Éva 77% 64 csillagozás

Volt szerencsém az író másik két kötetét (Viskó, Keresztutak) is olvasni, de a három közül ez tetszett eddig a legjobban. Kicsit zavarosan kezdődött a történet, nem sokat értettem belőle az elején, kész káosz és zűrzavar volt az egész. Nagyon jól oldotta meg az író, hogy azt a kuszaságot érezzük olvasás közben, amit Lilly is érez azáltal, hogy nem tudja, ki ő, honnan jött és hol is van valójában. De ahogy egyre inkább haladtunk előre a cselekményben, úgy vált egyre inkább érthetővé a történet. Lényegében a teremtéstörténetet dolgozza fel a kötet kis átírásokkal, „kiegészítésekkel”. Jó volt más szemszögből is olvasni ezt a történetet, egyszerre teszi könnyebbé és nehezebbé a teremtéstörténet megértését. A kedvenc karakterem John volt, egész végig féltve őrizte Lillyt, szerette őt már akkor is, mikor még nem is ismerte. Alig várom, hogy olvashassak még Wm. Paul Young-tól.

A viskót nem tudtam megemészteni, nem bírtam végigszenvedni. Ebben sok, nagyon sok dolog zavart, de mégis tetszett, fontos könyvnek tartom a rengeteg hibája és hülyesége ellenére.

http://kulturpara.blog.hu/2016/11/02/a_kezdetek_tanuja_…

Egyik humoros filmszatíra, comedy műfajba sorolható Little Brittain című filmsorozatban bukkantam rá Paul Young nevére, így mindenképpen kíváncsivá tett, hogy vajon meleg irodalmat ír-e, vagy példátlan kritikával illették minden ok nélkül. Nos, egy élménnyel gazdagabb lettem, és kellemesen csalódtam. Tény és való, hogy bár kissé „finom fogású a tollforgatása ” az írónak, de azért tetszetős, elgondolkodtató, és egyben merően filozófikus. Kiborította az almás kosaramat nekem is. Eddig úgy tudtam, hogy a Biblia minden gyerekbe nevelt hitvallás, egy színes félig-meddig szájról szájra terjedő „mesekönyv”, nos, mégis sikerült berángatni a csőbe, mert elgondolkodtam a teremtés elméletén. Vajon Darwinnak, vagy a Biblia író(i)nak volt igaza? Vagy a kettő között? Ugyebár felegyenesedett a majomból az ember, alkalmazkodtunk túlélőkként, mint emberi faj, és túléltünk, megmaradtunk, itt vagyunk mint homosapiens. másik oldal felől, meg az ember pár, ugye kettő, majd lettek gyerekeik, és valahogy eljutunk a kifordított kvantum matematikával ésszerűtlenül a mai emberséghez, azaz testvérek vagyunk mindannyian. És lettünk, teremtettünk a porból, és agyagból, melyből lett az élet. Vagy mégsem? És a jó elrontója a kísértés volt, és az alma, ami nekem az a piros gömbölyű roppanós csoda, de spoiler kiderült, hogy nem, az a füge, mert bűnös étek, lenyelvén a magjait, ugyebár, tényleg, fügefalevéllel kellett eltakarniuk magukat az első emberpárnak, ahogy elfordultak Istentől….akinek ezer neve van, és kiűzettek a paradicsomból, Ádám, vagy oldalbordája Éva hibájából? Vagy ott volt Lilith, mint Ádám kísértése. Kérdezek én, akkor Lilith, vagy a kígyó volt a rossz? És miért? És Ádám és Éva gyermekei Káin és Ábel, ugyebár, az első testvérpáros, vagy féltestvérpáros, ahol is mindenki ismeri a storyt (bocsánat a kifejezésért) meg is ölte Káin testvérét…..És bűnből sarjadt volna az egész kapcsi, gyarló emberiség, aki választotta a halált….és a tudást…
Szóval, egy sor kérdés merült fel bennem. Elég könnyed, és nekem talán kicsit itt-ott okafogyott volt a könyv, mégis mélységébe, azaz átlátva a „szitán” elgondolkodtatott, sőt Paul Youngnak sikerült behúznia a csőbe…mert bár hívő ember vagyok, de a racionalitás talaján próbálok maradni, és elgondolkodtatott. Elkezdtem a könyv végére hinni Istenben.
Célba talált, kíváncsi vagyok még más írására is, azt hiszem a Keresztutakkal folytatom az ismerkedést. Csak ajánlani tudom másnak is ezt a remek írót.

