Búcsú ​a szerelemtől 85 csillagozás

William Wharton: Búcsú a szerelemtől William Wharton: Búcsú a szerelemtől William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Párizs, kora tavasz… Egy fantasztikus találkozás megváltoztatja két ember életét: az ötvenéves amerikai festőművészét és a hetvenkét éves francia vak hölgyét. A nem mindennapi, megrendítő történet arra inspirálja az olvasót, hogy próbálja meg másképpen látni a világot, és elgondolkozni azon, mi az életben az igazi érték, mi a szeretet és mi az ártatlanság. „A szeretet nem kizárólagos, nem válogat, inkább egyesít, magába ölel mindent és mindenkit.”

Eredeti cím: Last Lovers

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Cartaphilus, Budapest, 2010
352 oldal · ISBN: 9789632661223 · Fordította: Gellért Marcell
>!
Tericum, Budapest, 1998
376 oldal · ISBN: 9638453133 · Fordította: Gellért Marcell
>!
Tericum, Budapest, 1995
376 oldal · ISBN: 9638453133 · Fordította: Gellért Marcell

Enciklopédia 4


Kedvencelte 21

Most olvassa 2

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 54

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kkatja P
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Tyű, újabb fincsi csodabonbont kaptam Whartontól, most a szeretet-szerelem kérdéskörét körüljárva, sok szinten és szempontból, hisz miért ne szerethetne az ember fia egy idősebb, vak hölgyet, főleg, ha az egy olyan különleges ember, mint az itt szereplő Mirabelle, aki hihetetlen magasságokban van szinte minden szinten – főzés, nyelvtudás, zseniális muzikalitás, csupa kedvesség, báj és kellem sugárzik minden megmozdulásából, párosulva egy kislány szerelmi tapasztalatával, na Ő húzza fel maga mellé a sokat megélt és megtért festőnket, aki nem tehet mást, mint hogy beleszeret. Ámultam az egymás iránti odafigyelésükön, tiszteletükön, csodálatosan bemutatja W, hogy miként kellene az embereknek egymással bánniuk, nagyon jó volt olvasni.

Remekül párosítja a festő külső látványvilágát a vak hölgy gazdag belső és egyéb más oldalról felerősödött tapasztalati életével. Ismét sokat megtudhatunk az utcai festők életéről, technikai és egyéb trükkjeiről, ez is nagyon élvezetes volt, de a legfontosabb mégis a tőle megszokott emberség, életimádat és finom humor, ami árad a soraiból és teszi bámulatos mesélővé Whartont és egyedi élménnyé e történetet is.
Ajánlom, mert van mit tanulnunk tőle, belőle! :)

>!
Cartaphilus, Budapest, 2010
352 oldal · ISBN: 9789632661223 · Fordította: Gellért Marcell
>!
Morpheus
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Ez a könyv letaglózott, és erre nem túl sok könyv volt képes. Ráadásul egyszerre képes volt ezt megtenni mind az összes érzékszervemen keresztül (színek, fények, képek, formák, hőérzet, ízek, zene, hangok, illatok, szagok mindent felölelő kavalkádja). És ha ez nem volna elég, hol kacagtam (mint a gerlék), hol úgy sírtam, hogy nem bírtam tovább olvasni, míg le nem töröltem a könnyeimet. Ez az egyik legszebb szerelmi történet, amit olvastam. Ha csak egy picit is több, mint amilyennek meg lett írva, lehetett volna giccses, vagy akár közönséges is, de sikerült ezt kikerülni. Nem tudom, hogy volt képes ezt a történetet megírni, azt sem tudom, hogy mindezt elképzelte, vagy valami hasonló meg is történt vele. Ha utóbbi, akkor nagyon szerencsés volt, mindannak ellenére, ami az életében azelőtt történt, de ha nem, az sem számít, mert akkor megtörténtté tette azt, ami soha nem történt meg, úgy, hogy ártatlan maradt, azaz inkább újra ártatlanná vált, mint egy galamb, vagy mint egy hetvenkét éves vak öregasszony, aki belül kislány maradt és végül nővé vált, tanítva és tanulva. (Akiknek sok volt ez így, azokat megértem, mert az olvasónak is ártatlannak kell lennie, vagy legalábbis abba az irányba haladnia.) Hiába tudtam előre, hogy mi lesz a vége, ennek és így kellett vége legyen. spoiler
Abszolút kedvenc lett, felkerül nemcsak a szeretet, hanem a sokszívű polcomra is. És ami a legcsodálatosabb, hogy éppen akkor kerültünk egymással kapcsolatba, amikor itt volt az ideje, amikor hasonló gondolatok foglalkoztatnak (Ráadásul alig vagyok idősebb, mint Jacques). Jó, hogy vannak ilyen találkozások. Ezek személyes csodák, amelyek kívül helyeznek az időn. És nem kell sem az okát kutatni, sem valamiféle jelet látni benne, hogy kifürkészhessük a félelmetes jövőt. Csak meg kell próbálni megélni, és ha sikerül, már nem hiába éltünk.
Köszönöm, William Wharton.

