Büszkeség 26 csillagozás

William Wharton: Büszkeség

A Büszkeség egy több szálon futó csodaszép mese, amelyben a tízéves Dickie Kettleson mondja el önmaga és családja történetét a nagy gazdasági válság utolsó éveiből. Ugyanakkor Sture Modig regénye is, a szegény svéd bevándorlók zseniális gyermekéé, akiből előbb háborús hős, majd kiváló autóversenyző, végül vándorló mutatványos lesz. A történet harmadik főszereplője pedig Tuffy, a fogságban élő oroszlán, aki nem ismerhette meg a szabadságot, és az embereket tekinti falkatársainak. Hármuk élete egy napsütötte, októberi napon végzetesen összefonódik…

Eredeti cím: Pride

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Cartaphilus, Budapest, 2009
316 oldal · ISBN: 9789632660929

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Rushka
William Wharton: Büszkeség

Felnövéstörténet, szembenézés a saját hibáinkkal, megismerkedés a világ igazságtalanságaival és veszélyeivel – csak azért félek azt mondani, hogy nagyszerű ifjúsági regény, nehogy leszűkítsem a műfajával, mert ugyanúgy megközelíthető bármilyen más olvasatból, mint pl. a Ne bántsátok a feketerigót.
A regény egyik főszereplője Dick, a tízes évei elején járó kisfiú, az ő szemén keresztül látjuk a gazdasági válság sújtotta Amerikát, azt, ahogy a családja boldogulni próbál, a szomszédaikat, az iskoláját. Nehéz ez a világ, de nem kegyetlen és nem reménytelen (néha nagyon irigylem azoknak az országoknak az irodalmát, ahol érzékenyen, igazian, de kegyetlenség és szégyen nélkül lehet megmutatni a szegénységet). A másik főszereplő Sture Modig, aki minden tehetsége és helytállása ellenére mutatványosként végezte, oroszlánjával motorozva körbe-körbe egy katlanban. A két történetszál akkor kapcsolódik össze, amikor Dick véletlenül kiengedi az oroszlánt a ketrecéből, az pedig megöl egy embert.
A történet egyszerű és rövid, de több szinten olvasható és több szinten tesz fel kérdéseket. Ki a hibás az elszabaduló erőszakért, az oroszlán, a tulajdonosa vagy aki szabadon engedi? Sture sokáig nem néz szembe vele, hogy élete kudarcba jutott és nem tud megfelelően gondoskodni az oroszlánjáról (aki a büszkeségét jelképezi) – meddig szabad, hogy a büszkeségünknek éljünk, az irányítson bennünket? Dick büszkesége a bálványozott apja, az apáé pedig a függetlensége – lehet-e bármilyen büszkeség megalapozott vagy fenntartható?

>!
bagie P
William Wharton: Büszkeség

A harmadik Wharton könyvem rövid időn belül. Nagyon szépen megírt történet: a két szereplő -akiknek párhuzamos története fut majd össze egy napon- ábrázolása, jellemrajza nagyon szépen rajzolódik ki.
Valamiért a két főszereplőt nem tudtam teljes mértékben megkedvelni, a történet szempontjából azonban ez egyáltalán nem zavart. Dickie édesapja viszont kedvenc lett! …a saját apám jutott eszembe mostanában elég sok mindenről és mindenkiről

„…-Jól jegyezd meg, amit most mondok, Dickie! Senki nem engedhet ki másvalakit a ketrecéből még egy oroszlánt sem. A lényeg az, hogy ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert, ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben. Érted, amit mondok?…”

>!
StJust
William Wharton: Büszkeség

Közben azon gondolkodtam, hogy ki, hogyan írná meg a könyvet. Elképzeltem Auster-esen meg McCourtosan is, annyi bizonyos, hogy másképpen és egyik sem olyan érzelmesen, hogy azt ne mondjam, gyengéden, mint Wharton. Wharton annyira ért az emberhez a lélekhez, oly szépen ír a családról. Nem is csoda, hogy nem lett nagy sztár Amerikában -nem is vágyott erre-, hiszen ő annyira európai -amellett, hogy a Madárka egyébként ízig-vérig amerikai regény.
Whartonnak különös helye van a polcomon.

Néhány szó a regényről is.
Inkább azt írom le, ami nem tetszett, mert ebből van kevesebb. Sture Modig karaktere kissé túlírt, nem lehet, hogy valaki ennyire mindenben jó legyen, mindenhol brillírozzon, aztán meg kb. a kuka mellett végzi. (Kicsit árnyaltam volna ezt a képet.) A másik, ami kicsit kilógott a rövid oroszlános, természetfilm-jellegű bemutatás. Olyan volt, mintha Wharton papa kimásolta volna a Wikipédia oroszlánokról szóló „vigyázat ez a cikk még töredék, csonk” szócikkét :).
De mindez összvéleményemet csak fél csillag erejéig tudta lerombolni.
Olvassatok Whartont, és szeressétek vele együtt az embereket!