William Paul Young mifelénk arról híres, hogy a Szentháromságot képes volt bezsúfolni egy viskóba. Ráadásul mindezt egy thriller-szerű körítéssel tette, amiben rengeteg volt a lelkizés. Sokan szerették és sokan utálták ezért, mindazonáltal a jó író és a jó könyv már csak ilyen: elementáris hatást vált ki mindenkiből, akinek a kezébe kerül. Young tehát feladja a leckét és az ember a Viskó után talán nem is tudta eldönteni, hogy akkor most a keblére ölelje, vagy inkább hátbavágja egy szívlapáttal.

Legújabb műve, az „Éva” után azonban bennem nem maradt kétely. Világosan látom, hogy igen tehetséges szerzőről van szó: mások csak néhány kiadós LSD-trip után képesek ilyen merényletet elkövetni, esetleg akkor, ha heteken át az asztal alá isszák magukat. Young azonban megoldotta a feladatot színjózanul, ám amit itt most papírra vetett, azt mindenki másnak a drogozás vagy a berúgás számlájára írnánk.

A történetet le sem írom, de annyival nem lövök le poént, hogy Ádámról és Éváról, a teremtésről és a bűnbeesésről van szó. A Bibliai narratívát még az ateisták is ismerik, és jól tudják, hogy faék egyszerűségű – talán azért is, hogy mindenki biztosan értse és ne vetemedjen arra, hogy ilyen könyvet írjon belőle. Annyit azonban mégiscsak Young javára írok, hogy az utolsó négy oldal(!) egy akkora csavart hoz a sztoriban, hogy az egész addigi lázálomba csomagolt káosz hirtelen más színben tűnik fel.

Ám azt kell mondjam, ez sem menti meg a könyvet. Túl amerikai, túl émelygős. Az érzelmeknek természetesen nagyon is helye van egy regényben, de az adagolással mégis mindent el lehet rontani. Nos, itt olyan iszonyú szirupos és csöpögős mennyiségben zúdul a gyanútlan olvasó nyakába – tele sírdogálással, kacagással és bárgyú párbeszédekkel –, hogy azzal, mintha az embernek végtelenített török popzenét kellene hallgatnia. Nem vagyok egy fadarab, de ez azért sok volt.

Mindennek summája pedig, hogy a könyv egész biztosan siker lesz, és újabb vitákat fog kiváltani, ahogy tette azt annak idején a Viskó is.

A történet elején minden olyan békés volt, mosolyogva olvastam, ahogy nagy szeretettel fogadják Lillyt egy ismeretlen helyen, ismeretlen időben. Aztán egyre inkább kezd kibontakozni a cselekmény, és kiderül, hogy a teremtéstörténetet vette alapul az író, némely részeknél kiszínezve az eseményeket.
John már a kezdetektől kedvezhető karakter, de Simonra már a megjelenésekor felfigyeltem, tudtam, hogy valamiképp ártani fog Lillynek.
Amire leginkább felhívta a figyelmemet a könyv, az az hogy Isten szeret minket, és ha el is fordulunk tőle, ő akkor is ott van mellettünk, ugyanúgy szeretni fog.

