A „Színház” című regény díszlete a színház, főszereplője egy korosodó, ámde nagyszerű színésznő, aki soha nem volt képes különbséget tenni a valódi és a játszott világ között. Élete úgy telt, mintha az egész egy nagy és hosszan tartó színjáték lenne.
Amikor aztán beleszeret egy, a fiával csaknem egykorú fiatalemberbe, majd viszonyt is kezd vele, rádöbben, milyen fájdalmasak tudnak lenni az igazi érzelmek: a szenvedély, a szenvedés, a féltékenység, a düh, a megalázottság, a bosszúvágy. (ekultura.hu)
A mozik nemrégiben mutatták be a regényből készült Csodálatos Júlia című filmet, melyet Szabó István rendezett.
Színház 178 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1937
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Szerelmes Világirodalom Magyar Könyvklub · Athenaeum Regénytár Athenaeum · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 18
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 21
Most olvassa 6
Várólistára tette 63
Kívánságlistára tette 30
Kiemelt értékelések
A színházi világ csuda messze áll tőlem, de Maugham tollából még a külszíni cinkfejtés is le tudna kötni a megfelelő szereplőkkel. Írjon akár középkorú színésznőről vagy szociopata festőről, a lélekrajznak, a könnyed stílusnak, az érdekes figuráknak és a kellemes filozofálásnak köszönhetően pompásan élvezetes az eredmény. Az, hogy fél éve nem vagyok képes egy értékelést összehozni a könyvről, részben saját lustaságomnak, részben a főhősnőnek köszönhető: Julia életében minden pillanat szerepjátszás, egy megkomponált jelenet, kiismerhetetlen, mert talán nincs is mit kiismerni, ugyanakkor mégis csodáltam, drukkoltam neki, mulattatott, de szántam is kissé. Rafinált, sebezhető, idomuló, önreflexív, éleslátó, tanulékony. Tökéletes színésznő. Oly megfoghatatlan, hogy a kritikaírási képességemet is lelőtte hónapokra, ami persze nem igaz, de talán. Mi a biztos, és mi a színjáték? Remélem, tíz év múlva nem fogok így viselkedni. Remélem, lesz bennem legalább ennyi tartás. Remélem, nem leszek színésznő.
„„A nő a férfiakat bája által vonzza magához és rossz tulajdonságaik által tartja meg őket”, mormolta magában, és eltűnődött, vajon ő találta-e ki ezt az aforizmát, vagy pedig ráragadt valami darabból, amelyben valamikor játszott.”
Hangoskönyvként hallgattam. Egyébként nincs semmi bajom Bánsági Ildikóval, de ezt a könyvet valószínűleg akkor látta először, amikor a mikrofonba beleolvasta és gyalázatosan félrejátszotta. Fejfájdítóan szörnyű volt, a legrosszabb hangoskönyvélményem. Na hát ennyire.
Amiért az első óra után mégis továbbhallgattam, annak az az oka, hogy a könyv szenzációs. Apám, le vagyok nyűgözve… A harmincas évek brit irodalmáról valamilyen teljesen más kép élt bennem. Ma is írhatták volna, akkor sem lenne szabadelvűbb, lazább, szórakoztatóbb és még sorolhatnám. Remek jellemábrázolások, magával ragadó történet. A filmfeldolgozás is nagyon jó (tegnap újranéztem), de a könyv még annál is. Kedves William Somerset Maugham úr, igazán örültem első találkozásunknak, remélem nem bánja, ha szeretném jobban megismerni.
Nem tudtam, honnan jött, de pár nappal ezelőtt hatalmas vágyat éreztem, hogy Szerb Antalt olvassak. Ezért azóta a VII. Olivérrel fekszem-kelek. Azon gondolkodtam, hogy ezt a Színházat akár ő is írhatta volna. Most, ahogy jöttem értékelést írni, látom, hogy ő fordította. Hah!
