A ​négy szél útja 21 csillagozás

Yrjö Kokko: A négy szél útja Yrjö Kokko: A négy szél útja

Yrjö ​Kokko finn állatorvos három esztendőt töltött Lapp-földön, és személyes élményeit, csodálatos találkozásait – emberekkel, állatokkal, növényekkel és a sarkvidéki tájjal – ebben a lírai szépségű regényben írta meg.
És ne is kutassuk, élt-e valaha egy Jouni nevű finn ifjú, akit születésekor elcseréltek, és lappnak neveltek. A romantikus fordulat nem időzíti a regény cselekményét, mert az idő másképpen jár a sarkvidéken. Kokko könyvének egy-egy fejezetében megállította a múló pillanatot, hogy tovább ízlelhesse illatát, élvezhesse szépségét, lelkébe véshesse üzenetét.
A magyar olvasó nem először találkozik ezzel a számunkra eléggé ismeretlen, elragadó világgal. A varázsdomb és a látó asszonyok című lapp népmesegyűjtemény, amelyben a szaktudás és a művészi szépség párosult, már híradás volt a bátor és büszke lapp népről, a messzi északon élő, távoli rokonainkról. Ez az értő tollal és szeretettel magyarra fordított regény most még elmélyíti ismereteinket, megérezzük… (tovább)

Eredeti cím: Neljän Tuulen Tie

Eredeti megjelenés éve: 1947

>!
Európa, Budapest, 1978
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630710463 · Fordította: N. Sebestyén Irén

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Emmi_Lotta I
Yrjö Kokko: A négy szél útja

A lappok (önelnevezésükön számik) Európa egyik legrejtélyesebb népe, lakhelyük pedig az utolsó európai vadon. Legalább is népük azon tagjai számára, akik még hagyományos, félnomád, réntartó életmódot folytatnak. Velük kapcsolatban is felmerül a szokásos kérdés: áldásos-e a civilizáció vagy inkább ősi életmódjuk feladását, a gyökértelenséget hozza meg számukra?
Ez a 60-80 ezer főt számláló, 4 északi ország (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország Kola-félszigete) területén élő népcsoport, Európa egyik őslakos népe a veszélyeztetett etnikumok közé tartozik. Így volt ez már a 40-es években is, amikor Yrjö Kokko karjalai származású finn állatorvos a lappok között élve megírta A négy szél útja című (1947) nálunk szinte ismeretlen, de számos más idegen nyelvre lefordított regényét. A könyv 1978-ban jelent meg magyarul.
Jellemző módon úgy jutottam a regény egy példányához, hogy egy könyvtár kiselejtezte, mert senki sem kölcsönözte, majd az antikváriumból sem kelt el, a tulajdonos ezért nekem ajándékozta.
Az ok, amiért ezt a könyvet ajándékba kaptam egy antikváriustól, az volt, hogy egyebek (finn, mordvin stb.) mellett lapprajongó vagyok, sokat foglalkoztam az elmúlt harminc évben nyelvükkel, életmódjukkal, történetükkel. Háromszor jártam is a Lappföldön, a finnországi lappoknál, de átdugtam a lábam norvéglapp területre is.
Gyűjtöttem mindent, ami lapp (persze ugyanígy vagyok a finnel és a mordvinnal is), több filmem, könyvem, újságom, prospektusom, képeslapom, cikkem, képem van róluk, populáris zene tőlük. Jó pár ismerősöm (finn, lengyel, magyar) akad, aki hozzám hasonlóan a számi nép és nyelv szerelmesének mondható.
Ezek után úgy véltem, Kokko regényéből nem sok újat fogok megtudni az én „szívem csücskéről”. Tévedtem. A néprajzi szempontból is értékes mű a számi embert közel hozza az olvasóhoz, más képet alkothatunk róluk, mint a fellelhető – amúgy bőséges mennyiségű – adatok, dokumentumok alapján. A finn Kokko lappok iránti szeretete és megértése páratlanul szép regénnyé avatja ezt a különleges alkotást.