A viskóval se boldogultam, és Évával se sikerült túl jól a kapcsolatom, de még mindig inkább ez a zagyvaság, mint az. A közepe tájáig egész jól bírtam a strapát, kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből a zűrzavarból. És tulajdonképpen sejthettem volna, sőt tudhattam volna, de azért csak sikerült meglepnie. spoiler Nem tudom kinek ajánlanám. (senkinek. Barátnőm el akarta olvasni, mondtam neki, hogy ne! Aztán azt, hogy mégis, mert kíváncsi vagyok a véleményére. De túl meggyőzően beszéltem le róla, most már nem akarja olvasni. spoiler nem leszek okosabb, hogy mit is akart az író ezzel az egésszel…)

William Paul Young nevét Viskó című regénye tette ismertté, mely igencsak megosztotta az olvasóközönséget: döntő többségében vagy nagyon pozitív vagy nagyon negatív visszajelzésekkel találkoztam. Young új kötetében, az Évában nem kisebb darázsfészekbe nyúl: a teremtéstörténet sajátos értelmezését tárja elénk.

A Biblia első tizenegy részének, azaz a bibliai őstörténetnek számos magyarázatával találkozhatunk az egyházakban: a szó szerint vett 6 napos teremtéstől, az irodalmi értelmezésen át a mitikus magyarázatokig.

Nos, azt bátran kijelenthetem, hogy ez a könyv biztosan nem azoknak íródott, akik a teremtés szó szerinti értelmezését tekintik az egyetlen lehetséges magyarázatnak és nem is nyitottak más szemléletek megismerésére. Ha valaki mégis háttérismeretek hiányában vág neki a regény olvasásának, könnyen előfordulhat, hogy néhány oldal után „eretnekség” felkiáltással félredobja azt.

Ennek oka valószínűleg az, hogy a történet meglehetősen elvontan indul, kissé zavaró, hogy össze-vissza ugrálunk időben és térben, a szöveg ráadásul tele van szimbólumokkal. Egy idő után azonban ismerőssé válnak a helyszínek, az idősíkok és az olvasó könnyebben eligazodik ezekben a különböző világokban, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy összeálljon az a kép, az a mondanivaló, amit az író üzenni akar a számunkra.

A kötet egyik érdekessége a Lilith mítosz feldolgozása, ami számomra eddig teljesen ismeretlen volt.

Ha egy szóban kellene összefoglalnom a regényről alkotott véleményem, akkor annyit mondanék: merész. Kissé erősnek érzem a fülszövegben leírt „minden eddiginél felforgatóbb regény” jelzőt, de annyi bizonyos, hogy legalább olyan megosztó lesz a könyv, mint annak idején a Viskó is volt. És valószínűleg pontosan ez volt Young szándéka is, mert arra akarja sarkallni az olvasót, hogy gondolja át a teremtésről alkotott eddigi nézeteit. Ha pedig ezt a szándékát eléri, akkor megérte megírni ezt a könyvet.

Igen, olvastam a Viskót, de a szerzőtől mást nem, viszont túl vagyok a Saramago-féle „evangéliumon”, úgyhogy merészeltem belefogni ebbe a fülszövege szerint „minden eddiginél felforgatóbb” és „egész generációkat inspiráló”, az én előítéletem előérzetem szerint viszont újabb-kedélyborzoló-blaszfémikus bestsellerbe. Egy molytárs szerzett nekem könyvtári példányt. Kétségeskedő-lelkesen belevágtam. S a végén, aránylag hamar, nem sarokba és sutba vágtam.
Nos!
Abszurd, absztrakt, meghökkentő, érdekfeszítő, mélyen szimbolikus, rácsodálkoztató – szóval kellemes meglepetést okozó könyv! A történet amolyan mitikus-fantasy-thriller, a szereplők majd' mindegyike egyfajta déjà vu élményt keltett spoiler és az utolsó mondat után úgy folytattam volna még! De hát folytatom is… Sőt újra is olvasom.
Ajánlom a Bibliát „teremtéstől jelenésig” ismerő keresztény társaimnak, nyilván fenntartásokkal kezelve és az Igének alárendelve. Főleg annak fényében olvassátok, hogy a szerző különösen azoknak a szervezeteknek mond köszönetet, akik „felemelték a szavukat, hogy ez a század a nők évszázada lehessen.”
Szóval, meglepődtem magamon, hogy tetszett, meg a szerzőn, hogy ilyet is tud. A Viskómat elcserélném egy Évára… ;)