Na ez a könyv maga a színház, vagyis inkább Júlia az. Ő az, aki a brit közönség nagy kedvence, igaz már a kora meghaladja a 4. X-et, még mindig elvarázsolja a közönséget, a férfiakat.
Az eleinte még számomra talán kedves személyiség átváltott egy mindenkin átgázoló, csak a saját érdekeit néző, ízig-vérig színésznőbe, aki bizony nem csak a színpadon játszott. Játszott otthon, társaságban, család előtt és még önmaga előtt is. Néha ő sem tudja már ki az igazi Júlia, annyi szerepet kell előadni.
Rémisztőek ezek a színészek, hogy vajon mikor színészkednek a magánéletben? Mikor beszélnek úgy, mintha szerepet játszanának, s mikor mint átlagemberek? Jaj.
Maughamet pedig továbbra is imádom.
Ó, hogy én helyenként mennyire együttéreztem Júliával, máskor meg kissé szégyelltem is magam helyette, de annyira érdekesen és pontosan tálalt ez a bizonyos élem is az életemet, meg kívülről is szemlélem attitűd, hogy nem tudtam, nem lehetett mély drámaiságot hosszabb ideig fenntartani magamban. Ha egyáltalán. Igen, Júlia sírt, és igen, megbántották, de okosságának, és páratlan önreflexiójának köszönhetően viszonylag gyorsan túllendült a fájdalmakon és megőrizte méltóságát. Ennél többet néha remélni sem lehet.
Azt mondják, a harag rossz tanácsadó, de vajon hogy van ez a hiúsággal? Még szerencse, hogy az ember csak később veszi észre, hogy valóban megsebezték-e, vagy csak az a bizonyos hiúság sérült – utóbbi viszonylag könnyen túlélhető, bár talán nehezebben ismerhető fel. És talán azért szerencse, hogy csak utólag jövünk erre rá, mert különben ki tudja fektetnénk-e energiát vesztesnek tűnő dolgokba..? Időnként azt is épp elég nehéz megítélni, hogy valami valóban vesztes dolog-e.
Könnyed, mégis elgondolkodtató könyv, színházról is sokat mond, ami az egyik kedvenc témaköröm.
Évtizedek óta kerülgetem a könyvet, valamiért féltem tőle. Úgy gondoltam, hogy egy ennyire híres írótól nekem félnem kell. Hátha nem értem meg, hátha nem vagyok hozzá elég „nagy”.
Medvém egyik kedvence, ezért a kezembe adta, hogy olvassam el.
Félve vettem a kezembe, és nem tudtam letenni.
Hiszen ez a könyv maga az élet, és nagyon könnyen olvasható.
Júliánk szegény nem tudott mit kezdeni azzal, hogy bizony, túl van a fénykorán.
Férje pedig vakon, amúgy örök szeretettel teszi dolgát úgy, hogy minden és mindenki az általa imádott Júliáról szóljon.
Balga főhősnőnk azt hitte, hogy ha fiatal férfit szeret, és őt is fiatal férfi szereti, mint ő hitte, az által ő sem veszít korából.
Milyen buták is vagyunk néha, mi nők.
Én azt mondom, néha haragudva Júliára, hogy van ám szépség és boldogság 40 fölött is, csak el kellene fogadni, hogy nem minden olyan, mint régen, és meg kellene becsülni azt, aki mellettünk van jóban-rosszban.
Tom?
Az érdekből szerető fiatal férfi, aki csak a lépcsőfokokat látja és nézi az idősebb nőkben.
Szerelem?
Ugyan mi is az a nyugodt élet, a bizalom mellett?
Csak egy szó, amibe nem szabad belekapaszkodni.
El sem tudom mondani, mennyire tökéletesnek láttam a történetet, és mennyire valóságosnak.
Félelmetes regény. És még kérdik, miért tartok a színészektől? Tessék, itt van benne ebben a könyvben! Júlia, a csodálatos színésznő vajon bír-e önmagasággal, vagy ahogy fia sejti, pusztán szerepek tömege, a nagy semmi köré szépen, elegánsan elrendezve? Még sex appeal-je is van. Vagy nincs, de helyette lehet mást föltalálni.
