon is sokszor eszembe jutott) örökségét, és azt némi, mai trendnek nevezett dologgal kiegészíteni. Például beépített implantátumok, wifi kapcsolatok, és miegymás. Mindezt pedig becsomagolja egy szépirodalminak nevezett stílusba. Hát kérem: attól nem lesz valami szépirodalmi, hogy nem teljesen fejtesz ki mondatokat, random helyekre bepakolsz olyan félmondatokat, amelyektől folyamatosan kizökkensz az adott leírásból, és így a történetből is. Ehhez elég szépirodalmat olvastam, hogy ne legyek átverhető, azt hiszem.

Ezen tulajdonságával idegesítő élménnyé teszi az író a történetét, nem pedig a legszebb regénnyé. Kár érte pedig, mert a három történetszálból egy érdekes thriller bontakozik ki meglepő fordulatokkal és egy darab szerethető figurával (Kernről van szó). Látszik, Mason tudja építeni a cselekményt, elbújtatni a megoldáshoz vezető nyomokat. Csak a stílusa ne lenne, ami még kuszábbá teszi az amúgy is szövevényes cselekményt… Az iszonyat rövid fejezetekről nem is beszélve, amiktől meg darabos az egész….

Egy izgalmas kaland a Void Star, de ennél többet nem ad – legalábbis nekem nem adott. Nem gondolkodtam el a számítógépek jövőjéről, mert több helyen olvastam már hasonló jóslatokat róluk, mint itt. Egy-két frissebb ötletet leszámítva nem lepett meg, csak néhol kikapcsolt a zakatoló HÉV világából. Ha sikerül belerázódnod a mű-művészkedő stílusba, akkor egy egész szórakoztató könyvet kapsz.

20 hozzászólás
>!
Bori_L P
Zachary Mason: Void Star

Kivételesen pozicionálom én is magamat a vitában: én ugyan nem azért vettem kézbe a könyvet, mert ott virít a Gibsonnal való összehasonlítás ajánlásként, de szerintem igenis kell Gibson neve ide. Az már csak az én ízlésficamom, a Void Star még jobban is tetszett, mint bármelyik Gibson-könyv. Azt nem tudom, hogy megújítja-e a cyberpunkot (gondolom nem, mostanában legfelebb az öko science fiction szokott megújulni, legalábbis az én szememben), de engem mindenesetre magába szippantott. Úgyhogy köszi itt is, @Nuwiel, hogy olvashattam.

Az elején belezavarodtam a hosszan kanyargós mondatokba, de aztán szép lassan magába húzott a szöveg, és a végén kifejezetten nehezen engedtem el ezt a világot, a maga kicsit mélabús, kicsit pesszimista, mégis reménykedő hangulatával. A kedvenc szereplő címért nálam Irina és Kern versenyeztek, egy ideig azt hittem, az előbbi fog nyerni, de a végére megint nem tudtam dönteni. De valahol tulajdonképpen ez is a karakteralkotás tudatosságát mutatja spoiler. A memóriaimplantoktól meg kirázott a hideg, bár ez azért is lehet, mert a rövid- és középtávú memóriám néha kicsit túl jól is működik, el se akarom képzelni, hogy mi lenne, ha mindent megjegyeznék. MI-kkel meg nem akarok beszélgetni.

2 hozzászólás
>!
kivimango
Zachary Mason: Void Star

Szeretem az Agave borítókat, mert az esetek többségében nagyon eltalálják, de most nem. Ez a színkombináció nagyon látványos, de nagyon unalmas már. A fülszöveg egészen reálisan átadja a sztorit. Rövidek a fejezetek és épp mire elkezdeném beleélni magam az egyik szálba, már váltunk is. Tördeli a hangulatot és elveszi a lehetőséget, hogy megszerethessük a szereplőket. Izgalmat, érdeklődést nem váltott ki belőlem a történet. Nem tartom kizártnak, hogy csak én voltam kevés ehhez a könyvhöz és nem kaptam el azt, amit igazán át akart adni az író, de valószínűleg újabb esélyt nem adok neki. Azt viszont nem tagadhatom, hogy igényesen megírt könyv stílusát tekintve és azt sem szeretném megkérdőjelezni, hogy sok tudás és háttér áll a könyv mögött.
Részletesebben: https://mizuvelem.blog.hu/2018/11/01/zacharymason_voidstar