>!
Európa, Budapest, 1978
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630710463 · Fordította: N. Sebestyén Irén
8 hozzászólás
>!
Amrita I
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Fantasztikusan érdekes könyv a lappok életéről és a madárvilágról. Néha az volt a benyomásom, hogy a lassacskán döcögő, meg-meglóduló cselekmény csak ürügy ennek bemutatására. Nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most nagyon jó vagy nagyon rossz. Remek a háttér, érdekesek az emberi jellemek és sorsok. Ugyanakkor egészen furcsa szerkezete van, mint regénynek, az egyes történetszálakat néha meglepően gyorsan zárja le. (Nem hagy elég ideig izgulni egy-egy szereplőért, egy-egy bontakozó konfliktust szinte kegyetlenül, fél mondatban juttat el a végkifejletéhez. Azazhogy lehet sokáig izgulni, mert nyúlik mint a rétestészta, főleg hogy ugrál a cselekményszálak között, csak aztán nincs íve a lezárásnak hanem egy-egy mondatot kap az ember hirtelen, amire túl régen várt hogy valahogy alakuljon. És az egy mondat kevés befejezésnek). Többször eszembe jutott az is, amit a Trónok harca szerzőjéről mondanak, hogy sokszor nem egyértelmű, ki lesz a „főszereplő” és váratlanul meghal valaki akit lényeges szereplőnek hittél.
Illetve zavart, hogy a legkedvesebb szereplőmet negatívan ítéli meg, holott szebb lett volna, ha a szerző nem ítélkezik hanem pártatlan marad. (Főleg, hogy szerintem egy depressziós, és egyáltalán nem egy önző, hanem sérült valakiről van szó).

Az élővilág és a néprajzi dolgok bemutatása mindenképpen rendkívül érdekes és jó benne lenni. Az emberi kapcsolatok alakulása és a sugallt értékrend tőlem nagyon idegen volt és sokszor keltett bennem heves ellenkezést.

2 hozzászólás
>!
Quator
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Akit érdekel az északi táj, és a természet, a lassú sodrodás, a monotonítás, a fehérség, a hideg, a réncsorda, és a számi nép annak ajánlani tudom ezt a könyvet. A történet, a táj, és az északi hangulat egyaránt alkotják a könyv tartalmát. Yrjö Kokko finn emberként úgy ír (valószínűleg) hitelesen a számikról, hogy érződik a sorokból a tisztelet, és az, hogy kedveli ezt az egyszerű, mégis még tiszta, nyugati civilizáció által (akkor) még meg nem rontott népet. Jól kiegészíti a regény a Lappok élete című néprajzi könyvet, az ember ott érezheti magát északon, ott lehet a rénszarvasokkal, és jobban megértheti ezt a kis népet, és a szellemiségét.

>!
Bori_L MP
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Először nem igazán tudtam mit kezdeni a regénnyel, mert jó szokásomhoz híven nem olvastam el a fülszöveget, és valami teljesen másra számítottam. De nem bántam meg, mert így csak a végén bizonyosodhattam meg teljesen arról a fordulatról, amit a fülszöveg lelő spoiler.

Nehéz szavakba foglalni a könyvvel kapcsolatos érzéseimet. Ha a történetre gondolok, inkább képek jelennek meg a szemeim előtt: nyírfaligetek, a messzeségben magasodó kékes hegyhátak, sziklás hegyoldalak és szurdokok, zuzmó után kutató rénszarvascsorda, rénszarvashúst füstölő lapp nagyanyó, lasszóval játszadozó és rohangáló lapp gyerekek. Lappföld annyira távol van tőlem fizikailag, mégis valamiféle nosztalgikus érzés lett úrrá rajtam olvasás közben: nyugalom, békesség és vágyódás a végtelen hómezők, a hideg telek és a a hűséges rénpásztor kutyák iránt. Pedig soha nem voltam Lappföldön, és ezelőtt igazán még csak könyvet sem olvastam róla.

Bármi mást is sikerülne még megfogalmaznom, a lényeg ugyanaz maradna: ez a könyv csodálatos.

