52 ​álom 8 csillagozás

Zabary Kata: 52 álom

A ​könyvben fellelhető gondolatok egy elhunyt édesapa elvesztését követőidőszakot mutatják be, rövidebb és hosszabb álmok megjelenítésével.
Néhol szinte csak egy-egy pillanatképet felvillantóan, máskor részlet gazdag történetleírásával bontakozik ki az olvasó előtt ez az időszak.
Ahogy haladunk előre az időben és álmokban, jól tükröződik, hogy hol tart a gyászfolyamat.
Az elhunyt édesapa üzenetei konkrétak és világosak.
Egyrészt nyugtatja az itt maradott élőket, másrészt egyértelművé teszi, hogy nekik még maradniuk kell.
A közlés módjában is visszatükröződik az elhunyt személyisége (pl. igen-nem, fekete-fehér), kedves vagy keményebb reakciókkal találkozhatunk.
A vissza-visszatérő elemek, mint az idősödő édesanyáról való gondoskodás, az új élettér keresése, mind a gyászoló és az önmagát, a helyét kereső lélekgyógyulásának útját mutatja be.
Idővel elérkezünk a bizonyosságot adó álmokhoz, amelyek megnyugtatóak és pozitívak.
A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Underground, Budapest, 2021
122 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635740468 · Illusztrálta: Ladócsy Lujza

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

gazibla IP>!
Zabary Kata: 52 álom

Az álmok irányíthatatlanok, sokszor kuszák és érthetetlenek. Egy-egy álom akár az egész napunkra hatással lehet jó vagy rossz értelemben.

Kata álmai is kuszán jelennek meg a papíron és pont ettől annyira valóságosak, megérintőek és elgondolkodtatóak. Nincsenek meg/túl magyarázva, mindenki eldöntheti, hogy mit érez ovlasásuk közben. Volt több álom, ami igazán megérintett, s voltak olyanok is, melyek kissé megrémítettek. De összességében azt láttam, hogy ez a kötet Katának egy gyászfeldolgozó terápia, amely nekünk olvasóknak is sokat élményt és elgondolkodtató pillanatot adhat.

Szeretettel ajánlom a kötetet. :)

Aniza I>!
Zabary Kata: 52 álom

Ahogy a cím is utal rá, a könyvben 52 álom van 52 fejezetben megírva.
A könyvet rövid fejezetek, rövid, lényegretörő mondatok alkotják, és talán ez az, ami számomra annyira különlegessé teszi. Néhol elgondolkodtat picit, hogy vajon mi akar lenni az álom értelme. Néha meg is kapjuk a választ, de sűrűn megesik, hogy nyitva marad előttünk a megoldás.
Nagyon részletgazdag álmok, színek, érzések uralják. Tetszik a megfogalmazás, hogy apró dolgoknak is nagy jelentőséget tulajdonít a szerző.
Köszönöm, hogy olvashattam.

BeataK>!
Zabary Kata: 52 álom

A könyv, ahogy a címe is sugallja, 52 álmot jelenít meg 52 rövid, kb. egy oldalas fejezet formájában. Az 52 ÁLOM egy édesapa elvesztése utáni időszakot ölel fel, tekinthető akár a gyászfolyamat nem tudatos megnyilvánulásának, emellett pedig helyet kapnak más, korábbi évekből származó traumák, feldolgozatlan problémák, amelyeket talán épp a veszteség hoz a felszínre.
Az első álmok témája és hangulata is túlnyomórészt komor, erőteljesen jelen van a halál, az egyedüllét megélése, a tanácstalanság és a kontrollvesztettség. Ahogy haladunk előre, egyre inkább megjelennek a békét, megnyugvást sugalló álmok – még ha időről-időre visszalépés figyelhető is meg ezekben az apró sikerekben –, a saját élet feletti kontroll fokozatos visszaszerzése, a boldogság visszaengedése és a komfortérzet megszilárdulása látható. Az utolsó álmokat a megnyugvás és a támogatottság érzése lengi körül, amolyan „megérkeztem” hangulat az uralkodó.
Nemrég olvastam egy megkapó gondolatot a gyászról és a veszteség okozta fájdalomról, ami úgy hiszem, nagyon szépen illeszkedik a könyv üzenetéhez. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a szeretett személy elvesztése okozta fájdalom idővel csökken. Ami viszont a gyászfolyamat előrehaladtával valójában történik az az, hogy mi növekszünk a bánatunk körül.
Ajánlom mindenkinek, aki kicsit más megvilágításból szeretne a búcsúzásról, a családi viszonyokról vagy épp önmagunk kereséséről olvasni. Legfőképpen pedig azok számára jelenthet igazán sokat ez a könyv, akik maguk is egy szerettük elengedésén dolgoznak, hiszen a veszteség miatt érzett fájdalom helyét lassan átveszi a megbékélés érzése és a tiszta szeretet.
Elgondolkodtató, időnként nehezen emészthető, de végtelenül szerethető és megindító olvasmány.
Az írónőnek pedig ezúton is gratulálok a bátorságáért, amiért egy ilyen nehéz, de mindannyiunk számára fontos téma feldolgozására vállalkozott. :)

gaborpotyi>!
Zabary Kata: 52 álom

Nagyon köszönöm a könyvet. Az álom leírása egy nagyon nehéz dolog . Apró részletekre emlékezve, megjeleníteni biztos nem volt egyszerű. A halál feldolgozásának egy új formájával találkoztam ami felkavaró volt . De jó volt érzékelni azt, hogy van egy biztos érzelmi háttér az írónő mögött. Én nagyon köszönöm ,hogy olvashattam.

SzemreValó_könyvek>!
Zabary Kata: 52 álom

Nehéz témát dolgoz fel, hiszen a gyász köré épül. Édesapja elvesztése utáni időszakot mutatja be az írónő ebben a könyvben. Egyfajta gyász feldolgozást olvashatunk. Még nem olvastam ilyen fajta könyveket, de a maga módján tetszett.
Ezt az időszakot álmok útján járhatjuk be. Rövidebb, hosszabb álmokat olvashatunk. Néhányhoz még illusztrációkat is kapunk egy-egy kép, motívum megjelenítésével.

Összességében egy rövid kötet, amellyel gyorsan lehet haladni, ugyanakkor emészteni is kell. Voltak jelenetek, amelyeket nem értettem, ám voltak, amelyek érzelmeket váltottak ki belőlem. Ajánlom mindenkinek, akár elvesztett valakit, akár nem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bernáth Zsolt: A plafonlakók válaszolnak
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Szaszkó Gabriella: Maradj még
Ruby Saw: Fordulj a Nap felé!
Petróczki Kitti: Elképzelt terápia
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Bernáth Zsolt: Néma völgy
Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei
J. K. Smith: Szerelem hirdetésre
Szlavicsek Judit: Légy/ott