Jöjj, ​édes halál (Brenner nyomozó történetei 3.) 39 csillagozás

Wolf Haas: Jöjj, édes halál

A harmadik Brenner-regényben az egykori rendőr megunja a bizonytalan magánnyomozói vándoréletet, és az író is unja a vidéki színtereket, így aztán főhősét az osztrák fővárosban telepíti le. És már nem is nyomozó, hanem sofőr a Keresztes Mentősöknél. Keresete kedvező, szolgálati lakása ideális, ám nem Brenner lenne, ha nem futna bele morbid kalandokba..

Eredeti cím: Komm, süsser Tod

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Scolar, Budapest, 2010
232 oldal · ISBN: 9789632441801 · Fordította: Bán Zoltán András

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Simon Brenner · Johann Sebastian Bach


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Annyira élveztem ezt az egészségügyis fejlődésregényt, szerencsére még mindig hülye ez a Brenner, és bár gyógyszer volt benne migrénnel párosítva, de patikuskisasszony egy fia se. Jó az egész szirénástúl, Máté-passióstúl, panaszkodó mentőtöltelékestűl. Bach és Hendrix összevetése szinte könnyeket csal az ember szemébe és az ügy már majdnem igazi krimi volt! Legalább annyira élveztem, mint amennyire idegesít a stílusa, szóval úgy döntöttem Bécs után Salzburgba utazom Simonnal. Úgyis régen tervben van a Festspiele.

10 hozzászólás
>!
SteelCurtain 
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Ha ez egy szimpla krimi lenne, akkor kb. 3 csillaggal betemetném a feledhető könyvek kriptájába.
Csakhogy ezt sok mindennek lehet nevezni, de speciel szimpla kriminek semmiképpen.
Wolf Haas egy elmebeteg őrült!
S ugyanakkor Wolf Haas egy morbid zseni!
Olyan képtelen fekete humorral köríti a történetet, hogy az olvasót a végén szinte már nem is érdekli a bűnügy. A gyilkos elleni hajsza is csak ürügy valami újabb meghökkentő poénra. Teszi ezt olyan természetességgel, hogy fel sem merül az öncélúság kérdése. A nagyon mély fekete humort kedvelőknek kihagyhatatlan.

>!
csgabi MP
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Több bajom is volt ezzel a könyvvel:
1. az erőltetett poénkodás. A szerző már annyira humoros akart lenni, hogy alig bírtam olvasni a könyvet.
2. már megint, ebben a könyvben is (Ahogyan a Polt felügyelő és a jeges szüret-ben), a szerző (vagy a fordító volt az az elvetemült?) folyton névelőt rakott a nevek elé. Pl. a Brenner. De hát nem A Brenner, hanem Brenner.
A történet sem fogott meg igazából. Azért olvastam el, mert azt hittem, kell egy kihíváshoz, aztán a felénél kiderült, hogy elnéztem, és nincs is rá szükségem, de ha már belekezdtem…

Hát, szóval ennyi. Ez a könyv nekem sajnos ennyi. Nem hiszem, hogy akarom a sorozat többi részét is olvasni. :-(

37 hozzászólás
>!
ponty
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Az első résznél jobb, az első élményemnél egy parányit halványabb volt ez a harmadik kötet. Az elején rögtön röhögnöm kellett, mert hát hiányzott nekem nagyon, csak aztán valahogy kevésbé volt witzig, mint azt szeretném, és akkor mikor már épp belelustultam volna, juszt is lust lett belőle a végére, engem meg majd a mentő vitt el az izgalomtól.
Ilyen kényes ügy ez. Nyavalyás olvasó.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Meglehet, a halál nagy. De Bécs is nagy.

Annyira azért mégsem, hogy egymás mellett megférjen két spoiler mentőszolgálat is. Keresztes Mentősök versengenek a Mentőszövetséggel, hullanak az emberek, alacsonyan szállnak a morbid poénok, egy idő után a pofonok is. Brenner ezúttal mentős sofőrt alakít, de nem sokáig marad nyomozás nélkül, előbb szaglászni kell az ellenlábasok háza táján, utóbb az ölébe pottyan pár gyilkosság is.
Ez a rész egy fokkal jobban tetszett, mint az előző kettő, kicsivel csavarosabb volt az ügy, és nem irritált annyira a stílus, mint korábban. Voltak mondjuk visszatérő szófordulatok, amik túl sokszor tértek vissza, és néha kicsit bosszantó volt, hogy gyakorlatilag minden szereplő ugyanolyan stílusban adja elő magát, mint a narrátor, de ettől függetlenül jobbára tetszett.