Népszerű idézetek

>!
Agave_Könyvek KU

1.
A lebegő világ

Úgy terülnek el alatta a völgy fényei, mintha izzó drágakövek lennének egy sötét dagályhullámon. Az öböl egy negatív tér körülöttük, ólomhullámain megcsillan a hold ragyogása. Irina ráeszmél, hogy a lámpák szabálytalan elhelyezkedésében van egyfajta mintázat, ami mélyebb és sokatmondóbb az épületek és az utcák esetleges geometriájánál, amelybe a város, ha vonakodva is, de belekényszerült, és miután erre rádöbben, a korábban különállónak tűnő fénypontok csillagképekké állnak össze, és mindegyik fénypont önmagában is egy csillagkép, egy ragyogó alakzat a maga végtelen, lefelé haladó útján, a város pedig egy jelentéstől sugárzó csillagköd, és Irina ennek hatására ébred végül tudatára annak, hogy álmodik.
Most már tisztában van azzal, hogy egy repülőgépen ül, a homloka az ablaknak támaszkodik, rácsodálkozik a saját lassú, egyenletes lélegzetvételére, és arra, hogy milyen esetlen természetességgel dobja szét maga előtt a két lábát. Az utolsó Los Angelesből San Franciscóba tartó gépet kapta el, amely éjfélkor indult egy kihalt terminálról, ahol már csak a padlósúroló drónok maradtak. Most, hatezer méteres magasságban teljesen egyedül van, a repülőgép magától követi az ég erővonalait, mint egy néma, barátságos állat, ami már jól ismeri a hazavezető utat. Ezen még az ébredezés ködében is meghökken egy kicsit, mivel az automatizált kereskedelmi repülőgépeket csak kamaszkorában találták fel, de arra gondol, hogy a műholdakhoz, illetve a szélformációk, a felhőalakzatok és a légi forgalom adatbázisaihoz hozzáféréssel rendelkező gép az egész éjszakát egyben látja lát.
Eszébe jut az ülés támlájába rejtett kamera – elképzelhető, hogy egy távoli, elsötétített irodában ott ül egy unatkozó, magányos alkalmazott, akinek a körme már árkokat váj a kávéscsészéjébe, és az arcáról visszatükröződik a LED fénye, miközben őt nézi, és egy pillanatra aggodalommal tölti el a mozdulatlansága, de utána megnyugszik a szemhéja rebbenései láttán – vajon ez az alkalmazott táplál bármiféle együttérzést a rábízottak iránt, akik ebben a hatalmas, égi tengeröbölben sodródnak?
A repülőgép megbillen, mire Irina teljesen felébred. Egy hangosbemondó tanácsokat kezd osztogatni tompa hangon, amelyeket automatikusan elenged a füle mellett. Az ablakon túl látja, hogy a pikkelyes szárnypanelek kicsit megdőlnek, a légáramlat hófehér felettük. Még mindig ott van alatta az öböl a firkaszerű fényeivel, de immár teljesen egyértelműen és banálisan – ott ragyognak az új belváros tornyai, a hivatali épületek parkjai, a favelák ciklopszi salakkupacai. Már könnyebbnek érzi magát; megkezdődött a leszállás.

1. fejezet

>!
Noro MP

– Néha úgy tűnik számomra, hogy olyan az MI-kkel beszélgetni, mintha a felhőkből vagy madárrajokból próbálnánk megjósolni a jövőt.

35. oldal

>!
Noro MP

Lares egyszer azt mondta, hogy a katonáskodás és a kurválkodás gyakorlatilag egy és ugyanaz – veszélyes munka, de többet fizetnek érte, mint amit mással kereshetne az ember, általában csak azokra van kereslet, akik fiatalok és egészségesek, és mindkettő egy kicsit kívül helyezi az embert a törvényeken.

284. oldal

>!
NewL P

A hangneme egyszerre komoly és tréfás, és Irina nem érti, hogy tud ilyen hidegvérrel beszélni egy ennyire veszélyes szakmáról.
– Nem úgy néz ki, mint amilyennek képzeltem.
– Nos, öltözhetnék rendes testőrnek is, de azzal csak jelezném a világnak, hogy magát érdemes kirabolni. Jobb, ha egy senkinek tűnök. Ezt külön tanfolyamokon oktatják nekünk… A jelmezek is segítenek, de, ha megbocsátja a nagyképűségemet, én a legjobb öltönyben is képes vagyok egy senkinek tűnni. – Felsóhajt. – Az ember katonának jelentkezik, és amatőr színészként végzi. Ilyen az élet.