>!
dianna76 P
William Wharton: Büszkeség

Mikor elkezdtem olvasni, azt hittem tuti könyv lesz. Dickie történetét, s a gyerekszemmel való látásmódját nagyon szerettem. Sture sorait is kedveltem, amíg nem nőtt fel, és nem lett belőle Cap. Az a rész nehezebben kötött le, aztán megint kezdtem visszanyerni az érdeklődést.
Dickie egész családja szeretetre méltó volt. Az apáca, és az atya viselkedése megdöbbentett. Verni egy gyereket, aztán ördögűzést folytatni rajta??!! Te jó ég!!!
Dickie monológja helyenként szájbarágósra sikeredett, de ettől volt gyermeki. Imádtam. Az apát sajnáltam, mert nehéz döntés elé kényszerítették.
Sture a csodagyerekségével elveszítette a kisfiússágát. Ez nekem nem tetszett.
A felnőtt Sture, azaz Cap szimpatikus volt. Egyben hibázott: egy vadállat a vadonba való, nem az emberek közelébe, mert ösztönlény. Nagyon megható volt Tuffy története. Sajnáltam, mert az állatok rossz cselekedeteiért az emberek a felelősek. A történtekért nem hibáztatható szegény oroszlán, hiszen az ösztönei vezérelték.
Jimmy a kezdetektől fogva unszimpatikus volt, egy gusztustalan embernek tartottam. Ami történt vele, azért csak magát okolhatja.

>!
Schuler_Zsófia
William Wharton: Büszkeség

Nagyon szép könyv, nagyon jó olvasni, bár az elején meg kell szokni az események kicsit lassabb folyását és azt az érzést, hogy nincs történet. Lesz. Wharton aprólékos írásmódja tapintható közelségbe hozza az eseményeket, emiatt szinte teljesen lehetetlen letenni, mint ahogyan egy megkezdett mozdulatot is elég nehéz félbehagyni. Whatonnal együtt mozgunk, együtt érzünk, együtt gondolunk – az ő szelíd, ugyanakkor úttörő módján. Ha hasonlítani szeretném, Hesséhez hasonlítanám, bár regényeiben kevesebb a mágia és több a melegség. Ugyanakkor hozzá hasonló könnyedséggel gyúrja újra az alapvető értékekhez való hozzáállásunkat.

>!
Txypy
William Wharton: Büszkeség

Nem ütött akkorát, mint Wharton más regényei, de volt benne egy mondat, amitől az egész annyira egyben van!

>!
Vándor
William Wharton: Büszkeség

Tényleg csodaszép történet, nagyon tetszett, benne van minden ami Wharton.


Népszerű idézetek

>!
Jaumijau

… ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert, ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben!

>!
Kaia

Senki nem engedhet ki másvalakit a ketrecéből, még egy oroszlánt sem. A lényeg az, hogy ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert, ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben!

>!
dianna76 P

Hú, remélem, anya nem fog tejet melegíteni nekünk. Egyébként sem vagyok oda a tejért, de a meleg tejtől kimondottan rosszul leszek ; csak még jobban kihozza belőle a tehénszagot.

103. oldal

>!
dianna76 P

Ha valamiről azt hisszük, nem történhet meg, nehéz meglátni, még ha a szemünk előtt van is.

246. oldal

>!
dianna76 P

– Tudod, Dickie, az emberek sokkal veszélyesebbek tudnak lenni, mint az állatok. Vannak emberek, akik a szívük mélyén cápák, oroszlánok, tüskésráják. Meg kell tanulnod felismerni őket, és ha távol tartod magad tőlük, nem esik bántódásod.

158. oldal

>!
dianna76 P

Egyszer John Williamson lelépett a járdáról futás közben, elesett, és eltört a kulcscsontja. Nem is tudtam, hogy az embernek olyan csontja is van, amelyre kulcsot lehet akasztani ; lehet, hogy a felnőttek ott tartják a kulcscsomójukat, ha el akarják rejteni. Én egyszer elhagytam a kulcsomat, mert nem volt hová akasztanom, és kiesett a zsebemből. Lehet, hogy nekem nincs is kulcscsontom. Az megmagyarázná a dolgot.

91. oldal

>!
StJust

A nők, akikkel eddig élete során találkozott, az anyját kivéve, mind olyan kemények és mohók voltak, könnyen megfejthetőek, de nehezen kiismerhetőek.

160.


Hasonló könyvek címkék alapján

John Steinbeck: Édentől keletre
Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember
Jodi Picoult: Vezeklés
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Jonathan Franzen: Javítások
Abraham Verghese: Könnyek kapuja
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Leila Meacham: Somerset
Alex Haley: Gyökerek
Steven Saylor: Birodalom