>!
mohapapa I
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Haas úgy ír, hogy az ember szinte automatikusan elkezd az ő stílusában fogalmazni. Csak azért is ellenállok!
S az a vicc, hogy miután ezt a mondatomat leírtam, visszanéztem az eddig olvasott két Brenner-történet értékelését: az elsőt ugyanezzel a mondattal kezdtem, majdnem egy éve. S az a nagy helyzet, hogy Haas semmin nem változtatott semmit, és miközben ezt a harmadik nyomozást olvastam, ahol Brenner már nem is rendőr, hanem mentős, de visszakézből homlokon cuppantja a múlt, teljesen ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint az első történet olvasásakor. Olyannyira ugyanazok, hogy csípőből, egy az egyben plagizálom a saját gondolataimat. De mielőtt megtenném, leszögezem: az, hogy Brennerről nem tudok voltaképpen semmi újat mondani, nos, nem minősítés. Szerintem sem Haas-t, sem engem nem minősít. Csak azt jelenti, Haas teremtett egy stílust, egy haas-i minőséget, és mi a fenéért szakadna el tőle, amikor jól bevált, működő és ami fő, roppant élvezetes a recept! Többször hangosan röhögtem olvasás közben, de bizony, nagyon jóízűen.

Brenner harmadik nyomozását olvashatjuk ebben a könyvben. Mert nem az első Haas-olvasásom, maga a stílus már nem hatott reveláció erejével. De az a nagy helyzet, hogy Haas minden ereje a stílusában van. Abban, hogy a olvasó végső soron nem olvas, hanem hallgat. Hallgatja, ahogy a narrátor elsörözi vele Brenner történeteit. S hogy ez nem csupán az én érzésem, legnagyobb meglepetésemre ugyanezt mondja könyv fordítója, Bán Zoltán András az utolsó oldalon konkrétan ezt írja: a roppant szórakoztató elbeszélői modor, melynek révén úgy érezzük, hogy az egyes szám első személyű narrátor […] mintegy a kocsmaasztal mellől egyenesen nekünk, a vele söröző olvasóknak címzi mondanivalóját. No, ez az, ezt tudja nagyon jól Wolf Haas! A könyvön keresztül egy kocsmaasztalnál ülve mesélni. De komolyan! Van/volt egy nagyon kedves ismerősöm, Feri. No, ez a Feri olyan figura, ha elkezd mesélni, egyfelől nem tudja abbahagyni (ettől még lehetne nő is, de nem az), másfelől komplett élmény őt hallgatni, olyan plasztikusan, annyi humorral mesél, hogy olyanok vagyunk, mi hallgatók, úgy csüngünk rajta, mint díszek a karácsonyfán. S közben potyog a könnyünk a röhögéstől. Nemre és fajra való tekintet nélkül.

Ennyit tesz a stílus. Mert über alles. Olyan, hogy az ember, na jó, kis pihenés után újra akar még belőle. Mert persze, azért csak furdalt közben a kíváncsiság, hogy kifene lehet a gyilkos, de bevallom, voltaképpen ez annyira másodlagos volt, mint mondjuk a Rejtő-könyvek történetei. (Kapásból: na, miről szól a Csontbrigád?) Ha emlékszem is bármelyikre, az csak véletlen lehet.

S azért még hozzáadódik az összértékhez, hogy Brenner alakja nagyon kitalált figura. Nem szép, nem humoros, nem penge elméjű, nem pazar társalgó, nincsenek a lényegbe fúróként hatoló megfigyelései, kérdései. De (csak azért sem, nem és nem írom oda, illetve kitörlöm, hogy „a”! De nehéz volt…) Brenner mégis megoldja, a maga lassú, tétova módján, a bűnügyeket, és hiába sziklaként egybeszabott, hiába rossz társalgó, a nőknél mégis jó valamiért. S bár egyáltalán nem egy társasági epicentrum, mégis mindenki kedveli. Szóval ellenmondásos figura, de valószínűleg éppen ettől él. Szeretjük Brennert.

>!
Emerson
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Ez a Brenner nemcsak panírozva, hanem szirénázva is jó.

>!
Juci P
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Jól tettem, hogy az előzőre csak négy csillagot adtam, éreztem én, hogy még teret kell adni a tetszésindexem növekedésének kvázi :) Most már úgy vagyok, hogy ide nekem mindent, amit a Wolfi írt, és igen hálás vagyok a Bán Zoltán Andrásnak is, így kell, kérem, fordítói munkát végezni!
Most azon gondolkoztam, hogy ez a Brenner hogy is néz ki, mert eddig olyan rövid hajúnak képzeltem el például, kicsit mondjuk mint a Wolf maga, de itt írt valamit a Wolfi, hogy a két arcába mintha egy-egy pengét rejtettek volna, olyan ránc van benne, vagy mi, és akkor egyből a Kapa ugrott be, de azért annyira nem lehet leharcolt a Brenni, de mondjuk nagyon jóképű sem, mert akkor biztos nem lenne ilyen béna a nőkkel. Vagy nem is béna, csak direkt diszkrét a Wolfi, és nem írja le a hódításait.
Namost aki még nem olvasott Brennerről semmit, az sürgősen kezdje el, és @vöri kihívására is nyugodtan lehet ám jelentkezni (http://moly.hu/kihivasok/wolf-haas-brenner-nyomozo-tortenetei), mert ez a hét regényke simán megvan egy hét alatt, és olyan jó heted még nem volt.

