Orosháza ​gyermekszemmel 0 csillagozás

Történetek a múltból (1940-1956)
Witt Márta: Orosháza gyermekszemmel

Witt ​Márta költőként vált ismertté az irodalomkedvelő közönség előtt. Több verseskötete után most második prózai kötetével, „Orosháza gyermekszemmel” jelentkezik olvasói előtt.
A 2010-ben megjelent: „A varsói gettó fogságában” című kötete után derűsebb hangulatú írással lep meg bennünket, az olvasókat. Witt Márta nem életregényt írt, hanem hűen ábrázolja a környezetében élő emberek életét, az utcabeliek egymás iránti viszonyát. Azokét is, akiknek lelkük és ajtajuk mindenki előtt tárva volt és azokét is, akik becsukták azt a bajbajutottak előtt.
A gyermekszemmel látott Orosházát, gyermeki örömeit, bánatait és titkait hozza elénk a lapokon. A szerző szeretetből írta ezt a könyvet, elsősorban szülővárosa iránti szeretetből és az emberi sorsok iránt érzett szimpátiából, mert a szerző olyan személyiség, aki természetes módon érdeklődik az emberi sorsok felől.
Mára érezhetően letisztultak benne a gyermekkori érzések, eljött az idő, megírhatóvá váltak történetei.… (tovább)

>!
Magánkiadás, Orosháza, 2011
142 oldal · ISBN: 9789630824071 · Illusztrálta: Balog Örse

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Fazekas Mihály: Én így láttam
B. Molnár Edith: A fényt követve
Gutai István: Gyönyörű a szibériai erdő
Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
Stella Kuylenstierna-Andrássy: Ég a puszta
Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944 I-II.
Billnitzer Ernő: Két világháború emlékei
Gyalog Ödön: „Horthy Miklós katonája vagyok…”
Klein László – Szegő András – Vajda János (szerk.): Szomszédaink voltak / They were our Neighbours
Mohácsi István – Mohácsi János: Múltépítés