„Szörnyű, hogy manapság mindenki a serdülőkorát éli” – sóhajt fel Gombrowicz hőse a regény vége felé, mint aki maga is belezöldült a sok talányba. Igaz, Jan Blonski szerint a Ferdydurke sajátos varázsát „teljes átláthatatlansága” adja: „A szituációk is, a figurák is, a stílus is hemzseg a váratlan fordulattól, s innen a fiatalság, a rendkívüliség, a boldog várakozás aurája, ami sugárzik a műből.”
A harmincas évek derekán született mű, amely máig a legnépszerűbb Gombrowicz-regény az író hazájában, bizonyos értelemben Karinthy Tanár úr, kérem!-jének rokona: időtlen szatíra a tanárok és szülők értetlenségéről, a jobb sorsra érdemes nebulók lázadásáról. De egyúttal az irodalmi konvenciók radikális paródiája is, s e tekintetben az igazi főhős maga az író, aki Umberto Eco-i nyitott művet ad a kezünkbe, a megírt alkotásban rejlő virtuális regényt, aminek az olvasóban kell megszületnie a szerzővel folytatott vitából és harcból.
Ferdydurke 22 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1937
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető · Witold Gombrowicz művei Kalligram
Enciklopédia 3
Kedvencelte 6
Várólistára tette 32
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
Szerintem az egyik legjobb nonkomformista irodalmi szöveg, amit a XX. században írtak. Ugyanakkor ha szigorúan objektíven nézem, akkor is zseniális és egyértelműen műremek: a forma iránti tiszteletlenség (az eltartott írói kisujj letörése), az abszurdon jóval túlmenő tiszta nonszensz játékba vitele és visszahozatala a – ravaszul már mintha értelmezhető – metaforikus szintekre spoiler, szóval ezek mind, a maguk itt látható zabolázatlanságában, szinte előzmény nélküliek a világirodalomban. Pontosabban az előzmények, a „játékért tevők” (pl. Beckett vagy Cortázar) Gombrowicz-csal együtt futottak, de külön pályán.
Bevallom, hogy olvasva „az egyszerű olvasó” előttem szóló panaszait, a lappangva mindent elmosó frontális olvasási kívánalmakat (lásd még: legyen történet, naaaagy realizmus, blablabla) először elképedek, majd elkeseredem. Utána viszont felvidulok, hiszen eszembe jut a mű által kívánt értelmezési interaktivitás éppen Gombrowicz által előre is látott zsákutcája, amelyeket mintha csak a beavatott olvasói számára huncut kikacsintásokként előre bele is írt volna a nagy egészbe – szóval nemhogy felvidulok, de rögtön idézni is támad kedvem: spoiler, vagy spoiler.
Szóval ajánlom: csakis a beavatottságra képeseknek. De mielőtt még az olvasásra sor kerülne, mondjátok meg nekem: véleményetek szerint jobb-e a vajkörte, mint az ananászkörte?
Népszerű idézetek
Mondjátok csak, mit gondoltok – szerintetek az olvasó nem csupán részeket asszimilál-e, és azt is csak részlegesen? Olvas egy fejezetet vagy részletet, aztán abbahagyja, hogy valamivel később elolvassa a következő részletet; nemegyszer megesik, hogy a közepén vagy a végén kezdi, és úgy halad visszafelé, az eleje felé. Néha olvas pár részletet, aztán félredobja a könyvet – nem is biztos, hogy azért, mert nem érdekli, csak eszébe jutott valami más. De még ha végül el is olvassa az egészet – azt hiszitek, képes lenne felmérni, átlátni az egyes részek egymáshoz való viszonyát és összhangját, ha egy szakértő nem magyarázná el neki? Hát azért küszködik az író évekig, vagdos, hajlítgat, toldoz-foldoz, izzad és kínlódik, hogy egy szakértő azt mondja az olvasónak: jó a szerkezet? De menjünk tovább, tovább, mindennapi, személyes tapasztalataink területére! Vajon akár egy telefon, akár egy légy nem épp azon a ponton szakítja-e el az olvasót az olvasmányától, ahol az egyes részek a drámai megoldás egységében futnak össze? Hát még ha épp ekkor lép a szobába (mondjuk) az olvasó bátyja, és mond valamit! Az író nemes igyekezete kárbavész a báty, a légy vagy a telefon miatt… […] Ráadásul azt is vegyétek figyelembe, hogy a ti páratlan, kivételes és kidolgozott művetek csupán része harmincezer más, ugyancsak páratlan, a „minden napra egy tojás” elv alapján létrejött műnek. Szörnyűséges részek! Hát azért szerkesztünk egészet, hogy az olvasó részének a részecskéje a mű részének a részecskéjét fogadja magába, és azt is csak részben?
88-89. oldal
…Mire jó hát ez a fura, ostoba választóvonal: „művészekre” és nem művészekre osztani az emberiséget? … És továbbmegyek: mire jó nektek az úgynevezett „művekben” foglalt művészet kultusza, amit műveltek? … A legfőbb hiba, amit lépten-nyomon, úton-útfélen elkövettek: hogy az embernek a művészettel való érintkezését kizárólag a művészi emócióra redukáljátok, és csupán szélsőségesen individualista aspektusában látjátok, mintha mindegyikünk a saját szakállára-bajuszára élné át a művészetet, a többi embertől hermetikusan elzárva. Holott a valóságban itt is keverékkel van dolgunk, mely sok emócióból és sok emberből tevődik össze, akik kölcsönösen hatnak egymásra, és ezáltal kollektív élményt hoznak létre.
95-96. oldal (Magvető 1982)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita 90% ·
Összehasonlítás - Joseph Heller: A 22-es csapdája 86% ·
Összehasonlítás - Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Börleszk 86% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Figyel az ég 85% ·
Összehasonlítás - George Orwell: Állati gazdaság ·
Összehasonlítás - Lawrence Durrell: Alexandriai négyes 89% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Borotvaélen 89% ·
Összehasonlítás