Elég magas szintet kellett (volna) megugrania ennek a könyvnek. Sajnos nem tetszett annyira, mint az író első két könyve. Ennek ellenére azért jó volt. Piszok nehéz lehet, ha írsz egy világsikert, mert utána mindig elvárják minimum azt a színvonalat.
Az Éva inkább fantasy, mint az eddigiek. Maga a világ, ahol játszódik is képzeletbeli. Egy világok közti kis sziget. Itt lábadozik a szinte halott Lily is. Eléggé meglepődtem, hogy csak 15 éves, bár a későbbiekben ez a tény néhány reakciójára magyarázatot ad. John is szimpatikus volt, ahogy mindenben ott volt a lány mellett. A nem tökéletes főszereplők mindig jobban vonzanak, így Lily súlyos mozgáskorlátozottsága egy pozitívum.
Gerald és Anita is kedvelhető szereplők voltak. Az, hogy Anitának hívják az egyik szereplőt, pluszpontot érdemel. :)
Maga az ötlet érdekes és bátor. Újraélni, szinte részt venni a teremtésben. Lily láthatta azt a csodát, amit senki más ember. A mi lett volna, ha… kérdéskört boncolgatja. A lehetetlen lehetségessé válik. Vajon sikerül jobbá tennie a jelent és a jövőt? Beleszólhat a dolgok alakulásába? Mi a dolga tanúként? Valószínűleg nem csak az, hogy végignézze, hogy miként megy minden újra tönkre. A Lilith mítosz belevételétől kissé tartottam, mert nem is szeretem ezt az elméletet, de ezt is szépen megoldotta.
Éva nem sok vizet zavart, hiába ő a címszereplő. Mégis miatta alakult ki minden, fontos kapocs az egész történetben.
A történet végén eldönthetjük Lilyvel együtt, hogy mit gondolunk, mennyi volt ebből az egész hihetetlen kalandból valóság.
Bár szerintem gyengébb lett, mint Young eddigi írásai, örülök, hogy olvastam, és örömmel várom a következő regényt is. Szerencsére nem lett tömeges irományokat kiadó író a siker után, így jobban lehet értékelni egy-egy könyvét, illetve jobban meg is tudja írni, ha hagy rá időt, és nem fog tömeggyártásba könyvek terén.

Tökéletesen be tudja mutatni, érzékelteti az Istentől elfordulás, a bizalom elvesztésének lépcsőit. A bűnbeesés története érthetővé, átérezhetővé válik általa. Erre erősít rá, sőt, közelhozza hozzánk Lilly története, bemutatja, hogy a sérült, megtört, ősbizalmi kapcsolatában fájdalmasan megsértett ember hogyan tud lépésről lépésre teret engedni a kísértésnek, a gonosznak a szívében. spoiler Hogy egy idő után már nem veszed észre Isten állandóan kinyújtott kezét, mert már annyira teret engedtél a sötétségnek a szívedben. Pedig Isten az utolsó pillanatig ott áll mellettünk, a kérdés csupán az, hogy belé tudunk, merünk-e kapaszkodni…
Kicsit zavaros a történet, bár nekem a Keresztutak talán egy kicsit zavarosabb volt az elején, mindenesetre azért meg lehet érteni, talán előnyére válik ez a fantasys beütés, hátha így a fiatalabb generáció is szívesebben kezébe veszi. Filmben nem tudom, hogy mennyire jönne át a lényegi mondandója.