A ​zongorista 196 csillagozás

Władysław Szpilman: A zongorista Władysław Szpilman: A zongorista Władysław Szpilman: A zongorista

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Władysław ​Szpilman, a híres lengyel zongorista közvetlenül a második világháború után vetette papírra visszaemlékezéseit. A holokausztot csodával határos módon élte túl Varsóban. Zsidó származása miatt őt is megkülönböztetések érték, csakúgy, mint a több százezer varsói zsidót: el kellett viselnie a gettóba költöztetést, majd családjától való elszakítást, az évekig tartó bujdosást. Nagyon sokszor állt közel a halálhoz, de valahogyan mindig túlélte az eseményeket.

A könyv közvetlen hangvételű, és az olvasó, szinte magán érzi, átéli a borzalmakat, a rettegést, a magányt. Szpilman nem törekedett arra, hogy sajnáltassa magát, csak tényszerűen leírta a történteket. Nem próbált meg magából hőst faragni, mert ő is csak sodródott az árral.

A fiatalabb korosztálynak is ajánlanám ezt a könyvet, mert tényleg át lehet érezni, és meg lehet érteni a holokausztot. Sok könyv, visszaemlékezés jelent meg a témáról, de szerintem ez az a mű, amivel az olvasó tényleg szembesülni tud a… (tovább)

Eredeti cím: Pianista

Eredeti megjelenés éve: 1998

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2021
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635044085 · Fordította: Körner Gábor
>!
Európa, Budapest, 2010
198 oldal · ISBN: 9789630789004 · Fordította: Körner Gábor
>!
Európa, Budapest, 2003
196 oldal · ISBN: 9630772485 · Fordította: Körner Gábor

1 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Wilm Hosenfeld · Władysław Szpilman · Henryk Szpilman · náci

Helyszínek népszerűség szerint

gettó · Jad Vasem · koncentrációs tábor · Lengyelország · Varsó


Kedvencelte 30

Most olvassa 9

Várólistára tette 231

Kívánságlistára tette 205

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

_Eriii>!
Władysław Szpilman: A zongorista

"Mi jelentette az életadó varázsitalt a vészkorszakban?
A reménytelen remény, vagyis az a remény, amelyről azt mondják, mindig utoljára hal meg. Néha a halott zsebében talált penészes kenyérdarabka mentette meg az ember életét."
Megrázó. Sokkal hitelesebb képet kapunk a második világháborúról így, hogy Szpilman már 1946-ban papírra vettette a visszaemlékezéseit. Sokkal megrázóbb volt így, a maga nyers őszinte valójában. Úgyanazt az érzést adta vissza mint Anne Frank naplója. Sokszor feltettem én is ezt a kérdést. Sokszor hihetetlenül olvastam mindazt a szörnyűséget amit az ártatlan embernek ki kellett álljon.
„Bűnös-e Isten? Miért nem avatkozik közbe, miért hagyja mindezt? Hiába tesszük fel ezeket a kérdéseket, nincsen válasz rájuk. Magunk helyett szívesebben keressük másban a hibát. Isten azért engedi meg a gonoszságot, mert az emberek saját maguk választották azt, s most kénytelenek elszenvedni a csapásokat, amelyek gonoszságuk és tökéletlenségük miatt sújtják őket.”
Szerencsére léteznek, és léteztek a második világháborúban is még olyanok, akik megőrizték emberi méltóságukat, segítettek a rászorulóknak, elbujtattak egy csomó embert, ételt adtak.
Talán ezert nem veszett oda teljesen az emberiség, ezeknek az embereknek köszönhetően.
Olvassátok…