5 hozzászólás
>!
Wiggin77
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Hát most már megint mi történt. A Brenner meg mentősnek állt. De a bűn így is megtalálta. Írd és mondd: érdekesebb és izgalmasabb ügy lett, mint az eddigiek együtt. Kellett hozzá persze a mentőslét különleges atmoszférája is, olyan figurákkal, mint a Bimbó, Hansi Munz, Berti. Na meg Klára a kazettájával.
A legeslegjobb viszont a narrátor, az biztos is. Bármikor leülnék vele egy sörre, aztán csak meséljen. Ezt a humort! Majdnem morbidabb, mint az enyém. :)

>!
danlin
Wolf Haas: Jöjj, édes halál

Ez a sorozat határozottan fejlődik, ez a rész kifejezetten tetszett. Ennek oka, hogy nemcsak a nyomozás volt izgalmas, hanem az is magával ragadott, ahogy a mentősök életéről írtak. Brenner érdekes módon most, hogy nem detektív a hivatása, mentősként jobban nyomozott. Ahogy lassan rájött, az asszociációk segítségével nagyon ötletes volt. Én gyanakodtam a tettesre, de nem jöttem rá, hogy pontosan miért kellett meghalniuk az áldozatoknak. A végén persze minden olyan egyszerűnek és logikusnak tűnt. Azt hiszem visszaszokok erre a sorozatra is.


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

– Talán sokat sportol.
– Cöcöcö. Legfeljebb ha holtversenyben indul.

93. oldal

>!
csgabi MP

Mert a gondolkodás nem tesz jót a fejfájásnak.

106. oldal

>!
csgabi MP

És két szék között mindig elég veszélyes a pad alatt, mert a végén megfázik az aranyered.

78. oldal

>!
csgabi MP

– És milyenek az esélyeid?
– A férfiaknál?
– A besugárzásnál.
– Jobbak, mint a férfiaknál.

127. oldal

>!
Emerson

Próbáld csak meg egyszer, hogy amikor gondolkodsz, akkor gondolkodj el egyidejűleg a gondolkodáson is. Látod, az agysaláta előbb kész van, mint gondolnád.

50. oldal

>!
egy_ember

– Milyen tétben akar játszani? – maradt meg a Brenner inkább a magázódásnál. Mert manapság túl gyorsan jön a tegeződés. És az nem olyan kellemes, ha ilyenkor a főnöködről vagy a gyilkosodról van szó, mert ez a csoport természeténél fogva kissé hajlamos a tiszteletlenségre.

150. oldal

>!
ViraMors P

És most már csak azt nem tudom, vajon több, avagy kevesebb szerencsét hoz, ha elgázolod azt a fekete macskát, amelyik átfut előtted az úton.

2 hozzászólás
>!
egy_ember

Kilencig tévézett, aztán nekiállt spekulálni. Nem mondhatnám, hogy kvázi melankolikus volt a Brenner, de egy kicsit olyan izé. Régen a nagyon szigorú nagymamája folyton azt mondogatta neki: Írva vagyon: Ne tépelődj!

32. oldal

>!
SteelCurtain 

– Örökölted? Nem rossz.
– Örököltem. És a nagyapám teljesen önerőből halt meg.
– Önerőből hal meg az ember.
– Na ja, többnyire.
– A halál ingyenes.

>!
egy_ember

A bajsza ma messze nem vágott olyan ék alakban, hogy azzal te könnyedén felnyithattál volna egy sörösüveget. Semmi bombázópilóta, inkább kissé ernyedt. Csaknem olyan kissé, mint az a híres filozófus, várj csak, ki is… ki is… gyorsan akartam kimondani, tudod, aki mindig a korbáccsal jött. Tudod, akinek olyan rozmárbajsza volt, ami nem éppen gyönyör az étkezésnél. A palacsintatészta-levest például elég nehezen lehet átcsempészni az ilyen pofaszőrök között.

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche

A sorozat következő kötete

Brenner nyomozó történetei sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Paulus Hochgatterer: Az élet édessége
Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
George Cooper: Magánügy
Vavyan Fable: Vészbejárat
Joe R. Lansdale: Veszett világ
Gabriel Wolf: Valami betegesen más
Gordon Korman: Egy hamis hang
Juliette Benzoni: A szökevény
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Stephen King: A halálsoron