Ferencvárosi ​szél 0 csillagozás

Versek, novellák, tanulmányok, dokumentumok, riportok
Xantus Zoltán (szerk.): Ferencvárosi szél

Tornai ​József szép költeménye – a Ferencvárosi szél – címét viseli ez a gyűjteményes kötet. Anyagának válogatása olyan szeszélyes, mint a Duna felől érkező, vagy a város peremétől a város közepéig fuvalló, száraz faleveleket pergető ferencvárosi szél.
Az írások hozzávetőleg időrendi sorrendben haladnak, de többször – önkényesnek tűnően – figyelmen kívül hagytuk a közölt emlékek műfaját és rangját, s ma már vitatható irodalmi vagy publicisztikai értékű közleményeknek is helyet adtunk, mert mondanivalójuk és tiszta szándékuk miatt érdemesnek tartottuk, hogy ebben a kötetben is – annyi év után – ismét nyilvánosságot kapjanak.
A Ferencváros, hajdani kisiparosairól, – azok régen kihalt vagy megváltozott szakmáiról –, egykori hangulatos kiskorcsmáiról, vágóhídjairól, malmairól, gyárairól, kórházairól és tudományos intézeteiről, valamint iskoláiról nevezetes.
A kötetben, már csak korábban is közzétett írások szerepelnek. Nem találtunk a kerület valamennyi… (tovább)

>!
360 oldal · keménytáblás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kárpáti Aurél (szerk.): Pesti Kalendárium 1946
Mihalik Gusztáv (szerk.): Pesti Kalendárium 1947
Zórád Ernő (szerk.): Tabán, a háromszáz éves kártyavár
Térey János: Átkelés Budapesten
Tisza Kata: Pesti kínálat
Bächer Iván: A város
Sütő Fanni: Csudapest világvége
João Miguel Henriques (szerk.): O silêncio das pontes / A hidak csendje
Nógrádi Gábor (szerk.): Álmában csönget egy picit
Kárpáti Kamil (szerk.): Külvárosi jeladás