2 hozzászólás
szadrienn P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Władysław Szpilman műve a varsói gettó legsötétebb napjaiba enged bepillantást egy érzékeny művész, egy kiváló zongorista visszaemlékezésein keresztül, aki kezdetben tehetetlenül sodródik a történelem viharaiban, majd bujkálni kényszerül, és naponta megvívja kétségbeesett küzdelmét a puszta életben maradásért. Körülötte nyomor, éhezés, rettegés és halál, és talán nem is az őt és szeretteit körülvevő történések a legborzalmasabbak, hanem a félgőzzel, szinte kedvtelésből elkövetett aljasságok, amikkel az utcákat járva lépten-nyomon találkozik, és amik teljesen megszokottnak számítottak a gettóban. Egyszer már ő maga is ott áll családjával együtt a marhavagon mellett és a haláltábor felé készül, de ekkor egy döbbenetes pillanat erejéig a kollektív tragédia és az egyéni sors szétválik egymástól, egy kéz megragadja a vállát, kiemeli a tömegből és felkínálja neki a menekülés lehetőségét. Élnie kell, meg kell osztania a világgal az emlékeit és a zenéjét.
A szerző nem hivatásos író, könyvének legnagyobb értéke nem az irodalmi kifinomultságban, hanem az átéltségben, a személyes megtapasztalásban rejlik, a legemlékezetesebb momentum pedig talán az az éles kontraszt, ahol az egyik oldalon a Varsóra zúduló háború brutális barbársága és irgalmatlansága áll, a másikon pedig a szelíd, bosszúvágyat nem ismerő túlélő, akinek egyetlen fegyvere a művészet ereje és az európai kultúra csendes ragyogása egy halk, tétova Chopin noktürn formájában.

Nono_ P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Volt egyszer egy ember, aki békét ígért mégis fokozta a fegyverkezést. Bejelentette, hogy nem szeretne más országokat leigázni.

Erre mit tett a a csehekkel, szerbekkel és lengyelekkel? Megfosztotta őket az önrendelkezési joguktól. És ezzel el is érkeztünk Lengyelországhoz, azon belül pedig Varsóhoz. Nagy lelkesedéssel álltam neki a könyvnek, mert már sokszor találkoztam említésileg a különböző holokauszt témájú könyvekben a felkelésről, mely ebben a városban kialakított gettóban zajlott. Ugyan most sem teljes testközelből olvashattam ezen esemény részleteit, mégis nagyon tetszett, hogy a helyszín most nem egy láger, hanem a varsói gettó.
A könyv hangulata számomra a szívtelen, barbár bánásmód ellenére is reménykeltő volt. Talán mivel Władysław Szpilman közvetlenül a friss élmények után jegyezte le az átélteket E/1. – ben, amely még izgalmasabbá és személyesebbé tette a történetét.

És végül őszintén elmondhatom, ez a könyv rádöbbentett arra, hogy abban a földi pokolban a túlélés egyetlen egy dolgon múlt: a szerencsén.

13 hozzászólás
Csoszi>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Megrázó. Ezt a könyvet nem elemezni és értékelni kell, hanem olvasni. Egy-egy személy sorsa nagyobb hatással van rám, mint pl. a történelemkönyvekben felsorolt száraz adatok, számok. Ahogy haladtam előre a történetben és az időben, csak az járt az agyamban, hogy még mit kell Szpilmannak kiállnia. Szerencsére léteztek olyanok, akik megőrizték emberségüket a legnehezebb órákban, napokban is, és segítő kezet nyújtottak. Nélkülük nem olvashattam volna el a zongorista történetét.

Sippancs P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Sokadik könyvem már a témában, de talán az első, amely ennyire tárgyilagosan, egyszerűen, mondhatni érzelemmentesen mesél a holokausztról. És talán pont ebben rejlik a nagyszerűsége: hogy nem akar közvetlenül hatni, és belebeszélni a fejedbe, inkább távolságtartóan végigvezet egy úton, hogy aztán te dönts a tempóról, az érzésekről s megannyi erkölcsi kérdésről.
Bennem egy egész folyamatot indított el a könyv, mégis amit leginkább érzek most, az a szégyen.
Szégyellem, hogy ilyen világban élek, ilyen emberek között, akik egy őrült ember ideológiája előtt képesek voltak meghajolni, és millió embert megölni, falvakat, városokat a földdel egyenlővé tenni.

Anyukámnak van egy olyan mondása, amikor lát, hall vagy olvas valami szörnyűségről, hogy „ezek nem emberek, hanem állatok!”.
Nem, ezek nem állatok (voltak), hanem valami sokkal rosszabb.

