Bevezetés ​az atomfizikába 0 csillagozás

Wolfgang Finkelnburg: Bevezetés az atomfizikába

A tágabb értelemben vett atomfizika, ahogyan ezt ez a könyv is tárgyalni kívánja, az anyag elemi részekből való felépítésével, valamint az elemi részek tulajdonságaival és kölcsönhatásaival foglalkozó tudomány. Feladata, hogy az anyagi világban lejátszódó rendkívül sokféle jelenséget általános érvényű alaptörvények, természeti állandók és lehetőleg kevés elemi rész segítségével megmagyarázza. Ez a tudományág, mely az atommagok, atomok, molekulák és kristályok, tehát az egész anyagi világ "atomos” szerkezetével foglalkozik, noha gyökerei visszanyúlnak a múlt századba, jellegzetesen a XX. század fizikájának eredménye. A Planck-féle elemi hatáskvantumnak a századfordulón történt felfedezése, valamint univerzális jelentőségének felismerése jelenti annak az alapvető elméletnek, a kvantumelméletnek kezdetét, amely megadja a kulcsot az atomfizika összes jelenségeinek megértéséhez, s rányomja bélyegét a XX. század fizikai kutatásainak legnagyobb részére.

>!
Műszaki, Budapest, 1958
632 oldal · keménytáblás · Fordította: Szabó János

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

M. Zemplén Jolán: A modern fizika világképe
Szatmáry Zoltán: Bevezetés a reaktorfizikába
Kiss Dezső – Quittner Pál (szerk.): Neutronfizika
A. Ahijezer – V. Beresztyeckij: Kvantumelektrodinamika
A. Ahijezer – I. Pomerancsuk: Fejezetek az elméleti magfizika köréből
Fényes Tibor (szerk.): Atommagfizika
Carlo Rovelli: A valóság nem olyan, amilyennek látjuk
Carlo Rovelli: Hét rövid fizikalecke
Michio Kaku: Hipertér
Horváth Dezső: A Higgs-bozon