„Egy ember megjött Németországba, és itt valami ördögi filmet lát. Pereg a film, és közben többször is karjába csíp, mert nem tudja, ébren van-e vagy álmodik. De azután észreveszi hogy vannak még körülötte jónéhányan, akik ugyanazt látják és hallják. És érzi, hogy ez nem más, mint a valóság. Arról szól, hogy egy ember megjön Németországba… Valaki azok közül, akik megjöttek, de nem haza jöttek, mert itt nincs már otthon számukra. Az ő Németországuk kívül van az esős éjben, az utcán.” Ennek az elárult és csalódott nemzedéknek képviselője Wolfgang Borchert, annak a német nemzedéknek, amely a hitleri téboly uralma alatt élte le ifjú éveit. Született 1921-ben, meghalt 1947-ben, háborús sérülései következtében. Rettegés, börtön, frontszolgálat, betegség – ennyi volt Wolfgang Borchert huszonhat éve. És írás, alkotás, fáradhatatlanul – még halálos ágyán is.
Az ajtón kívül 6 csillagozás
Eredeti cím: Wolfgang Borchert: Draußen vor der Tür
Enciklopédia 5
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Az idei legjobb kötelező olvasmány élményem! :) Elgondolkodtató, hiteles, korhű…
Valami olyan, ami egyszerre lehangoló és buzdító. Lehangoló, mert mindenkivel megesik, hogy úgy érzi, az „ajtón kívül” ragadt és buzdító, mert mindig ott a lehetőség, hogy az életet válasszuk és továbbküzdjünk!
Adott és megsebzett, gondolkozásra sarkallt és kiütött…!
Egy kötelező olvasmányom a sok közül. De ez könnyen olvasható volt, annak ellenére, hogy dráma. Én nem vagyok teljesen kibékülve a drámákkal, de ez kifejezetten jó volt. Biztosan azért, mert olyan közeli korszakban játszódik a történet. A második világháború után hazatérő katonák egy olyan helyre térnek vissza, amit egyszer otthonuknak neveztek, ahol már semmi sem ugyanolyan, mint mielőtt elmentek volna. A társadalom kitaszítottjai lettek, nem tudnak visszalleszkedni, ezért az ajtón kívül érzik magukat. A háborús traumák pedig kísértik őket.
Át tudtam érezni ezt az elhagyatottságot, azt a reménytelenséget, azt a semmit, amit ezek az emberek kaptak azok után, hogy háborúra lettek kényszerítve. Borzalmasan tragikus az egész esemény, amiről itt szó volt, de valahogy az író úgy oldotta meg, hogy nem telepedett rá az egész drámára ez a keserű érzés.
Jó volt, rövid volt, tanulságos volt.
Népszerű idézetek
BECKMANN. Nem művészet! Nem művészet! De igazság!
IGAZGATÓ. Úgy van, igazság. De mi köze a művészetnek az igazsághoz?
BECKMANN. (mélán maga elé). Semmi.
IGAZGATÓ. Az igazsággal nem sokra megy.
BECKMANN. (mélán maga elé). Nem sokra.
IGAZGATÓ. Az igazsággal csak megutáltatja magát. Hová jutnánk, ha egyszeriben mindenki megmondaná az igazat? Kit érdekel mostanában az igazság?
Negyedik jelenet
Egy ember meghalt. No és? Volt – nincs. A szél fúj tovább. Az Elba locsog tovább. A villamos csilingel tovább. A ringyók is tovább hevernek puhán és fehéren az ablakokban. Kramer úr a másik oldalára fordul, és horkol tovább. És nem áll meg – nem áll meg egyetlen óra sem. Egy ember meghalt. És aztán? Nincs tovább. Csak néhányat gyűrűzik a víz, abból látni, hogy volt egyszer.
Előjáték
ÖREGEMBER. Minek böfög folyton ilyen förtelmesen? Hiszen ez elviselhetetlen!
TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ. Hát, bizony undorító. Foglalkozási betegség. Temetkezési vállalkozó vagyok.
ÖREGEMBER. A halál?! – Jó neked! Te vagy az új Isten. Benned hisznek. Téged szeretnek. Tőled félnek. A te uralmad örök. Senki sem tagadhat! Senki sem káromolhat. Igen, neked jó. Te vagy az új Isten. Téged nem lehet semmibe venni.
Előjáték
A MÁSIK. Elmentek. Ilyenek ezek a kétlábúak. Egészen furcsa emberek ezek a földlakók. Előbb a vízbe vetik magukat, és majd megőrülnek a halálért. De azután arra megy véletlenül a sötétben egy másik kétlábú, olyan szoknyás, melles és hosszú hajú, és aztán megint egyszerre egészen pompás és kedves az élet. Akkor már eszükben sincs meghalni.
Első jelenet
A felelősség nem csak szó, nemcsak kémiai képlet, hogy világos emberhúsból így meg így lesz fekete föld. Üres szóért mégsem lehet embereket halálba küldeni. Valahogyan csak el kell intézni a felelősségünket. A halottak nem válaszolnak. Az isten – nem válaszol. De az élők – kérdeznek.
Harmadik jelenet
Az élet ilyen:
1. felvonás. Borús ég. Valakit bántanak.
2. felvonás. Borús ég. Megint bántanak valakit.
3. felvonás. Besötétedik és esik.
4. felvonás. Még jobban besötétedik. Látni egy ajtót.
5. felvonás. Éjjel van, vaksötét éjjel, és az ajtó zárva. Valaki kívül áll. Az ajtón kívül. Áll az Elbánál, a Szajnánál, a Volgánál, a Mississippinél. Áll, töpreng, fázik, éhezik és átkozottul fáradt. Hirtelen csobbanás, a hullámok legfelül gyűrűznek kicsit, és aztán suhog a függöny. A halak meg a férgek hangtalanul nyilvánítják tetszésüket. Így van ez! Mennyivel több ez a semminél? Én – én mindenesetre abbahagyom.
Ötödik jelent
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kajtár Mária (szerk.): Német drámák ·
Összehasonlítás - Peter Weiss: A vizsgálat 91% ·
Összehasonlítás - Albert Gábor (szerk.): Láthatatlan színpad ·
Összehasonlítás - Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból ·
Összehasonlítás - Max Frisch: Drámák ·
Összehasonlítás - Petri György: Összegyűjtött műfordítások ·
Összehasonlítás - XIX. századi német drámák ·
Összehasonlítás - Tüskés Tibor: Testvérmúzsák ·
Összehasonlítás - Gerhard Hauptmann: Crampton mester ·
Összehasonlítás - Vicki Baum: Szépség vására ·
Összehasonlítás