Kezdetben ​volt a rózsaszín 0 csillagozás

Történetek és képek a rózsaszínű Zsolnay használati tárgyakról
Winkler Barnabás: Kezdetben volt a rózsaszín

A könyv szerzője Zsolnay-gyűjtő, kollekciója ma már több mint ötszáz darabból áll. Winkler Barnabás egy-egy Zsolnay-tárgyhoz fűződő személyes élményei alapján eleveníti fel a nevezetes használati eszközök keletkezésének történetét, a Zsolnay Terakotta- és Kőedénygyár alapítását. Miként azt a szerző írja: „Az üzemben a termelés szerény létszámmal és technikai felszereltséggel, mindennemű gépi erő felhasználása nélkül 1853-ban annak ellenére megindul, hogy a Pécsi Városi Tanács, illetve a Sopronban működő Kereskedelmi és Iparkamara szükséges engedélyei még váratnak magukra." Nagyot ugorva az időben: a kötetben a Berzsenyi-líceum is nagy szerepet kap, a Líceumi Öregdiákegylet munkája, amelynek jelenlegi elnöke Winkler Barnabás. A Zsolnay-vonatkozások emlékei nemcsak az egykori licistáknak, hanem minden szép ipartörténeti érdekesség iránt lelkesedő soproninak örömöt szerez. A kötetet számos fénykép – közte archív felvétel – ékesíti.

>!
Hap Galéria, Budapest, 2007
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638755117

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 8


Hasonló könyvek címkék alapján

Gádor István – Herczeg Ibolya (szerk.): Gádor
Hárs Éva: Zsolnay – Pécs
Fábián Sándor: Magyar art deco kerámiák
Koczogh Ákos: Kerámia, porcelán, üveg
Gorka Lívia: Gorka Lívia keramikusművész
Gyugyi László – Csenkey Éva – Hárs Éva: Zsolnay aranykora
Csenkey Éva: Zsolnay
Zsolnay Teréz – M. Zsolnay Margit – Sikota Győző: Zsolnay
Petényi Katalin (szerk.): Kovács Margit gyűjtemény
Kiss Gábor Iván: Magyar keménycserép / kőedény művészet 1786–1910