>!
NewL P

Pillanatnyi némaság, döbbenetes a maga váratlanságában, csengeni kezd tőle a füle. Amikor továbbhalad, elmúlik, de akadnak ilyen helyek itt-ott, a csend szigetei, ahol a formák eltorzítják a hangot. Amikor valahol átépítenek valamit, eltűnnek, és Kern elképzeli a fentről lesugárzott némaságokat, amik olyanok lehetnek, mintha a helikopterek fényszórói pásztáznák a város felszínét.

>!
Agave_Könyvek KU

– Hogy vagy? – kérdezte az anyja rekedtes hangon, miközben a kötésre vigyázva hátrasimította a haját, és Thales látta, hogy megnyugszik, amikor a tekintete végre ráfókuszál. Ott volt a szavai emléke, majd a szavai emlékének az emlékének az emléke és annak az emléke, egymást visszhangozva, amíg a figyelme el nem terelődött.
– Mi történt? – kérdezte. Pár pillanatnyi szünet, amíg az anyja kigondolta, mit mondjon, és ez arra utalt, hogy valami baj van, aminek, a körülményekre való tekintettel, eleve nyilvánvalónak kellett volna lennie.
– Megtámadtak titeket – mondta az anyja. – Egy bérgyilkos. Te megsebesültél, az apád pedig meghalt. Politikai ügy volt.
Thales szomorúságot keresett, de csak meglepődést talált magában afelett, hogy az öregembernek elfogytak a trükkjei; felmerült benne, hogy nem bizonyul-e vajon az apja végzete megrendezettnek, mintha Sherlock Holmeshoz hasonlóan nem halt volna meg, csak elbújt volna, hogy egy megfelelően drámai pillanatban ismét felbukkanjon.
– Rio már kibírhatatlan volt – folytatta az anyja –, és azok az orvosok, akikre szükséged van, nem voltak hajlandóak Brazíliába utazni, úgyhogy a testvéreiddel együtt idehoztalak, Los Angelesbe. Nemsokára visszamegyünk az igazi Államokba, ha megkapjuk a vízumokat, és eléggé rendbe jössz az utazáshoz.
– Megsebesültem?
– Egy orvlövész páncéltörő lövedékeket lőtt az apád kocsijára – szólal meg az idegen felállva.
Amerikai, ennek megfelelő színpadiassággal és végtelen magabiztossággal, a kölnije folyóvizet és orchideákat idéz.
– Téged kétszer eltalált. Kilyukadt a tüdőd, és komoly koponyasérülést szenvedtél. Három héten át mesterséges kómában tartottak. Huszonhat órán keresztül műtöttelek.
A sebész mozdulatai rendkívül fegyelmezettnek tűnnek, mintha nem lenne hajlandó kimutatni a kimerültségét.
– Én most emlékszem dolgokra.
– Az implantátumod miatt. Nagyjából öt centivel a homlokodon lévő kötés alatt van. Átvette a pótolhatatlan szövetek funkcióját, és így megmentette az életedet. A memóriabővülés csak egy mellékhatás, egyfajta bónusz.
A sebész a tabletjére pillant és elmosolyodik; ez az első repedés az egyébiránt töretlenül szakszerű álcáján.
– A beültetése… bonyolult volt, de örömmel jelenthetem ki, hogy tökéletesen működik.
Thales olvasott már memóriaimplantátumokról, és gondolkozott is már azon, hogy milyenek lehetnek, de soha nem hitte volna, hogy megtudja.
– De azok nem szoktak működni – mondta.
– A memória mindig működött, csak a páciens halt meg általában – válaszolta a sebész szenvtelenül és távolságtartással.