>!
Ibanez MP
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Megvallom jobbra számítottam. Valahogy nem volt elég érdekfeszítő, hiába a sok újdonságnak és a rengeteg meglepő avagy számunkra „furcsa” történetnek, sok benne az ismétlés és a leírások színvonala sajnos nem volt tökéletes. Ilyen szempontból az oroszok jobban tudnak írni. Viszont rengeteg mindent meg lehet tudni a lappokról, én megvallom, szívesen elüldögélnék és eléldegélnék közöttük egy ideig, bár nekem szomorú is arra gondolni, hogy ennyire „egyformán”, számunkra egyhangúan telnek el az éveik és élik le az életüket. A könyv azért is furcsa, mert érezhető, hogy van igazságalapja, de ugyanakkor van kitaláció is bőven, én egy valós regényre számítottam, egy dokumentum-leíró regényre, ebben viszont érezni, hogy lett hozzáadva sok olyan dolog, amelyet az író talált ki. Ez zavaró volt, inkább olvastam volna csak és kizárólag megtörtént eseményeket, életutakat a könyvben. Összességében viszont ajánlott olvasni azoknak, akiket érdekel az északi népek élete, és nem valami túlromantikázott-idealizált stílusban.

>!
ursus MP
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Öt csillagot érdemel, mert szerettem és jól éreztem magam olvasása közben. Sajátos stílusú regény egy sajátos világról, amely úgy édeni, hogy szinte az alapvető életfeltételeket is nélkülözi, azokért naponta meg kell küzdeniük a benne élőknek. Az inkább töltelékmondatokból álló fülszöveg nem említi sem a formát, sem a történetvezetést, pedig Kokko virtuóz mindkettőben. Nem leírja a messzi Észak-Európa gyönyörűen kietlen tájain küszködők életét, lappokét és odatelepült „déliekét”, hanem a regény minden elemével érzékelteti azt. Ez pedig zseniális, nem kevesebb… A regényen végigvonuló látszólagos távolságtartás ellenére hol a döbbenet, hol a fájdalom, hol a részvét hasít belénk, hol pedig hosszú, megkönnyebbült sóhajjal lapozunk tovább. Sem klasszikus lektűr, sem tudálékoskodó vagy éppen modernkedő „nagyon mai” mű ez a könyv, inkább időtlen és kortalan, az időt másképpen mérő szerteágazó történet, amelyben a konfliktus maga az élet – mindannyiunké ezen a bolygón.

3 hozzászólás
>!
dontpanic P
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Az az igazság, hogy jobban szeretek az engem érdeklő témákról regényt olvasni, mint ismeretterjesztő, illetve tudományos könyvet. A regény formában írott könyvek szórakoztatóbbak, olvasmányosabbak és kevésbé direkt formában tudnak rámutatni összefüggésekre, amitől én, az olvasó, jobban belevonódom az olvasási folyamatba.
Na persze az ilyen könyveknél még jobban kell figyelni arra, hogy vajon autentikus forrás-e a szerző a területen, amiről ír.
Yrjö Kokko, azt hiszem, annak számít, ha lappokról (számikról) van szó.
Engem mindig is lenyűgöztek a lappok. Számomra az ő létezésük bizonyíték arra a tézisre, hogy az élet még a legzordabb körülmények között is utat talál magának. Számomra csodálatos az egymásrautaltságuk a rénszarvasokkal, az, ahogyan követik a csordát vándorlásukban, ahogy a rének utolsó szőrszálát is hasznosítják, megbecsülik, és tulajdonképpen az egész életük, megmaradásuk ezen az állaton alapszik. Szeretem a színes népviseletüket, ahol minden színnek és szalagnak megvan a maga jelentése, szeretem a sátraikat, ahova behúzódnak a hideg elől, míg én a fűtött szobában kucorgok, szeretem a jojkáikat, hiedelmeiket, varázslataikat, szeretem azt, ahogyan összhangban élnek a természettel, nem próbálják leigázni, elismerik, hogy erősebb náluk, viszont kihasználják az adományait is.
Pár évtized már eltelt ennek a könyvnek a megírása óta, nyilván sok minden történt a lappokkal azóta, gondolom, egyre kevesebben vannak, gondolom, egyre többen választják a letelepedést, gondolom az élőhelyük is szűkül ilyen-olyan okoknál fogva, gondolom, a modern technológia hozzájuk is elér valamennyire (motoros szánok stb.), tehát talán most kicsit más képet festene róluk Kokko, de akit érdekel ez a nagyon különleges nép, annak mindenképpen tudom ajánlani ezt a könyvet, akár kiindulásnak is, hiszen, ahogy már említettem is, ez egy regény, ami ismeretterjesztő jellege mellett még izgalmas is, szép is.

1 hozzászólás
>!
Ėva71
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Lassan haladtam az olvasással, nem egy eseménydús, pörgős történet. A rénszarvas tartással foglalkozó lappok mindennapi életével ismerkedhetünk meg a könyvben. Hihetetlen az ott élő emberek kitartása es mindennapi küzdelme, számunkra elképzelhetetlen, hogy a sarkvidéki hideget, hogy lehet sátrakban élve túlélni. A lassú események mellett nekem tetszettek a tájleírások, kiérződik belőle az állatorvos-író szeretete az iránt a világ iránt, amit még nem ért el a mai világ minden felemésztő építkezése, zaja, ahol még csak a lappok élnek teljes összhangban a természettel.

>!
vigili
Yrjö Kokko: A négy szél útja

De szeretnék eljutni egyszer a számikhoz, természetesen csak nyáron. Most már jó pár róluk szóló könyvet kivégeztem, de talán ez volt az, ami hangulatilag elvarázsolt. Természetesen könnyű volt nekem meleg ágyban olvasni, hogy milyen zord a tél. S ilyen körülmények között is képesek élni, a legegyszerűbb körülmények között. Betegség elkerüli őket, edzettekké válnak, s a szülés is csak úgy megtörténik két hóbucka között. Valamelyik könyvben olvastam, hogy megkérdezte egy lapp férfi a német vendéget, hogy nálatok milyen állatok élnek. Erre felsorolta, majd a számi így válaszolt, milyen ország az, amelyikben nem élnek rénszarvasok.!:)

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Yrjö Kokko: A négy szél útja

Öt csillag, nem is lehet kérdés. Annyira magával ragadott, hogy szinte ott éltem magam is velük a jéghideg vidéken. Nekem Szibéria a szívem csücske, de ez a könyv legalább annyi örömöt, élvezetet és ismeretet adott számomra, mint a kedvenc tajgás könyveim.
Köszönöm, @Emmi_Lotta!

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Emmi_Lotta I

Az olvasóhoz

Azt hittem, hogy mesét találok Lappföldön. Azt nem találtam, hanem találtam egy országot, amelynek létezéséről eddig nem tudtam. Fényképfelvételeket készítettem emberekről és állatokról. Megismertem őket, és ők beszéltek nekem az életükről.
A könyvemben levő képek nem azokról a személyekről készültek, akiknek a sorsát elbeszélem. A nevek sem azonosak. Elbeszélésem más lett volna, ha történész, jogász vagy tudományos kutató volnék. De én is az igazságot kerestem.
Ha egyedül vándorolsz, és sítalpon vagy rénszarvasszánon teszel meg száz meg száz kilométernyi utakat azon a földön, és legyőzöd a lakosságnak az idegenek iránt érzett ösztönös bizalmatlanságát, ha megtanulod, hogyan kell bánni az állatokkal, és ha kibírod három tél sötétségét és dermesztő hidegét, valamint három nyár izgató világosságát, akkor úgy gondolom te is felismered a Kaskapeäivi-hegyet, és megtalálod Tavgi falut.

7. oldal

>!
ursus MP

A templomban ott ülnek a lappok színes ruháikban, mint virágok az élet virágoskertjében. A nyár elején a mocsarakon és a lápokon megint kinyílnak a virágok, mert a nap legyőzte a hegyeken is a havat és a jeget. És a tavasz nem múlik el a hegyeken, hanem a nyár folyamán körüljárja a hegyet. Ugyanazok a virágok nem azonos időben nyílnak, hanem először a keleti és a déli lejtőkön, majd a nyugati és az északi lejtőkön.

250.