4 hozzászólás
pjutko P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Egy fekete-bársony történet, mint a gyönyörű borítója. Rég szerettem volna elolvasni!

Azt hinné az ember, hogy a holokausztról már nem lehet újat mindani; igenis lehet… Szpilman, a tehetséges zongorista csodákkal határos módon élte túl a háborút.
Mindemellett tanúságtétel az írása amellett, hogy voltak a világháborúban olyan németek is, akik meg tudták tartani emberi mivoltukat. Épp ezért különlegessége a könyvnek az is, hogy ez a cenzúrázatlan kiadás tartalmaz részleteket Wilm Hosenfeld naplójából is, aki Wehrmacht tiszt lévén több zsidó embert meg tudott menteni.
Wolf Biermann jegyzetei szintén kincsek a könyv végén, a fényképek pedig szívfacsaróak!

eme P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Értékes, fontos dokumentum Szpilman írása – nem a lágerek világát idézi meg, hanem a varsói háborús hétköznapokét – a várost, a gettót, az állandó költözést-menekülést, a bujdosást, a árulásokat és gyáva meghunyászkodásokat, a mindent kockáztató emberséget és ellenállást, a lassan-fokozatosan teret hódító terrort, közben meg a hétköznapok rutinjához és a jövőhöz való irracionálisnak tűnő, naiv-ösztönös ragaszkodást. Mert nem lehet évekig huszonégy órából huszonégyen át rettegni és félni. Élni kell, ahogy és amíg lehet. Reggel fel kell kelni és este le kell feküdni – közben meg pénzt keresni, intézkedni, dolgozni, enni, zongoristaujjakat félteni…

A visszaemlékezésen érződik az élmények közvetlen közelsége. Mintha Szpilman rettenetesen sietett volna kiírni magából a történteket – önmaga felszabadításaként vagy az olvasóknak való híradásként, de inkább egyszerre mindkettőként. Stílusa visszafogott – bár néhol fel-felbukkan az ellenség kiszolgálóival szemben érzett ellenszenv, az önérzet, méltóság megtiprását, a megalázást és megalázkodásra való kényszerítést sérelmező hang (főként az elején, az optimista bizakodás idején) vagy az elveszített családtagokhoz való közeledés elmulaszott gesztusa miatti fájdalom. A kivégzések, elhurcolások, utcán, házakban fekvő hullák képe azonban olyan hétköznapi természetességgel integrálódik a szenvtelen elbeszélésbe, hogy beleborzongunk. Főként abba, hogy ennyire elkábulhat-fásulhat a lélek, hogy mindent meg lehet szokni…

Komolyabb kidolgozást, elmélyülést hiába keresne az olvasó ebben a visszaemlékezésben – egymást gyorsan követő események sorjáznak, majd a bujdosás eseménytelenségének apró mozzanatai. Elbeszélőnk meg magányosan figyel, szemlélődik – ablakokból, padlásokról, romok közül, tömegben megbújva, és kiemel egy-egy emlékezetes képet, jelenetet – mint megannyi megsárgult, de kulcsfontosságú percet rögzítő fotó. Nem tudok elvonatkoztatni a filmtől, melyet valamiért mindig giccsesnek éreztem, erényei ellenére. Aztán kiderült, hogy nemcsak a film ilyen (amely amúgy szinte jelenetről jelenetre követi a visszaemlékezést), hanem maga az élet is tud néha már-már giccsbe hajlót produkálni – mi sem jobb bizonyíték erre, mint a Szpilman története. A felvillantott, megdöbbentően hatásos jelenetek, de elsősorban megmenekülésének hihetetlen kürülményei. Hány szerencsés, már-már csodával határos véletlenre, hány – határhelyzetben ugyancsak csodának tűnő – emberi gesztusra és helytállásra volt szükség a túléléshez.
És milyen az ember, mindez nem elég neki, tovább fokozná a „giccset”, vágyná a happy endet – szurkol Wilm Hosenfeld Wehrmacht-kapitánynak.
A német tiszt naplójából közzétett részleteket legalább annyira fontosak érzem, mint Szpilman írását. Jóval kevesebb beszámolót ismerhetünk meg a másik oldalról, és jóval kevesebb emberi arcot. Hosenfeldé pedig kétségkívül az. Egy, az előző háborút is megjárt, érző, gondolkodó, istenfélő tanítóé, aki átérzi a rettenetet, felméri a ember, a kultúra elleni merényletet, akinek fáj saját és társai gyávasága, aki kis és mégis olyan nagy személyes gesztusokkal próbálja menteni az emberséget. spoiler