Elképzelhető, hogy minden önmagaság így van kimódolva?
Az utolsó jelenet egyszerűen zseniális volt – Júlia, akinek a fejében folyton jelenetek hemzsegnek, egy pillanatra nézővé avanzsál, és ebből a perspektívából illeti kritikával a nagy színjátékot, ami az élet.
És még csak nem is volt közhelyes.
Hálás feladat lehetett ebből filmet készíteni, és Anette Bening pedig minden bizonnyal brillírozik a szerepében – ezt úgy mondom, hogy nem láttam a filmet.
Amúgy szórakoztató és könnyed darab ez a színházi világról, és Anglia (sőt, az egész korszak) legnagyobb színésznőjéről, remek történettel, kissé talán előre meglátható fordulatokkal, érdekes karakterekkel. Meg aztán van itt valami filozófiai kérdés is, vagyis hogy az igazi színésznő vajon nem több-e, mint szerepei összessége, erre jól rá is játszik a regény, ez adja meg talán az igazi egyediségét, de azért szerencsésen (vagy szerencsétlenül, attól függ, mit várunk egy ilyen könyvtől) nem folyik túlságosan bele az elmélkedésbe. Én azt mondanám, ez egy kellemes kikapcsolódás, de annak tökéletes.
Mint ahogy Shakespeare bácsi írta: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”, de főleg ez a Júlia nevezetű, aki már azt sem tudja, hogy nem áll mindig színpadon.
Tetszett Maugham stílusa, faltam az oldalakat.
Milyen időtálló téma ez, függetlenül attól mikor írták. Hihetetlen, hogy az író, férfi létére mennyire belelátott, a női lélek vívódásaiba, és taktikai húzásaiba a szerelemben(?), kalandban. Különösen élveztem Júlia zárójeles, őszinte gondolatait, az álarc mögött, igen szórakoztatott. Júlia,a fiával Rogerrel, történt párbeszéde a történet végén, ami azzal indít, hogy mi is akar lenni Roger az életben, mihez is akar fogni, ha befejezi a tanulmányait, pedig igen szép összefoglalója az egész könyvnek. Roger, a maga 18 évével, milyen tisztán látja szüleit, nem kertel, nem visel álarcot. Kritikus és őszinte, a könyv csúcspontja ez a rész. A Csodálatos Júlia c. filmet már évekkel ezelőtt láttam (és most is megnéztem újra), akkor is nagyon tetszett, most pedig még jobban, mert láttam, hogy milyen hűen visszaadja a könyv cselekményét és hangulatát és mondanivalóját.
Népszerű idézetek
Te nem is létezel, te csak az a megszámlálhatatlanul sok szerep vagy, amit játszottál. Gyakran tűnődtem azon, hogy vajon volt-e valaha valami, ami te voltál, vagy sosem voltál több, mint egy eszköz azok számára, akiknek a szerepét játszottad. Ha láttam, hogy bemész egy üres szobába, néha hirtelen rád akartam nyitni az ajtót, de nem mertem, mert attól féltem, hogy senkit sem fogok ott találni.
261. oldal
– A gyöngeségünk és nem az erőnk tesz bennünket kedvessé azok szemében, akik szeretnek minket.
27. fejezet, 263.o.
– Ezek a nők – sóhajtott Jimmie. – Ha az ember le akar velük feküdni, azt mondják, hogy öreg disznó vagyok, és ha nem, akkor meg ronda öreg eunuch vagyok.
66. oldal, I. kötet (Szépirodalmi, 1967)
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Halál a Níluson 93% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Halott éjszakák ·
Összehasonlítás - Mary Westmacott: Befejezetlen portré 82% ·
Összehasonlítás - Charlotte Brontë: Shirley 83% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A francia kalóz szeretője 79% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Az igazi 90% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Fekete éjszakák ·
Összehasonlítás - Thomas Hardy: Távol a világ zajától 86% ·
Összehasonlítás