3. fejezet - Az okulusz

>!
Agave_Könyvek KU

2.
Játszótér a magasban

Kern tenyere megsajdul a hűvös betonra csapódva, de a férfi felpattan, és továbbrohan, végigsuhan a sűrű favela tetői felett. Az éjszakai vigadozók és ragadozóik már eltűntek, a dolgozók még csak most ébredeznek, úgyhogy nincs más tanúja az útjának, csak a szélben reszkető zászlók és a kiteregetett ruhák.
Ekkor egy kanyon nyílik meg előtte, egy rés a háztetők anyagában – az önfegyelme nem engedi, hogy lassítson, úgyhogy csak megveti a lábát, és elrúgja magát – alatta erkélyek villannak, kábelek cikáznak a semmiben, a szakadék hideget lehel rá egy pillanatra. Szilárd talajt ér, és hálás a beton durvaságáért, a súrlódásáért, azért, hogy a játszóterévé változtatja a favelát.
Egy gömbölyű, kutya méretű hangyára emlékeztető drón terít módszeresen egy új réteg betont az előtte lévő falra; lassan felemeli mályvaszín műanyag fejét, hogy letapogassa Kernt, de ő már felette és mögötte van, túl rajta. Illegális robotok; a zümmögésük, ami a napnak ebben a szakában az egész várost áthatja, el fog tűnni, mire munkába indulnak az emberek. Még egy éjszaka, és bármi is épül, az be lesz fejezve, a súlya hozzáadódik a folyamatosan fejlődő városhoz.
A beton mintha egy kicsit engedne a lába alatt; ez talán csak a sebességéből fakadó illúzió, de az is lehet, hogy ez a tömb túl lett építve és ingatag. Kern látott már víznyelőket, repedezett beomlásokat, összetört bútorokkal keveredő sitthalmokat, szétszórt ruhákat, a tönkretett magánéletek összes szomorú relikviáját. Megvizsgálta a közelmúltbéli omlások nyomában maradt romokat, emlékszik a megtervezetlen útvesztők zsúfolt, véletlenszerű geometriájára, a felette megmoccanó betontömbök keltette rémületre. Gyorsabban kezd futni, mintha kergetnék, a lehelete gőzölög, a lába szinte hozzá sem ér a talajhoz.
A háztetők lejteni kezdenek, és Kernt rettenetes könnyűség tölti el, miközben törött betonprizmákon ugrál át; a lejtő arra emlékezteti, hogy egykor domboldalak voltak a favelák alatt, és felmerül benne a kérdés, hogy a favelák töredezett körvonala vajon az immár láthatatlan lankákét tükrözi-e. Soha nem talált odalent tiszta földet, csak alagutakat, falrétegeket és újabb és újabb szobákat egyre mélyebben, alattuk pedig az ősi épületeket, pincéket és csatornákat, sötétben feledett üregeket. Azt beszélik, a mélyben csodálatos dolgok várják azt, aki ismeri az utat – egy bordélyház egy hosszúkás teremben, amelyet egyetlen izzó világít meg, egy titkos klub, ahol férfiak sakkoznak, és soha senki nem szólal meg, egy tengervízzel megtöltött úszómedence, lazuritlapokkal kirakva.
Előtte egy alumínium víztorony, egy funkcióját vesztett vegyszertartály áll ki a tetőből, mint egy felállított tojás. Kern lendületet vesz, és felugrik rá, a hanyagul összehegesztett létra megnyikordul a súlya alatt; amikor a tetejére guggol, a tartályban megloccsan, mozogni kezd a több ezer liter folyadék. Miközben a fiú lélegzetvétele lelassul, a verejtéke pedig felszárad, végignéz a víz halvány ragyogásán, a hidakat magukba burkoló ezüstszínű felhőkön; belső szemével követi a saját titkos útjai térképét San Franciscón át. Van valami a belváros toronyházainak fényében, amitől távolinak, megronthatatlannak, időn kívüli helynek tűnik.

2. fejezet

>!
NewL P

Szándékában állt költeni a pénzéből, csak hogy kipróbálja, milyen érzés, de a dolgok puszta bőségétől is megszűnik minden vágya, és kábán, kívánságok nélkül kószál végig a kirakatok előtt, amíg fel nem ér a torony tetejére, és ott felmerül benne, hogy ugyanúgy, ahogy a mennyországnak nincs alakja, a megdicsőült halottak életéből is hiányzik minden cél, ha nem számítjuk a zsoltáréneklést, ami nagyjából egy perc alatt unalmassá válik, de utána nyilvánvaló lesz, hogy a mennyországban az a feladat, hogy folytasd az utad felfelé.

>!
kivimango

Persze, gondolta, tudhattam volna, hogy ez a halál, a memória mozdulatlansága.

127. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Cline: Ready Player One
Neal Stephenson: Snow Crash
Cixin Liu: A Háromtest-probléma
James Dashner: Halálos hajsza
Jeff Noon: Vurt
Iain M. Banks: Közelkép
Kaptás András: A Tudás fénye örök
Mur Lafferty: Hat ébredés
Dan Simmons: Hyperion
Kim Stanley Robinson: Aurora