A ​vasúti utazás története 9 csillagozás

A vasút képében támadt gép
…Korrekt módon felsorakoztat minden álláspontot, de nem foglal állást Schivelbusch abban a tekintetben, hogy jót tett-e az emberiséggel, amikor előretört a fejlődéssel egy olyan eszköz, egy gép, amely azután megállíthatatlan folyamatokat indított el. Alapjaiban nyilvánvalóan hasznosnak látja ő is a vasút látványosan fejlődő történetét, de mintha néha kétséget hagyna afelől, hogy mindez a folyamat megkérdőjelezhetetlenül örömteli lenne. Becsukott szemmel nézhetjük persze úgy is, mintha csak a vasúti utazás történetéről lenne szó, ám a téma ennyire alapos elemzése, a különböző tudományágak számbavételével ilyen gondos körbejárása ezt a kényelmes álláspontot nemigen engedi meg. Szembe kell néznünk azzal, hogy tudtunkon kívül is – hiszen ma már kevéssé vesszük észre az őrült sebesség ránk gyakorolt hatását – megváltoztatja érzékeinket, ily módon a gondolkodásunkat a technológia rohamos fejlődése, végső soron lehet, hogy egyre inkább a gép irányít.
Megnyerő, ahogy érvkészletébe illeszti a szerző a művészet és tudomány korabeli képviselőinek, a vasúti fejlődés szemtanúinak állításait, vizsgálódásait. Mindennek során csak a vasúti utazás kórtanáról és a baleseti megrázkódtatásról szóló részben kimerítő magyarázatokat kapunk a kapcsolódó tudományágak, mint a pszichoanalitika, a jog, a szociológia, a neurológia, a patológia, a traumatológia, a hadtörténet, a hadtudomány témakörének legjobb képviselőitől.
Az alaposságot és a lehengerlő tudást elismerve mégis akad olyan pont, ahol kérdés fogalmazódik meg Schivelbusch állítását illetően. Ilyen például az, amikor Párizs nagyléptékű átépítése idején a vasúti hálózat állomás utáni meghosszabbításában épülő boulevard-okról ír. „A Boulevard de Strasbourg nemcsak hogy egy pályaudvarnál kezdődve (Gare de l’Est) vezet a belvárosba, hanem egyenesen úgy is halad, mintha a sínpálya meghosszabbítása lenne: pontosan annak vonalát folytatja nyílegyenesen. […] Ez az összekötő út a 19. század óta minden pályaudvarral rendelkező városban létezik.” Ha azonban például Budapestre gondolunk, akkor a fenti megállapítás ugyan a Keleti pályaudvarra tényleg igaz, de a Nyugatira már nem.
Nem véletlenül hoztam a hazai példát, mert a könyvben három magyar vonatkozás is található. Az egyik, amikor a szerző Lukács György Történelem és osztálytudat című művében használt eldologiasodás-fogalomra hivatkozik , a másik csak áttételes, amikor Victor Fornel az egyenes vonal Attilájának nevezi Georges Haussmannt. A harmadik magyar vonatkozás a kötetben a hátsó borítón található fotó, amelyen az 1882-ben alapított debreceni kisvasút látható korabeli képeslapon, ám ez utóbbi minden bizonnyal a hazai kiadás tipográfiájáért és a fedéltervért felelős Gábor Péternek köszönhető.”
Schivelbusch tehát nem egyszerűen a vasúti utazás történetét írta meg, hanem ennél jóval többet. Az eddigi kutatásokat számba véve a vasúttal összefüggő vagy vele összehozható legkülönbözőbb tudományágak ide vonatkozó eredményeinek összefoglalásával és továbbgondolásával egy meglehetősen jól sikerült, pontos és érthető képet adott végső soron az ember alkotta teremtmény, a gép emberiségre gyakorolt hatásáról. Ismerve már a 20. század történéseit, és csak sejtve még valamit a 21-ben elkövetkezőkről, mi lehetne több, amit elmondhatunk egy tudományos munkáról, mint hogy ez az alaposan elemzett oda-vissza gyakorolt hatás megfontolandó, tovább gondolandó?