7 hozzászólás
>!
bagie P
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Gyönyörűen megírt élet- és szerelmi történet. Furcsa volt a Stoner után olvasni: itt mertek a szereplők választani…

Egy 72 éves vak nő és egy 50 éves férfi megismerkedésének, kapcsolat kialakulásának és beteljesedésének története, Wharton gyönyörű hangulatú írásában, amit többször könnyezve olvastam.
Két különböző életút, amelyek véletlenül összefutnak…és annyira szépen lett kibontva a Szerelem, ami kettejük között kialakult. (Az erotikus rész leírása egy kicsit kizökkentett a romantikus hangulatból a teljesen naturális elmesélésével, de odaillett, kellett.)

És annyira Párizsos volt :) Valamiért Párizs nekem nagyon nem vonzó,valahol az utolsó helyek egyikén kullog, mint meglátogatnivaló város, de mint az egyik kedvenc filmem (Éjfélkor Párizsban), így ez a könyv is elérte, hogy ott akarjak lenni, hogy érezzem azt a légkört. persze így benne van a csalódás kockázata, hogy mégsem annyira romantikus mint ezekből leszűrtem

és nagyon sokszor eszembe jutott a 101 kiskutya c. mese hangulata is olvasás közben :)

>!
Kuckókapitány P
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Én erről nem szeretnék semmit sem mondani, csak hallgatni a harangokat…

2 hozzászólás
>!
seittseott
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

A legtöbben azt hisszük,hogy rengeteg nagy találkozás vár ránk az életben,és sok barátról is azt reméljük,hogy életünk végéig velünk lesz. Valójában úgy érzem csak néhány,nagyon kivételes ilyen alkalom és ember adatik az életben. Egy ilyen utolsó nagy alkalom egyike a vak,idős hölgy,Mirabelle és egy önválsággal szembenéző festő Jack/Jacques találkozása Párizsban.
A történetet az elejétől kezdve számomra teljesen kitöltötte a magány és a magunkba zártság,ami ellen a két ember már szinte teljesen feladta a harcot. Majd még egyszer utoljára elrugaszkodnak a földtől,hogy kapcsolatot teremtsenek a világgal. Ami pedig a találkozás stációjában kibomlik,az valami olyan varázslat,amin egyszerre pirulunk el,hullatjuk a könnyeinket,vagy nevetünk fel hangosan.Legalábbis nálam ezt a hatást érte el a könyv.
Számomra az egyik hiányolt érték, a kedvesség,az őszinte odafordulás,az,amit nagyon élesen és pontosan érzékelhetünk a sorok között,amit nap mint nap hiányolhatunk a saját életünkből. Már-már annyira őszinték és kitárulkozóak a szereplők,ami szinte zavarba ejtő. Wharton olyan tabukat is felmutat hatalmas jelzőtáblaként az arcunkba,olyan őszintén, de nem nyersen vagy polgárpukkasztóan,amit bármelyik nagy pszichológus megirigyelhetne.
Egyszóval ajánlom a könyvet UFÓ-knak,akik a Föld nevű bolygóra érkeznek barátkozni,tanulhatnak belőle és el-UFÓsodott embereknek, ők is tanulhatnak belőle…

Étel:coq au vin,marhahús burgundi módra,báránysaslik
Ital: Poire William,Kir Royal,Cointreau
Zene:Bach-prelúdium
Napszak: napnyugta-szürkület
opcionálisan: galambok
P.S.:Denis Diderot szobra eredetileg tényleg a Saint-Germain-de-Prés templom mellett volt.

