A ​merénylet 82% 32 csillagozás

Apám jó ember volt. Elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek, nem szépítette őket. Számára nem mondott semmit, hogy a szarvánál fogd meg a bikát, és abból sem csinált nagy ügyet, ha az ördögöt fogta meg a farkánál. Számára a szerencsétlenség nem megpróbáltatás volt, hanem az események olyan rossz kombinációja, amelyen felül kell emelkedni, és azonnal előrenézni. Alázata és belátása csodálatos volt: annyira szerettem volna hasonlítani rá, élvezni a mértékletességét és az önuralmát! Hála neki – noha egy az idők kezdete óta meggyötört földön nevelkedtem – nem küzdőtérként fogtam fel a világot. Tisztában voltam vele, hogy egymást követik a háborúk és a megtorlások, de semmilyen módon nem voltam hajlandó belefolyni. Nem hittem a viszálykodás próféciájában, és képtelen voltam elhinni, hogy Isten efféle gondolatokat ébreszt azért, hogy egymás ellen uszítsa az embereket; nem hittem, hogy a vallás gyakorlata értelmetlen és rémisztő hatalmi játszma volna. Ettől kezdve úgy irtóztam mindattól, ami egy csepp vért is követelt a lelki megtisztulás oltárán, mint az ótvartól. Nem akartam hinni sem a siralomvölgyben, sem a pokolban, voltak körülöttem más, vonzóbb és kevésbé esztelen tájak. Apám azt mondta: „Aki azt állítja neked, hogy létezik nagyobb hatalom, mint a lélegzet, amely életben tart, hazudik. Azt akarja elvenni tőled, ami a legdrágább az életben: az esélyt, hogy az életed minden egyes pillanatát élvezhesd. Ha abból az alapvetésből indulsz ki, hogy a legnagyobb ellenséged az, aki megpróbálja elvetni a gyűlölet csíráját a szívedben, félig már megismerted a boldogságot. A maradékért már csak ki kell nyújtanod a kezed, hogy leszakaszd. És mindig emlékezz rá: semmi sincs, abszolút semmi, ami többet ér, mint az életed…! És a te életed sem ér többet, mint másoké.”
Nem felejtettem el, amit mondott. Sőt, legfőbb alapelvemmé tettem, meggyőződve róla, hogy amikor az emberek megértik mindezt, végre felnőnek.

87-88. oldal

Mire jó a boldogság, ha nem osztozunk rajta?

Egy szegény, de büszke miliőből jöttem, ahol a szavahihetőség, és a becsületesség az üdvözüléshez vezető út alappillérei. Nagyapám pártiárkaként vezette a törzsét. Földje volt, ambíciói viszont nem, s nem volt tisztában vele, hogy a hosszú élet titka nem a bizonyosságban, hanem a meggyőződéseink folyamatos felülvizsgálatában rejlik. Kisemmizve, tágra nyílt szemekkel, szívében mélységes csalódottsággal halt meg. Apám nem akarta ugyanolyan szűklátókörűen leélni az életét. A paraszti életforma nem igazán elégítette ki, művész szeretett volna lenni, ami az ősök szemében egy semmirekellővel, egy társadalom peremén élővel tette egyenlővé. Emlékszem az őrületes veszekedésekre, amelyek minden egyes alkalommal lejátszódtak, amikor nagyapám rajtakapta apámat, hogy a műteremmé átalakított kunyhóban fest, miközben a család többi tagja, kicsik és nagyok egyaránt, halálra dolgozták magukat a gyümölcsösökben. Apám a maga elképesztő nyugalmával azt válaszolta neki, hogy az élet nemcsak gyomlálásból, gallyazásból, öntözésből és szüretből áll, hanem festésből, éneklésből és írásból is, és hogy a legszebb hivatás a gyógyítás. Leghőbb vágya az volt, hogy orvos legyen belőlem.

86. oldal

[…] ha a balszerencse folytán mélyre zuhanunk, tőlünk függ, csak tőlünk hogy ott maradunk-e, vagy kimászunk a gödörből. A hideget csak egy hajszál választja el a melegtől. Nagyon könnyű félresiklani. Egy hirtelen mozdulat, és máris gödörbe kerülünk. De vajon ez a világ vége? Nem hiszem. Csak megfelelő indokot kell találni, hogy újból talpra álljunk.

Aki sokat álmodozik, elfelejt élni.

Mindent elvehetnek tőled: a javaidat, a legszebb éveidet, az örömöt, az elismeréseidet, egészen az utolsó ingedig, de mindig a tiéd marad az álmod, hogy újrateremtsd a világot, amelyet elvettek tőled.

A földi életben semmit sem birtokolsz igazán. Sem a hazát, amelyről beszélsz, sem a sírt, amelyben porrá leszel.

139. oldal

Annyi hitvány ellenségeskedéssel találkoztam, hogy az egyetlen lehetőségem, hogy ne legyek olyan, mint ők, az volt, hogy ellenkezőleg cselekszem. A másik orcám odatartása vagy a pofonok viszonzása helyett én a betegek gyógyítását választottam.

143. oldal

Úgy szerettem, ahogyan ritkán szeret az ember. Néha, amikor nagyon boldog voltam, feltettem magamnak a szörnyű kérdést: mi lenne, ha elhagyna? Ilyenkor magam előtt láttam, amint a lelkem elválik a testemtől. Nélküle halott voltam. Egy nap mégis, mindenféle előzetes bejelentés nélkül összecsomagolt, és kisétált az életemből. Éveken keresztül úgy éreztem magam, mint egy levetett ruhadarab. Aztán újabb évek teltek el, és észrevettem, hogy még mindig itt vagyok, hogy a lelkem sosem hagyott cserben, és egy szempillantás alatt újra megtaláltam önmagam.

125-126. oldal

– Te megváltásról beszélsz? – tegezem le. – Arra neked van szükséged… Te mersz nekem egoizmusról prédikálni, nekem, akitől elvették azt az embert, akit a legjobban szerettem a világon?.. Hogy mersz a hőstettekről és becsületességről szóló történeteiddel kábítani miközben te a háttérben maradsz, és gyerekeket meg asszonyokat küldesz a pokolra?… Láss világosan: valóban ugyanazon a bolygón élünk, testvérem, csak nem ugyanaz alatt a zászló alatt. Te a gyilkolást választottad, én pedig az életmentést. Aki számodra ellenség, az számomra egy beteg. Sem egoista, sem érzéketlen nem vagyok, és ugyanannyira szeretem saját magamat, mint bárki más. Csak a saját életemet szeretném éni, anélkül, hogy beleártanám magam másokéba. Nem hiszek azokban a próféciákban, amelyek előnyben részesítik a gyötrelmet a jóérzéssel szemben. Meztelenül jöttem a világra, és úgy is fogok meghalni; a javaim nem tartoznak hozzám. Ugyanúgy, ahogy mások élete sem. Az emberek minden boldogtalansága ebből a félreértésből fakad; amit isten kölcsönadott neked, azt vissza kell tudnod adni. A földi életben semmit sem birtokolsz igazán. Sem a hazát, amelyről beszélsz, sem a sírt, amelyben porrá leszel.

138-139. oldal