>!
ursus MP

A ló sokkal erősebb, mint a rénszarvas. A ló az ember szolgálatában áll, engedelmeskedik az ember akaratának. A rénszarvas teljesen más. Sokkal önállóbb. Az embert csak a saját maga elhatározásából szolgálja. A maga akaratából minden erőfeszítésre és teljesítményre képes. Az ember halálra hajszolhatja a lovat, de nem a rénszarvast. A rénszarvas mértéktartó.

>!
Gab

Ő maga jött rá, hogy az élettapasztalatokban erő és hatalom rejtőzik. És mikor felgyűlnek az élettapasztalatok, ezek olyan mélyen begyökereznek az ember lelkébe, hogy az ember már nem csak a saját énjével és jólétével törődik, hanem észrevesz olyan dolgokat is, amiket fiatal korában és tapasztalatok hiányában nem látott meg, hanem kinevetett.

47. oldal

>!
Ėva71

– Milyen szép- mondja Jouni, és megérti, hogy a könyveknek varázsereje van. A könyv varázsa nem abból áll, hogy kellemesen megkönnyíti az idő múlását.
A könyv varázsa a szavak varázsával változtatja meg az olvasót, és tágítja látókörét.

>!
Szelén P

A gyűlölet ide is elérkezett. A sarkvidék nyugalmát feldúlták. A betolakodók nem kértek engedélyt, nem hoztak ajándékokat. A sarkvidék most bosszút áll rajtuk a maga ősrégi fegyvereivel.

193. oldal

>!
ppeva P

Falli leül. Előveszi a dohányos zacskóját, és lassan megtömi a pipáját. Minden mozdulata elárulja, hogy nem siet sehova.
Fallinak van ráérő ideje. a munkája nincs megszabott időpontokhoz kötve – a természetben sem történik semmi megszabott napon vagy héten, sokszor még nem is a megszabott hónapban. A tavasz akkor jön, mikor a mindenségbe beleilleszkedve jöhet. A tehenek nem borjaznak pontosan Valpurga napja előtt vagy után, és az első hó sem esik le mindig szeptemberben, hanem várhat október első feléig. Falli nem adhat parancsokat a természetnek, neki kell kivárni és megfigyelni, hogy a természet mit parancsol a rénszarvaspásztornak. Néha gyorsan kell cselekednie, de csak néha, azután megint várhat. Falli születése óta beleélte magát ebbe az életformába. S éppen ez a beleélés az ő vagyona, ez ad tartalmat az életének. A csorda, amit őriz, nem megszelídített háziállatokból áll, Falli is csak gyermeke a természetnek, nem pedig ura. Nem is akar az lenni.

72. oldal

>!
ppeva P

Ahku sem vesz tudomást az időbeosztásról. Az idő mint fogalom nem jelent számára semmit. akkor főz, amikor van, aki az ételt megeszi. A lapp faluban nincs meghatározott étkezési idő. Minden az időjárástól és a munkától függ. Akkor esznek, amikor ráérnek. Ahku akkor főzi meg az ételt, amikor a sátor lakói otthon vannak. A hús általában mindig elő van készítve az üstben.
[…] Ahku majdnem az egész napon át a tűzhely mellett ül a rőzsén. Ott ül, főz és süt, kávét forral, elmosogatja az edényeket, ott végzi részben a ruhamosást, ott varr ruhákat és lábbeliket. A vizet hóból olvasztja. A kényelmet nem ismeri, ellátja a nagy háztartást. Minden kézmozdulatához hiedelem fűződik, mert a lapp háziasszony a leghatalmasabb varázsló. A férfiak nem versenyezhetnek velük.

73-74. oldal

>!
ppeva P

Hirtelen ráeszmél Jouni, hogy ezek a könnyű lábú rénszarvasok, amelyeknek gyors futását már kicsi gyermek korában is csodálta, milyen rövid idő alatt mennyire tönkretehetik az egész falu életét. Most érti meg, hogy a pásztor gondosságától és ügyességétől, tudásától függ az egész falu sorsa. Rájön, hogy milyen bizonytalan a lapp falu élete, a szelek irányát senki sem határozhatja meg, ellenben a szelek befolyásolják a csorda és a falu sorsát. A rénszarvascsorda nem olyan, mint a házi állatok csordája vagy nyája, a rénszarvas félig vadállat: a csorda a kietlen, óriás terjedelmű vidéken ösztöneit követi, az ember nem képes teljes mértékben uralkodni fölötte.