>!
Andaxin
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Annak, aki a szeretet lényegi értelméhez és gyakorlatához közelebb szeretne jutni, ajánlom nagyon, hasznos olvasmány lesz.
Ezen kívül még magas fokon jár körül-belül néhány művészeti ágat, úgyhogy ha nem csak a szeretethez, de a festészethez, színekhez, zenéhez, ízekhez közeledne a gyanútlan olvasójelölt, akkor is gyakran fog ujjongani. Néhány idézetet kimásoltam volna még az elején, de rájöttem, hogy mindig csak oldalakban beszélhetünk és hogy erről szól a könyv egésze, ezért inkább hagytam.
spoiler

7 hozzászólás
>!
enigmapanda
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

kétszer el kellett olvasnom mindkettőt, vagyis ezt és a madárkát ahhoz, hogy el tudjam dönteni melyik a jobb könyv; a madárka egyenletesebben, tisztábban, olvashatóbban van megírva, a búcsú a szerelemtől viszont nagyobb kockázatot, rizikót vállal. eleve úgy ír a festészetről ahogy a másikban a madarakról, azaz megdöbbentően érthetően és szenvedélyesen; az ördög sarkantyúja mellett ez volt a másik könyv, ami ha teljesen nem is, de segített valamennyire közelebb jutnom a festékszaghoz. a másik nagy előnye ennek a regénynek, hogy meri azt a kockázatot vállalni, hogy a történetet nem viszi el egy olvasóbarát irányba; nem fordul el illedelmesen az addig olyan megható történettől akkor sem, amikor a testi érintkezés, vagy a halál kerül sorra, ráadásul wharton mesteri leírásának köszönhetően az egész tapintható lesz, valahogy úgy, ahogy mirabell számára a világ. sokat próbáltam elképzelni, milyen lehet egy vak embernek megérinteni olyan dolgokat, amik számomra az undorhoz tartoznak; milyen lehet nem tudni kikerülni azt, amit más már azzal is elkerül, hogy látja. egy vaknak meg kell érintenie ahhoz, hogy tudja hogy ott van, ha nincs szaga; és azt hiszem más dimenziókba kerülhetnek azok a dolgok ilyenkor, amikről én az undoromtól nem is tudnám hogy egyáltalán van dimenziója. ehhez a jelenséghez hasonlít a legjobban ez a könyv is; az olvasó sok kellemes dolgot tapint olvasás közben, és pár olyan dolgot is, amiket legszívesebben átlépne, ha tudna, de wharton miatt kénytelen körbejárni ezeket is, és aztán nem bánja meg. a fordításban több magyartalan mondat, hiba előfordul, és komoly baj a könyv címe is, egyszerűen nem illik a történethez, legalábbis szerintem. nem a szerelemtől búcsúzunk itt, hanem valami egész mástól, amit viszont rendesen átfest, és kiszínez a szerelem.

>!
Zsuzsa_Czékus P
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Igazi Wharton, aki úgy ír, hogy a sorok között is lehet olvasni.
Nagyon magasról lehet nagyon nagyot esni. Jacques önként ugrik, nem esik. Direkt ez a nevét használom, hiszen akkor lett igazi önmaga, és élte a saját életét, amikor így szólították. Mirabelle a csodálatos hölgy, aki vaksága ellenére megtanítja látni Jacques-t. Jacques szerelme hatására, ha csak részlegesen is, de visszanyeri látását.
Két különleges ember kapcsolata, akik véletlen egymásba botlanak Párizs egyik terén.
Azoknak ajánlom, akik elfogadják, és értékelik a különleges emberi kapcsolatokat. Azoknak, akik sosem restek tanulni, azoknak, akik a sorok között is tudnak olvasni.