Megrázó, megríkató történet, embertelenségében nyomasztó és fájdalmas, emberségében felemelő.

BeliczaiMKata P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Először a filmet láttam és úgy éreztem, egyszer a könyvet is el kell olvasnom.
Nos, ahogy Wolf Biermann írja a könyv végén, Szpilman „melankolikus távolságtartással” írja le azt amin keresztülment, „mintha valaki másról beszélne”, közvetlen az események után, az átélt sokk hatása alatt. Elbeszélésén keresztül megismerhetjük a varsói gettót, és rengeteg csodával határos megmenekülést, sok ember áldozatát, akik nem adták fel a reményt, hogy embernek lehet maradni az embertelenségben is. És a küzdelmet, életösztönt se felejtsük el, amit az író tanúsított. Ami még megérintett, hogy a filmben szereplő történet, mi szerint egy német tiszt segíti, megmenti a zongoristát, igaz. És ez boldogsággal tölt el. Mindig a jóságot, emberséget keresem a háborús történetekben, bizonyságot arra, hogy még léteznek igaz emberek. Sajnálom, hogy méltatlanul kellett ennek az igaz embernek meghalnia. Sovány vigasz, hogy emléke örökké élni fog.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

„Hogyan kezdje az ember az életet, ha csak a halál van mögötte? Hogyan merítsen erőt az élethez a halálból?”

Előbb láttam a filmet. Miután megnéztem határoztam el, hogy nekem bizony a könyvet is el kell olvasnom. Bevallom a film nem volt rossz, de nem is fogott meg annyira, ezért is vágtam bele a könyvbe, mert az egésznek inkább a belső világa érdekelt, mint a külső képi megjelenítés, vizuális sokkolás.

Nekem így egyben a kettő alkotott egy kerek egészet. A könyvet szerintem nagyon felhúzza a német tiszt naplója! Annyi érdekes gondolat van benne, nagyon értékes ember volt!

Nem ez lett a kedvenc holokauszt történetem, de alapvetően egy érdekes, történet. Wladislaw túlélése egy nagy adag szerencsének és élni akarásnak volt köszönhető, azonban hálás vagyok neki, hogy leírta a történetét, abból az időszakból amit sokan szeretnnek elhallgatni, mi meg ép ésszel nem tudunk felfogni.

Minden_hétre_egy_könyv_kihívás P>!
Władysław Szpilman: A zongorista

Nagyon sokat olvasok Auschwitzról, ezért ez a könyv már nem tudott új információkat adni, viszont olvasási élményt igen. Egy szomorú, de egyben mégis csodálatos történet, olvasmányosan megírva, lényegre törően. Ajánlom mindenkinek, aki szeret erről a témáról olvasni.


Népszerű idézetek

Nono_ P>!

Hogyan kezdje az ember az életet, ha csak a halál van mögötte? Hogyan merítsen erőt az élethez a halálból?

187. oldal

bleknajt>!

Egyetlen magyarázat lehet: ezek beteg emberek, akik elvesztették a józan eszüket.

klakla>!

Holnaptól új életet kell kezdenem. Hogyan kezdje az ember az életét, ha csak halál van mögötte? Hogyan merítsen erőt az élethez a halálból?

160. oldal

pjutko P>!

A szabadságösztön azonban minden emberrel és nemzettel veleszületett, és hosszabb távon nem lehet elfojtani. A történelem arra tanít, hogy a zsarnoki rendszerek nem tartósak.

Részlet Wilm Hosenfeld Wehrmacht tiszt naplójából

2 hozzászólás
Rebane>!

Az ember úgy látszik arra ítéltetett, hogy több rosszat cselekedjék, mint jót.

Booklover25>!

A legnagyobb gonoszság a hazugság. Belőle fakad minden más ördögi bűn.

marcipan007>!

Egy poznani lengyel kereskedő, akit a háború elején kitelepítettek, Varsóban nyitott boltot. Gyakran vásárolok nála gyümölcsöt, zöldséget. Az első világháborúban négy évig a nyugati fronton szolgált, német egyenruhában. Mutatta a katonakönyvét. Rokonszenvezik a németekkel, de lengyel, és az is marad. Kétségbe van esve, milyen szörnyűségeket követnek el a németek a gettóban. Az ember kénytelen feltenni magában a kérdést: honnan került elő népünkből ez a rengeteg söpredék? Szabadon engedték a bűnözőket és az elmebetegeket a börtönből és az őrültekházából? Nem. Azok a vezető funkciót betöltő emberek felelősek mindezért, akik képesek voltak erre nevelni ezeket a más helyzetben veszélytelen embereket. Sok gonoszság és állati ösztön lakozik az emberben. Ha nem akadályozzuk meg, felszínre tör. Igen, a legalantasabb ösztönök kellenek a zsidók és lengyelek lemészárlásához, meggyilkolásához.

169. oldal (Részletek Wilm Hosenfeld kapitány naplójából)

Kapcsolódó szócikkek: Wilm Hosenfeld
shadowhunter1975 P>!

Számok. Számok. A három és fél millió lengyel zsidóból kétszáznegyvenezer élte túl a háborút. Az antiszemitizmus már jóval a német invázió előtt tombolt Lengyelországban. Ennek ellenére három-négyszázezer lengyel tette kockára az életét, hogy zsidókat mentsen. A tizenhatezer árjának, aki zsidókat mentett Európában, s akinek az „igazak fáival ” állítottak emléket a Jad Vasemban, egyharmada lengyel.
Miért kell idézni ezeket a számokat? Azért, mert az egész világ tudja, hogy a lengyelek hagyományosan milyen erősen fertőzöttek az antiszemitizmussal. Ám azt csak kevesen tudják, hogy egyetlen más nép sem bujtatott annyi zsidót a nácik elől, mint a lengyelek.
Aki Franciaországban zsidót rejtegetett, börtönbüntetést vagy koncentrációs tábort kockáztatott. Németországban ugyanez az életébe kerülhetett, de csak Lengyelországban fizetett érte a saját és egész családja életével.

181. oldal, Wolf Biermann: Híd Władysław Szpilman és Wilm Hosenfeld között, 33 részben, 3. (Európa, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: antiszemitizmus · Jad Vasem · Lengyelország · náci · zsidók
TiaRengia I>!

Minden háború felszínre vet nemzetiségi csoportokat, amelyek túl gyávák, hogy nyílt harcot folytassanak, és túl szerencsétlenek, hogy bármilyen önálló politikai szerepet játsszanak, ahhoz viszont elég erkölcstelenek, hogy eljátsszák a hóhérsegéd szerepét valamelyik hadban álló nagyhatalom oldalán. Ebben a háborúban az ukrán és litván fasisztáknak jutott ez a szerep.

81. oldal Riadt hangyaboly

marcipan007>!

Más okból is szenzációsnak tartom Hosenfeld háborús feljegyzéseit: ellentmondanak annak a Németországban széles körben osztott nézetnek, amely szerint a hátországban, a Birodalom belsejében senki nem tudott arról, ami a megszállt Varsóban történt.

180. oldal (Wolf Biermann: Híd Władysław Szpilman és Wilm Hosenfeld között, 33 részben)

Kapcsolódó szócikkek: Wilm Hosenfeld

Hasonló könyvek címkék alapján

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Rudolf Höss: Auschwitz parancsnoka voltam
Klein László – Szegő András – Vajda János (szerk.): Szomszédaink voltak / They were our Neighbours
Aranka Siegal: Bűnbakok
Kertész Imre: Sorstalanság
Edith Eva Eger: A döntés