Az ​egészség a szájban kezdődik 11 csillagozás

Yvonne Kort: Az egészség a szájban kezdődik

Yvonne Kort szájhigiénikus nem kisebb célt tűzött ki, mint átfogó képet nyújtani a leggyakoribb szájbetegségekről, azok okairól és megelőzéséről. Hiánypótló könyvében a laikusok számára is könnyen érthető, élvezetes stílusban mutatja be az emberi test finom működését és a rejtett összefüggéseket. A könyv első felében megismerhetjük a szájban és az emésztőrendszer egészében zajló folyamatokat, valamint a legelterjedtebb panaszok hátterét, míg a második felében hasznos gyakorlati tanácsokat és tippeket olvashatunk a megfelelő szájápolásról, a kerülendő ételekről, valamint a stresszkezelő technikákról.

>!
Scolar, Budapest, 2019
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635090396 · Fordította: Szőcs Petra

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kormix P>!
Yvonne Kort: Az egészség a szájban kezdődik

Már a könyv elején sem volt egyértelmű, aztán ahogy haladtam, egyre kevésbé tudtam megállapítani, hogy kiknek szól ez a könyv. Ifjúsági ismeretterjesztőnek szerintem alkalmatlan, ahhoz túl száraz és nincsenek benne olyan apró, izgalmas tények, amik általában segítik a haladást. Felnőttek számára pedig kifejezetten kevés, csapongó és igazából úgy lehetne a legjobban jellemezni, hogy nesze semmi, fogd meg jól.
Nem mondom, hogy egészében véve rossz volt, mert itt-ott voltak benne megfontolandó tanácsok és hasznos tippek, sőt, az elmúlt tíz évben minden létező platformról ömlő okosságok mellett elvétve olyan tényeket is leírt a szerző, amik számomra újak voltak. Viszont mint írtam, a könyv nagy részét általános igazságok és közhelyek tették ki, az első felében a test és az immunrendszer működéséről, a második felében pedig a helyes életmódról. Zavart, hogy mindennek alfájává és omegájává emelte a fogakat, illetve magát a szájüreget. Ez nem szakmai..
Nem tudom jó szívvel ajánlani, mert annyi újat nem ad, ráadásul ezért teljes áron négyezer forintot elkérni az utóbbi évek egyik legnagyobb rablása. Alig többért legalább háromszor ilyen vastag, igényesen megírt és valóban ismeretterjesztő könyveket lehet kapni, ez a kötet a műfaj ponyvája. Teljesen lecsillagozni nem akarom, mert legalább gyorsan lehetett vele haladni és azt a néhány értékes gondolatot is értékelem, de azt még egyszer szeretném leszögezni, hogy ez édes kevés volt.

EstherSilenthill>!
Yvonne Kort: Az egészség a szájban kezdődik

Nagyon szuper, érthető, de mégis tanító könyv volt. Igazi aha élményt adott. 10/10


Hasonló könyvek címkék alapján

Máté Gábor: A test lázadása
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Siddhartha Mukherjee: Az orvoslás törvényei
Szendei Ádám: Orvos a családban
Will Bulsiewicz: Éltető rostok
Burkus Máté: Apadoktor mindig rendel
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Marjolein Dubbers: Hormonkontroll
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Francisco Carmona: Endometriózis