>!
plonsk
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Nekem nagyon tetszett, sok nagyon mély gondolat van benne, az érzelmek és az érzékek különös világát festi meg az író, nagyon egyedi, és nagyon magával ragadó stílusban. Különösen Mirabelle fájó és kétségbeesett magánya volt számomra megindító, amit saját maga számára olyan gyönyörűen kiszínezett (zene, szobrok, nyelvek), mégis az egész akkor nyert értelmet, amikor valakivel meg tudta osztani mindezeket. Nagyon szép regény.

>!
Tercia
William Wharton: Búcsú a szerelemtől

Különös és furcsa, szokatlan, érthetetlenül érthető.
Meghatott és elvarázsolt.


Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

     – Tudja, Jacques, nincs elég szeretet a világban. Néha azt gondolom, hogy ezek a galambok a szeretet utolsó lovagjai Párizsban. Nekem úgy tűnik, hogy manapság nagyon fontos a szex az emberek számára, de egyre kevesebb az igazi szeretet, amely minden létezőt összeköt, és lehetővé teszi, hogy egy lény kifejezhesse egy másik lény iránt érzett legbelsőbb érzéseit, hogy mindketten tudják, milyen fontosak, milyen nélkülözhetetlenek a másik számára.

68. oldal (Cartaphilus, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
Kaia

…a szex, a kölcsönös szenvedély, amely mentes minden bűntől, az ártatlanság egyik legmagasabb szintű megnyilvánulása. Azt hiszem, ezt az emberek többsége azért nem tudja, mert a kötelesség, a birtoklás és a felelősség mechanikus rítussá alacsonyították ezt a csodálatos élményt. Olyannyira, hogy ma már éppen az ellenkezőjét jelenti – az ártatlanság elvesztésének jelképét látja benne mindenki.

>!
Morpheus

Néha ő is olyan, mint egy gyerek. Talán éppen ezért lett belőle festő, és lehet, hogy én is ezért szeretem annyira. Igen, olyanok vagyunk, mint két gyerek, akiknek a játék mindennél fontosabb.

207. oldal

4 hozzászólás
>!
Morpheus

Remélem, nem bántottam meg, hogy szinte felajánlkoztam neki, de a megismerkedésünk pillanatától tudom, hogy ő az a férfi, akit teljes szívemből és egész testemmel tudnék szeretni, akinek mindenestől boldogan oda tudnám adni magam.

88. oldal

>!
Zsuzsa_Czékus P

Istenem, milyen nehéz lemondani arról, hogy a tulajdonunknak tekintsük azokat a tárgyakat és embereket, akiket szeretünk.

271. oldal

>!
Carmilla 

Ami tökéletesen helyénvaló, természetes és logikus az egyik ember számára, lehet, hogy egy másiknak merő képtelenség; mindnyájan különbözőek vagyunk, és másként látjuk a dolgokat. Bárcsak erre korábban rájöttem volna… Igen, holnap megkérdezem, mielőtt belefestem a festménybe.

23. oldal (2010., Cartaphilus)

1 hozzászólás
>!
Profundus_Librum

„Talán néha jobb, hogy vak az ember, így olyannak láthatja a dolgokat, amilyenek valójában. Nem vakítja el a látvány.”

>!
mandarina

[…] végre van valaki, akivel megoszthatom a körtét az üvegben.

71. oldal (Cartaphilus, 2010)

>!
Zsuzsa_Czékus P

– Az igazat megvallva, néha még én is elbizonytalanodom, Mirabelle. Szerintem maga sokkal többet érzékel mindabból, ami körülveszi, mint az itt ülők többsége. Teljesen be vannak zárkózva magukba. Nem látok egyetlen derűs arcot sem magunk körül. Csak nekünk van jókedvünk.

226. oldal

>!
Carmilla 

Galambok. Átkozott repülő patkányok!

15. oldal (2010., Cartaphilus)

Kapcsolódó szócikkek: galamb

Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval
Donna Tartt: Az Aranypinty
Donna MacMeans: A szerelem iskolája
Christopher Moore: Te szent kék!
Joseph Heller: Képzeljétek el
Jessica Bird: Egy ellenállhatatlan agglegény
Nora Roberts: Téli álmok
Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán