Szibériai ​rokonaink 3 csillagozás

Winter Erzsi – Kerezsi Ágnes – Agrafena Szopocsina: Szibériai rokonaink

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630456591

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Winter Erzsi – Kerezsi Ágnes – Agrafena Szopocsina: Szibériai rokonaink

Csalódás volt, sajnos, mert szinte alig volt benne betű. Jó, persze, fotóalbum, de azért egy kétoldalas bevezető szövegen (igaz, ez megismétlődött angolul és oroszul is) és néhány egy-két versszakos versen (szintén három nyelven) kívül valami mást is vártam volna. Mondjuk legalábbis képaláírásokat (mert az nem volt, egyetlenegy se), persze, nem olyan típusút, hogy „Az erdőben”, „Hanti gyerekek” vagy „Hanti nő csecsemővel”, hanem valami informatívabbat, személyesebbet, valamit az épp történtekről, a fotóalanyokról, az ünnepekről, a hitvilágról (például hogy egyes fotózott személyek épp mit csinálnak, vagy miért , milyen hagyomány okán állnak úgy a kamera előtt, ahogy), amitől úgy érzem, hogy azt látom, amit a két szerző látott,. Hogy némi tudást is magamba szedek, nem csak szép képeket nézegetek.
Mivel már van némi „előművelődésem” a hantik életéről, néhány képhez hozzá tudtam gondolni, mi történhet éppen. De enélkül bizony még kevesebb lenne, hogy nézhetem a puszta (egyébként nagyon szép és kifejező) képeket.
Mindenesetre átlapoztam párszor a kötetet, meg-megállva egyes képeknél, próbáltam lelesni az árulkodó részleteket, használati tárgyakat stb. Mivel ismét vannak pici babák a családban, főként a kisbabás, kisgyerekes képek vonzottak most, belegondoltam, mennyire más ott, abban a világban, a nyelvrokonainknál kicsi gyerekeket világra hozni, felnevelni… Mindezt alig húszegynéhány éve fényképezték.
És még azt is hozzá kell éreznem, hogy a mai „modern” életük semmivel sem rózsásabb, mint amilyen a hagyományos életük volt.


Hasonló könyvek címkék alapján

Somlyó György (szerk.): Arion 12
Makkai Ádám – Johann Wolfgang Goethe: „Cantio Nocturna Peregrini”
B. Porkoláb Judit (szerk.): A csönd virága
Lator László (szerk.): Karácsonyi csillag
Congressus Decimus Internationalis Fenno-Ugristarum
Tóth Béla: Szeged
László Keresztes – Sándor Maticsák (szerk.): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 1B
László Jakab – László Keresztes – Kiss Antal – Sándor Maticsák (szerk.): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 3C
László Keresztes – Sándor Maticsák (szerk.): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 1A
László Jakab – László Keresztes – Antal Kiss – Sándor Maticsák (szerk.): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 3A