77. oldal

>!
ppeva P

És az őszi borjak levágása idején megint lehet friss húst enni!
Ahku megkavarja a hússal telt üstöt, mely láncon lóg a tűzfészek fölött. Ahku ünnepi hangulatban van. A friss hús illata éppen olyan ünnepélyes biztonságérzetet kelt benne, mint a délvidéken lakó parasztemberben az új rozskenyér illata, amely augusztusban árad először a sütőkemencéből a lakószoba levegőjébe. A délvidéki parasztember ősztől a következő őszig figyeli a kizöldült vetés sorsát, gondot okoz neki, hogyan vészeli át a vetés a telet, örvendezik, ha az éles tavaszi szél nincs ártalmára, ha nyáron elég napot és üdítő esőt kap. Hasonlóképpen Ahkunak is gondot okoz, hogy együtt marad-e a csorda, hogy télen mennyi hó esik, és milyen nagy fagyokat kell elviselni, hogy hány réntehén vemhes. A vadállatok és a réntolvajok sem okoznak kevesebb gondot. És most megint eltelt egy év nagyobb bajok nélkül, és ebben az évben először fő friss hús az üstben.
A rénszarvas nemcsak annyit jelent Ahkunak, mint egyévi termés a parasztembernek. A csordától függ az egész falu élete. A rénszarvastartás az egyetlen megélhetési lehetőség a sarkkörtől északra elterülő hegyvidéken. A rénszarvas nemcsak élelmet jelent a lappok számára, hanem ruhát, pénzt, magát az életet. Ha a csorda elpusztul, a lapp faluban nincs lehetőség a megélhetésre. Most, hogy ennek az évnek első eredménye, sikere már megvan, kis időre megfeledkezhetik arról, hogy a jövő év teljesen bizonytalan: a sarkkörtől északra a természet nem biztat semmivel, a természet nem mosolyog, és üveges szemével nem ígér semmi.
A üstben fövő hús illatától és a tűz lángjának melegétől Ahku arca kivörösödik. Pietari, Elli, Süri és Jouni csendben várakoznak. A nők az ünnep tiszteletére selyemkendőt kötöttek a vállukra, a férfiak is legjobb ruhájukat vették fel.
Ahku megállapítja, hogy a hús megfőtt. A hús- és a nyelvdarabokat két tálcán helyezi el, az egyik tálcát a tűz fölött átnyújtja Pietarinak, a másikat leteszi maga mellé. A főzet felületén összegyűlt áttetsző zsírt merőkanállal két kis fatálba önti, és az egyik tálat Pietarinak adja. Most kihúzzák a púkkókat a tokjukból, a hegyére szúrt húsdarabokat belemártják a zsírba, és szájukba teszik. Mindenki ütemesen rágja a húst, és dicséri, hogy milyen ízletes. Jól is esik mindenkinek a friss hús, mert a nyár vége felé a fagyott hús felengedett a lezárt szánon, és nem jól esett a szagos, romlott hús. A füstölt hús is megszáradt, szívóssá vált, és nem volt ízletesebb, mint egy korhadt fadarab. Annál ízletesebb a zamatos friss hús, már az illata is élvezetet szerez. A hús ízletességét fokozza a folyékony rénzsír, ebben minden egyes húsdarabot megmártogatnak, mielőtt a szájukba dugnák.

81-82. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Johan Turi: A lappok élete
Gombár Endre: A rénszarvasverseny
Ludwig Kohl-Larsen: Rénszarvasok nyomában
Aage Gilberg: Sok eszkimó – egy orvos
Timo K. Mukka: Bűnről dalol a föld
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje
Arvi Järventaus: Kereszt és varázsdob
Rosa Liksom: Az Ezredesné
Arvi Järventaus: Kis falu a világ végén
Mikael Niemi: Özönvíz